(Hazánkért, 2003. július)

 

A világot övezetekre kell felosztani?

 

A ‘90-es évek elején a kommunizmus csodálatos bukását követően, és miután George Bush amerikai elnök bejelentette az Új Világrend létrehozását, két amerikai tanár Max Singer és Aaron Wildavsky, olyan elképzelésekkel állt elő, amelyek szerint “a világot béke- és zűrzavar-övezetekre kell felosztani.” A két tudós ezt egyszerűen úgy oldaná meg, hogy

“a gazdag világ megmaradna kellemes, biztonságos térségnek, amely mindenféle zűrzavartól, háborútól mentes, viszont a földkerekség többi 60-70 százaléknyi területén majd állandó háborúzgatások, nyugtalanságok uralkodnának.” - nyilatkozott a két tanár.

Talán ez lenne a manapság oly sokat hangoztatott és várva-várt “messiás-korszak”? A világ szerencsésebb féltekéjén az emberek békében élnének, gazdagságban turkálnak, mialatt a másikban, békében szenvednek és pusztulnak.

Meir Kahane, a New Yorkban meggyilkolt szélsőséges cionista rabbi mondta egyszer:

“Addig, amíg folyik a vér, addig gurul a dollár!” Tehát a földünknek dollárokkal kirakott oldalán a társadalom él, mint Marci hevesen -- hiszen a múltban a háborúk mindig is jó üzletnek bizonyultak. Azzal nem kell törődni, hogy ez a jólét esetleg millióknak a kiontott véréből ered. A másik oldalon pedig mindenki úgy éljen meg, ahogy tud, de soha egyetlen pillanatig se merjen a nemzetvédelemre, szabadságra gondolni, ~ hacsak ... ~ mert az már Uram bocsá’ ugyancsak megzavarná a jómódú zóna biztonságát és jövedelemforrását!

A Maastricht Egyezmények szellemében, miután Magyarország az Európai Közösség tagja lesz, a határokat eltörlik, hazánk elveszti függetlenségét és megszűnik magyarnak lenni, mert nemzetközi átjáróház lesz belőle. Keverednek a fajok, a kultúra, a nyelv, a szellem... minden! Területét ellepik az idegenek, akik az idegen érdekeket képviselő Parlament által behozott törvényekkel egyre több jogot követelnek maguknak, s ezzel a nekik hazát adó magyar nép kevesebb jogokkal bíró, másodrangú állampolgárrá válik. +++

 

 

nyitólap