|
(Hazánkért,
2004. február) A dögkeselyű és fiókái
Magyarországot az első
világháborúban ugyanazok akarták elpusztítani, akik a második világháborúban.
Mégis, amikor szovjet tankok alatt magyar vér folyt a pesti utcákon, korábbi
ellenségeinktől vártuk a szabadulást, a szabadságot és a
függetlenséget. Az alábbi történelmi visszapillantás, csupán a tisztánlátás céljából
főleg a fiatalabb nemzedéknek szól. A holló sose vájja ki a másik holló
szemét!
Semmi sem okoz akkora riadalmat a nemzetközi uralkodó együttesben, mint annak a lehetősége, hogy leleplezik őket. Valahányszor a nagyközönség ráébred a körülötte végbemenő összeesküvési folyamatra, a ‘London-Wall Street’ féle együttes roppant hatalmi szerkezete azonnal a legmagasabb sebességre kapcsolt, hogy segítséget vigyenek. A rádió, a televízió, az újságok, a képeslapok és folyóiratok, a kormánypolitika szerzői, a kollégiumok tisztségviselői, a szellemi előkelőségek és egyéb, magas szintű közvéleményalakítók, tüstént gondosan előkészített „szöveg” szavalásába kezdenek, hogy lecsendesítsék, és ismét álomba ringassák a népet. A rövidség kedvéért csak két-három évtizedre megyünk vissza, hogy csak néhány esetet említsünk, amikor az amerikaiak ébredése majdnem elég volt ahhoz, hogy az uralkodó együttest kipenderítse a nyilvános vizsgálat vakító éles fénycsóvájába. A jövő történészei valószínűleg tragédiának fogják elkönyvelni, hogy az uralkodó együttesnek minden esetben sikerült a nép felháborodását lecsillapítani anélkül, hogy jelentősebb talajt vesztett volna! Atomtitkok bőröndben
A második világháború befejezése után, Jordan Racey őrnagy (1), aki az oroszoknak nyújtott kölcsönbérlet (Lend Lease) segély szállítmányozásával volt megbízva, nyilvánosságra hozta, hogy egykori főnöke Harry Hopkins, titokban megszerezte az atombombáról a legújabb, 1943-ban kifejlesztett tudnivalókat és fekete bőröndökkel megrakott segélyszállító repülőgépen szállíttatta el Oroszországba. Jordan megállapította, hogy a bőröndök tele voltak az Egyesült Államokra vonatkozó kémkedési iratokkal. Amikor Jordan megtiltotta a repülőgépnek a felszállást és Washingtonba utazott, hogy felfedje az USA érdekeinek elárulását, szigorú fegyelmi eljárással fenyegették meg.
Később Harry Hopkins utasította őt, hogy hagyjon jóvá és szállíttasson Oroszországba – minden írott nyom nélkül! - több szállítmányt, finomított uránium vegyületekkel. A szakértők becslése szerint ez jóval több volt annál, mint amennyi egyetlen atomrobbanáshoz szükséges. Természetesen ez a botrány pillanatnyi jelentős izgalmat okozott, de manapság már alig emlékeznek rá. Hopkins a háború után meghalt, így az ügynek sohasem lett folytatása. Oroszország 1949-ben felrobbantotta az első atombombáját, évekkel a várt időpont előtt. Ajándékok Sztálinnak
Alig fejeződött be a második világháború, máris észlelni lehetett, hogy egész Kelet-Európa a szovjet uralma alá csúszik át és a szabadságot, amivel azokat az országokat hitegették, Washingtonban a nagy politika egyes irányítói szándékosan elárulják. Ezeket a tevékenységeket annyira az arcátlanságig vitték, hogy Arthur Lane Bliss nagykövet lemondott miattuk, majd megírta megrázó hitelt érdemlő könyvét: Láttam Lengyelország elárulását (2) David Martin megírta, hogy miként éltek ugyanezzel a taktikával azoknak a kommunistaellenes erőknek az elárulására, amelyek a Délvidék felszabadításáért harcoltak. Martin könyvének, Az elárult szövetséges (Ally Betrayed) címet adta (3) Így folyt a játék fel s alá a kelet-európai térségben. Amit Hitler elvesztett, azt megkapta Sztálin. (De miért volt ez fontos embermilliók élete árán valakiknek? -tj) v Abban az időben nagyon népszerű volt az uralkodó együttes szabadelvű (liberális) sajtója részéről csatlakozni a szabadelvű egyetemi tanárokhoz és a baloldali képviselőkhöz az amerikai nép meggyőzésének céljából, hogy ezekben az országokban a nehézségek megoldására csak a „szocializmust” készülnek bevezetni, ami majd megakadályozza, hogy a kommunisták vegyék át a hatalmat. E hazugság miatt a kiábrándult neves szocialista, Ivor Thomas, (4) az angol képviselőház tagja Szocialista Tragédia (Socialist Tragedy) címmel könyvet írt, hogy bemutassa, miként könnyítették meg a szocialisták Kelet-Európában a kommunista hatalomátvételt. Kinek volt köszönhető Vörös Kína?
A kínai hadszíntér utolsó parancsnoka a második világháború alatt Wedemeyer C. Albert tábornok volt, aki Wedemeyer Jelentései című könyvében leírja, hogyan nyugtatták meg Chiang Kai-shek [1887-1975] kínai államférfit affelől, hogy a háború után az USA támogatni fogja a Nemzeti Kínát, demokratikus kormány alakításában. Ebből azonban nem lett semmi, mert éppen akkor, amikor az alkotmány megfogalmazásának és elfogadásának a kényes folyamatánál tartottak, a külügyminisztérium átküldte George C. Marshall tábornokot, hogy személyesen közölje Chiang Kai-shek-kel az USA segély megvonását, ha azonnal nem veszi be a kínai kommunistákat a kormányába koalíciós alapon. Wedemeyer tábornok átfogó jelentést írt Truman elnöknek, amelyben rámutatott, hogy “ez a fantasztikus követelés végső fokon a kommunisták uralmához fog vezetni 600 millió kínai felett.” Mire a külügyminisztérium követelte, hogy Wedemeyer szájára kössenek „szájkosarat”. Mivel Chiang Kai-shek nem volt hajlandó bevenni a kommunistákat a kormányába, Marshall tábornok valóra váltotta a fenyegetését. Ezt írta: „Mint vezérkari főnök, 30 kommunistaellenes hadosztályt szereltem fel Kínában, most egy tollvonással leszerelem azokat.” A Kínának nyújtott amerikai segély néhány cseppnyi szivárgássá zsugorodott. Mind a gazdasági, mind a katonai összeomlás elkerülhetetlenné vált. 1949-re, a szigetek kivételével, egész Kína kommunista kezekbe került és a népre terrorista nemzet-irtással felérő vérfürdő zúdult. Amitől a második világháború japánellenes harcai által az amerikaiak meg akarták óvni Kínát, most mindarra a külügyminisztérium egyenesen felbíztatta Maó-t és Chou-t. Washingtonban a következő feladat volt eltitkolni az amerikai nép előtt, hogy miként játszották át Kínát a vörösök kezére. El kellett tüntetni a Csendes-óceáni Kapcsolatok Intézetének (Institute of Pacific Relations) nyomait, valamint az USA kormányán belül működő ügynökeiét is. Acheson Dean külügyminiszter Fehér Könyvet írt, amelyben Chiang-Kai-shek-et próbálta hibáztatni, mondván, hogy a külügyminisztérium tehetetlen volt a kommunista államcsíny megakadályozásában. Az USA kínai követe John Stuart Leighton könyvet írt Ötven év Kínában (5), amelyben beismeri, hogy sem őt, sem a külügyminisztériumban levő társait nem lehet felmenteni „az alól a felelősség alól, amely őket terheli ebben a nagy tragédiában.” A Fehér Könyvet nem ismerte el, mint történelmi dokumentumot, mert állítása szerint, ’a történtek nagy része hiányzik belőle’. Kenneth Colegrove, a Politikai Tudományok Karának tanára az Észak-Nyugati Egyetemen, még ennél is tovább ment. Dean Acheson Fehér Könyvéről azt mondta, hogy az „egyike a leghamisabb okmányoknak, amit valaha is valamely országban kiadtak.” (6) Alger Hiss szovjet kém
Már a második világháború előtt figyelmeztették Roosevelt elnököt, hogy Alger Hiss a Szovjetunió egyik legjobb kémje. A felvilágosítás a Szovjetuniónak Washingtonban lévő főfutárjától származott, aki készen volt arra, hogy lelépjen. Whittaker Chambers volt a neve. Sajnos, Roosevelt elnök nem akarta elhinni a dolgot, sőt még a hír valódiságának az ellenőrzésére sem volt hajlandó.
Miután a vihar elült Chambers a Time nevű képes folyóirat egyik főszerkesztője lett. A teljes valóság felfedésére az Amerika-ellenes Tevékenységeket Vizsgáló Képviselőházi Bizottság előtt, csak 1948-ban került sor. Időközben Hiss, a külügyminisztérium magasrangú tisztviselőjének tornászta fel magát; egyike lett az elnök bizalmas tanácsadóinak és őt bízták meg a felállítandó Egyesült Nemzetek Szervezetének előkészítő ügyvitelével. 1948-ban a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért nevű szervezet elnöke lett, mely állására az igazgatóság elnöke, John Dulles Foster javasolta. Az amerikaiakat rendkívül aggasztotta, hogy ilyen embert a szovjet szolgálatában álló ügynökösködéssel lehessen vádolni. A kihallgatások és az azokat követő bírósági tárgyalások alatt, Alger Hiss egyszerűen letagadta a vádakat, amiket a volt munkatársa, Whittaker Chambers felhozott ellene. Végül a híres “sütőtök okmányokat” átadták az FBI-nak és beigazolódott, hogy a sok, szigorúan bizalmas okmányt Hiss írógépén másolták le, az azokról készült filmeknek Oroszországba való továbbítása céljából. Hamis eskütétel miatt Alger Hiss ötévi börtönbüntetést kapott. [Átfogóbb összefoglalás az egész Hiss-ügyről megtalálható: De Toledano Ralph, A Hazaárulás csírái (Seeds of Treason) című könyvében Chicago: Henry Regnery, 1962] Maga Chambers is írt részletes elemzést (7)
arról, hogy miként esett a kommunizmus csapdájába, s hogy milyen
következményei voltak ennek mind rá, mind Hissre nézve. +++
Forrás:
Cleon W. Skousen, A
leleplezett kapitalista ------ C. W. Skousen által felhasznált
források: 1. Jordan őrnagy eskü alatt tett
vallomása a Kongresszusi Bizottság előtt van összefoglalva Jordan
őrnagy naplójából, “From Major Jordan’s Diaries” című könyvében, NY,
Harcourt, Brace and Co. 1952. 2. I saw Poland Betrayed, New York,
Bobbe-Merrill Co., 1949 3. Ally Betrayed, New York,
Prentice-Hall, 1946. 4. Socialist Tragedy, New York,
McMillan Co. 1951. 5. Fifty Years in China, New York:
Random House, 1955 6. Institute of Pacific Relations
kihallgatása, 3. rész, 923. oldal 7. W. Chambers, Witness, New York:
Random House, 1952. |
