---

(Hazánkért, 2003. február)

Égető gondolatok az Európai Unió körül

Mire vállalkozunk? * Csatlakozási feltételek

Zászlós-Zsóka György, történeti kutató

A bolsevizmus „bukása” után, 1990. szeptemberében, szovjet és német szakértők bevonásával „titkos” tanácskozást tartottak Genfben, Közép-Európa földrajzi-politikai gondjairól. A Német Szövetségi Köztársaság és a volt Szovjetunió szakértői által összeállított és hitelesített okmányok – többek között – a következő, Magyarországra vonatkozó pontokat tartalmazták:

¨A Szovjetunió nem fogja akadályozni Kárpát-Ukrajna leszakadását az ukrán nacionalisták tevékenysége esetében, és azt sem, hogy Kárpát-Ukrajna a Magyar Köztársasághoz csatlakozzon.

¨Ha Magyarország hajlandó megőrizni a politikai és gazdasági stabilitást a duna-menti térségben, a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság nem fogja akadályozni a trianoni szerződésig érvényes eredeti magyar határok visszaállítását. A NSZK növeli a Magyarországnak nyújtandó gazdasági segítséget, hogy a magyarországi életszínvonalat a szlovákiai fölé emelje és ezzel a Magyarországhoz történő csatlakozás a szlovákok számára is vonzó legyen.

A két európai nagyhatalom meg volt győződve arról, hogy: „Magyarország a változások által kínált lehetőségek alapján benyújtja a számlát, és jogos revíziót követel, s megfelelő biztosítékok mellett meg is kapta volna a jogorvoslást”.[1] Ez azt jelentette volna, hogy Magyarország visszanyeri Trianon előtti határait, eredeti népességét, természeti kincseit és az egész tájegység a békéjét.

Nem célom azon tényezők elemzése, amelyek ezt a kézenfekvő, egészséges, logikus, törvényes, igazságos és általános egyetértést teremtő „restaurációt” meghiúsították, mégis – minthogy bizonyos erők hasonló kézenfekvő megoldások megakadályozására ma is – az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előtt is – működnek, szükségessé válik bizonyos lényeges, de elhallgatott, vagy homályba burkolt pontok megvilágítása.

Az Európai Unió

Ben Gurion izraeli elnök volt az első, aki az Európai Unió [felújított] gondolatát nyilvánosságra hozta 1948-ban, mégpedig olyan formában, hogy felvázolta a világ nagy gazdasági egységeinek létrehozására készülő terveket, amelyekről rádiószózatában úgy nyilatkozott, hogy azok „nem most, hanem majd csak úgy ötven év múlva” alakulnak ki. Ezeknek a gazdasági egységeknek egyike volt az Európai Unió, de ezt mi akkor még nem tudhattuk.

A Magyar Hírlap egyik számában megjelent cikkéből megtudjuk, hogy az Európai Unió alapítói azokon a területeken, ahol ez lehetséges volt és/mert kölcsönös előnyökkel járt, a közösség együttműködését az eredetileg elképzelt nemzetállamok kiiktatása helyett nemzetek feletti szintre emelték; ahol eddig ezek a feltételek hiányoztak, ott csak a közösségesítés előkészítését indították meg, „emelt szintű” kormányközi együttműködés meghonosításával. /2/

A fentiekből következtethető, hogy ez a közösségesítés a Közép-Európa kellős közepében központias helyet elfoglaló Magyarországgal a mai napig azért nem történhetett – és a jövőben is csak szigorú és tetemes megkötésekkel történhet majd – meg, mert az nem járt kölcsönös előnyökkel. Az pedig, hogy az eredeti elképzelés helyett az együttműködést a nemzetek feletti szintre kellett emelni, azzal magyarázható, hogy egyetlen európai állam lakossága sem volt eddig hajlandó beleegyezni nemzetállamiságának „kiiktatásába”. Azt is joggal következtethetjük továbbá, hogy egyéb feltételek is hiányoztak ott, ahol csak emelt szintű kormányközi együttműködést honosítottak meg a közösségesítés előkészítésére.

A cikkből kitűnik még az is, hogy ez a „közösségi módszer” nem valami új elgondolás, hanem már 50 éves sikertörténete van, amelynek főbb állomásai az Európai Gazdasági Közösség, majd a Gazdasági és Pénzügyi Unió és a közelmúltban létrejött Politikai Unió voltak, s ez a közösségi módszer az Unióra ráruházott szuverenitások együttes gyakorlását valósítja meg, és az Európai Unió kormányzati formáját takarja. [2]

Fontos értesülés ezenfelűl az, hogy e „sikertörténet” számára a „gazdasági szféra ellenállhatatlanul utat tört a maga, és – kisugárzó hatásaként – minden kapcsolódó szférára, a közlekedéstől a környezetvédelemig, a szociálpolitikától a kultúráig és a kül- és belbiztonsági politikától a bel- és igazságügy szférájáig” [2]

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a tagállamok népe által megválasztott politikusok kezéből minden „kapcsolódó szférában” az ismeretlen, láthatatlan, megfoghatatlan és így ellenőrizhetetlen „korporációs globalisták” kezeibe siklik át az irányítás joga.

Végül pedig megtudjuk, hogy az Európai Uniónak elkerülhetetlenül igazi, különálló világpolitikai tényezőnek kell lennie, amelynek önálló stratégiája és önálló eszközrendszere van (vagy lesz?), azonban a tagállamok nem lépnek katonai szövetségre – katonai feladatuk csak a válságmegelőzés, válságkezelés, béketeremtés és békefenntartás lesz – mert az egész Európai Uniót az amerikai „umbrella-ernyő” veszi szárnyai alá, védelméről pedig a NATO gondoskodik. [2]

Az Unió „legitimitása”

A rendelkezésünkre álló fenti ismeretekből első tényként most már megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió nem az európai országok népeinek egymás iránti vonzódása következtében – az ő kívánságukra – látott napvilágot, hanem magas szinten, nemzetközi érdekcsoportok egymás közötti megállapodásai hozták létre az európai népek számára és azok megkérdezése nélkül!

E „kölcsönös előnyökön” alapuló és „emelt színtű”, de demokratikusnak nem nevezhető megegyezés először a második világháború győztes államai között jött létre, amelyből a két világháború vesztesei ab ovo ki lettek zárva. Ám minthogy Európai Unió csak minden európai állam részvételével képzelhető el, lehetővé tették, hogy a volt vesztes államok is – amelyek szinte teljességükben a szovjet-uralomnak alávetett, fél évszázados rabság után szabaddá vált, de lerongyolódott, elszegényített népekből álltak – csatlakozhatnak Uniójukhoz, bár természetesen csak bizonyos feltételek teljesítése mellett, amely feltételeket megint csak nem közös érdekegyeztetés alapján állapítottak meg, hanem az alapítók előírják a csatlakozóknak.

Bár a toborzó propaganda szerint az Unióhoz való csatlakozás teljes „partnership”-pel és nagy gazdasági előnyökkel kecsegteti a későbbi csatlakozókat, minduntalan felszínre kerül bizonyos fajta fenyegetés is – „the carrot and the stick”, ahogy az angol mondja. S hogy ez a csatlakozás „must”, illetve kötelező, mindenhol együtt kell élni vele és „ellensége mindenki a szabadságnak, aki mielőbbi csatlakozásunknak kerékkötője lesz!” Vagy: „az idő nagyon sürget, mert a tárgyalások a legdöntőbb szakaszukba jutottak, s Brüsszel komolytalan tárgyalófélnek tekintheti Magyarországot, és nagy felelősséget vesz magára az, aki a döntő pillanatban, ha átmenetileg is, kisiklatná európai esélyeinket.” [3]

A szabadkereskedelemről

A szabadkereskedelem – *Free Trade* – nem amerikai találmány és nem azonos az amerikai elnökről elnevezett „Reaganizmussal”. Ezt az angol ipari forradalom után vezették be az angol gyári termékek eladására a világban, hivatalosan pedig a múlt század elején a demokratizálódó Angliában ismerték el először, nagyrészt Churchill későbbi világhíresség közreműködésére.

A két világháború győzteseként iparilag óriássá fejlődő Amerika Reagan elnök alatt alkalmazta az egész világra ezt a meglehetősen autoritatív, nem nagyon demokratikus gazdasági elvet, amelyet azután azonosítottak magával a Demokráciával. A „free trade” mottója, hogy csak annak van joga gyártani, aki olcsóbb. Ennek az elvnek alapján olcsó bérért dolgozó államok rohamosan ipari nagyságokká emelkedtek, kapitalistákká váltak maguk is. De miután meggazdagodtak, nem voltak hajlandóak tovább olcsó pénzért dolgozni, hanem ők is más, olcsó bérű államokat kerestek és azokkal dolgoztattak.

Ez a folyamat azonban csak addig tarthat, amíg akad elég olcsó bérért dolgozó nép. De amikor azok is keserves erőfeszítés árán mind meggazdagodnak, ez a nagyszerűen jövedelmező rendszer megbukik, saját zsírjába fullad, mert bár irgalmatlan mennyiséget termel, de nincs, aki megvegye. A szakértők ezt úgy fogalmazzák, hogy a free trade is organizmus, amelyik megszületik, felnő, megöregszik, és végül meghal.

A globalizációról

Minden korban akadtak hódítók, akik az uralmuk alá akarták hajtani az egész világot, de eddig ez még senkinek sem sikerült. Ezután sem fog! A magyar közmondás szerint:

„Jegenyefák nem nőnek az égig!”

Voltak politikai hódítók, akik koruk fegyvereivel akartak hódítani. Voltak vallási hódítók, akik azt mondták, hogy a lelkeket akarják meghódítani, s voltak világnézeti hódítók, akik politikai elméletekkel akartak a világ felett uralkodni. Különbség közöttük csak technikai felkészültségükben van, noha ez jelenti a legnagyobb veszedelmet, mert ahogy az idő halad, egyre pusztítóbb fegyverek állnak rendelkezésükre. Az eddigi tapasztalataink alapján feltételezhető, hogy előbb sikerül elpusztítani földünket, mint „globálisan” meghódítani.

Mint bolygót, az egész földet, de egyetlen földrészt sem lehet demokratikusan kormányozni, mert a nemzeti szintet meghaladó kormányzatok, amelyek ráépülnek a jelen — helyi-járási-vármegyei- nemzeti — kormányzatokra, elszakadnak a néptől. Ezen pedig nem segít az sem, ha 5-6 milliárd embernek papíron jogot adnak a globális [átfogó] bíróság előtti megjelenésre, mert nem lehet vitás, hogy ott a globális vezetők akarata érvényesül, nem az egyének, vagy akár a nemzetállam igazsága!

A NATO-ról

A North Atlantic Treaty Organization/NATO a „hidegháború” idején jó szolgálatot tett a nyugati szövetségeseknek, még inkább pedig országaik gazdasági helyzetének! A NATO Kennedy elnöknek azon gondolatából támadt, hogy a világbékét úgy lehet a legjobban biztosítani, ha Amerika tömegpusztító fegyvereket gyárt, amelyeket az európai államok megvesznek, Amerika pedig, mint védelmi ernyőt – az Atlantic ’umbrellát’ – tartja a nyugati hatalmak feje felett.

A ’hidegháború’ megszűntével azonban a NATO kiöregedett, jelentősége is megszűnt, szerepe befejeződött. Hogy azonban ennek a hatalmas szervezetnek a beszüntetése ne juttassa csődbe Amerikát, szüntelenül folyik a kutatás valamilyen katonai célpont felfedezésére, vagy teremtésére, hogy fenntartását megindokolhassák az amerikai adófizetők előtt.

Magyar szemmel

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk első feltétele, hogy ne szoruljunk a már EU-tagállamok anyagi megsegítésére, sőt NATO-tagságunk költségeit is fedezni tudjuk, mert arra azok nem hajlandók. De az első Trianoni Békediktátum „egy gazdag és boldog országot egy szegény és boldogtalan országgá tett” és tegyük hozzá, hogy bizonyíthatóan oktalanul, jogtalanul és igazságtalanul, pusztán az erőszak eszközeivel. A második Trianon megismételte az első Trianon hibáit, s egy ördögi politikai és erkölcsi rendszerű, mélységekbe zuhant kultúrájú idegen nagyhatalom félévszázados kiszipolyozó rabszolgaságába kényszerítette népünket.

Hogy a feltételeknek megfeleljen, kormányunk már kiárusította a volt magyar honvédség minden vagyonát, stratégiájából törölte a haza védelmét és biztosítását, szélnek eresztette a legértékesebb személyzetét, átalakította hagyományos nemzeti hadseregszervezésünket és lealacsonyította a honvédség vezetőit, a miniszteriális színt alá. Hazánk önvédelmi eszközei helyett pedig megvásárolja idegen hadseregek kimustrált harceszközeit, amelyekkel készen áll arra, hogy idegen parancsnokságok parancsára bármikor megtámadjon idegen országokat, amelyekkel nekünk semmiféle háborúskodni valónk nincs. Sőt arra is felkészül, hogy terroristáknak kikiáltott szabadságharcosokat üldözzön a világ túlsó oldalán, akiknek érthető felháborodását illetéktelen beavatkozásunkkal kiválthatják és jogos bosszújukat – távoli nagyhatalmak helyett – esetleg a mi közelebb fekvő országunk és népünk nyakára hozhatják.

Az EU-csatlakozás másik fontos kelléke a kötelező alkotmánymódosítás. Ez nem csak az ország függetlenségét érintené súlyosan, hanem – elsősorban – nemzeti gondolkodásmódunkat és érzéseinket. Mint két világháború vesztes népe, kénytelenek lennénk igaznak elismerni és gyermekeinkkel is elismertetni azt a töménytelen hazug rágalmat, amelyekkel ellenségeink megindokolták az ellenünk elkövetett kegyetlenkedéseket, ország-csonkításokat, gyalázkodásokat, hamis tanúskodásokat és rossz hírünk keltését a világban. Velünk pedig és utódainkkal felszabadításként ünnepeltetnék országunk szovjet megszállását, anyáink, feleségeink, leányaink kegyetlen megbecstelenítését, fiaink elhurcolását, népünk, országunk kirablását, és megtagadván bajtársaink két világháborúban hozott életáldozatát a hazáért, ellenségeink győzelmét ünnepeltetnék velünk!

Tekintve pedig, hogy a globalizációban való részvétel haszonélvezői várhatóan a „képzettek és gazdagok lesznek”[3] - valamint azok az idegenek, akiket mind a bolsevizmus, mind a demokrácia a magyar őslakossággal szemben az elmúlt fél évszázadon át pártfogolt és nyakára ültetett, — a csatlakozás igazi vesztese a színmagyar lakosság lenne, amelynek – mint Izraelben a palesztinoknak, Amerikában pedig az odahurcolt néger tömegeknek, vagy rezervációkba terelt indiánoknak – a „welfare”-sors jutna saját hazájában.

A magyar nemzet csatlakozásának feltételei

Az Európa Unió feltételeit a fentiekben megismertük. Mindennek tudatában tehát világos, hogy nemzetünk csak akkor léphet be az Európai Unióba, ha először az Európai Unió elfogadja Magyarország alábbi pontokban lefektetett, minimális belépési feltételeit:

• Az Európai Unió elismeri a magyar nemzet több mint ezer esztendős történelmi tulajdonjogát és fennhatóságát az egész Kárpát-Dunamedence területén.

• Az Európai Unió elismeri és támogatja a magyar nép kárpát-medencei rendezőhatalmi hivatásának jogosultságát és feltételeit.

• Az Európai Unió elismeri, hogy Magyarország ezeréves küzdelmes történelme folyamán sorozatosan és áldozatosan vállalta az önvédelmi harcot, hódító tatár és iszlám népek ellen Európa keresztény országainak védelmében is, amely háborúkban a magyar nép súlyos vérveszteségeket szenvedett, de igen kevés támogatást kapott.

• Az Európai Unió elismeri, hogy a két világháború kirobbantásában Magyarországnak semmiféle bűnrészessége nem volt, ezért a háborús bűnösség vádja miatt kiszabott mindennemű büntetést igazságtalannak minősít.

• Az Európai Unió tudomásul veszi és elismeri a magyar álláspontot, hogy az első világháború után Trianonban aláíratott békeszerződés diktátum volt, a magyar kormány csak az erőszak kilátásba helyezésével való fenyegetésnek engedve írta alá és ezért a magyar nép azt semmisnek tekinti.

• Az Európai Unió Magyarország részvételét a második világháborúban a Szovjetunió elleni önvédelmi háborúnak ismeri el és így törvényesnek ítéli, s a második Trianoni diktátum rendelkezéseit is semmisnek tekinti.

• Az Európai Unió mindent elkövet a két világháború következtében Magyarország ellen hozott igazságtalan ítéletek orvoslására és az okozott károk jóvátételének ügyében a mindenkori magyar kormány segítségére lesz, hogy országunk az Európai Unió gazdasági követelményeinek is képes legyen eleget tenni, és ne szoruljon a két világháborún meggazdagodott hatalmak könyöradományaira, s a gazdasági lemaradás miatt már előre beígért bírságok megfizetésére se legyen kényszeríthető.

• Az Európai Unió gondoskodjon arról, hogy Magyarországnak az Európai Unióba való csatlakozására vonatkozó minden tárgyalás teljes szövegét és eredményét a magyar parlament kellő időben terjessze az egész magyar nemzet elé és tegye lehetővé, hogy az országcsonkítás, és fél évszázados szovjet rémuralom következtében Magyarországról kiszorult, s a világ minden tájára szétszóródott összmagyarság szavazata döntsön az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyében, mely jogot 1919-ben megtagadtak tőle Versaillesben.

Fontos és meggondolandó

Az európai hatalmak vezetése alatt álló, első világháború után létrehozott Népszövetség még úgy, ahogy egyenlőségi alapon működött, amelyből ki is lehetett lépni, ha valamelyik tagállam csalódott várakozásában. A második világháborút követően felállított Egyesült Nemzetek Szövetségének/ENSZ alkotmánya szerint már négy vétójoggal és több szavazattal felruházott Fő-, vagy Szuperhatalmat ismer el a többi kisebb-nagyobb kis és közepes hatalom felett. Ebben a világszervezetben Mr. Churchill, Sztálin generalisszimusznak adott magyarázatában a Négy Nagyot, négy gazdag emberhez hasonlította, akiket körül vesznek a kiszolgálásukra rendelt többi nemzetek.

A Világkormány alatt működő, „korporációs globalizáció” viszont már az amerikai demokrácia mintájára felépített, amerikai hagyományokból táplálkozó, végleges szervezet lesz. Ebből nincs kilépés, nincs visszaút, s ennek az elvnek a biztosítására nemcsak a lakosságot keverik össze szétválaszthatatlanul, bizonyos faji recept szerint, hanem minden gazdasági, pénzügyi, politikai és egyéb kapcsolat, valamint a megtervezett, mesterséges, új közös kultúra is menthetetlenül örökre összekeveredik, és a tagállamok népeinek egyéni kultúrája felismerhetetlenül feloldódik benne. Akik pedig ezt az új Európai Uniót szétszakítással fenyegetnék, azokat a Sherman-féle módszerrel ugyanúgy megleckéztetnék, ahogy Amerika a polgárháborúban megtette saját déli államaival.+++

Jegyzetek

1. Cúth János, Tények és dokumentumok Trianonról, Hadak Útján Bajtársi Híradó, 2000. május-június, MHBK Toronto, Kanada.

2. Horváth Tamás, A magyar uniós polgár. Magyar Hírlap, 2002. 09.23. Bp.

3. Kopátsy Sándor, A globalizáció erényei, Magyar Hírlap, 2002. 09. 23. Bp.

nyitólap