|
(Hazánkért,
2003. szeptember)
Így működöttA Népbíróság Dr. Gálfi Géza Egy ügyvéd feljegyzései Borbélysegéd és tartalékos őrmester volt
Budapest ostroma alatt, szakasza a Damjanics utca közelében volt az „aggok
háza”, aminek lakói a légi riadók alatt ugyanebbe a légó-pincébe vonultak le
viszonylagos biztonságot keresni, tehát az őrmester az „aggok” mellett e
pincében húzódott meg a szakaszával. Természetesen „háborús bűnössé” vált az
őrmester. A főtárgyalás előtti napon jött irodámba
felnőtt lánya, és nagyon kért, hogy lássam el apja védelmét, mert az eddigi
védő lehetetlen anyagi feltételeket szabott, nem tudnak fizetni, utolsó
reményüket belém helyezték, bár csak másokon keresztül tudtak rólam.
Elvállaltam, de – másnap volt a főtárgyalás – sem az iratokat alaposan áttanulmányozni,
sem a vádlottal beszélni már nem volt időm. Felvonultak a terhelő tanúk, az
„aggok”, akik véletlenül üldözött öregasszonyok voltak. Egyik után a másik a
lehető legnagyobb ellenszenvvel vallott a védencemről, fasiszta léleknek,
megrögzött antiszemitának stb… jellemezték, de egyebet nem tudtak róla
mondani, mint azt, hogy – riadó alatt letódulva a pincébe – zsidózott, az
akkori szokásos kifejezéssel. Eddig még nyugodt voltam, mert amit a kihallgatottak eddig mondtak, az
semmiféle háborús bűnösség tényálladékát nem merítette ki, legfeljebb szóbeli
becsületsértésről lehetett szó, ami elévült, miután ilyen esetben a
feljelentést három hónapon belül kell megtenni. Végre az egyik tanú tettleges
bántalmazást vallott, ami kimeríti a népbírósági törvény 11. § 5. pontját.
Eszerint, ‘ha valaki emberek kivégzésének vagy megkínzásának a tettese vagy
részese volt, az halállal büntethető’. Ezt a paragrafust, mondanom sem kell,
igen szélesen alkalmazták. Például, ha a munkaszolgálatos rosszul csinálta a
hátraarcot és ezért az őrmester – szokásos katonai kifejezéssel – leszidta, a
vád halált kért, „mert lelkileg megkínozta”. De a tettleges bántalmazás már igen
veszélyes, sőt életveszélyes volt. Tehát az idős hölgy azt vallotta – miután
ő is lefasisztázta a vádlottat: - Amikor leszaladtunk a pincébe, a vádlott
hátulról puskatussal belémütött. Erre az egyik tanú kérdésemre állította,
hogy ennél a szakasznál senkinek sem volt puskája, öreg tartalékosokból
állították össze őket. Erre a tanú azzal akarta kivágni magát, hogy „hát
akkor szuronnyal ütött meg.” Mire én: - Ön azt sem tudja, hogy szuronnyal vagy
puskával ütötték meg a tumultusban hátulról, hát akkor hogyan tudja
határozottan állítani, hogy ezt a vádlott tette, hiszen tömegben szaladtak le
az emberek a pincébe! Így ez a vallomás sem volt lényeges. De erre
jött a legsúlyosabb: egy őszhajú hölgy állt a bíróság elé, ezt vallva: - Az aggok házában, ez időben felkeresett –
itt előkapta a zsebkendőjét, és zokogva folytatta – szeretett férjem és
göndörhajú, drága kisfiam, de a vádlott elvitette őket és a Dunaparton
agyonlőtték őket. A vádlott ezt tagadta, de a tanú esküt tett. Forró-hideg borzongás futott végig a
gerincemen, mert ha a bíróság kivégzésben való részességben mondja ki
bűnösnek védencemet, Riesz István törvénye szerint halálra ítélendő, az
ítélet két órán belül végrehajtandó, a védelem nem felebezhet – csak a
vádnak volt joga felebezni súlyosbításért a 11. § 5. pontja esetében – az
esetleges kegyelmi kérvény az ítélet végrehajtását nem akadályozza. Eddig még egyetlen védencemet sem
akasztották fel, így nagyon megijedtem, hogy ez lesz az első két órán belül. De újabb tanúk jöttek, terhelően vallani, és
ez volt a szerencsénk. Egy újabb üldözött agg hölgy következett, aki
ugyancsak lefasisztázta védencemet, állítva, hogy mindig szidta a zsidókat.
(Ez valószínűleg igaz lehetett, de nem volt veszélyes.) A bíróság elnöke
utolsó kérdésként feltette: - Mit tud az előző tanú férjének és fiának
elvitetéséről, agyonlövetéséről? Tanú: - Tudok róla, agyonlőtték őket Bíró: - Hogyan vitette el őket a vádlott? Tanú: - Miután itt az aggok házában
razziáztak a nyilasok, a vádlott elvitette őket az árvaházba, ahol nagyobb
biztonságban voltak, de később más razzia alkalmával, máshol mégis elfogták
és agyonlőtték őket. Erre csoda történt. A népbírók között ült –
a népbíróság akkor a koalíciós pártok kiküldöttjeiből volt összeállítva – a
Kommunista Párt kiküldött bírója, lófarkas pártjelvénnyel gomblyukában,
szemmel láthatóan egy kb. 25 éves gyári munkás. Hirtelen felugrott és
rákiáltott a már kihallgatott asszonyra, aki azt vallotta, hogy férjét, fiát
a vádlott vitette el. - „Jöjjön csak vissza X-né! Hová vitette el
a férjét és a fiát a vádlott? A tanú zavartan: - Hát az árvaházba. A fiatal munkás: - Tehát nem a Dunapartra
agyonlőni, hanem egy biztonságosabb menedékhelyre! Tanú: - Igen, de mégis agyonlőtték őket
később. A népbíró: - De a vádlott nem agyonlőni
vitte el őket, hanem menteni! Tanú: - De mégis agyonlőtték végül őket. Bíró: - De maga ezt a lényeges körülményt,
hogy a vádlott menteni vitte el őket, ami egy időre védelmet is adott, nem
mondta, holott esküt tett rá az előbb így: minden elmondtam, és semmit el nem
hallgattam! A 25 éves melós ordított a dühtől, az
öregasszony meg zavartan hallgatott. Utána könnyű munkám volt, a vádlott nem
ártott, hanem mentett, dicséretet érdemel, nem büntetést, kérem a felmentését
és azonnali szabadlábra helyezését. A vádlott már este otthon volt, másnap
bejött a lányával megköszönni, hogy életben maradt. Nem akarom az ügyet boncolgatni, csak azt
kérdem: ha az egyik tanú – egészen véletlenül – nem szólja el magát, hogy a
vádlott mentette X-né férjét. Fiát, a vádlottat két órán belül felakasztották
volna, és az akasztások szokásos közönsége – agyonfestett, aranygyűrűkkel,
drága bundákba öltözött visítozó „üldözöttek” – ordíthatták volna: Lassan
Bogár! Ugyan hány esetben nem derült ki a való
igazság egy tanú véletlen elszólása miatt, és hány embert akasztottak fel
teljesen ártatlanul? Mert egy tanú vallomása sok esetben elég volt, ha a tanú
terhelően vallott és a védelem még 20 ellentanút vonultatott fel, a védő
tanukat azzal az indoklással nem hallgatták ki sok esetben: *Miután a bíróság
az eddig kihallgatott tanú vallomásával a tényállást tisztázottnak látja, a
további tanukihallgatást, mint feleslegest mellőzi…* Az ítélethirdetés után
két órán belül akasztás, ahol kéjelgő-szadista hölgyek boldogan visítoztak! - Lassan Bogár! |
