(Hazánkért, 2004. október)

 

 

Még az iránytű is feketelistára kerül?

Az ártatlan kis iránytű lesz a következő a tiltott jelek listáján? Társadalmunk bizonyos rétege ott áll a vártán, hogy a legapróbb gyanús jelre reagálva végső csapást mérjen a ’szélsőségesekre’. Legközelebb a szegény kis ártatlan iránytű lesz soron?

 A ‘Hungaro Control Magyar Légiforgalmi Szolgálatot’ a minap azért jelentették fel az Országos Rendőr-főkapitányságon, mert a szolgálat a hivatalos levelezésében, reklámfelületein, sőt a lobogóin is stilizált, de „egyértelműen felismerhető nyilaskeresztet” használ. A négy égtájat szimbolizáló, leginkább iránytűre hajazó emblémában a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete látta meg a fenyegető náci veszélyt.

 

A ’Hungaro Control’

jelképe

 

 

A ’vöröscsillagos’

 sörgyár

 

 

Amerikai rendőrfőnök

(sheriff) hatágú csillagos

 jelvénye

 

A Magyar Nemzet közleménye szerint a légiforgalmisok érdekvédelmi szervezete a kiegyensúlyozottság jegyében, most a Heineken sörgyár ellen tervez hasonló akciót.”~ Persze a lap azt elfelejtette megemlíteni, hogy kommunista szakszervezetről van szó, amelynek jeles tagsága az egyébként “rabbik által jóváhagyott kóser” Heineken sörösüvegen lévő vörös csillagot  megtűri.

Névrokonság vagy rokonság?

Nahát, hogy mik vannak?! A napokban arról értesültünk, hogy Izraelnek is van “Lapid” nevű kiválósága és Magyarországnak is! Ez utóbbi úrról otthon alig hallottak, valószínűleg csak a fontosabb ügyekben, a háttérben tevékenykedik.

 

A világhálózaton találtam ezt a kis régi levelezőlapot

 

„[..] Lapid Lajos főkapitány-helyettes írásos válaszában nyíltan bevallotta, hogy “diszkriminatív módon tiltanak-tűrnek-támogatnak. A rendőrség kompetenciájába tartozik annak meghatározása, hogy az általa lezárt területen ki tartózkodhat”.

Csakhogy a gyülekezési jogról szóló törvény csak szakmai szempontokat enged mérlegelni (pl. közlekedés aránytalan sérelme), politikai hovatartozást - elvileg - nem. [..]” <szabadsag@freedom.hu>

 

Izraelben, a jogász és újságíró Yosef (Tomy) Lapid a Sharon-kormány miniszterelnök-helyettese és Igazságügyi Minisztere. Jugoszláviában született és 1948-ban vándorolt ki Izraelbe. 1999 óta a Knesset (parlament) tagja, öt nyelven beszél, még magyarul is! Hm…

 

Gyurcsány felesége

„(…) az 1958. június16 utáni első országgyűlésen Apró Antal, ez a magyar történelem szégyene, sugárzó arccal, boldogan jelentette be, hogy a forradalom vezetőjét sikerült likvidálni.

Ugyanez az Apró Antal hozzáadta lányát, Piroskát egy bolgár kommunistához. Ennek a frigynek a gyümölcse Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelölt felesége.

Apró Piroska az új magyar pénzvilágban elfoglalt helyének, és politikai összekötetésének köszönhetően összeprivatizált úgy 5-10 milliárdos vagyont, de hogy ez ne legyen feltűnő az ő nem egészen tiszta politikai előéletéhez, keresett egy színtelen, szagtalan kis üresfejű, de azért KISZ-es múlttal rendelkező strómant. Majd amikor a vagyon összejött, mint Kaligula a lovát konzulnak, ő a vejét akarja megtenni kormányfőnek.(…)” /P.L./ hir@nemzetihirhalo.hu

v

Vajon miről beszélgetnek?

 

Putyin és G.W. Bush

 

 

Vlagyimír Putyin és G. W. Bush

- “Komrád Vlagyimír, hallgass rám! Nálunk 2001-ben már volt egy nagyon hatásos és hasznos terrortámadás, most nálatok is végre sikerült megvalósítani, hogy a Beslan-i iskola áldozatai miatt a felháborodott néped melléd álljon a csecsen terroristák elleni harcodban.

Egyébként, hálásak vagyunk, hogy átküldtétek hozzánk a nagy tekintélyű és nagy tudású KGB-főnökötöket, Jevgenyij-Finkelstein Primakov elvtársat, aki igen jó munkát végez, mint tanácsadó az amerikai Homeland Security intézménynél. Elvégre, senki más a világon nem tud jobban harcolni, mint egy KGB-ügynök. Komrád, látod milyen ügyesek vagyunk?! Most aztán pusztuljanak a népidemokrácia ellenségei, Izrael önvédelmét is biztosítottuk és folyhat hozzánk az olaj!”

Holokauszt-történet - választható tantárgy

a magyar középiskolákban?

Elfogadta a holokauszt-történeti, középiskolákban választható tárgy tantervét az oktatási minisztérium. Az új tantárgy bevezetésének célja “a fiatalok véleményét újszerűen formálni a 20. század egyedülállóan tragikus történelmi tényéről”. A tanterv nem szándékszik egyetlen nemzedéket sem vádolni, hanem a jelenkor-történet megértetésére törekszik, “hogy a világháború alatt történtek többé ne ismétlődhessenek meg.”

A tantervet a miniszteri engedélyeztetés előtt az országos tantervbizottság bírálta, amelyben egyetemi és középiskolai tanárok dolgoznak. Bukarestben, Bákóban, Kolozsváron és Craiován már dolgoznak olyan történelemtanárok, akik nemzetközi konferenciákon vettek részt holokauszt-oktatás témában. Az idén ősszel pedig 23 középiskolai tanár vesz majd részt a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet kiképzésén.

Két levél

[1] A hazai 168 ÓRÁ-ban kérdezi “Egy régi zuglói” jeligés olvasó. A sorokhoz, nem kell kommentár! 

“A zuglói Bácsi Boglárka miért lett Bácsfi Diána? Arra kellett rájönnöm, hogy nem ismered a családod, országod és a világ történetét, s ezért önmagadat sem. Ha ismernéd, akkor nem lehetnél Szálasi követője, nem ragaszthatnál nyilaskeresztes “Kitartás”-, “Jövünk”-plakátokat. Te soha nem hallottál az őseidről? Baloldali családodról? Soha nem érdekelt, hogy kik voltak, hol és hogyan éltek?  Ha ismernéd nagyapád sorsát, ha eszedbe jutna, hogy akár édesanyád is totyoghatott volna a Duna felé vagy a marhavagonokba, nem hiszem, hogy Bácsfi akartál volna lenni, és Szálasi-követő...” /2004/38/

 

[2] Mostmár széphazánk Eger városából, Stirling György “újságíró” megint lenyugtatta a hungarizmustól felborzolt hazai kedélyeket, ahogyan azt tette Amerikában hosszú évekig! Ezeket írja a 168 ÓRÁ-ban: 

“E sorok írója 1970-től 1996-ig Washingtonban élt, a 26 év alatt meggyőződhetett arról, hogy az amerikai magyar emigráció kevés kivétellel konzervatív gondolkodású, és elutasít minden szélsőséget. Természetesen mivel az 1945 után Nyugatra menekültek között viszonylag sokan voltak a szélsőjobboldaliak, az első években ők voltak a hangadók, de később részben kihaltak, részben kijózanodtak, (..?) s a számuk mára, minimálisra csökkent. Clevelandben, Denverben és Torontóban él még néhány, ma már csak kövületként számon tartott jómódú ősnyilas, akik nosztalgiából hajlandók áldozni az “eszméért”, s ők tartják fenn a Szittyakürtöt is, ám ennek olvasótábora elhanyagolható mennyiségű. Ismerem a magyar emigrációs sajtót... a nyugati magyarság nem igényli a hungarizmus felélesztését.”

 

[Ha fontolóra vesszük a Göndör Krausz, Klár Zoltán, Monsignor Varga Béla, Nagy Ferenc féle népnevelő marxista agitprop elvtársak Nyugatra való kivándorlását, és azt a húszezernyi volt ávóst, akik még 1956. október elején elmenekültek az átkozott kapitalizmusba, akkor a “szélsőjobboldaliaknak” mondott, szívében nemzeti emigráció a “kijózanodást” a nevezett elvtársaknak köszönheti! A „kijózanítás” témája, a nemzeti emigráció nehéz éveinek vaskos köteteket kitevő szomorú története, amiről a hazai olvasók gyakorlatilag semmit nem tudnak. -TJ]

 

A négy parlamenti bűnpárt -- egységesen! -- törvényt akar hozni a nyilas-nemzetiszocialista eszmék ellen. De kérdezzük: a 4 párt és a 386 képviselő honnan szerezte ezt a tudást? Miket olvashattak nagy suttyomban? Honnan szerezték be olvasmányuk forrását? Ugyanis nálunk 1945-től 2004-ig tűzzel -vassal irtották ezen eszméket, ma is tudatlan ebben az egész társadalom. Akkor most ezek azt tiltják, amiről senki sem tud?

  Ha viszont a Bácsfi-agyrém ellen hoznak törvényt, az meg röhejes, hogy törvényt hoznak egy félőrült ellen, aki maga farigcsálta át az összeollózott régi szövegeket?

Az egyik tévében mondta valaki, hogy azért engedik tüntetni október 15-én, hogy szándékos összecsapást, provokációt váltson ki, s később a hatalom erre hivatkozva minden magyar érdekű tüntetést betilthasson, másrészt, ha október 23-án véletlenül tüntet majd a tömeg, amit  erre hivatkozva vernének szét.

 

 

 

Senkit sem szeretnék „bosszantani” ezzel a „szélsőséges” régi amerikai levelezőlappal, amit nemrégen itt-ott böngészgetve találtam az Interneten. Fentről jobbra indulva: a jó szerencsét jelképező Patkó, a két szerelmes Szívecske, az életet adó Föld és a tűzhányó hegyből kitörő Fény. /szerk./

 

 

 

 

 

nyitólap