|
(Hazánkért,
2003. augusztus) A Pénzhatalom eszköze,
a gazdasági élet Irányítása
A Portugáliában, 1999-ben megrendezett
Bilderberg-konferencián, Kenneth Clarke, az angol parlament tagja „nemzetközi
pénzügyi létesítmény” megalapozását javasolta, miszerint a világnak két nagy
körzeti pénzegységre van szüksége. A Bilderberg-csoport és testvére, a Trilateral Commission régen álmodoznak a világ három nagy térségre való felosztásáról, ami megkönnyítené az ENSZ-világkormány munkáját. Clarke új nemzetközi létesítménye tulajdonképpen „nemzetek feletti hatalommal bíró ügynökségek” létrehozását tervezi, amely irányítaná a világ három nagy pénzegységének forgalmát, amihez teljhatalmú „nemzetközi pénzügyminisztert” jelölne ki. A Bilderberg-csoport kiválóságai megállapodtak abban, hogy „az új körzeti pénzegységek, amelyek egyetlen ország tulajdonát sem képeznék, ’jelentősen elősegítenék a nacionalizmusok és a régi idejét múlt nemzeti függetlenség eltűnését’. Továbbá, David Rockefeller és számos más bankár nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy semmi okuk nincs az aggodalomra, hiszen a fizetésképtelenné vált nemzetek felvett kölcsöneit úgyis majd az amerikai adófizetők térítik meg. A Bilderberg-csoport Eisenhower óta irányítja a Fehér Ház politikáját. Legtöbb amerikai elnök a Bilderberg-csoport vagy a Trilateral Commission tagja és kinevezettje volt és ma is az.
Ez a 107-es cikkely az a bizonyos béklyó, ami röviden annyit jelent, hogy az EU-ban a tagállam bele sem szólhat a pénzzel kapcsolatos ügyekbe, csak a Központi EURO-bank (ECB) igazgatósága! Felületesen, de mindenki tudja, hogy közgazdaságunkat, vagyis a mindennapi életünket pénzzel irányítják. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nemzet vagyonának hitel (érték) fedezetével biztosítja kölcsöneit. Vagyis a kormány nevében a hitel biztosítására a pénzügyminiszter jelzálog-szerződést ír alá, a kölcsönző banknak. Helyszűke miatt nincs lehetőség feltárni az összes, szabadságunkat megkötő béklyót, amelyek a nép előtt láthatatlanok, de még azt meg kell említeni, hogy a tagállamok a valutakészleteiket az EU Központi Bankjaiban kell, hogy őrizzék! Bundesbank President Hans Tietmeyer a member of the Board said: ’Lawmakers should respect the ECD’s independence.’ Magyarul ez azt jelenti, hogy a Bundesbank elnöke, Hans Tietmeyer, aki az Európai Központi Bank egyik igazgatója, kijelentette: ’A törvényhozóknak tiszteletben kell tartaniuk az EU Központi Bank függetlenségét.’ ” A Magyar Nemzeti Bank elnöke is ugyanezt
követeli, mert az EU-ba való bejutás egyik feltétele az, hogy a társország
központi bankja független legyen. Ezért volt szükséges a privatizációra! Magánkézben van az amerikai nép pénze?
Az Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow T. Wilson, 1912. november 5-én vitte be a Demokrata Pártot a Fehér Házba. Wilson elnök mögött, akit „pénzügyi lángésznek” neveztek, tekintélyes bankárcsaládok álltak: Jacob Schiff, Bernard Baruch, Henry Morgenthau, és még számtalan sokan mások. Egy év múlva, 1913. december 22-én az amerikai képviselőház 298 szavazattal 60 ellenében elfogadta a Federális Tartalékalapról (Federal Reserve System) szóló törvényt, amit a szenátus 43 szavazattal, 25 ellenében jóváhagyott. Gondoskodva arról, hogy az újonnan megválasztott államelnöknek megfelelő tanácsosai legyenek, a bankárok a saját ügynökeikkel vették őt körül. A legfontosabb ezek közül, Edward Mandell House „ezredes” brit üzletember fia volt, aki a déli államokban brit pénzérdekeltségeket képviselt. Wilson kormányzása alatt, lassacskán House
lett a tulajdonképpeni elnök. Azzal a bámulatos ügyességgel, amellyel a
háttérben a szálakat tudta húzogatni, elérte, hogy mindkét kedvenc tervét,
egy központi bank felállítását és a fokozatosan emelkedő jövedelmi adó
bevezetésének a gondolatát elfogadták és megszavazták. Ma már tudott tény,
hogy Philip Dru: Az adminisztrátor című könyvnek a tulajdonképpeni
szerzője maga House volt, aki leírja, hogy miként működött Dru a szocializmus
megvalósításán úgy, „ahogyan azt
Marx Károly megálmodta.” A Federális Tartalékalap Szervezet /FTS/ 1913-ban történt megalapítása óta minden számvizsgálat alól sikeresen kibújt, mely ügyvitelére fényt derített volna. A hálózat 12 „Nemzeti Bankból” áll, de csak a New York-inak van igazi jelentősége. A New York-i banknak mindig egy olyan személy volt az élén, aki teljes mértékben rokonszenvezett a nemzetközi bankárok érdekeivel. Fontos tudnunk, hogy az FTS nem valódi állami intézmény. Jogilag az a helyzet, hogy a részvényei megoszlanak a 12 Nemzeti Bank között, amelyek évi hat százalékos osztalékot kapnak, ezzel szemben az FTS minden hasznát le kellene adni az U.S.A. kincstárának. Tény az, hogy az államelnök nevezi ki tizennégy évre az FTS hét tagból álló igazgatóságát, de mindezen kirakatrendezés ellenére, az FTS vezetősége teljesen függetlenül határoz. Az FTS óriási kiterjedésű és titkos működése azon az úton halad, amelyet a nemzetközi bankárok kijelöltek. Anglia és az Egyesült Államok, a pénzügyi erejével akarja rá kényszeríteni az összes nagyobb államokat arra, hogy pénzügyeiket „a minden politikai ellenőrzéstől mentes központi bankokon keresztül bonyolítsák le, amely központi bankok egyedül hívatottak arra, hogy mindennemű nemzetközi pénzügyi kérdést egymásközti megállapodásokkal rendezzenek, bármely kormány beavatkozása nélkül. Mindjárt érthetőbbé válik számunkra az efféle megoldásra való törekvés, ha számot adunk magunknak arról, mennyire hasznot hajtó művelet lehet kormányoknak pénzt kölcsönözni, különösen, ha az Egyesült Államoknak nyújtandó kölcsönről van szó. Az Egyesült Államok jelenleg több pénzzel tartozik (főleg nemzetközi pénzintézeteknek), mint amennyi a világ összes többi nemzeteinek együttes adóssága!
Azok, akiket az USA Federális Tartalékalap Szervezetének vezető állásaiba neveznek ki, ahol a kölcsönökről tárgyalnak és megállapítják a kamatlábat, a legdöntőbb befolyással járó beosztást töltik be a világon. A nemzetközi bankárok célja hosszú távon nem egyéb, mint az egész világra kiterjedő, de magán kezekben nyugvó, pénzügyi hálózatnak a kiépítése, amellyel uralkodni képesek minden egyes ország politikai rendszerén és az egész világ közgazdaságán. E hálózat irányítását a hűbérúr és a hűbéres viszonyához hasonlóan, a világszerte működő központi nemzeti bankok intézik, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket gyakori zártkörű tanácskozásaikon dolgoznak ki. A hálózati rendszer csúcspontja Svájcban a bázeli Nemzetközi Elszámolások Bankja, egy magánbank, amit a világot átfogó központi bankok birtokolnak és igazgatnak -- a Nemzeti Bankok, -- lévén maguk is magánjellegű intézmények. Minden központi banknak arra kell törekednie, hogy uralkodjék a saját nemzetének a kormánya felett azáltal, hogy a bank kivételes joga az államkincstárnak kölcsönöket adni vagy megtagadni, külföldi valutákkal váltóüzleteket lebonyolítani, az országos gazdasági tevékenység szintjét szabályozni, és az együttműködésre kész politikusokat az üzleti életben utólag nyújtandó jutalmak kecsegtetésével befolyásolni. A kör bezárult, mert tudjuk, hogy valóban kik kormányozzák a világot! A titkos ellenőrző központok, hatalmuk ellenére is, csak ritkán vannak olyan diktátori helyzetben, ahonnan közvetlenül és döntő módon intézkedhetnek politikai ügyekben. Ám mivel a pénz terén a világot markukban
tartják, ez lehetővé teszi számukra, hogy bámulatos mértékben és saját
céljaiknak megfelelően befolyásolhassák és irányíthassák az egyes országok
ügyeit. Ebből kifolyólag, bármi legyen is e csoportnak a szándéka és célja,
annak hatalmas és az egész világra kiterjedő jelentősége van. +++ |