|
(Hazánkért, 2004. június) A Churchill-igazságok leleplezése Dr. Dabas Rezső (Kanada) A háborús évek alatt közszájon forgott, hogy ’Churchill papa mindig részeg’. Hogy mennyire volt igaz ez a szállóige, azt tudományos módszerrel mutatta meg David Irving londoni történész, a Churchill’s War című művében. Köztudott, hogy Irving számos szókimondó könyvében a valóságnak megfelelő hű képet rajzol a második világháború eseményeiről. Eredeti okmányokra támaszkodva könyörtelenül rámutat a bűnökre. Elfogulatlanságára jellemző, hogy saját hazája beképzelt, képmutató politikusait sem kíméli. Háborús bűnösségüket elszánt következetességgel és a tudós történész módszerével állapítja meg róluk. Ugyancsak Londonban élő és hasonló történeti szemléletet valló kartársával, az orosz származású, de angliai születésű Nikolai Tolstoy gróffal együtt sötét korunk azon két bátor apostolának egyike, aki a történeti igazság világító fáklyáját hordozza a szabadvilág népei között lelkes előadások tartásával. Mindkettőjük közös vonása, hogy a tengelyhatalmak ellen harcoló szövetségesek háborús bűnösségét bizonyítják be. Irving abban látja Churchill főbűnösségét, hogy szándékosan meghosszabbította a háborút. Ezért jelenti ki róla, hogy ’Sztálinnal és Trumannal együtt Churchill is a németekhez hasonló méretű bűntényeket követett el’. Ausztrália legismertebb vezető lapja The Sydney Morning Herald 1988. október 8-i számában egész oldalon számolt be a Churchill-regét megrengető Irving-előadásról. Ez a „Drunk who cost Britain its Empire” (részeg, aki Britanniának birodalmába került) című méltatás is egyik jeles bizonyítéka annak az ébredésnek, amely közel fél évszázados kelet-nyugati történeti métely szörnyű mérgét kezdi kihányni. Szomorú tényként jegyezzük meg azt is, hogy szabadsággal dicsekvő két észak-amerikai angol-szász állam egyikében sincs olyan sajtószabadság, amely lehetővé tenné az ausztrál tömeglaphoz hasonló audiatur et altera pars (hallgassuk meg a másik felet is) elvének korlátlan érvényesülését. Joggal kérdezheti valaki: ugyan mi köze van Churchillnek a magyar tragédiához? Nagyon is sok! Mindazonáltal a válasszal itt csak érintőleg foglalkozhatok. Nem kétséges, hogy Churchill nélkül távolról sem kellett volna annyit szenvednünk. Nélküle a háború sohasem öltött volna olyan méreteket, mint amilyennek szenvedő tanúi voltunk. Churchill ott ült Jaltában, ahol ő is hozzájárult hazánk kiárusításához, és Európa kettéosztásához. Közvetlenül is a bőrünkön éreztük a brit bombákat és golyókat, amelyek Churchill parancsára zúdultak otthonainkra, az országutakra, a személyvonatokra, kórházainkra, sőt a mezei munkásokra is. Irving kétszer is említette a magyarokat,
mint Churchill bombázásainak áldozatait legutóbbi ausztrál előadása során.
Igen, magyarok ezreinek kínhalála száradt Churchill lelkére, aki „more than half of the time
was drunk in cabinet.” Lássuk csak vázlatosan, milyen is volt az álarc nélküli Churchill szereplése. Irving oknyomozással vezeti le, hogy Churchill megmenthette volna a brit világbirodalmat, ha Hitler békeajánlatát elfogadva, nem lökette volna börtönbe Hess Rudolfot 1941-ben. Nehézség nélkül nyújthatott volna békejobbot Hitlernek, annál is inkább, mert Churchill minisztertanácsában számos erőteljes támogatója akadt a kibékülésnek. Ezt az irányzatot a népakarat béketüntetések által is kifejezésre juttatta, mégpedig több angliai nagyvárosban. Amikor 1940. május 10-én végre elfoglalhatta a hőn óhajtott kormányelnöki széket, maga Roosevelt elnök nevezte „részeg csavargó”-nak. És nem ok nélkül, mert Churchill iszákossága olyan méretű volt, hogy ostoba parancsaival felesleges katonai véráldozatokat is okozott a harctereken. Az is előfordult, hogy részegsége miatt, hangutánzó színész állt be helyette a BBC mikrofonja elé és mondta Churchill nevében annak beszédét. Mint a részegeseknél általában, Churchill jellemén is csorba esett. Könnyűszerrel került tehát Sztálin hálójába, amelyben szenvedélyesen élvezte a vörös diktátor vodkáját és egyéb csalétkét a csúcstalálkozókon, mígnem a vörös horda fél Európát birtokba vette. Anyagi gondjai és hatalmi vágyai a zsidó pénzesemberek karjaiba hajtották, és befolyásuk alá juttatták. Irving alapos kutatásainak eredményeként új megvilágításba kerültek Anglia németek általi bombázásai is. Mivel Churchill elutasította a békét és egyéni becsvágyból tűzzel-vassal a háború folytatása mellett foglalt állást, szinte kikényszerítette a németek légitámadását. Kellett neki ez a halálos színjáték, hogy általa a békére áhítozó briteket a barbár németek ellen uszítsa. Berlin 1940. augusztusi bombázásával sikerült is a Luftwaffe megtorlását kiváltania a London feletti Blitz-cel, szeptember 7-én. Mindezek után nem meglepő, hogy David Irving legújabb könyve, amely az ausztrál Veritas könyvkiadó gondozásában jelent meg, azt a Churchillt mutatja be, akit sem a céhbeli történészek, sem hazugságon élősködő győztesek nem kívánnak tudomásul venni! E céhbeli udvaroncoktól főként abban különbözik Irving, hogy nem elégszik meg más írókra utalva, azok állításaira forrásként hivatkozni. Bizonyítékok után a levéltárakban kutat, és az eredeti elsárgult okmányokat tanulmányozza. Tapasztalatai felháborító részleteket tárnak fel a nyugati hivatalosok hamisításainak eredményéről! Először is a levéltárak valódi anyagához nem lehet hozzáférni. Csupán a másolatok tekinthetők meg, amelyeket kihagyásokkal és egyéb mesterkéléssel csonkítottak meg. A sok közül elegendő egyetlen példa is az átírásra. Egyik nevezetes napló „Winston came half tight” (magyarul: félig ittasan) mondatát a „very tired” kifejezéssel szépítgették az utókor megtévesztésére. Szörnyű az a lelki, erkölcsi és szellemi
rombolás, amit a „szocialistának” becézett marxizmus okoz a leigázott
magyarok körében. Agymosott egyedei köztünk is nyüzsögnek, és elképesztő
makacssággal ragaszkodnak téveszméikhez. Pedig elsősorban nekik kellene
megismerni az érem másik oldalát. David Irving könyvei nemcsak a nyugati
plutokratáknak, hanem a bolsevizmusból közénk jött, félrenevelt
kivándoroltaknak is szólnak. Tagadhatatlan, hogy David Irving az erkölcsi
világrend egyik fáradhatatlan hírnöke. |
