|
|
 Hazánkért Online,
2005. február Ilya Ehrenburg kiengedett vadállatai
“Hatvan évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadult fel a budapesti gettó.” - értesülünk a hazai hírekből. Az évforduló alkalmából a Dohány utcai zsinagógában mindenki részt vett, aki számít valakinek a politikai palettán és azonkívül is. Gyurcsány
Ferenc beszédében elmondta: “A
holokauszt nem egy a bűnök közül, hanem a bűn, amire nincs bocsánat.
Nem szabad engedni, hogy átírják a történelmet, hogy megkérdőjelezzék a
bűn létezését. A Magyar Köztársaságban csak egymás megbecsülésére, a jóhiszeműségre
épülhet közös nemzeti létünk [sic!]. Mindenki, akit megsebeznek,
meggyaláznak, a mi testvérünk, higgyen bármilyen istenben.” Frölich
Róbert főrabbi ’a
nyilas uralom -- (ezek szerint Horthy Miklós is
nyilas volt, akinek a kormányzása alatt vittek el legtöbb zsidót? - tj) -- embertelenségére emlékezett, és arról beszélt, hogy „a
zsidóság hálát ad az életért, amit a gettó felszabadulásakor visszakapott.
Minden oldalról fel kell lépni a kirekesztés ellen, amíg a gyűlölet, a
rasszizmus és antiszemitizmus teret kaphat az írott és elektronikus sajtóban,
addig nincs esély az előítéletektől mentes társadalom felépítésére.” [2005. 01.18. 11:25 MNO]
A
magyar nép legaljasabb arculcsapása, amikor a magyarországi zsidóság és a
“demokratikus vezetők,” „a felszabadítókat” ünneplik! Hogyan lehetséges
az, hogy a hirtelen emberségessé vált szovjet katonák a budapesti gettót
felszabadították, ugyanakkor az ország egyetlen vidékét, társadalmi rétegét
nem kímélték. Olyan képet adtak a felszabadítás jelszavával érkező
oroszokról, hogy 1944 ősze-tele és az 1945-ös esztendő a magyar nép
életének legrettenetesebb élménye lett. Az 1944-45-ös borzalmakat túlélő akkori
8-10 éves magyar kislányok ma már idős asszonyok, akiket senki sem kérdez
meg, hogy mit gondolnak a “felszabadítókról! “ A támadó horda lendületének biztosítására
talán éppen a hadvezetőség engedélyezte a szabadrablást, gyilkosságokat?
A magyar paraszt azt látta, hogy a teherautóval érkező szovjet katonák,
akiknek az első útjuk a borospincébe vezetett, a mezőn lövöldözték
a legelésző jószágokat, a házból teherautóra rakva minden mozdítható
tárgyat elvittek. A magyar gazda ezekben a hónapokban
elvesztette állatállományát, vetőmag-készletét, egy életen át kuporgatott pénzét, bútorát, fehérneműjét. És
sokan elvesztették az életüket is, mert védték családjukat, feleségüket, lányukat
a szovjet katonák megbecstelenítésétől. A magyar népnek a vörös horda nem volt a
felszabadítója! Valakik talán felvilágosították a katonákat, hogy a magyarokkal
szabad kegyetlenkedni, de a gettó zsidó lakóival nem? Egy kis mezőváros statisztikája a következő
volt: a lakosság létszáma 6000 fő, orosz katonák megbecstelenítettek
1604 nőt, a lakosság 27 százalékát. Az áldozatok között kiskorú, tíz év
alatti gyermekek is voltak. A szerencsétlen nők 88 százaléka súlyos nem
i betegséget kapott. Egy dunántúli közepes város, Pápa adatai
szerint, az Irgalmasok kórházában több mint 1000 nőt kezeltek, közülük
nyolcszázat ázsiai szifilisszel. Az előreözönlő vörös hordának nemcsak
a nők estek áldozatul, hanem férfiak is. Hírhedtté váltak az országban a
szovjet női katonák, akik férfiakat erőszakoltak meg. Például a
hadvezetőség által Kecskemét közelében felállított üdülőközpontban,
gépfegyveres „gyengélkedő” szovjet katonanők magyar férfiakon,
fiatal fiúkon végezték a nemi erőszakot éjjel-nappal. De a bárisnyák Veszprémben is bemutatkoztak:
kifosztották a székesegyházat; a szétvagdosott miseruhákból öltözéket
készítettek maguknak s mohón raboltak el mindent, különösen textíliákat. A templomok kirablása többnyire össze volt kötve nők tömeges megbecstelenítésével, az asszonyok és lányok sok helyen a templomba menekültek abban a hitben, hogy az istenháza megszentségtelenítésétől talán visszariadnak a katonák. A nők védelmére sietett papot sok helyett megölték. Egyik somogyi faluban a jegyző feleségét gyors egymásutánban 17 orosz katona erőszakolta meg, a felesége védelmére siető férjet „háborús bűnösség” címén elhurcolták, a házaspár 9 éves kisfiát pedig, aki kétségbeesetten sikoltozva hívott segítséget, ott helyben agyonlőtték. /Csonka Emil/
Akikért nem rendeznek látványos emlékünnepélyeket, … … és akiknek emlékére nem építenek Múzeumokat. Az első szovjet csapatok 1944-ben nyomultak Magyarországra és 1945. áprilisáig az egész országot megszállták. Miközben a szovjet hadijelentések és a propaganda állandóan „az ország felszabadításáról” beszéltek, olyan könyörtelen embervadászat folyt országszerte, amit a XX. század közepén, egy több ezeréves nemzet hazájának területén senki, a legvadabb álmában sem képzelt volna el. Több százezer polgári személyt hurcoltak el minden indok, jog és válogatás nélkül. A
második világháború súlyos csapást mért Magyarország népére. Nem számítva
azokat, akik a harctéren, illetve légitámadások során életüket vesztették,
hadifoglyokban és a szovjet hadsereg által „hadifogolyként” a békés polgári életből
elhurcolt polgári személyekben összesen 900 ezer főt vesztett. Ez a hatalmas
lélekszám az 1944-es 14. 7 millió lakosú Magyarországnak 6.1 százalékát teszi ki.
Mit olvasunk a zsidó honlapon? “A pesti gettó
1945. január 17-én szabadult fel, a főváros budai oldala (noha a fasiszták
a hidakat mind felrobbantották) február 13-án került szovjeturalom alá, az
egész országból pedig 1945. április 4-én űzték ki a fasisztákat. [Magyarországon
soha nem volt fasizmus és nem voltak fasiszták! -TJ] A
korabeli Magyarország területén élt közel egymillió zsidó kétharmadát, több
mint 600 ezer embert, a mai Magyarország területén élt hatszázezer zsidóból
pedig mintegy 400 ezer főt pusztítottak el a holocaust idején.” http://www.zsido.hu/tortenelem/magyarzs.html [Ariel
Sharon szerint „600
ezer magyar zsidó pusztult el”, a Jad Vashem Holokauszt Múzeum tábláján—ha
még nem cserélték ki -- „334 ezer
áldozat van feltüntetve.” A Központi Statisztikai hivatal 1948 kimutatása
szerint „128 ezer pusztult el”. És
a számokat folytathatnánk az évek folyamán megjelent kiadványokból! - Tessék
mondani tisztelettel, melyik számot illik használni?] Talán háború utáni röplapokat kellett volna
szétosztani az emlékezés alkalmából, nemcsak a zsinagógában, hanem az egész
városban. Mert ‘ez a bűnös nép’ -- a tömegnevelés ellenére! -- még
mindig nem tanulta meg, hogy akik 1944-45 telén a haza védelmében fegyvert
ragadtak a Vörös Horda ellen, azok a magyarországi zsidóság életmentői,
illetve Ilya Ehrenburg, Sztálin és a humánus nyugati szövetségesek vadállatai
ellen harcoltak. Az már ugye más lapra
tartozik, hogy hol voltak -- a zsidóságnak hazát adó! – magyarság emberséges életmentői!? Ám hallgassunk Gyurcsány miniszterelnökre, aki még
óvodás korában magáévá tette a kőbevésett politikailag helyes
történelmet: ”nem szabad engedni, hogy átírják a történelmet, megkérdőjelezzék
a bűn létezését.” ... és Gyurcsánynak
még ezt is hozzá kellett volna adnia: ‘Ha a zsidóságon kívül esetleg mások is
szenvedtek, azok megérdemelték a sorsukat, tehát pofa be!’ Tallózás az ÚJ ÉLET zsidó lapban (1945-1946)
„Az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját
sorainkban. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmus
leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen.” [1946. március 28.]
“Most egy esztendeje szabadította fel a hatalmas
áradatként előretörő, hömpölygésében semmivel fel nem tartóztatható
Vörös Hadsereg teljes egészében Magyarországot. Budapest és az ország
boldogan, megkönnyebbülten lélegzett fel. Hála, mély és leboruló hála
mindezekért a felszabadító seregnek, a sereg minden tábornokának, tisztjének
és közlegényének. De a legnagyobb hála és köszönet Sztálin generalisszimusznak,
aki ezeket a mérhetetlen arányú lenyűgöző mentőcsapatokat útnak
indította.” [1946. április 4.]
|
|
