|
Vége van-e a kommunizmusnak? (Hazánkért, 2001. július) Tóth Judit Az elmúlt évtizedben sokszor hallottuk, hogy „a kommunizmus összeomlott, a kommunizmus kimúlt.” Jó, ezt várjuk már az évszázad eleje óta! De akkor hová temették az emberiség legnagyobb szörnyetegét? Természetesen mindenki tudja, hogy ez csak mese, ami nem felel meg a valóságnak, mert a szalonképessé tett kommunizmus él és virul, embermilliókat sanyargatva: Dél-Afrika 35 millió, Kína 1, 13 milliárd, Észak-Korea 22 millió, Vietnam 66 millió, Laos 4 millió, Kambodzsa 8 millió, Kuba 11 millió és így tovább.
A hasznos idióták Pozsgai Imre szavait idézve: „a kígyó, ha meg akar maradni, levedli a bőrét,” vagy megboldogult kommunista Grósz Károlyunkat, aki hasonlóképpen magyarázta az átalakulást: „Nem levenni, hanem csak átgombolni akarjuk a mentét.” A kígyó „új bőre” és az „átgombolt mente” a Nyugatot valósággal elbűvölte, mert az emberiesség hirdetésének ellenére, semmit nem tesz az ellen, hogy a világon még mindig 1, 25 milliárd ember ne sínylődjék sztálini diktatúra alatt. Sőt, ahol csak lehet, a legnagyobb megtiszteltetésben részesíti ezeket a Nobel-díjas nemzetközi gyilkosokat, bűnözőket. Miért? Miért van az, hogy dúsgazdag kiváltságosok, mint pl. David Rockefeller, Armand Hammer, Harry Oppenheimer és még nagyon sokan mások igen jó üzleteket kötnek kommunista diktatúrákkal, nem törődve az emberi jogok taposásával? Amikor egy dél-afrikai milliárdos iparmágnástól valaki megkérdezte, hogy nem félnek-e a kommunizmustól, így válaszolt: „Ugyan! Sose volt jobb
dolgunk! Mivel a nyersanyag itt van, a világpiac is jól működik, és a
munkaerő igen olcsó, óriási haszonra teszünk szert!” (The
McAlvany Intelligence Advisor, Phoenix, AZ/1990) San Francisco szabad levegőjét élvező és amerikai egyetemeken tanító (!) Mikhail Gorbacsov ezeket mondta 1987-ben a bolsevik forradalom 70. évfordulóján: „A peresztrojka célja, visszaállítani elvben és gyakorlatban a Lenin
féle szocialista világnézetet. A párt érdeke mindenekelőtt a legfontosabb. Új
világ felé haladunk, a kommunizmus világa felé. Erről az útról soha nem
térünk le. Egyetlen látomásunk van, és ez a kommunizmus végső győzelme.” (APN,
1989. jan.-febr.) Mialatt a Nyugat félrevezetett tömegei hazugságokban ténferegnek, észre se veszik, hogy például az afrikai földrész gyakorlatilag már régen a kommunisták birodalma! Jean-François Deniau, volt francia miniszter így idéz egy magas beosztású szovjet elvtársat: „Elfoglaltuk
Angolát és ti nem tiltakoztatok. Azután Mozambikot, de talán Ön nem is tudja,
hogy ez az állam hol fekszik a térképen? Etiópia valóságos huszárvágás volt!
Azt gondoltuk, hogy Önök majd Szomáliával vagy Eritreával visszavágnak.
Semmi, síri csend volt az Önök részéről, amit tudomásul vettünk terjeszkedési
műveleteink további sikereihez. Aztán elfoglaltuk Adent, ahol erős szovjet
katonai bázist állítottunk fel. Igen, Adent! Az arab fennsíkon, az Önök fő
olajközpontját! Mivel ott se volt zokszó, azt is kisajátítottuk.” (Jean-François
Deniau „ La détente froide,” L’Express, 1982.09.03.) Olvasóink joggal kérdezhetnék, miért foglalkozik a Hazánkért afrikai ügyekkel, hiszen nekünk magyaroknak is van éppen elég bajunk? Csupán a tisztánlátás végett, s azért, mert a nagyratartott Nyugat, ahonnan a magyarság évtizedekig várta és várja még ma is sorsának jobbrafordulását, kommunistákat ünnepel, és tüntet ki, kormányaikat elismeréssel illeti, s a legnagyobb megbecsülésben részesíti! S még kérdezzük, hogy miért nem történt meg a gyilkos kommunisták számonkérése? Emlékszünk-e még Horn Gyulára, aki nagy kegyesen elvágta a vasfüggöny drótját, Németországban szabadkőművesi kitüntetést kapott, s akit e világraszóló esemény után a kanadai Québec tartomány akkori miniszterelnöke Robert Bourassa nagy tisztelettel fogadott? Emlékszünk-e még a „Kárpátok Géniuszára” Ceaucescura, akit feleségestől együtt II. Erzsébet angol királynő díszvendégként fogadott a Buckingham palotában, s velük egy asztalnál vacsorázgatott, majd külföldi körútjukon a kanadai parlamentben, mint „igazi államférfit” fogadtak? Pedig a suszternak nem is volt sok bűne, csak az, hogy a titkosszolgálata tízezer számra gyilkolt embereket, magyar falvakat tarolt le talajgyaluival, büntetésből főleg magyarokkal építtette a Duna-Delta környékét, tönkretette a gazdasági életet. Közben saját magáról sem feledkezett meg: fényes palotában élt, és soványabb napokra több mint egymilliárd US dollárt dugott el külföldi bankokban. Kár, hogy az „államférfi” nem érte meg a Nobel-díjat, pedig ekkora teljesítményért ő is megérdemelte volna… Tom Lantos és felesége Washingtonban biztosan támogatta volna az ügyet! Az Egyesült Államok jelenlegi konzervatív
kormányának külügyminisztere Colin Powell néhány héttel ezelőtt
csatlakozott a „dicshimnusz-kórushoz”: a ma is uralmon lévő kommunista Fidel
Castro-t dicsérgette, aki 1959-ben véres forradalommal hódította meg a
Kubát. Kissé véres volt a hatalom megkaparintása, de azért -- Powell szavait
idézve: “sok jót tett a népe érdekében, ránk nézve már nem veszélyes
többé.” A marxista-leninista elvekhez hűséges Fidel Castro Ruz, a század elején Galíciából Kubába bevándorolt munkáscsalád (később cukorrépa-ültetvény tulajdonos!) fia, aki miután 1959-ben megkaparintotta a hatalmat, - kommunista hagyományokhoz híven - elűzte a középosztályt, kisajátította a magántulajdonukat, az égvilágon mindent elállamosított, és kommunista terrort vezetett be. S ez volt az a sok jó, amit tett a népért! Fidel Castro-nak köszönhető, hogy Moszkva betehette a lábát a közép-amerikai Kubába, összesen 90 mérföldnyi távolságra Floridától. Sztálinista Dél-Afrikában? Negyvenöt évi kanadai ittlétem alatt most másodszor történt meg: szégyellem, hogy kanadai állampolgár vagyok! Először akkor, amikor a Ceaucescu házaspár királyi fogadtatásban részesült és most, ez év júniusának első hetében, amikor az ottawai parlament, - egyetlen országgyűlési képviselő Rob Anders (Alliance) kivételével - egyöntetűen elfogadta John McCallum (Liberális) képviselőnek azt a javaslatát, amely Dél-Afrika volt elnökét Nelson Mandela-t kanadai díszpolgársággal tisztelné meg. A kommunista Mandela iránt tanúsított „tiszteletlen” Anders képviselőt ellenszegülése miatt még a saját pártjának tagjai is elmarasztalják, lehülyézik s maga Jean Chrétien, Kanada miniszterelnöke is ostobának bélyegezte. A honatyák a legszörnyűbbnek azt találták, amikor Mandela-ról Anders azt merte mondani, hogy „kommunista terrorista.” [Ez csak a kezdet! Legközelebb elmegyógyintézetbe viszik azt, aki nem tiszteli a kommunistákat.] Elképesztő, hogy az összes képviselő között csak egyetlen egy ember akadt, aki nemcsak ismerte az igazságot, de szólni is merészelt. A súlyos tévhitbe esett kanadai honatyák szerint „Mandela nem is tagja a Kommunista Pártnak, hiszen ő keresztény, aki mindig csak a megbocsátás és megbékülés híve volt.” [Hazugság!] De arról, hogy a Mandela vezette ANC-t 1937 óta honnan és kik irányítják, már nincs szó, az egyébként minden téren politikailag helyes kanadai parlamentben! Ki is Mandela? A mi felvilágosult honatyáinknak tudniuk kellene, hogy Mandela a rasszista Dél-Afrika egyetemén szerzett ügyvédi diplomát 1944-ben, gyorsan belépett az ANC-be, és ettől fogva 18 éven át egyik vezetője volt az ANC/CPSA szövetségnek; 1948-ban másik két társával megalakította az ANC ifjúsági részlegét, amelynek 1950-ben lett a főtitkára, s hogy az ANC akkor már hosszú évek óta moszkvai befolyás alatt állt. A kommunizmus Afrika déli részén már 1917-ben megkezdte a hódítást, az ötödik hadoszlop ügynökei beszűrődtek a munkások szakszervezeteibe, majd 1921-ben megalakult az első Kommunista Párt/CPSA. A kezdetben „feketék védelmét és érdekeit képviselő” African National Congress, ANC/Afrikai Nemzeti Kongresszus/ 1912-ben alakult, mely szervezet aztán a legnagyobb bolsevista befolyás alá került: a Komintern hatodik kongresszusán 1928-ban elhatározta, hogy a CPSA-nak át kell az ANC-t alakítania harcoló forradalmi szervezetté. Az ideológiai harc vezetői 1948-tól az ANC ifjúsági részlegének a vezetői voltak, közöttük Mandela. 1936-ban az ANC már kommunistát választott főtitkárának. A 37 éves Mandelát 1955-ben letartóztatták hazaárulásért, de 1961-ben felmentették. Kihasználva a visszanyert szabadságát fegyveres ellenállásra készült, amelyre külföldön kapott kiképzést. Földalatti mozgalmat indított és megalakította az “Umkhonto we Sizwe” /a nemzet lándzsája/ terrorszervezetet, az ANC katonai részlegét. A hatvanas évektől Kuba egyre inkább kiépítette kapcsolatait Dél-Afrikával: Che Guevara vezetése alatt kiképzést, hírközlési és diplomáciai segítséget és fegyvert szolgáltatott. 1963-ban Mandelát és ANC/CPSA társait tetten érték, amint 48 ezer szovjet gyártmányú akna és 210 ezer kézigránát behozatali tervein dolgoztak. Birtokukban találtak számos okmányt is, amelyek bebizonyították, hogy Moszkva, Algéria, Kína, Csehszlovákia és Kelet-Németország pénzelte és támogatta kommunista forradalom kirobbantását Dél-Afrikában. Mandela nem terrorista-kommunista? Hazaárulási tárgyalásán, amely szabad és igazságos volt, Mandela beismerte bűnösségét és hét társával együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A tárgyaláson a bizonyítékok között szerepelt Mandela saját kézírásos, 62 oldal terjedelmű „How to be a good communist” /Hogyan legyünk jó kommunisták/ c. irománya, amelyben többek között így ír: “Mi a
Kommunista Párt tagjai a modern történelem legelőrehaladottabb forradalmárai
vagyunk. Ahhoz, hogy a legelőrehaladottabb kommunista harcossá legyünk nem
elég megérteni és elfogadni a marxizmus/leninizmus elméletét. A Kommunista
Párt tagja alá kell rendelje személyes érdekeit a Párt érdekeinek...”
Az ANC kommunista jellege nem kétséges, mert ezt számos kiadvány is bizonyítja. Mandela volt felesége a véreskezű Winnie politikai vallomásai 1986-ban: „a Szovjetunió
hordozza a fáklyát minden reményünk és cselekedetünk előtt. A leleményességet
és bátorságot példaképünktől, a szovjet néptől tanultuk meg, amely szintén a
szabadságért harcol, és hűsége rendíthetetlen a nemzetközi elkötelezettség
iránt. A Szovjet-Oroszországban régi álmokból vált valóra a nép igazi
hatalma. A szovjetek országa minden nép igazi barátja és szövetségese a sötét
reakciós erők ellen vívott harcban.” /The
Richmond News-Leader, 1986. 05. 02./ Winnie és kommunista terrorszervezete, az ANC foga fehérjét 1986. áprilisában mutatta ki igazán: „Gyufásdobozainkkal
és nyakláncainkkal fogjuk felszabadítani ezt az országot.”
S tegyük hozzá, hogy mindez a Nyugat teljes hozzájárulásával és jóváhagyásával! Winnie „nyakláncolása” abból állt, hogy az ellenfeleik nyakába tettek egy petróleumba mártott autógumit, amit meggyújtottak és az áldozat vagy húsz percig szenvedett égve, ha közben el nem ájult a kínoktól. Tisztelt demokratikusan választott ottawai honatyák! Miért nem tisztelik meg ezt a ’felszabadító honleányt’ is díszpolgársággal! Mandela 1991. júliusában - moszkvai és washingtoni bábáskodással - a dél-afrikai köztársaság elnöke lett. Az ANC az évszázad eleje óta 30 millió feketét próbált meggyőzni, hogy mostoha sorsukat a dél-afrikai fehéreknek köszönhetik, s ha mindenki fegyvert fog, lehet az majd másként is. A terroristáknak ez csak részben sikerült, de azok a feketék, akik ellenálltak, csúnyán megfizettek Mandela asszony „nyakláncaival”. Nos, Nelson Rolihlahla Mandela, - akárcsak Magyarországon elvtársa Kun-Kohn Béla 1919 tavaszán - is a börtönből szabadult 27 évi fegyház után 1990. februárjában, hogy mint az elnyomásban élő dél-afrikai feketék nemzeti hőse, az ANC főtitkáraként kézbe vegye a demokrácia gyeplőit. Nem a bőrszíne miatt volt börtönben, hanem mert az Istenfélő, erkölcsös dél-afrikai államra komoly veszélyt jelentettek Mandela kommunista kapcsolatai és tevékenységei. Hogy a dolgok egészen simán menjenek 1993. decemberében Nobel-díjat is kapott, Dél-Afrika demokratizálódásáért folytatott erőfeszítéseiért. A hatalom átadására óriási nyomást gyakorolt az amerikai kormány Moszkvával karöltve. „Szent” Nelson Mandela (Jean Chrétien kanadai miniszterelnök szentnek hívta) kommunista? Dehogy! Csekély három évvel ezelőtt kapta a ’Chris Hani’- kitüntetést a dél-afrikai Kommunista Párttól, mely szervezet akárkinek nem osztogat könnyelműen kitüntetéseket. 1991. decemberében a dél-afrikai „forradalmár” Chris Hani kijelentette: ”Az ANC nem
titkolja, hogy nagyon erős kapcsolatokat tart fenn Kubával, mely állam mindig
segítette szervezetünket.” Mandela és az ANC nem ismerte a terrort? Persze, hogy ismerte és értett is hozzá nagyon jól! Kanadában, de máshol is, ez csak a „hasznos idióták” (Lenin így hívta őket) szerinti szemenszedett hazugság-terjesztés! Az ENSZ, a Szovjetunió és szövetségesei, valamint néhány nyugati állam illetve szervezet cselekvő segítségével, az ANC nemzetközi elismerést és támogatást nyert. 1974-ben az ENSZ nemcsak elismerte az ANC-t, mint „Dél-Afrika nagytöbbségű népeinek képviselő szervezetét,” hanem több millió dollárral is támogatta a terroristákat. Moszkva és a kommunista kormányok 1985-ben 30
millió dollárt adományoztak az ANC terrorcsoportnak. A hírhedt dél-afrikai Kommunista Párt
(CPSA) 1956 őszén támogatta és jóváhagyta a szovjetek véres beavatkozását
Magyarországon, Csehszlovákiában és Afganisztánban. / Toledo Blade, 1986. 08. 10./ Mint korábban említettük, a szovjet-féle „világbéke” élenjáróját, az ANC-t, a dél-afrikai Kommunista Párt irányította, s ez utóbbi Moszkva teljes befolyása és irányítása alatt állt, két vezetője pedig a két zsidó lángész, Albie Sahcs és Yossel Mashel (Joe) Slovo (1926-1995) volt, aki járatos volt a Talmudban és a KGB-ben ezredesi rangot viselt – [bár a rangot életrajzában tagadják.] A parancsokat, utasításokat egyenesen Moszkvából kapta. Az ANC-ben elvtársai a fegyveres ellenállást és terrort fokozatosan a ’70-es években kezdték, amikor a marxista-leninista elveket visszautasító, másként gondolkodókat a legnagyobb kegyetlenséggel gyilkolták meg a „felszabadulás, forradalom és emberi jogok” nevében. Az amerikai és a kanadai sajtó ezeket a borzalmakat elhallgatja, sőt úgy állítja be, hogy a rengeteg vérontásért, gyilkosságért kizárólag a rasszista fehér („apartheid”) kormány a felelős! Tehát ne legyünk meglepődve az ottawai liberális hasznos idióták ostobaságain! A kommunista hatalomátvétel óta, a nemzetközi Interpol szerint Dél-Afrika ma a világ harmadik legveszélyesebb állama. Minden 100 ezer emberből meggyilkolnak 64-et, évente több mint 20 ezret; a nemi erőszak bűncselekménye terén a második helyet foglalja el, (minden 100 ezer nőből 137 áldozat). Dél-Afrika valóban „felszabadult”. A lakosság 20 százaléka – főleg feketék - fertőző AIDS-betegek. [A kanadai liberális kormány éppen most határozta el, hogy ezentúl nem lesz akadálya annak, hogy AIDS-beteg bevándorlók jöhessenek Kanadába.] Akárcsak Magyarországon 1920-ban a Szamuelly-féle nyilvános akasztások és kivégzések rettegésbe taszították a lakosságot, hasonlóképpen Dél-Afrikában is a nyilvános mészárlások fő célja volt a megfélemlítés. Ahogy Tim Ngubane (ANC) magyarázta 1985. októberében a kaliforniai egyetem egyik előadásán: „Azt akarjuk,
hogy a kollaboránsok halála olyan visszataszító és félelmetes legyen, hogy
soha senkinek az eszébe ne jusson velünk ellenkezni.” Joe Modise ANC-tag 1985. decemberében így szólt az ANC Radio Freedom egyik adásában: „Népünknek csoportokba kell szerveződnie, és hagyományos fegyverekkel kell szembeszállnia az ellenséggel. Miután felismerte az ellenség ügynökeit, népünknek ezeket meg kell ölnie. A parlament bohócait mind el kell pusztítani.” 1986-ban újabb felszólítás a Radio Freedom hullámain: „Ragadjuk meg a
fegyvereket, ’nyakláncokat’, kézigránátokat, géppuskákat, aknákat, és minden
más eszközt, s vegyük fel a harcot a rendőrség és karhatalom ellen.” Észak-Amerika kommunizálása negyven évig tartott. Ugyanez Dél-Afrikában csekély tíz év alatt sikerült, és ezért súlyos felelősség terheli az amerikai és európai politikusokat, s nem utolsó sorban a Council on Foreign Relations és Trilateral Commission, és a Bilderberg nemzetközi csoportot. A hatalomátvételt lényegesen felgyorsította az ANC és a Kommunista Párt beszűrődése, nem is beszélve magában a dél-afrikai külügyminisztériumban befészkelődött marxista ügynökök munkájáról. +++ * Következő számunkban
a befejező rész: miért is folyt a harc Dél-Afrikáért?
Források: The McAlvany Intelligence Advisor,
Winter, 1990. <http://home.global.co.za> Aida Parker Newsletter, /APN/ 1989.
jan.-febr. A message
to all those wise politicians in Ottawa who embrace stalinist regimes!
The New South Africa
Whites
Viciously Massacred
Adriana
Stuijt Saturday,
April 28, 2001 [Editor's note: This is
the conclusion of a three-part series for NewsMax.com by noted South African
journalist Adriana Stuijt. See part one: South African Censorship
Spreads Foot-and-Mouth Disease to West and part two: Anthrax Set to Spread to
the West.] South African whites are being viciously attacked and
killed, and a media blackout of the crimes has not helped. Criminals who are usually armed with powerful AK-47
military carbines, of which millions have been left behind in Africa from the
local wars of African independence over the past 20-odd years, have been
rampaging across the country with little resistance from the authorities. This is especially true for farmers, against whom a
campaign seems to have been launched since the end of apartheid in 1992 that
has already left 1,048 people dead (26 percent of whom are black farm
workers and their families, and the rest are white commercial farmers and
their family members) from more than 5,500 well-armed military-style attacks
by groups of young black males. And under South Africa's new gun control laws, these
civilian farmers would no longer be allowed to carry anything larger than a
small handgun to defend themselves from such attacks. The South African government also is engaged in a deliberate
criminalization campaign in the news media against its
commercial farmers, with media accusations of "racist" acts that,
when brought before courts of law or probed by police, have however been
proven to be almost totally unfounded. Last year white farmers were arrested on more than 150
charges ranging from murder to accusations of extremely racist cruelty
against farm workers. Yet only one farmer has thus far been found guilty of
shooting and injuring a farm worker in anger, for which this white farmer was
imprisoned for three years. In all the other cases, the "witnesses"
who made claims to the news media simply could not be found, or when
cross-examined in law courts, were found to be lying. Frequently, the
armed attacks against commercial farm families are carried out with unusual
extremes of cruelty: especially the white men often are tortured for hours, with slow
barbed-wire strangulation and deliberate mutilation of their sexual parts
while they are alive - and the female members of the white farmers' families
are subjected to vicious gang rapes from which they are frequently left
infected with HIV-AIDS, including very small children. (More than 55 percent of the South
African population has been identified with HIV-AIDS, according to the United
Nations.) Because much of this
kind of news remains totally unreported outside the nation because of the
South African government's deliberate ban on publication of such crime
statistics since July 2000, much of the news focus of censorbug.com has
remained on the commercial agricultural situation in that country at the
moment. The crime wave
across South Africa has led to economic disaster. South Africa used to be
self-sufficient and an exporter of food. This African country is one of the
continent's very few that has always managed to feed its growing population,
although it had only 60,000 farmers in 1991. But now South Africa has had to
start importing staple foods such as maize for the first time in its history,
and this year fewer than 40,000 commercial farmers remain. South Africa now
has an estimated population of 46 million people. +++ |