|
(Hazánkért, 2003. szeptember) Minden
nagy politikus mögött áll valaki,
aki
még nagyobb
Íme néhány példa a történelemből és napjainkbólA mai világ talán egészen más lenne, ha a 20. században a különböző államokban a honatyák az eskütételükhöz híven végezték volna a felvállalt, illetve rájuk bízott ország irányításának felelősségteljes feladatkörét. A helyzet ma se különb! A gyanútlan és reménykedő nép által bizalommal megválasztott politikusoknak, — akikről hivatalba lépésük után kiderül, hogy titkos erők által befolyásolható bábuk a sakktáblán, — hátulról súgják, mit kell tenniük a világ eseményeit érintő fontos kérdésekben. Nézzük meg a történelmet: az amerikai elnökök egyike se menekült meg a közelükbe telepedett érdekcsoportok titkos tanácsadóinak hadától, ami napjainkban is tapasztalható. A magyar közmondás szerint „a pénz beszél, a kutya ugat.” Mivel a tehetős lobbizó-érdekcsoportoknak nincs pénzhiányuk, a kormányban bárkit bármikor lefizethetnek, a honatyák újraválasztási esélyeivel fenyegetőzhetnek, zsarolhatnak stb. Akiknek meg nincs pénzük vagy szervezetlenek, egyszerűen lemaradnak, ügyeik érdektelenné válnak. Clemençeau mögött állt Louis Georges
(Rothschild) Mandel
A VégrehajtóJohn Gunther történész, aki igen jól ismerte az első és a második világháború főszereplőit a harmincas években, Inside Europe címmel könyvet írt, amelyben fényt vetít többek között az első világháború idejében élő franciaországi politikusokra: „Francia
politikusok egyik kiemelkedő egyénisége, Georges Mandel, állítólag
jobboldali, annak ellenére, hogy függetlennek hívja magát, [mások azt mondják
róla, hogy “konzervatív francia hazafi.” -tj] Igazi neve Jeraboam
Rothschild, aki 1917-18-ban Clemençeau jobbkeze volt, s mivel a Tigris
(Clemençeau beceneve volt) minden idejét a háborús ügyekre szentelte, két év
alatt gyakorlatilag Mandel irányította az ország ügyeit. 1934-ig láthatatlan,
ugyanakkor mindentudó is — amolyan Richelieu féle szürke főméltóság — a
színfalak mögött. A figyelme mindenre kiterjedt, soha semmit el nem
felejtett, és a terem szinte megremegett, amikor felállt beszélni. Visszautasított
minden hivatalos képviselői állást – bármelyik miniszterelnök örömmel fogadta
volna maga mellett – amíg Flandin rá nem beszélte, hogy fogadja el a Posta és
Távirati Iroda miniszteri tárcát. Georges Mandel, a szó legszorosabb
értelmében, Franciaországban azt hallgatott le, akit akart. Ennek
eredményeképpen, a [francia] Harmadik Köztársaság titkos életének hallgatag
és legelképesztőbb járkáló lexikona volt. Óriási volt a hatalma. Clemençeau,
aki jóformán semmit nem tudott a külvilági politikáról, Mandelt bízta meg
külügyekkel foglalkozó cikkek írásával, és maga mellé vette, mint
tanácsadót….” Lexikonok írják róla, hogy az újságíró-politikus Georges Mandel (1885-1944) azaz, Louis Georges Rothschild gazdag zsidó család sarja volt, de -- legalábbis a lexikonok szerint -- ‘nem volt rokonságban’ a dúsgazdag Rothschild nevű bankár családdal. Clemençeau mellett dolgozott a francia belügyminisztériumban, ahol az első világháború idején segédkezett a sajtó cenzúrázásában. Mandel 1934-ben lett posta és távközlési miniszter. Elsőszámú szorgalmazója volt, hogy a Szovjetunióval katonai szövetségre kell lépni Adolf Hitler és Náci Németország ellen. Mivel Mandel a Müncheni Egyezmények és mindennemű békeegyezmény legnagyobb ellensége volt, jobboldaliak joggal nevezték őt ‘háborús uszítónak, akit zsidó ősei és származása befolyásolnak’. 1939. szeptemberében Mandel úgy gondolta, hogy a francia hadseregnek megelőző támadásba kellene lépnie a németek ellen, de az 1940. júniusában bekövetkezett fegyverszünet miatt Marokkóba menekült, ahol letartóztatták. Churchill, akit Mandel „az első ellenálló”-nak nevezett, megpróbálta kiszabadítani, de nem sikerült. Mandelt átadták a Gestapónak és Buchenwaldba szállították, majd onnan vissza Franciaországba, és 1944. júliusában a Vichy-kormány parancsára kivégezték. Georges Mandelről még régi történelemkönyvekben sem könnyű adatokat találni, mert mint írtam amolyan midentudó-látó, de láthatatlan szürke főméltóságként tevékenykedett Clemenceau mellett. Ezen két német- és magyargyűlölő, szovjetekkel rokonszenvező politikus miatt a két háború utáni gyászbéke-egyezmények eredménye egyáltalán nem meglepő! Richard Nixon elnök mögött állt dr.
Henry Kissinger
Az amerikai író Frank A. Capell: Henry Kissinger, Soviet Agent címmel könyvet írt Kissingerről, amely kimerítően foglalkozik a Nobel-díjas világpolgár-politikus viselt dolgaival. A könyvet 1974-ben adta ki a ‘The Herald of Freedom’ nevű kiadó New Jerseyben, és még mindig kapható a világhálózaton az *amazon.com* könyvterjesztőnél. Akiket érdekel, hogyan kerültek be az amerikai kormányba a vörös és egyéb kakukkfiókák, okvetlenül olvassák el ezt a könyvet. (Egyéb érdekességek Kissingerről „Nemzetközi bűnözők irányítják a világot?”) Capell könyvében egyértelmű, hogy a “kommunista-ellenes”-ként ismert Nixon elnök mellett működő Kissinger teljesen elrothasztotta és aláásta a kormányt Washingtonban. A nagyon érdekes és tényfeltáró könyvben többek között ezeket írja a szerző: “Kissinger egy
önvallott homoszexuálist nevezett ki a Nixon-kormány külügyminisztériumába
[Inspector General of the U.S. Foreign Service], nemzetbiztonsági személyek
figyelmeztetése ellenére, hogy ‘James Sutterlint ne tegye olyan magas
beosztásba, ahol veszélyeztetheti Amerika biztonságát.’ A Kissinger
által megnyitott ajtón, homoszexuálisok százai árasztották el a kormány
határozatokat hozó államvezetésében a legmagasabb állásokat. A
Külügyminisztériumban állandósult egy homoszexuális társaság, amelynek
különféle kapcsolatai vannak más ügynökségekkel.” /36. old./ Azok, akik jobban meg akarják ismerni az amerikai politika szörnyűségeit, olvashatnak még egy érdekes könyvet, amely szintén megtalálható a világhálón, az *amazon.com* könyvterjesztőnél. A címe Dope, Inc. ~ Boston Bankers and Soviet Commissars. Kiadták 1986-ban, New Yorkban az Executive Intelligence Review szerkesztői. G. W. Bush mögött áll Paul Wolfowitz
“Amikor Paul
Wolfowitz amerikai Védelmi Miniszterhelyettestől megkérdezték, hogy
Észak-Korea, mint a világ egyik atomhatalma miért részesül más kezelésben,
mint Irak, ahol nem találtak tömegpusztító fegyvereket, ezt válaszolta: ‘Észak-Korea
és Irak közt az a különbség, hogy Iraknál gazdasági kérdésekben egyszerűen
nem volt választásunk, mert az ország szinte nyersolaj-tenger tetején
úszik.’” [Die Welt, 2003. 07. 02.]
Ha valaki még nem tudná, az izraeli szélsőjobboldal és a megszállott területek telepesei mozgalmának egyik legnagyobb reménysége Paul Wolfowitz, akik nem követelnek kevesebbet, mint Arafat meggyilkolását és a palesztinok teljes kitelepítését a megszállott területekről. A két cionista, Wolfowitz és szaktársa Richard Perle, a trockista Albert Wohlstetter (RAND Corp.) neveltjei, aki mostmár atombomba-harcászati ügyekkel foglalkozik. Mivel a tét óriási, a Bush-kormányzat mögött nem egyetlen személy, hanem Wolfowitzon kívül több tagból álló titkos szövetség áll, amelynek magasbeosztású kapcsolatai vannak a National Security Council/NSC, (Nemzetbiztonsági Tanács) különböző osztályain. Egyik ilyen NSC-alkalmazott a Ronald Reagan elnök idején, az Iran-contra botrányban elítélt Elliott Abrams, az “emberi jogok és vallásügyek” rendkívüli szakértője. Az a szélsőjobboldali cionista hálózat, amely megvetette a lábát Amerika biztonsági intézményében, közeli együttműködésben állt az olyan egyénekkel Közép-Amerikában, akiknek kapcsolatai lehetővé tették az izraeli fegyverszállítási hálózatoknak, hogy kellőképpen elláthassák Iránt. Paul Wolfowitz szerint, a Bush-kormányzat “bürokratikus okokból” hangsúlyozta annyira a tömegpusztító fegyverek fenyegetését az Irak elleni háború igazolására, de nem ez volt az amerikai támadás igazi oka. “A tömegpusztító fegyverek kérdése
soha nem volt a Szaddám Husszein megdöntésére indított megelőző háború fő oka
az Egyesült Államok számára. Ugyanakkor bürokratikus okokból Washington mégis
ezt választotta, mert ez volt az egyetlen ok, amelyben mindenki
egyetérthetett.” [‘Vanity Fair’ folyóirat] Nem kétséges, hogy G. W. Bush -- akárcsak Bush-papa tette 1990-ben! -- tudatosan és alaposan félrevezette az egész világot, és az amerikai népet, hiszen kézzelfogható bizonyítékok vannak, hogy 2003-ban Szaddám nem rendelkezett atomfegyverekkel. S ha Bush nem fenyegetett volna azzal, hogy Irak szinte hónapokon belül atombombát dobhat Amerikára, a Kongresszus soha nem egyezett volna bele a háborúba. A Pentagon nyugdíjazott közel-keleti ügyek szakértője Karen Kwiatkowski alezredes szerint ‘... a
Bush-kormányzatot, mint háborús bűnösöket nemzetközi bíróság elé kellene
állítani, mert a világot félrevezette és hamis híreket terjesztett Irakról.
Tisztességes fegyelmet teljesen átható tévelygést tapasztaltam. Ha valakinek
feltűnik, hogy az elnöki beszédbe hogyan kerülhettek bele furcsa
kijelentések, vagy hogy az Irak elleni háború után miért uralkodik még mindig
az országban teljes zűrzavar, akkor a választ a Védelmi Minisztérium
hivatalában kell keresnie.’ Ariel Sharon mögött áll ~ többek
között ~ Rafi Eitan volt Moszad-ügynök
A Washington Times közli július 30-i számában, hogy az USA-ban kémkedésért elítélt izraeli állampolgárságú Jonathan Pollard felbujtójaként ismert Eitan megjelenése Washingtonban csak fokozza az amúgy is feszült politikai helyzetet, és feltűnően elszaporodtak a szeptember 11-i merénylet folytatását beharangozó fenyegetések.
Az FBI megkülönböztetett figyelemmel kíséri „Dirty” Rafi Eitan útját, aki természetesen álnév alatt izraeli útlevéllel járja az országot. A bűnüldöző szervek ügynökei fényképekkel rendelkeznek, amelyeken Eitan kábítószer-kereskedők társaságában látható. (Ó, mi lesz veled Amerika?) Sharon egyik legmegbízhatóbb háttérembereként közismert Moszad-ügynök, Rafi Eitan kizárólag piszkos ügyekben vesz részt. A vérbeli cionista-hazafi viselt dolgaihoz sokféle tevékenykedés tartozik, többek között, valamikor az angol fennhatóság alatt lévő Palesztinában földalatti szervezkedésben zsidó partizánbrigád tagja volt. A hatvanas években neki volt köszönhető Adolf Eichmann elrablása Buenos Airesből, és Jonathan Pollard beszervezése amerikai államtitkok elrablásához. Amikor ez utóbbi kiderült, Amerikában Pollardot bebörtönözték -- ahol azóta is ül -- Rafit pedig menesztették a Moszád éléről, s azóta mintegy félretéve várakozott, amíg új főnöke Ariel Sharon maga mellé vette a terrorizmus elleni harcban tanácsadónak! Miközben Rafi és ügynökei külföldön-belföldön tevékenykednek, addig a keresztény-cionisták már készítik a gyufájukat, hogy a Térképet [Road Map] elégethessék. Szerintük ‘közeledik az ‘Utolsó Döntő Csata’, az Armageddon napja, amikor Krisztus visszatér és uralkodni fog izraeli trónján’. S ha a világ ebbe belepusztul, -- hála Izraelnek és Bushnak-- akkor is úgy lesz, ahogy az “ő bibliájuk” előírja. Az a bizonyos Bibliára alapozott ‘Road Map’ a közel-keleti béke megvalósításához, egy négytagú társaság: a Bush-kormányzat, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ műve, ami eleve zsákutcába vezet. Miért? Azért, mert Sharon elnök -- az USA békítő javaslatai ellenére -- visszautasított mindennemű tárgyalást arra vonatkozóan, hogy a jövőben a megszállott palesztin területeken lebontsanak zsidó településeket. “Az amerikai külügyminisztérium azt
üzeni Izraelnek, hogy ‘A Térkép [Road Map] lesz a Bibliátok!’ Mire Izrael
válasza: ‘A Biblia lesz a Mi Térképünk!’” /Jerusalem Prayer Team/ Úgy látszik, hogy Izraelben komolyan veszik a Bibliát, mert júniusban India mintegy ötezer vallásos Ben Menashe zsidó törzséből már ötvenet áthoztak a megszállott területek új telepeseiként. Az összetűzések az izraeli megszállásból gyökereznek: a West Bank, Kelet-Jeruzsálem és a Gáza Övezet bitorlása törvénytelen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még 1967-ben utasította Izraelt, hogy onnan vonuljon ki, amikor a hatnapos háborúban ezt a térséget alakulataival elfoglalta. A megszállott területek még a Genfi Egyezményeket is súlyosan sértik. Tehát itt nincs mit egyezkedni és tárgyalni: Izraelnek ki kell vonulnia a törvénytelenül megszállott területekről. A legnagyobb törvénysértők nem a palesztinok, hanem Izrael, mégis G.W. Bush követeli, hogy a megszállás alatt lévő ártatlan palesztinok üljenek le és “békeegyezményről” tárgyaljanak azzal a megszálló hatalommal, amelynek bűncselekményeit Washingtonban jóváhagyják! Ez a szemtelen kétszínűség a világ minden sarkából Amerikára irányított terrorizmus kútforrása. +++
|
