|
(Hazánkért, 2003. december) A
trockisták is kommunisták
Tóth
C. Judit (Kanada)
A sztálinista-szabadkőműves
pufajkás-kommunista Horn Gyula mondotta: “Ezt a rendszerváltást
nem dilettánsok készítették elő!” Akik pár évtizeddel ezelőtt pártideológiát tanítottak esti iskolán, mint pl. Pozsgay Imre, ma kijelentik, hogy “1956 népfelkelés volt”. [Most az egyszer igaza volt!] Akik akkor jelesre vizsgáztak marxizmus-leninizmusból, most bukásra állnának. Grósz Károly (az MSZMP KB tagja/89), még életében bevallotta: “Rosszúl értelmeztük Lenin tanításait, ezért újra kell gombolni a mentét”. Kár, hogy nem értelmezett korábban, amikor Kádár a szabadságharcosok ezreit küldte börtönbe vagy halálba! Csoóri Sándor, aki ifjú éveiben Sztálin dicshimnuszait írta; ... Tamás Gáspár Miklósnak az igazságot megíró történészekkel van baja, akiket *56 bemocskolóinak* nevez. Demszky Gábor, Rajk László, Petri György, Eörsi István, Konrád György, a hazai békepapok egész serege — ma már szidhatják a volt rendszert, minden megtorlás nélkül. Ők a hazai ellenzékiek, akik nem megsemmisíteni akarták a szocializmust, hanem csak egy kicsit megjavítani. Sokan még most is nehezen értik ezt az egész mai „kommunista-ellenességet,” amikor -- a csengőfrász veszélye nélkül -- lehetséges szidni a volt rendszert. A hatalom átmentéséhez halottak emlékét ásták ki: Nagy Imrét és társait újratemették Párizsban és Budapesten, Mindszenty hercegprímás porait hazavitték. És a hiszékeny magyaroknak ennyi elég volt! Hazug történelemkönyveikben megírták az 56-os eseményeket, így lopták el a szabadságharc szellemét. Mert hogy a nemzettől ellopták, az nem kétséges! A Petőfi Kör
Deák István, az amerikai Columbia Egyetem Európa-történeti tanszékének modernkori kelet-közép-európai tanára, a The New York Review of Books című amerikai folyóirat 2003. szeptember 25-i számában az ’56-os szabadságharcot így elemzi: „Az 1956-os forradalmat,
amely válságos esemény volt a kommunista mozgalom világában, nagyrészt zsidó
származású, volt sztálinista értelmiségiek szervezték meg.” Azokban az időkben Magyarországon, szörnyű megtorlások nélkül, mások nem is szervezkedhettek! Az 1956. áprilisában alakult Petőfi Irodalmi Kör – akárcsak a mai Internet egyes vitafórumai — ifjú kommunisták klubja volt, ahol a tagság lengyel munkásokkal való szolidaritási tüntetést tervezett október 23-ra. Pontokba fogalmazott követeléseik a következők voltak: „Rákosit, a ’magyar Sztálint’ váltsák le, és a helyét Nagy Imre foglalja el. (Ez nem volt nehéz, mert még a véres kezű Lavrenti Pavlovich Beria is ezzel vádolta Rákosit: »Ön Magyarország zsidó királya akar lenni!?« -tj) Új kormány alakuljon szabad választásokkal; társadalmi és gazdasági egyenlőség Magyarország és a Szovjetunió között; legyen vége a sztálinista gazdasági politikának; munkásság irányítása alatt a gyárak; a mezőgazdaság felújítása és önkéntes kollektivizáció; teljes szociáldemokrácia.” És a Galilei Kör?
Magyarországon az első világháború előtt és alatt működő Galilei Kör az egyik legsötétebb szerveződés volt. Szabadkőművesek hozták létre és még a szabadkőművesség általános tevékenységénél is sötétebb tevékenységet folytatott. Megalapításában kitüntetett szerepe volt a Martinovics Páholynak, amely az összes Magyarországon működő szabadkőműves páholy közül a legvisszataszítóbb volt. Tagjai között például Ady Endre is ott volt, de –Varga Weissfeld Jenő is, — Rákosi Mátyás, Gerő Ernő későbbi moszkvai felettese. A Martinovics Páholyt egyébként 1945 után Franciaországban újraélesztették, és koordinációs páholyként működött – jelenleg is működik. Létrehozója Hatvany Bertalan báró, a Hatvany-Deutsch család tagja volt. Sokan azt állítják, hogy a köztudottan szabadkőműves Ady Endre zsidó származású volt, hiszen a sajtóban, ha költőt idéznek vagy emlegetnek, akkor rendszerint az ő neve cseng fel. Gyakori franciaországi útjai és Párizs iránti szeretete is erre vall. Az iskolákban mindenki fölé helyezik őt és a „legnagyobb magyar”-nak állítják be. De a tanár úr állítása érdekes, mivel hasonlókat ír David Irving történész is. Mondanunk sem kell, hogy a tanár úr véleménye kemény visszhangot váltott ki a magyarság között. Mi, akik évtizedekig azt hittük, hogy a szabadságharcot nem készítette elő senki, minden külső beavatkozástól független népfelkelés volt, aminek csodálatos fénye még ma is beragyogja a történelmet. Ezt a varázsos fényt, erőt lopták el 1990-ben a mai Magyarországon hatalmukat átmentett, bukott rendszer nemzetidegen hazaáruló trockistái! A magyar parlament 1990-ben törvénybe iktatta, hogy “október 23-án népfelkelés volt és ezentúl ez a nap nemzeti ünnep.” Hiába minden koszorúzás, ’56-os pesti srácokról szóló szónoklat, Történelmi Igazságtételi Bizottság, vagy Terror Háza Múzeum megnyitása. Az ‘56-os magyar szabadságharcot arcátlan módon ellopták, és még ma is használják politikai eszközként a félrevezetett és becsapott nemzet érdekei ellen. Hogy az 1944-es igazi kommunista-ellenes honvédő harcnak ne legyen folytatása, az 1945-1956 közötti véres kommunista évek alatt felgyülemlett elkeseredett nép haragját valahogy „csatornázni” kellett. Szögezzük le: Nagy Imre, az elvtársai által kivégzett miniszterelnök vérbeli kommunista volt, elveit életének utolsó óráiban sem adta fel. Ezzel látszólag elégedett a magyar társadalom, mondván, “az életét adta...” de nem a magyarságért! 1956 őszén a lelkesedés őt is magával ragadta, az ország függetlenségét is követelte, de mindez nem jelenti azt, hogy máról holnapra változtatott volna meggyőződésén. Nagy Imre célja az emberarcú trockista kommunizmus további biztosítása volt -- a néppel szemben. Ezért történhetett meg, hogy Magyarországon 1989 óta a félrevezetett állampolgár kétszer is kormányba választotta a korábbi rablóbandát. Az 1956 történelmét meghamisítók a szabadságharcot úgy állítják be, hogy az kommunista reformmozgalom volt, ami a párt liberális köreiből indult ki és nem volt más célja, mint a Párt, a kommunista rendszer megtisztítása a rákosista hibáktól, torzulásoktól. “Mi csak Gerőt
és az ÁVÓ-t nem akartuk tovább. A hívő ifjúság csak ezt akarta. Nem a
szocializmust, csak az ÁVÓ-t elsöpörni, meg akik pártfogolták.”
Leib Bronshtein Davidovich Trockijt, Lenin tanítványát Sztálin először kiűzte külföldre, majd megölette 1940. augusztusában. 1953. márciusában maga a szovjet generalisszimusz is elköltözött a másvilágra. A keletnémet munkásság júniusban felkeléssel hozta a világ tudomására Sztálin-gyűlöletét. Moszkva követte a friss légáramlatot, és a 20. Pártkongresszuson 1956. februárjában N. Hruscsov, véget vetve a Sztálin-kultusznak kijelentette, hogy „Visszatérünk Leninhez!”A gyilkosság után a sztálinisták nem kis mértékben népszerűtlenné váltak, ugyanakkor Trockij, akárcsak Nagy Imre -- akik az életükkel fizettek -- nevét “kommunista mártírokként” írták be a történelembe. Ekkorra a Trockij által remekül megszervezett lenini-út készen állt. Sztálin halála után Trockij külföldi Ötödik Hadoszlopa teljes munkába kezdett. Trockij így nyilatkozott halála előtt: „Negyvenhárom évig
forradalmár voltam; negyvenkettőt ebből a marxizmus égisze alatt harcoltam.
Ha újra kellene kezdenem, persze elkerülném ezt vagy azt a hibát, de az
életem fő útvonala változatlan maradna. Mint marxista, proletár
forradalmárként fogok meghalni, a dialektikus materializmus hívője, és
végezetül engesztelhetetlen ateista. Hitem az emberiség kommunista jövőjében
nem lankad, sőt talán ma még erősebb, mint valaha volt ifjúságom idején.” [www.trotsky.net] Jóllehet, a Sztálin-kultusz kiment a divatból, de a sztálinisták – úgy Moszkvában, mint Közép-Kelet-Európa szovjet megszállás alatt lévő országaiban — még továbbra is hatalmon maradtak.Tehát, Deák Istvánnak igaza van, hogy ’az 1956-os forradalmat nagyrészt zsidó származású, volt sztálinista [t.i. a lehetőségekkel élve mostmár trockista hívőkké vedlett - tj] értelmiségiek szervezték meg’, -- mint ahogy az 1918-as patkányforradalom is az ő művük volt! -- akik a mindenre elszánt néptömeg nélkül meg se kísérelhették volna a szociáldemokráciának nevezett trockizmus helyreállítását. Nélkülük valóban nem lett volna szabadságharc! Sőt, a szocdemesek sem felejtették el Rákosi szalámipolitikáját. A Kun-Kohn Béla 133 napos terroruralmára, a zsidóságot felszabadító vörös horda Magyarországon 1944-45-ben elkövetett borzalmaira, és nem utolsó sorban a ‘45-ös szörnyű megtorlásokra, a zsidó ávósokra, a Rákosi-Farkas-Révai-Gerőre, Péter-Auspitz Gáborra ... és a többiekre…. a nemzet igen jól emlékezett, és kevés kellett ahhoz, hogy a szunnyadó parázs lángra lobbanjon, hiszen a magyar nép emlékezett a nevekre! Sokan még most is nehezen értik ezt az egész
mai „kommunista-ellenességet.” Nem értik, hogy korábbi apparatcsikok, — mint
pl. Tamás Gáspár Miklós is — most hirtelen miért szidalmazzák a volt
rendszert!? A válasz az Új Világrend trockizmusában rejlik. +++ A témához:
¨ 1956-ban
nem “forradalom” volt! |
