Hazánkért

Hazánkért Online, 2003. szeptember

 

 

1945-ben, amikor édesapámat már elhurcolták a *felszabadító* banditák, és mielőtt végleg lezárták a magyar határt, és Ungvárból Uzsgorod lett, más nem maradhatott hátra csak a menekülés. Az ötvenes években -- az 1883-ban világgá híresült eszlári bírósági tárgyalás városában -- Nyíregyházán nevelkedtem, végeztem iskoláimat 15 éves koromig, mely idő alatt sohasem hallottam a tiszaeszlári vérgyilkosságról. A *magyarok zsidógyűlöletével* összekötött *vérvád* szóval először Kanadában újságokból, kiadványokból ismerkedtem meg. ~ Huber Lipót pápai prelátus írja A Vérvád című könyvében: “A vérvád, a vérgyilkosságok vádja az emberiséggel egyidős, ama vád, hogy népek, vallások, bizonyos célokra ~ kuruzslás, varázslás, jóslás, vallási szertartások, stb. ~ emberi vért használnak. Szinte minden népnél kimutatható, hogy a vérnek titokzatos, különös gyógyító erőt tulajdonítottak (arcanum sanguinis). E babonás hit esetenként emberölésre, vérgyilkosságra is indít, amelyet -- ha a vérszerzés babonás vallási képzetek befolyása alatt történik, -- rituális gyilkosságnak nevezünk.” /Szerkesztő/

 

 

Hatvanmillió forint volt az ítélet ára?

 

Augusztus másodikán zárult 120 évvel ezelőtt a tiszaeszlári „vérvád-per”, amelynek vádlottjait ezen a napon mentették fel. A Nyíregyházán lezajlott per védője Eötvös Károly ügyvéd volt. A per 1883. június 19-én kezdődött, s 33 napig tartott, majd a bíróság 1883. augusztus 3-án hozta meg ítéletét, amely alapján a per valamennyi vádlottját felmentették. A korabeli világsajtó által is tudósított per zsidó vádlottjait ugyan felmentették a középkori vérvád alól (mely szerint vallási céllal keresztény gyerekek vérét veszik), ám még ma is sokan úgy hiszik,

’Solymosi Eszter 14 éves kislány vérét zsidók folyatták ki’.

Solymosi Eszter síremléke

Tiszaeszláron

/Kép: Magyar Hírlap/

A síremléket néhány éve állíttató spanyolországi magyar Kenessey Csaba ugyan nem hisz a vérvádban, de a gyilkosságban igen:

- “Bary József, a tiszaeszlári ügyet vizsgáló bíró könyvét olvasva gyalázatosnak tartottam, hogy semmi nyoma sincs a szerencsétlen magyar lánynak, Solymosi Eszternek – magyarázta tettét Kenessey. – Bár a vérvádban nem hiszek, Bary véleményét mégis igaznak tartom, az igazságszolgáltatás képviselőit lefizették. Magyarországon akkor kezdődött az antiszemitizmus, amikor az intelligens magyar[országi] zsidóság nem a magyarság mellé állt, hanem a primitív alja népet, az Oroszországból betüremkedő ostoba, tudatlan zsidókat védelmezték, és mindent megtettek fölmentésükért” – magyarázta Kenessey, aki 1994-ben engedélyt kapott a polgármestertől a síremlék felállítására a tiszaeszlári temetőben.“

 

„A sírt a kislány eltűnésének évfordulóján, minden év áprilisában megkoszorúzza a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) hungarista-nemzetiszocialista katonai /sic!-tj/ szervezet és más szélsőjobboldali csoportok.” (Magyar Nemzet Online, 2003. 08. 04)

Barátságos vacsora

Alább, a tiszaeszlári perről szóló részleteket Marschalkó Lajos Országhódítók című könyvéből vettük át. A 62. oldalon a 14. számú lábjegyzetben ezeket olvassuk Marschalkó Lajos könyvének IV. fejezetéhez: Mi volt a tiszaeszlári per? címmel:

“Nemcsak az emigrációban elhunyt kiváló magyar írónő Megyery Ella, Megyery Géza a tiszaeszlári per bírájának leánya és Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök unokája szolgáltatott adatokat ehhez a fejezethez. A pittsburghi „Magyarságban,” 1962-ben jelent meg Beatulianus cikke Russu Gyuláról, a tiszaeszlári per egyik szavazóbírájáról, aki az ítélet kihirdetése után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját, s mint trappista barát a némasággal tiltakozott a tiszaeszlári ítélet ellen.”

 

 

„1883. augusztus elején a tiszaeszlári ügy ítélet előtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre lévő téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József, barátságos vacsorára hívta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével. A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket s Tisza Kálmán, csak úgy, a vacsora végén megkérdezte:

- Nos, elnök úr, mit gondol: bűnösök-e az eszlári sakterek?

Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte:

- Meggyőződésem szerint, bűnösök!

-És mi a véleménye a két szavazó bírónak? – kérdezte a miniszterelnök.

-Az egyik szavazó bíró ugyanazt mondja, amit én: bűnösök! A másik még ingadozik! – hangzott Korniss Ferenc válasza.

És akkor — Istóczy Győző feljegyzései szerint – Tisza Kálmán ezt mondta Korniss Ferencnek:

- Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rothschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos rente-konverziót [a kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb lejáratúvá változtatása, csökkentése]. Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelősséget vállalni Elnök úr?” /Istóczy Győző: 12 Röpirat/

 

Korniss Ferenc az a magyar volt, aki szentül hitte: ’fiat justicia, pereat mundus’ (Legyen igazság és vesszen a világ!) És ez ott, a téglási kastélyban megrendült. ’Salus rei publicae?’ Az állam üdve?

Pár nap múlva a nyíregyházi törvényszék elnöki székéből kihirdette a sakterek fölött a felmentő ítéletet. A koronatanút, az akkor már 15 éves Scharf Móricot nem eskették meg, az ingadozó szavazóbírót az ítélethirdetés előtt leváltották. És Korniss Ferencnek ez volt az utolsó ítélete. Soha többé nem ült bírói székbe. Soha többé nem hirdetett ítéletet sem gyatra tyúktolvaj, sem komoly bűnöző felett.

A szent-istváni magyar állam, a magyar jogszolgáltatás alatt ekkor rendült meg a föld. Bármi is volt, vagy lett légyen Tiszaeszlár, a szent-istváni magyar birodalom akkor bukott el belülről, amidőn a rente-konverzióért magára hagyott egy árva kis magyar libapásztorlányt: Solymosi Esztert. Akkor halt meg a liberális Magyarország, amidőn nem azt mondta, hogy ’fiat justicia!’ (legyen igazság!) hanem amidőn azt hitte, hogy a ’salus republicae’, az államérdek a végső és legnagyobb megoldást jelenti.

Pro memoria - a tiszaeszlári perben a vádlott fia, Scharf Móric, apja szemébe mondta a bíróság előtt, hogy az eseményt a saját szemével látta, de a reakciós úri Magyarország mégis felmentette a vádlottat, mert a fiú vallomását nem tartotta elegendő bizonyítéknak!

 

Mit ír a vérvádról könyvében az eszlári zsidók védőügyvédje, Eötvös Károly?

Eötvös Károly,   “A NAGY PER”,  66.  old.

„A vérvád eleven tünete a tömeg időnkénti gondolkozásának. A magyar irodalom nem ismeri. A magyar nép hagyománya se ismeri.”

[Ez valóban így volt, sőt tegyük még hozzá, hogy a szabadjára engedett zsidó bevándorlások előtt Magyarországon nem volt zsidógyűlölet! De akkor felmerül a kérdés: miért vádolták Bary Józsefet és Korniss Ferencet azzal, hogy a tárgyalás “vérvád-babonára volt alapozva”? Vagy nevezett két jogi személy nem tartozott a magyar néphez? Csak nem érdemeket akartak szerezni azok, akik világraszóló magyarellenes propagandát tesz gyilkosságból? -tj]

 

“De kell lenni valami német leírásnak, mely ezzel foglalkozik. Az eszlári vérvád bíróságához beküldték ezt, s a bíróság vizsgáló tagjai lehető figyelembevétel céljából az ügy irataihoz csatolták. E leírás szerint így áll elő a vérvád alapját képező cselekmény:

„A pászkához, amit macesznak is neveznek, kóser liszt kell. Kóser szó a közhasználatban azt jelenti: “tiszta”. Az őrlésnél rabbinak vagy legalább egyházfinak kell jelen lenni, másként a liszt nem lehet kóser. A kóser lisztből a rabbi felügyelete alatt készül az áldozó pászka. A rabbi megáldja a pászkát, héber nyelven imádkozik, s imáját így végzi, de már német nyelven: Íme ez a pászka vértől, vérből, vérben és vérhez. Vegyétek s nőjetek és tenyésszetek általa, hogy egészségesek, erősek és tiszták legyetek. Tartsátok meg a törvényt szigorúan.’

Erre minden jelenlevőnek pászkát ad, s ki-ki azt áhítattal eszi. A hatása az, hogy aki eszi, nemcsak bűntől, de betegségtől is mentes. A pászka elkészítésének módja se a zsidó szentírásban, sem a Talmudban nincs leírva, de a hagyomány tisztán őrzi. Tizenhárom zsidónak kell ott jelen lenni, akik nagy esküt tesznek a titoktartásra. Ártatlan keresztény szárított vérének porát keverik a lisztbe. Rendesen szűznek vérét szerzik meg. A vérből, amikor azt megszerzik, haza is visznek, s a küszöb körül vele a falat befecskendezik. Az áldozatot összedarabolják és egyenként eltüntetik.’ ~ 

Erre Eötvös Károly megjegyzi:  „így él a vérvád alakja a babonás ember képzeletében. Tanult ember első pillanatra észreveszi, hogy az egész kép szertartások, vallásbeli jelszavak s hitregék össze nem függő csonka részleteiből van egybeillesztve, és összekoholva. Lehet újabb keletű is, lehet régi is. De tartalma és iránya szerint a középkori zsidóüldözés koránál régibb nem lehet.”

Megjegyzés

 A tanult ember, ha valóban tanult, akkor, ha nem is rabbi-szakértelemmel, de valamennyire ismeri az ortodox zsidóság ma is hivatalos élettörvénykönyvének, a Talmudnak a tartalmát, s abban elolvasta a minden emberi képtelenséget felülmúló zagyvaságot, kegyetlen gyűlöletet, s ebből megérti, hogy a fenti leírás egyáltalán nem keresztény fantázia. A 19. század végén, a tanult ember Eötvös Károly ügyvéd bizonyára nem hallott a Talmudról, ezért megbocsátható neki e téma körüli járatlansága. /TJ/

Az elhallgatott apróságok

A neves vallásszakértő Luzsénszky Alfonz, ’A Talmud Magyarul’ című könyvében nem kevesebb, mint 77 vérvád-gyilkosságról szóló esetet sorol fel Európában. A The New Standard Jewish Encyclopedia /New York, 1970/326. old./ a 19. században mintegy 42 esetről ír, a 20. század közepéig pedig 5 esetről. Míg az 1905-ös Jewish Encyclopedia tagadja a zsidó vallásban a ”vérvád” létezését, ugyanakkor, a 261. oldalon megemlít „122 legkiemelkedőbb esetet”, ezek közül „39-et” a 19. században. Csupa véletlenség lenne a számtalan országban megtörtént vérgyilkosság?

 

A vérvád témájával megszámlálhatatlan irodalom foglalkozik; a magyar nyelvű Zsidó Lexikon (1929, Bp.) ezt írja:

„A vérvád-babona eredete a diaszpóra kezdetéig nyúlik vissza. Josephusnak, a Titus császárral Rómába ment görög-zsidó történetírónak Apion elleni iratából kitűnik, hogy a vád a szétszóródás kezdetén már megvolt.”

 

Számos pápa és keresztény szerzetes cáfolta már a vérvád-babonát, ám voltak kereszténységet felvett zsidók is, akik ismerve a hagyományokat, igyekeztek feltárni a titkokat. A magyar nyelvű Zsidó Lexikonból ezeket tudjuk meg:

 „A babona legrégibb leírója, Thomas de Cantimprének a 13. századból való adatait, saját állítása szerint Nicholas Donin de La Rochelle tudós konvertitától [kereszténnyé lett zsidó] hallotta, ugyanattól, aki 1240-ben nyilvános disputát (vitát) folytatott Jechiel főrabbival és rengeteg Talmud-példányt máglyára vettetett.”

 „[…] A középkor második felében az első vérvádat Angliában emelik, 1144-ben. Norwichben azzal vádolták meg a zsidókat, hogy megöltek egy keresztény gyermeket rituális céljaikra. Pert nem indítottak e vérvád nyomán, le se tartóztattak senkit, de a szörnyű vérvádat a köztudatba dobták és ez később az egész közép- és újkor folyamán időnként újból és újból felbukkant.

A norwichi vérvádat a kutatások szerint egy kitért zsidó, a cambridgei Theobald koholta, hogy érdemeket szerezzen. [Ugyan! Hol és kinél akart érdemeket szerezni? A Vatikánnál? Tudnivaló, hogy amikor zsidó szólni mer a hivatalos vonaltól eltérően, akkor az „öngyűlölő zsidónak” számít. - tj] Azt hazudta, hogy a zsidók évenként kisorsolnak maguk közt egy hitközséget, amely tartozik egy keresztény gyermeket rituális célból megölni, s hogy 1144-ben a sorsolás Norwichra esett. [...]”   /magyar nyelvű Zsidó Lexikon, 948. old./

 

*

 

Az Egyenlőség, a Pester Lloyd, az Alliance IsraelitÉE Universelle megfogadták a liberális Magyarország akkori legjobb ügyvédjét és kitűnő íróját, Eötvös Károlyt, hogy vállalja el a sakterek védelmét. Százezer forintot, mai értékben legalább százezer dollárt kapott ezért a védői tevékenységéért. Később megvásárolta híres birtokát, amit eszlári pusztának nevezett el a magyar nép és megírta még híresebb, még ferdítőbb könyvét: A Nagy Pert.

 

“Huber Lipót pápai prelátus, apát kanonok, talmud-tudós élete nagy részét szentelte a zsidó tudományoknak” - írja Szabolcsi Miksa az Egyenlőség 1898. január 23-i számában. Íme néhány részlet a könyvéből:

 

„A per csak 14 hónapra az áldozat eltűnése után, vagyis 1883. június hó közepén nyílt meg. Ezalatt Nyíregyházán rendkívüli aranyforgalom volt: 6 hét alatt a posta csak néhány német város küldeménye gyanánt 152 ezer frankot fizetett ki, Franciaországból 55 ezer frank érkezett. Végül három kiküldött magával hozta az Alliance Israelitée Universelle tartalékösszegét, amelynek nagyságáról fogalmat szerezhetünk, ha tekintetbe vesszük, hogy e kiküldötteknek csak egyike, nevezetesen az, aki Frankfurtból jött, egy 250 ezer frankról szóló hitellevéllel volt ellátva.

‘Íme – írta Fromm az Univers-ben – ebből fizették ki az egész Magyarország valamennyi Booth Menyhértjének minden adósságát.’ - Nem egy tanú beismerte, hogy a zsidó aranyak miatt tanúskodott úgy, ahogyan tanúskodott s hogy utóbb felébredvén bennük a lelkiismeret, alig várják, hogy visszavonják szavukat. Két hamis tanú öngyilkossá lett még a végtárgyalás befejezése előtt…

Rothschild fenyegetőzött, hogy megvonja a hitelt Magyarországtól, ha nem fölmentéssel végződik az ügy, s Tisza Kálmán miniszterelnök e célból titkos utazásokat tett Nyíregyházára.”

 

„A halott ál-Solymossy Esztereknél minden törekvésük odairányult, hogy egy minden seb nélküli hullát előteremtsenek, amelyet elismertetve Eszter hullájának, elhitessék, hogy a kislány öngyilkossá lett… Eszter, az egészséges, életvidám, ártatlan s romlatlan leányka öngyilkos! E hullacsempészetek folytán keletkezett újabb és újabb vizsgálatokkal olyan zűrzavart és bonyodalmat keltettek, amelyben a megzavart és megtévedt tisztánlátás megfeneklett.

A főkísérlet egy nyilvános házból való személynek hullájával történt, amelyet a máramarosi kórházból elloptak s Tiszaeszlárral átellenben a Tiszába dobtak, ahonnan aztán másnap, június 18-án (Eszter április 1-én tűnt el!) Tiszadada alatt a Csonkafüzesben „merő véletlenből” kihalásztak. A vízbedobás előtt pedig e hullát felöltöztették Eszter ruháiba (ami szintén azt bizonyítja, hogy azok a zsidók kezei között voltak), sőt balkarjára kötötték még a bevásárlásnál használt s kék festéket tartalmazó kendőt is, mintha bizony Solymossy Eszter, ha csakugyan öngyilkossági szándékból a Tisza hullámai, közé vetette volna magát, képes lett volna önmagának a festékes kendőt két vagy több görccsel erősen bal karjára kötni.

A zsidók ezzel felsültek, mert az álhulla annyira különbözött Esztertől, hogy sem Eszter anyja, sem nővére, sem fivére, sem legközelebbi rokonai és ismerősei nem ismertek rá a holttestben Eszterre, pedig egytől-egyig külön vezették a megszemléléshez, nehogy összebeszélés történjék. Eszter még csak 14 éves, fejletlen, parasztmunkák között nevelt és ártatlan leány volt, míg ellenben a talált hulla, eltekintve attól, hogy Eszternél jóval magasabb volt, teljesen kifejlett, 18-24 év közötti s éppen nem ‘ártatlan’ nőé volt…

Az álhullán sem külerőszak nyomai, sem vízbefúlás jelei nem voltak, s hogy az legfeljebb 6-8 nap előtt halhatott meg s csak pár nap óta lehetett a vízben. Solymossy Eszter pedig azelőtt három hónappal tűnt el, amely idő óta a festék is megsemmisült, ő maga pedig még inkább a felismerhetetlenségig feloszlásba ment volna.”[u.o. 3]

Megjegyzés

Lehetséges, hogy a tiszaeszlári bűnper témáját számos író feldolgozta. Tudomásunk szerint az eddig megjelent könyvek Krúdy Gyula, A tiszaeszlári Solymosi Eszter /Magvető, Bp.1975./ ~ Eötvös Károly, A nagy per, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1968. ~ Bary József vizsgálóbíró emlékiratai, A tiszaeszlári bűnper, Bp. 1933.

1989-ben Budapesten, Elek Judit rendezésében a témát Tutajosok című filmben dolgozták fel. De csak a témát, mert sem a film, sem pedig Krúdy Gyula novellája nem tekinthető hiteles történelemkönyvnek, hanem a szerzők fantáziájára alapozott és átszínezett mesének.

 Eötvös Károly ügyvéd könyve szintén érdekes, színes olvasmány, és tekintetbe kell vennünk, hogy végül is ő volt a sakterek védőügyvédje. De nevezett két könyv és a film semmiképpen sem versenyezhet Bary József 600 oldal terjedelmű emlékirataival. [A vélemény is megoszlik, attól függően, hogy valaki melyik oldalon áll!]

A világhírű bűnper 120 évvel ezelőtt történt, és manapság kevés embert érdekli az esemény. De akiket érdekelne, -- összehasonlítás végett -- feltétlenül olvassák el Bary József és Eötvös Károly könyvét. Meg kell jegyezni, hogy az Eötvös és a Krúdy könyv a Kádár-kormány idejében jelent meg Budapesten, ugyanakkor otthon talán senki sem hallott Bary József emlékiratairól. De ezen nincs is mit csodálkozni!

 

A világhálózaton, a Szabolcs-Szatmár megyei honlapon olvastuk augusztus 1-én a bűnperről szóló írásban. A háromszöggel jelzett bekezdés a lapszerkesztőé:

“Az igazi ok ~ Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán, és még tucatnyi szerző, neves történész műveit tanulmányozva végre pontot kellene tenni az ügy végére, és kimondani: a tiszaeszlári Solymosi Eszter haláláért nem felelős az egyetemes zsidóság, a halálához semmi köze a zsidó vallásnak, és valószínűleg egyetlen zsidónak sem.”

 

„Az akkori egyetemes zsidóság részéről, -- beleértve a kezükben lévő világsajtót és a Magyarországot fenyegető Rothschild bárót, -- megható volt, hogyan szálltak síkra közösségük iránti kötelezettséggel a vádlottak mellett egy olyan bűnügyi perben, ami magyar belügy volt. Tehát az egyetemes zsidóság, ahelyett, hogy pártatlanul mindent megtett volna az igazság felderítéséért, magára vállalva a beavatkozást, a pert hangulatkeltő zsidógyűlöletté varázsolta át. Igaz, Eszter haláláért nem lehet felelős az egyetemes zsidóság, de a vádlottak gyanús kimenetelű felmentéséért -- a beavatkozás miatt! -- igenis felelősek! 

“Mi volt hát a halálának az igazi oka? Eötvös Károly és a hozzáértő orvos szakértők szerint öngyilkosság, de mindenképpen vízbe fulladás. Akinek igazán feladata lett volna, Bary József vizsgálóbíró, ennek kiderítésével nem foglalkozott. El volt foglalva az ostoba vérvád bizonyításával. Nyíregyházán nem beszélnek már a nagy perről. Pedig 120 éve az egész világ erre a városra figyelt. Augusztus 3-án a vádlottak hazamehettek, de végre ki mossa le róluk e bélyeget?”  http://www.szon.hu/szabolcs/szabolcs-62549.shtm

 

„Sajnos, a moshatatlan “bélyegért” az egyetemes zsidóság a felelős! Százhúsz év távlatából perújrafelvétel, újabb bonctan, és főként a tények pártatlan kivizsgálása nélkül eléggé megnehezítik az ügy végére tenni azt “a végleges pontot”, akik napjainkban tovább folytatják az akkor hónapokig tartó, világraszóló hangulatkeltést. Bary József példásan végezte a vizsgálóbírói feladatot, minthogy Eötvös Károly is azt tette. Tisztelt hazai tollforgató hölgyek és urak!

Engedjék már meg végre, hogy az olvasóközönség maga határozzon az igazság terén anélkül, hogy Önök a kommunista időkben kiadott könyvek alapján alakítanák egyoldalúan a közvéleményt.  

 

Tóth Judit, Kanada

 

 

 nyitólap