Hazánkért, 2004. szeptember

 

„A Legfőbb Érték, az Ember!”

 

Otthonról értesültünk, hogy a Vajdaságban napirenden vannak a magyarok elleni kegyetlenkedések. Gyakori jelenség a molotov-koktélos támadás, a gyilkosság és a véresre-verés. Kérdés, hogy miért történik mindez? Mit tesznek a vajdasági magyar pártok, a magyar kormány megvédésükért? Talán a “szépen, emberül” mozgalom majd segít rajtuk, ha másképpen nem legalább úgy, hogy “akkor hallgassanak, amikor beszélni kellene”!

v

  Egyik olvasónk írja:

„Jugoszláviában hallottam, hogy az orvosok talán még a magyarországiaknál is aljasabbak. Néhány éve az ikres szülőanyákat Belgrádba küldik az orvosok, mivel ott tudják az ikres mamák gondtalanul és biztonságosan megszülni gyermekeiket. Ott vannak az ezzel foglalkozó legjobb specialisták és a legjobb kórházi felszerelések. Mégis, minden szülésnél az egyik csecsemő meghal.

Egy évvel ezelőtt az egyik helyi lapban megjelent egy 7 éves kisfiú képe, akinek valamilyen szervet kerestek átültetés céljából. Egy anya a képről ráismert benne a „meghalt” kisfiára, aki teljesen olyan, mint az ő első fia. Ezek szerint a két gyermek ikertestvér volt, ami azután nagy port vert fel, mire vagy ötven hasonló sorsú anya felment Belgrádba tüntetni. Az igyekezetük eredménytelen volt, és azóta is mindenfelé kopogtatnak igazságszolgáltatásért, de mindenütt az arcukba vágják az ajtót mondván, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik, menjenek máshová panaszkodni. A válasz mindenütt ugyanaz, mert az orvos-maffia nagyon erős.

Emberrablás, leánykereskedelem, prostitúció, kábítószerek, alkohol, öngyilkosság! … Folytassam? Még hány módon próbálják ezt a szegény kis magyarságot ritkítani?

Más. Délvidéken egy faluból eltűnt egy kisfiú, majd néhány nap múlva halva találták a határban. Autóból dobhatták ki, mint valami szemetet, miután kiszedték a belső szerveit.

Nem tudom, mi lesz a világgal. Az emberek rosszabbak a vadállatoknál. Ezt teszi velünk a pénz hatalma…”

v

Délvidék újra vérzik

Szabadkán legutóbb három magyar fiatalembert a város főterén, egy nyolcfős szerb fiatalokból álló csoport támadott meg és minden ok nélkül verni kezdték őket.

A városban már szervezett csoportok provokálják a magyar gyerekeket, csak azért, mert magyarul beszélnek. Verik a magyart, csak azért mert magyar. A kérdés fennáll? Meddig? És kinek felel ez így meg legjobban?

 

A képen, véresre vert

 magyar testvérünk.

Otthonról értesültünk,

hogy a Vajdaságban

napirenden

vannak a magyarok

elleni kegyetlenkedések.

Miért? …

 

Tegnapra virradóra ismeretlen személyek horogkeresztes plakátokat ragasztottak ki a Futaki út és az Anton Cehov utcák kereszteződésénél Újvidéken. A katolikus temető falára és a közeli autóbusz-megálló melletti épületre felragasztott tizenkét, A4-es formátumú plakáton, a horogkereszt alatt a “Death comes reaping”, azaz “Kaszálva érkezik a halál” felirat olvasható. A death szóban az “a” betűt piros filctollal rajzolták be, a feliratot úgy ábrázolták, mintha a betűkből vér folyna. Az esetről értesítették az ügyeletes vizsgálóbírót, a szakértői csoport elvégezte a helyszínelést, a plakátragasztók után pedig nyomozást indítottak. Eredmény sehol, és a feliratok éppen a katolikus temető falán díszelegtek.

A leghatározottabban tiltakozunk, hogy a szerb hatóságok komoly érdemi lépéseket a mai napig nem tettek. A szerb kormánytól és a szabadkai rendőrségtől követeljük a jelenleg szabadlábon lévő szerb tettesek azonnali felelősségre vonását, és példás megbüntetését!  Az utóbbi hetekben, hónapokban, nagymértékben megnövekedtek a magyarellenes kirohanások Délvidéken.

 Nagyon feszült a helyzet, a szerb radikálisok félnek, érzik, hogy lassan szétesik az így is üveglábakon álló szövetségi államuk Montenegróval.

 Koszovót már szinte elvesztették, most úgy érzik, a Délvidék a következő. Vajdaság autonómiáját (ami megmaradt belőle) teljesen el akarják törölni.

 A délvidéki magyarság alapvető emberi jogait eltiporni nem engedhetjük! Ők magyarok, mint mi mindannyian. Lelkünk, szabadságszeretetünk és elszántságunk legyen a hajtóerőnk!

Kelt Norrköpingben 2004-07-30-án

 

 

 

 

Szépen, emberül mosolygó háborús bűnösök: A „béke embere”

Ariel Sharon és az  „isten”  parancsát teljesítő G. W. Bush

 

 

 

2003. április

A palesztinokkal

szimpatizáló Tom Hundall

angol aktivistát

lelőtték Gázában

 

 

Hebron, 2001. 08

Sabreen Abu Sneinek,

8 éves palesztin kislányt

izraeli katona lőtte le

 

1982. szeptember

Sabra-Shatilla tömeggyilkosság

a palesztin menekülttáborban, Ariel Sharon akkori Védelmi Miniszter vezetése alatt

 

Nemzetközi törvények szerint háború idején polgári személyek és katonai alkalmazottak egyaránt felelősségre vonhatók az alattvalóik által elkövetett gyilkosságokért, kegyetlenkedésekért. Legfőbb ideje, hogy az Egyesült Államok is csatlakozzon a Nemzetközi Bírósághoz.

 

 

2002 tavaszán, Jenin

A palesztin menekülttábornak közel 600 halálos áldozata volt. A képen az izraeli támadás egyik szétmarcangolt testű lakója. Izrael 54 éve tartja

megszállás alatt

a palesztinok hazáját.

 /J. Loewenstein, East Jerusalem/

 

 

 

 

 

2003. március 16

Rachel Corrie-t a palesztin néppel szimpatizáló amerikai

 lányt izraeli katona talajgyaluval

gázolta halálra

 

 

 

 

·         nyitólap