Benesék csehszlovákizmusa

(Hazánkért, 2002. március)

Benesov dekrét

c.108 plati

A cseh Alkotmánybíróság üzenete

a magyaroknak

1995-ben a Horn-Meciár féle szlovák-magyar alapszerződés előestéjén!

/A dekrétum szövege

magyar fordításban/

*

„Az Alkotmánybíróság a március 8-i ülésén elutasította a Benes-féle 108. számú 1945. évi dekrétum megszüntetésére tett javaslatot.

A dekrétum az ellenség tulajdonának elkobzásáról határozott.

Az Alkotmánybíróság

határozata ellen

fellebbezésnek helye nincs.”

/Slovensky Vychod/No.57 – 1995.03.09/

Milos Zeman jelenlegi cseh miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung lapnak nyilatkozta:

◘ “... a német és magyar kisebbség 1945 utáni vagyonelkobzását és jogfosztására vonatkozó Benesi Dekrétumok alapját nem a kollektív bűnösség elve képezte. A szudéta-német antifasisztákra nem várt sem vagyonelkobzás, sem kitelepítés. Nem a teljes német kisebbségre gondoltam, amikor azt állítottam, hogy a ‘30-as években a szudéta-németek Hitler ötödik hadoszlopát képezték azzal a céllal, hogy szétzúzzák Csehszlovákiát, mint a demokrácia egyetlen szigetét Közép-Európában. A csehek között is akadtak náci-kollaboránsok. A Benesi Dekrétumok már régen -- az 1997. januári német-cseh nyilatkozat szerint -- hatályukat vesztették...” [...!?] /MNO, 2002.02.11/

Vladimir Meciar, az ellenzéki Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke egy prágai lapnak elmondta, hogy

◘ “Nem hinném, hogy a dekrétumokat utólag vissza kellene vonni. Ezek már múltbeli ügyek. Nincs szó az 1938 előtti állapothoz való visszatérésről. A szudétanémetek és a felvidéki németek inkább erkölcsi kárpótlást igényelnek.

A magyarok esetében a helyzet bonyolultabb, mert közülük sokat Csehországba telepítettek ki, illetve át s lakosságcserére is sor került...” /MTI, 2002.02.06./

Csehszlovákia, ez a szörnyű hazugságokra alapozott, de már szétbomlott műállam, hivatalosan is elutasította a Benes-féle dekrétumok hatályon kívül helyezését:

◘“Ilyen követelések elfogadhatatlanok. A dekrétumok történelmi tények és a jogrend szilárd alkotórészei. Eduárd Benes a második világháború idején a londoni emigráns csehszlovák kormány élén állt. Hazatérése után, 1945-ben írta alá azt az öt dekrétumot, amelyek elsősorban az országban élő német és magyar kisebbséget vették célba és egyebek között tulajdonuk kisajátítását és csehszlovák állampolgárságuktól való megfosztásukat, rögzítették” - mondta 1998-ban Milán Tokár szlovák külügyi szóvivő.

A két háború között a Benes-Masaryk propaganda elhitette a külföldi közvéleménnyel, hogy Magyarországon azért követelik a revíziót, mert el akarják venni a csehektől azt, ‘ami évszázadok óta jogosan a cseheké’. Aljas hazugság! Éppenséggel a csehek vették el a magyaroktól azt, ami ezer évig Magyarországhoz tartozott!

Benes 1943-ban kijelentette:

“Magyarország nem tarthatja meg azokat a területeket, amelyeket Németországtól kapott jutalmul, mert megszegve szerződéseit, részt vett a bűnös háborúban.”

Benes a szövetségesek tudtára hozta, hogy a csehszlovák kormány olyan közép-európai rendezést óhajt, amelyben Csehszlovákia lenne a vezető, irányító és végrehajtó rendőrhatalom. Terve volt Magyarország feldarabolása, a magyar történelmi állam teljes kiküszöbölése Európából. Mint később kiderült, Sztálinnak is ez volt a terve!

Amikor 1944 őszén a szovjet hadsereg elérte Szlovákia keleti határát, Szlovák Nemzeti Tanácsok alakultak, amelyek határozatokat hoztak magyar birtokok elkobzására. 1944. december 27-én Nagymihályban a Tanács kimondta:

“A szlovák földnek, amelyet szlovák őseink szereztek, szlovák utódok kezébe kell kerülnie! Nem marad ezen a földön egyetlen magyar birtokos, egyetlen áruló sem. A magyarok földjét kártérítés nélkül sajátítjuk ki.” [1]

1945. február 4-én a kommunista párt irányítása alatti Szlovák Nemzeti Tanács bejelenti:

“Az új csehszlovák köztársaság szláv népidemokratikus állam lesz. Az ukránok nemzeti jogait teljes egészében biztosítja. A magyarizálás és a feudális rendszer képviselői, akik Csehszlovákia szétzúzása után jöttek a megszállt területekre, a szlovák nép ellenségei. Ki kell takarodniuk Szlovákiából. Az erőszakos propagandával magyarosított szlovák eredetű polgároknak lehetővé tesszük, hogy visszatérjenek a szlovák nemzet életébe.” [u.o.]

1945. február 27-én a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 4. számú rendelete kimondja a szlovákiai németek (szepességi cipszerek, mánták) és magyarok birtokainak elkobzását. A rendelet indokolásában részletezi az okokat:

“A magyar és a német nemzetiség mindig a reakció és a fasizmus bástyája, az irredentizmus és szeparatizmus alapja volt az első köztársaság idején.” (u.o.)

Micsoda frázis, demagógia és gyűlöletuszítás! Nos, ki az igazi fasiszta? Emlékezzünk arra, hogy Mach és Tiso már 1943-ban meghirdette a magyar nemzetiség felszámolását. A kommunista Szlovák Nemzeti Tanács 1945. februárjában hozott rendelete történelmi hagyományt örökölt a nemzetiszocialista szlovák kormánytól.

A Kassai Kormányprogram

A Szlovák Kommunista Párt 1945. március 1-én, Kassán megjelent kiáltványának egyik fejezetében “a szlovák nemzeten elkövetett magyar bűnök jóvátételéről” tesz említést:

“A magyarok az elmúlt hat esztendő alatt újabb gaztetteket és bűnöket követtek el a szlovák nemzet ellen. A Szlovák Kommunista Párt álláspontja a szlovák területen élő magyarokkal kapcsolatban:

‘Szlovákia déli vidékeit, amelyeket a múltban vagy az elmúlt hat év alatt erőszakosan megmagyarosították, tervszerűen és fokozatosan el kell szlovákosítani. Szlovákia földje oszthatatlan.”[2]

Ilyen előzmények után került sor 1945. április 5-én a Kassai Kormányprogram meghirdetésére, amely a magyar nemzetiség három évig tartó jogfosztottságának, szülőföldjéről való kiüldözésének és embertelen megalázásának lett a forrása. Egy hónap múlva Benes elnök kijelentette: “Ez az állam csak a csehek és a szlovákok állama és senki másé.”

A Kassai Kormányprogram értelmében, valamennyi Csehszlovákiában élő magyar elvesztette állampolgárságát, kivéve azokat, akik részt vettek az ellenállási partizánmozgalomban.

A Kormányprogram a Csehszlovákiában élő magyarság 98%-át ítélte hontalanságra és mintegy 30 ezer magyart, elsősorban értelmiségit, ítéltek el és utasítottak ki, mint háborús bűnöst.

A pozsonyi parlamentben Zora Lazarová, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke ezt mondta 1998-ban a kormányprogram teljesítéséről szóló vitában:

◘“Szlovákia és Magyarország viszonya csak akkor javulhat, ha Budapest bocsánatot kér a szlovák néptől a második világháború alatti szenvedéseikért.”

A cseh és szlovák sajtó, pártállásra való tekintet nélkül, nagy nemzeti ünnepnek tartotta az 1947-ben megindított erőszakos lakosságcserét. 1948. áprilisáig 105, 017 magyart köteleztek Magyarországra való áttelepedésre. A kommunista hatalomátvétel (1948. február 25) után fokozódik a magyarellenes uszítás, erőltetett ütemben folytatják a magyarok ki-, és széttelepítését, a magyar helységneveket rendeleti úton szlovákosítják.

------------------------

Akárcsak a románoknál fontos a ‘dákó-román folytonossági elmélet’ a műállam megtartásához, a szlovákoknál a ‘Szvatopluk-monda’ növelte nagymértékben azt a hitet, hogy már a honfoglaláskor ‘nagy szláv birodalom’ létezett hazánk észak-nyugati részén. Erre hivatkoznak most is, miként ez volt a bizonyító adat, amelyre közismerten Benes hivatkozott a trianoni béke szerkesztésében is. Erre hivatkoznak területi követeléseik hangoztatásában. Pedig Szvatopluknak semmi köze nem volt a tótsághoz, hiszen ő morva birodalmat akart létesíteni!

A felvidéki magyarság szomorú sorsának javulásán a mai napig nincs változás: üldözés, megvetés, gúnyolás... a kollektív bűnök miatt.

Milos Zeman szerint ‘a Benesi Decrétumok hatályukat vesztették’... Meciar pedig ‘nem hiszi, hogy a dekrétumokat utólag vissza kellene vonni’. És miért ne kellene visszavonni valamit, amit már nem használnak... hacsak nem tartogatják valamilyen ócska fiók aljában, hátha hasznos lehet még egy napon a ‘bűnös magyarok’ ellen. ◘

--------- Jegyzetek:

1.Czambel Samuel: Ceskoslovensky Casopois Historicky, 1976.

2. Historicky Casopis Bratislava, 1976.

-------------

Irodalom

Szemelvények:

Kostya Sándor, A Felvidék, 1987/Árpád Kiadó.

Egyéb sajtóforrások:

Magyar Távirati Iroda/MTI

Magyar Nemzet Online/MNO

Slovensky Vychod/No.57 - 1995.03.09/

*

"Words and Their Meanings"

by Karl-Peter Schwarz:

Frankfurter Allgemeine Zeitung, February 20, 2002

The Czech prime minister is at odds with his own statements. He speaks his mind, but then claims either not to have meant what he said or not to have said what he meant. A mere four weeks have passed since he described the

ethnic Germans of Czechoslovakia in 1938 as Adolf Hitler's "fifth column" and claimed their expulsion after World War II had saved them from worse. The statement sparked outrage first from the Austrian government, then from the German opposition and, finally, even from the government in Berlin, in spite of its particular desire for harmony. But almost as soon as he had more or less placated the Social Democratic Party and Alliance 90/The Greens with a highly original reinterpretation of his own words, Milos Zeman let rip again.

On Monday, the Israeli daily Ha’aretz published an interview with him containing further explosive material. As confirmed by the paper, Mr. Zeman compared the Palestinian leader Yasser Arafat with Hitler. Quite apart from being insulting nonsense, this statement, like Mr. Zeman's equating Austrian populist Jörg Haider with Hitler, also plays down the evils of

Nazism. The Czech prime minister called on Israel not to negotiate with the Palestinians, despite the European Union's efforts to relaunch dialog in the Middle East. Finally, he suggested that if necessary, the Israelis

could solve the Palestinian conflict in the Czech manner -- by deporting the Palestinians.

Mr. Zeman denied making the comments, but only after EU foreign ministers condemned them and demanded a statement from the Czech government, and only after his remarks had triggered a diplomatic earthquake that the Czech media are calling the country's biggest foreign policy crisis since 1989. Mr. Zeman's denial, which he also sent to the EU, is awkward and self-contradictory. Although he speaks English fluently, he says he did not know the meaning of the verb "to expel." He feels misunderstood, says his words were distorted by the Israelis and claims he never compared Mr. Arafat with Hitler. But this has been proved wrong, now that the BBC has broadcast an interview with Mr. Zeman in which he drew a similar comparison. Just one month ago, Mr. Zeman described the 1945 expulsion of some 3 million Germans from Czechoslovakia as punishment for "treason."

But what kind of treason have the Palestinians, whose deportation Mr. Zeman has now advocated, committed? Or could it be that the Sudeten Germans were not being punished at all? While those who expelled them, claimed to be executing a "historic verdict," their primary motive was probably not the desire to punish a crime collectively, but rather to seize a golden opportunity to settle the German question in Bohemia and Moravia once and for all by applying what we now call "ethnic cleansing."

Mr. Zeman's remarks make it clear that the attitude taken by a country's political leadership toward its own crimes is by no means without significance for both the present and future. The heart of the problem lies in the fact that the prime minister of a state that belongs to the North Atlantic Treaty Organization and wants to join the EU is now suspected of supporting the deportation of entire ethnic groups as a legitimate means of resolving conflicts. In the past, Prague has always been defensive about its past, preferring to explain the "demographic transfer" of 1945 in terms of cause and effect: First came the atrocities committed by the Nazi occupiers and then -- as a "logical" consequence of these and allegedly with the blessing of the Potsdam Conference -- the expulsion of the ethnic Germans.

Mr. Zeman is to retire from politics after the June elections. Yet it would be wrong to assume that his departure will put right all that is wrong with German-Czech relations. Czech Foreign Minister Jan Kavan recently refused to describe the decrees behind the expropriations and expulsions as unjust. But if collective disenfranchisement, expropriation and deportation are not unjust at all times and irrespective of the circumstances, then what is there to stop them being declared "legal and legitimate" in certain cases -- whether in Israel or elsewhere?

Negotiations on the Czech Republic's admission to the EU have not yet touched on those decrees, which affect the laws of the EU "only" to the extent that Czech restitution legislation, which is in turn based on them, discriminates against the country's German minority. Yet the sanctioning of deportation as a means of resolving conflicts by the prime minister of a

candidate for admission to the EU must surely give cause to reconsider. After all, it contradicts the ethical foundations upon which the European Union was established.

The EU therefore ought to call on the Czech leadership to adopt an unequivocal stance on this issue. But Brussels and Berlin are so anxious to avoid any further complications that they do not want to know what exactly Mr. Zeman said and meant. ◘