Vérszagú pincék és az elit hatalma

(Hazánkért, 2002. február)

A Budapesten Múzeummá felújított Andrássy út 60. alatti épület -- a két háború között Hűség Háza volt, most az új névvel felruházott Terror Háza -- megnyitását február 24-ére, “a kommunizmus áldozatainak emléknapjára” tervezik, -- írja egy hazai lap -- majd megtudjuk, hogy “az épületre ránehezedő Terror felirat mellett nyilaskereszt és ötágú csillag emlékezteti a járókelőket. Ez utóbbiba nyilván bele fognak kötni azok, akik nem szeretik, ha a két elfajzott politikai áramlat egylapon említtetik...” (... és az ilyen aljas történelemhamisításba bele is kötnek - joggal! -TJ) A cikk szerint az épületet egy zsidó bankár építtette 1919-ben, de terroruralma idején Kun Béla államosította.

A Múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök volt főtanácsadója, az igazgatója pedig Vass Imre.

Dr. Schmidt Mária szerint

“... a rendszerváltozás [sic! ….. Ne beszéljünk a dolgok mellé, mert csupán hatalomváltás történt ’a mente átgombolásával’ – TJ] után a korábbi elit köztörvényes tagjait, akik gyilkosságokat követtek el, felelősségre kellett volna vonni. De ma már nem szabad ezzel foglalkozni,... [vajon miért nem? Évtizedek óta Wiesenthalék egyebet sem csinálnak, csak felelősségre vonnak! - TJ] a társadalom morális értékítéletén ez ügyben változtatni kell.” [1]

(Ugyan! Mit kell változtatni a társadalom morális értékítéletén? Talán azt, hogy végre ismerje el a nemzet sírásóinak dicsőséges munkáját? És azért nem szabad ezzel többé foglalkozni, mert akkor nincs alapja a zsidó kártérítéseknek? Értünk mi a szóból, dr. Schmidt! Tehát, azoknak a magyar családoknak, akik szeretteiket elvesztették az ÁVÓ pincéiben, nincs morális értékítélete és erkölcstelenül ítélik meg a gyilkosságokat!? - TJ)

Az intézményt működtető alapítványt egyéb olyan nevek fémjelzik, mint Zbigniew Brzezinski, Carter volt amerikai elnök nemzeti biztonsági tanácsadója, [2] a Trilateral Commission alapítója.

Röviden Z. Brzezinskiről csak annyit, hogy a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) elvét először a Tripartite Studies című tanulmányában vetette fel, amit a Chase Manhattan nagybankár és Bilderberg-főnök David Rockefeller támogatásával, és felkérésére, mint alapítótag, meg is valósított.

Egy bölcs mondta egyszer, hogy a politikában semmisem történik véletlenül! Nos, hogy kerül a csizma az asztalra?

Ezt így is lehetne nevezni: ellenőrzött magyar történelem megengedett adatokkal. Úgylátszik egyeseknek valóságos életcél a történelemhamisítás. De ilyen nevek mellett semmiképpen sem beszélhetünk független Magyarországról! A hazai jelentésből olvassuk:

“A terror-időszak múzeumával a jelenlegi politikai hatalom félreérthetetlenül megadta a jelet, hogy elkezdődhet a szembenézés a fél évszázaddal ezelőtt történtekkel és a történész szakma is félreteheti eddigi görcseit és félelmeit.”

Igen, a történészek mostmár valóban görcsök nélkül írhatnak, kutathatnak a hivatalosan elfogadott történelmi tények között, de bizonyos megengedett kereteken belül, szem előtt tartván a Rózsadombi 13 paktumot, miszerint “nem lesz kommunisták számonkérése és elszámoltatása”. Huszárvágás ez a magyarországi választások előtt néhány héttel, a kommunizmus gyilkosainak számonkérését követelők elhallgattatására! Más szóval: megint elmarad az Orbán Viktor által tett korábbi ígéret, “a kommunisták agyagba döngölése”, hiszen mostmár Schmidt Mária történész is figyelmeztet: “az elmaradt felelősségre-vonással nem szabad többé törődni.” Ezért elfogadhatatlan az a hazugság, hogy 1989-ben a kommunizmus megbukott. Sajnos, nem bukott meg, hanem átalakulva megerősödött, sőt a több évtizedes hatalmat élvező kommunisták még ma is halállal fenyegethetnek újságírókat, ha azok nyilvánosságra merik vinni piszkos, nemzetellenes munkájukat.

Él a farizeusok bosszúja!

Mindaz, ami a magyarság ellen a háború után megindult, nem volt kizárólag kommunista művelet. A Talmudi gyűlölet- fűtötte bosszúhadjárat volt az, amit nagymértékben segítettek a nyugati demokráciákba beépült hitsorsos elemek.

Meglehetősen hadilábon áll az a Dohány utcai érvelés, miszerint “Rákosi vagy Kun Béla nem volt zsidó, hiszen nem gyakorolta a judaizmust.” Nos, ha valóban nem lettek volna azok, csak kommunisták, akkor a világ zsidósága már régen elítélte volna őket, és akárcsak a 100 esztendős állítólagos náci háborús bűnösökkel teszik, a kommunistákat is nemzetközi bíróság elé állítanák. Az ‘56-os magyar szabadságharc után hiteles helyről érkezett a bevallása és bizonyítása mindannak, amit a magyar nép amúgy is tudott. Tel Avivből, a Hatikvában cikket írt dr. Dénes Béla, az ÁVH első főorvosa, miután a cionista perben elítélték s a szabadságharc alatt onnan kiszabadult:

¨“Akármilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemitizmusnak ez az oka.” (Hatikva, 1957. ápr.)

Az Amerikában élő Charles Gáti professzor így ír:

¨“Nincs szükség különösebb dokumentációra, hogy a magyarországi Kommunista Párt legfelső vezetősége zsidó származású volt. A hírhedt ÁVÓ, később ÁVH nevű politikai titkosrendőrségnek mintegy 80 százalékát zsidók alkották...

Magyarországon az 1918-ban megalakult Kommunista Párt Központi Bizottságának 15 tagja közül legalább 10 zsidó volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság 200 vezetőségi tagjának 3/4 része zsidó volt. Kun [Kohn] Bélától Gerő [Singer] Ernőig, a pártnak minden főtitkára zsidó volt. Tehát 1944-45 után a legmegbízhatóbb káderek zsidók voltak, s ez nemcsak a moszkovitákra vonatkozott, hanem a hazai kommunistákra is. A háború után Magyarországon az antiszemitizmus más volt, mint azelőtt; a felszabadulás után a gyűlölet az ősapáik vallásával, hagyományaival szakító ‘új zsidók’ ellen fordult, akik kemények, megbocsájthatatlanok és bosszúállók voltak. Molotov Magyarországról érkezett küldöttségen keresztül meg is üzente Vas Zoltánnak, hogy a háború utáni budapesti kormányból hagyják ki a zsidókat. A ‘keresztény’ Nagy Imrét állítsák a párt élére a Rákosi, Gerő, Révai, Farkas ‘négyesfogat’ mellé. Moszkva mégis jóváhagyta, hogy a négyesfogat tíz éven át vezethesse a pártot.

Volt idő 1945-1956 között, amikor a Politbüró nagy részét (11-ből 6!) zsidók alkották. Tévedés ne essék, Moszkva nem tiltotta el teljesen a zsidókat a párt vezetőségéből, csupán a létszámukat akarta csökkenteni.” (Charles Gáti, Hungary and the Soviet Bloc./100. old./ Duke University Press, Durham, 1986.)

A zsidók még ma is a judaizmus Talmud élettörvényei szerint élnek a különböző befogadó országokban is, amolyan államot képeznek az államon belül. Ám a legnagyobb veszély ott van, amikor a zsidók a maguk [Talmud] törvényét alkalmazzák a befogadó állam polgáraira, politikájára és erkölcsére. A zsidó bölcs Moses Mendelssohn meghatározása szerint:

“A judaizmus nem vallás. A judaizmus vallásosított törvény.”

Amikor a ‘barát’ rosszabb, mint az ellenség

A fővárosban, a háború alatt egyik közismert marxista, az azóta elhunyt Kővágó József, a háborúból való mielőbbi kiugrás elkötelezett híve, Emlékezés a Náci-ellenes Magyar Ellenállásra című könyvéből megtudjuk:

“Abban az időben, amikor ezek a titkos diplomáciai és ellenállási tevékenységek folytak, csupán egy voltam azok közül a névtelen magyarok közül, akik a hitleri német uralmat Magyarország felett halálos történelmi veszélynek tartották, azonban nem voltak kapcsolataim azokhoz a vezető körökhöz, ahol ezeket az erőfeszítéseket irányították.”

Az ex-partizán könyvében ezután néhány oldalt lapozva az akkori vezérkar főnöke Vörös János vezérezredes szavait látjuk:

“... a németek képtelenek voltak megállítani az orosz előrenyomulást. Magyarország legnagyobb részét feladták és Németország érdekében most csak egy hídfőt fognak védelmezni Magyarországon, amely lényegében a Balaton-Pilis-Budapest vonal. Azaz, most a katonai koalícióban, amelyben eddig küzdöttünk, Németország tőlünk teljes önfeláldozást kíván a saját védelmében... Ezt az álláspontot sem katonai-politkai, sem erkölcsi érvekkel nem lehet alátámasztani... Magyarországnak ki kell válnia a háborúból... Ennek biztosítására bizonyos csapategységek érkeznek Budapestre.”

Az Andrássy út 60 alatti épület történetéhez tartoznak azok a kegyetlen kínzások, amelyek csak beteg agyvelőkben születnek meg és amelyekről ma valahogy nem illik írni/beszélni.

”Egyedül az ÁVH hóhérja Bogár József 3500 magyart akasztott fel” - írja a Nation Europa 1962. szeptemberi számában.

A háború utáni Magyarországra visszaszivárgott munkaszolgálatosok mellé az alvilág legsötétebb bűnözői jelentkeztek szolgálatra, a politikai rendőrségre. A zugügyvédekből szervezett népügyészekkel, a csőcselék legaljából szervezett népbíróságokkal összejátszva emberek tízezreit, bestiális gyilkossággal küldték a halálba. Az alvilág hatalomra került perverz elemeinek orgiái áldozataként Magyarország kínzókamráiban mintegy 60 ezer magyar pusztult el; csak az Andrássy út 60-ban az első félévben 3000 embert kínoztak halálra.

Az új népidemokráciában Klár Zoltán és Kővágó József munkaszolgálatosai, és ex-partizánjai 1945. márciusától minden emberi képzeletet felűlmúló kínzási módszereket honosítottak meg:

Az áldozatok tömeges lerohanását s órákig való verését, rugdosását, taposását majd levetkőztetését. Az áldozat száját gyakran a harisnyájával tömték ki, fejét gázálarccal kötötték le. Női foglyok esetében a nemi szervét gumibottal addig döfködték, amíg a belső része ki nem fordult, melleiket cigarettavégekkel égették, körmeiket kalapáccsal verték, esetleg előtte gombostűk százaival tűzdelték tele. A férfi áldozatok nemi szervét íróasztalnyílásban tördelték, heréjüket kalapáccsal tördelték, veséiket csizmával rugdosták. Hamar meghonosodott Rosenberg Ibolya módszere: csakis keresztény férfiak nemi szervébe vékony üvegcsövet nyomtak, majd kalapáccsal verték szét. A húgycső, a belsejébe préselődött üvegszilánkok miatt begennyesedett, s ha az áldozat életben maradt, akkor még egy év múlva is üvöltésre késztető fájdalmakat okozott. Aztán még volt a fazék-alatt-patkány, szájba-vizelés-székelés (ezt még Kádár Jánossal is megtették, azért volt olyan kezes bárány 30 évig!) Napirenden volt a főváros három helyén működő emberhús-darálója, ahonnan a darált húst aztán a Dunába eresztették a halaknak.

Embervadászat a háború után

A második világháborúban létrejött amerikai-szovjet szövetség az elmúlt évtizedek során egyre jobban rányomta a bélyegét az amerikai nép szellemiségére. A legelőkelőbb egyetemek (pl. Harvard!) voltak gócai a szovjettel szimpatizáló működésnek. A mozgalom tulajdonképpen az USA háborús elnöke, Roosevelt idejében indult meg, aki nem is titkolta ama véleményét, hogy “Sztálint az akkori idők egyik legzseniálisabb államférfiának tartja”. Ez a roosevelti örökség éreztette hatását a második világháború befejezése után, amennyiben a potsdami találkozó során a szövetséges hatalmak minden szovjet-orosz kívánságot teljesítettek.

Ezen követelések egyike volt a Nyugatra menekült volt német szövetséges államok antibolsevista vezető politikusainak a kiszolgáltatása. A magyar politikai foglyok sorsa az Office of Strategic Service/OSS magyar ajkú osztálya vezetőjének, a hírhedt Counter Intelligence Corps/CIC ezredes Himler Mártonnak a kezébe volt letéve.

Ki volt Himler Márton?

Németországban a szövetségesek megszálló haderejének főhadiszállása, a CIC magyar részlegében működött Himler Márton “ezredes”, aki Magyarországról azért szökött át az USA-ba, mert sikkasztásért elítélték. A New Yorkban magyar nyelven szerkesztett Az Ember című, magyargyalázó kommunista szennylap tulajdonosa Göndör Ferenc (született Náthán Krausz) segítette be Himlert a CIC kötelékébe, aki azonnal ezredesi rangot kapott! Himler 1945-től zsíros fejpénzeket szedett fel a budapesti kormánytól a hazahurcolt magyar “háborús bűnösök”-ért. Minél több és fontosabb személyiség volt a háborús bűnös között, Himlernek annál jobban ment az üzlet.

A magyar nemzet igazi sírásói

Himler Márton 1958-ban könyvet írt Amerikában “Így néztek ki a magyar nemzet sírásói” címmel, amit a nyolcvanas években “történelmi dokumentumként, a magyar háborús főbűnösök amerikai hatóságok előtt tett vallomásainak hiteles szövegét” teljes egészében, sorozatos folytatásban közölt a torontói magyar nyelven szerkesztett Menorah nevű zsidó lap. A fércmű elolvasása után azonban bárki megállapíthatja, hogy Himler könyve csupa hamisított és utólag szerkesztett jegyzőkönyvek gyűjteménye!

1945-48 között úgy a vezetést, mint az ország társadalmi átalakításának feladatát zsidó szempontok irányították.

Az ideiglenes nemzeti kormány 81/1945 ME számú rendelete, amelyet az 1944. évi törvénytelen, összekapkodott, bolsevista debreceni nemzetgyűlés felhatalmazása alapján adtak ki, már az első mondatában és első paragrafusában is galádság:

“A jelen rendeletben körülírt bűncselekmények abban az esetben is büntethetők, ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már befejezett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállt rendelkezések alapján ez nem volt büntethető.”

Himler a második világháború utáni időkben élet-halál ura volt a bolsevizmus elől Nyugatra menekült magyarságnak. A saját írása szerint, nemcsak az OSS magyar ajkú osztályának volt a vezetője, hanem a magyarok sorsát illetőleg teljes diktátori joggal is rendelkezett. Azt fogta el, akit akart és sorsok, életek függtek tőle. A teljhatalmáról így ír:

“Amikor Jackson bíró és Donovan generális rámbízta az egyáltalán nem gusztusos szerepet, hogy a hadsereg különböző egyedei által már elfogott gonosztevőkön kívül adjam ki az elfogatási parancsot azok ellen, akiket a szövetséges hatalmak által a háború alatt megszabott ‘háborús bűnökben’ vétkesnek találok, hogy őket a Nürnbergben tartott tárgyalásokra előkészítsem, csatlakoztam -- s örülök, hogy csatlakoztam -- Key generális kéréséhez és Donovan generális álláspontjához, hogy Nürnberg helyett ítélkezzenek a magyar hatóságok felettük. Mindig örömömre fog szolgálni, hogy Key és Donovan generálisok, valamint az én szerény érveim Jackson bírót és Eisenhowert a foglyok hazaküldésére rábírták...”

Az amerikai “hadnagy úr”

Granville-Grósz “hadnagy úr” a budapesti Ostende kávéház tulajdonosának, az öreg Grósznak a fia volt, aki repülőgépen szállította Salzburgból Budapestre, a bajor földön és Ausztriában összefogdosott magyar háborús bűnösök százait. A bilincsbe vert magyarok cirkuszi mutatványszerű képeivel és autogramjaival előnyös üzleteket bonyolított le a tengerentúlon.

A háború végén amerikai katonai egyenruhában szaladgáló, hadnagy úrrá vedlett Granville-Grósz -- egyesek szerint Grünwald -- nem a Missouri vagy a Potomac partján született, hanem a pesti gettóban. A katonai tudományokat nem West Pointban vagy Annapolisban, hanem a körúti kávéházakban leste el a vigécektől, akik talán mégsem a katonai becsület szakértői!

1945-1947-ben a volt titkos kommunisták, a munkaszolgálatosok a sajtóban már nyíltan dicsekedtek azzal, hogy miként emelte ki őket Himler és irányításával hogyan segítették a szovjet törekvéseket a háború alatt és után.

Himler Márton többek között, az amerikai Szabadság c. lapban így ír:

“Magam kértem kölcsön a 7. amerikai hadseregtől Granville hadnagy urat, aki végig kitűnő munkatársam maradt, amíg le nem szerelt és újból megnyitotta szőrmeüzletét. Tulajdonképpen ő nem is volta katona, hanem olyan egyenruhás civil, akinek nem volt kötelessége tisztelegni a felentesei előtt. Mi Ausztriában arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a rabokkal minden jár, amit elfogatásuk alkalmával náluk találtak.”

A jogérzékre való álláspont alapján aztán el is vették a rabok iratait, pénzét, ékszereit és egyéb magántárgyait. Himler tovább így kérkedik:

“A nürnbergi törvényszéknél működő Jackson főbíró arra kért, hogy fogjunk el 12-15 magyar főbűnöst, hogy Nürnbergben ítélkezhessenek felettük. Azonban arra hivatkozva, hogy a pesti kormány nálam lévő listája szerint 500 háborús bűnöst kell elfogni, azt javasoltam, hogy ne végezzünk félmunkát, hanem fogjunk el mindenkit, akit elérhetünk. E javaslatot a bíró azzal utasította vissza, hogy egy letűnt politikai rendszer tényezőit nem lehet kiadni egy forradalmi vérbíróságnak, mert ez gyilkossággal lenne egyértelmű.”

Himler, mint írja - nagyon csodálkozott azon, hogy egy amerikai bíró nem bosszúra és büntetésre, hanem menekültjogokra gondolt. Elő is vette minden rábeszélő képességét és bizonygatta, hogy nem politikai menekültekről, hanem tömeggyilkosokról, rablókról, fenevadakról van szó. Himler meg is kapta a parancsot, hogy fogasson el midenkit, aki a budapesti kormány listáján szerepel, sőt olyanokat is, akiket ő maga talál bűnösnek, az amerikaiak által megállapított “háborús vagy népellenes bűnökben”.

Thuránszky J. Istvánt (1) a gonosztevők kezeiből az amerikai követség szabadította ki. Vallomásában elmondta, hogy

“Granville főnöke, az amerikai útlevél nélküli Himler Márton az első világháborúban kommunista, a másodikban CIC-ügynök volt. Utóbbi minőségében egy Horváth nevű magyar kommunistával társulva magyar és amerikai teherautókat lopott, ezüstöt, szőrmét, nylonharisnyát és egyebeket csempészett. Az elfogott és hazahurcolt magyarokért Himler és kopói vérdíjat szedtek, és a pénzből osztrák városokban feketepiacot rendeztek be. Az amerikai hadbizottság engedélye nélkül Ausztriába és Németországba mentek, mert Himler szerint az amerikaiak rengeteg magyar teherautót tartottak vissza, amiket egyszerűen elloptak és visszavitték Magyarországra.”

[Thuránszky vallomását angol nyelven a New York Times is közölte 1950. március 29-i számának 6. oldalán.]

Thuránszky vallomását amerikai és más külföldi lapok is közölték s ezekből kitűnik, hogy Thuránszky látta, amikor Himler a pesti Király utcában egy zsidó kereskedőnek amerikai katonai pokrócokat és dohányneműt adott el. A vallomás érdekes részlete az, hogy Himler “munkatörzse” munkaszolgálatos zsidókból tevődött össze s ezt a Himler jóvoltából CIC-egyenruhában nyüzsgő hadat az amerikai tisztek szinte elhessegették maguk mellől. Thuránszky leleplezései után az amerikai magyarság a Himler-Granville-üzelmek tisztázását, az emberkereskedelem és egyéb gazság felderítését követelő mozgalmat indított.

Németországnak mindössze 24 háborús főbűnöse volt, de a budapesti kommunista kormány 680 magyar háborús főbűnös kiadatását követelte, amiből 650-et meg is kapott! /tj/

------------

1. Az azóta elhunyt Thuránszky J. István Huntigdonban lakó, magyar származású amerikai állampolgár volt, aki 1947-ben az International Harvester Company és a Ford Co. megbízásából gépeket árult Magyarországon, ahol közvetlen ismeretségbe került Himler Mártonnal.

-----------

Felhasznált források

Hídverők, 1953.

Fiala-Marschalkó: Vádló bitófák (London, 1958)

Dr. Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története, (USA, 1987) -Three Presidents - Wilson, Roosevelt, Eisenhower

Fiala Ferenc: Zavaros Évek (San Francisco, 1987)

nyitólap