|
 Hazánkért Online, 2005. július
Az államadósság
és az anyaföld örökösei
Tanulságok a volt amerikai elnök Thomas Jefferson leveléből Párizs, 1789. szeptember 6. v James Madison Úrnak [1] Drága Uram! [..]Úgy tűnik, az óceán egyik oldalán sem foglalkozott még senki a kérdéssel, hogy joga lenne-e egyik nemzedéknek elköteleznie a másikat. Pedig ez olyan súlyos következményekkel bíró kérdés, ami nemcsak állásfoglalást érdemel, hanem helyet is minden kormány elemi törvényei között. A társadalom alapvető elveiről folyó itteni elmélkedésbe mélyülvén merült fel bennem e kérdés -- és az is, hogy véleményem szerint könnyen bizonyítható, hogy az ilyen kötelezettség nem átörökíthető. Arról az alapról indulok el, amit én magától értetődőnek tartok, hogy a föld, haszonélvezetében, az élőké, és a holtaknak sem hatalmuk, sem joguk nincs felette. A terület, amit valamely személy elfoglalt, többé már nem az övé, amikor ő maga megszűnt létezni, és visszaszáll a társadalomra. Ha a társadalom nem hozott szabályokat földjének magántulajdonba való birtokbavételéről, a földet az elsőségjogi birtokos veszi át -- általában az elhunyt özvegye vagy gyerekei.
Ha hoztak törvényeket a birtokbavételről, ezek a szabályok a feleségnek és a gyerekeknek, vagy valamelyiküknek, vagy pedig az elhunyt örökösének ítélhetik a földet, akik így átadhatják azt a hitelezőnek. De a gyermek, az örökös, vagy hitelező nem természetes jog alapján veszi át a földet, hanem a társadalom törvényei alapján, aminek tagja, és aminek alávetettje. Így, természetes jog alapján, senki sem kötelezheti az általa lakott földet vagy az ő utána ott lakó személyeket, hogy megfizesse az adósságot, amit ő vállalt magára. Mert, ha ezt tehetné, akkor még életében több nemzedékre előre felélhetné a föld hasznát, és akkor így a föld a halottaké lenne, nem pedig az élőké, ami a mi alapelvünknek ép az ellenkezője. Ami igaz a társadalom tagjaira egyénileg, az igaz rájuk összességükben is, mert az egész jogai nem lehet több, mint az egyének jogainak összege. Hogy elképzelésünk világos maradjon miközben a tömegre vetítjük, tételezzük fel, hogy egy egész nemzedék egy napon születik, egy napon lesz felnőtt, és egy napon távozik e világból is, hátrahagyván a következő nemzedéket együttes felnőtté válásának napján. Tegyük fel, hogy e szép kor huszonegy év, és életük hossza pedig még harmincnégy év, lévén ez a huszonegy évesek várható életkora. Minden egymást követő nemzedék tehát egy meghatározott pillanatban jelenne meg és távozna az élet színpadáról, minthogy az egyénekkel a való életben is van. Azt mondom tehát, hogy a föld teljes joggal az egyes nemzedékeké, míg a földön vannak. A második nemzedék átveszi az elsőtől -- adósság és megkötöttségek nélkül, -- a harmadik a másodiktól, és így tovább. Mert ha az első adóssággal terhelhetné, akkor a föld a halottak tulajdona lenne, nem pedig az élő nemzedéké. Így, egy nemzedék sem vállalhat nagyobb adósságot, mint amekkorát léte során vissza tud fizetni. Huszonegy éves korukban elkötelezhetik magukat és földjüket a következő harmincnégy évre, huszonkét évesen harmincháromra, huszonhárom évesen harminckettőre, és ötvennégy évesen csupán egy évre, mert ennyi életük még hátralévő hossza az adott időpontban. De egy lényeges különbséget figyelembe kell vennünk az egymást követő egyének és egész nemzedékek között. Egyének csak részei a társadalomnak, és az egész törvényeinek függvényei. E törvények az elhunyt földjének egy részét hitelezőinek utalhatják mintsem valaki másnak, avagy gyermekeinek, azzal a feltétellel, hogy kielégítik a hitelezőt. Viszont amikor egy egész nemzedék, illetve a teljes társadalom kihal -- mint példakénti feltételezésünkben, -- és egy másik nemzedék, avagy társadalom követi, ez egy egészet képez, és fizetésre vonatkozó neveltetésén túl nincs felsőbb hatóság, ami birtokát egy harmadik társadalomnak adhatná, ami esetleg kölcsönt adott elődjének. Ami érvényes a meghatározott korszakonként egymást váltó nemzedékekre — amint azt a könnyebb megértés végett feltételeztük, -- az érvényes az élet rendje szerint napjában cserélődő nemzedékekre is. Minthogy egy szerződő nemzedék többsége harmincnégy évig létezik, és utána egy másik többség lesz a birtokos, az előbbi szerződhet ennyi időre, de tovább nem. A megállapításom, hogy sem a nemzet képviselői, sem maga az nemzetgyűlés nem vállalhat joggal adósságot azon túl, amit a maga korában ki tud fizetni, mármint, az elkötelezettség napjától számított harmincnégy éven belül. E megállapítás érzékeltetése végett tételezzük fel, hogy XIV. és XV. Lajos a francia nép nevében Hollandiától tízezermilliárd összegben kölcsönt vett fel! A kölcsön kamata ötszázmilliárd lenne, ami a teljes bérhozam, avagy a francia földterület összes bevétele. Talán a jelen nemzedéknek el kellett volna költöznie a földről, ahol a természet őt szülte és átadnia helyét a holland hitelezőknek? Nem. Nekik ugyan olyan joguk van a földhöz, amin születtek, mint az őket megelőző nemzedéknek. E jogukat nem elődeiktől, hanem a természettől kapták. Tehát ők és földjük a természet által mentesek elődeik adósságaitól. Egy másik szemszögből bemutatván tételezzük fel, hogy XV. Lajos és kortársai azt mondták a holland pénzkölcsönzőknek: adjatok nekünk pénzt, hogy ehessünk, ihassunk, mulathassunk egész életünkben, és olyan feltétellel, hogy nem kértek kamatot harmincnégy évig, miután mindörökkön örökké évi tizenöt százalék kamatot kaptok. A pénzt ezekkel a feltételekkel folyósították és szétosztották az emberek között, kik ettek, ittak és tékozoltak. Köteles lenne-e a jelen nemzedék a föld és munkájának a hozamát az elődök dorbézolásának kárpótlására fordítani? Egyáltalán nem! Felteszem, hogy az elfogadott nézet, miszerint az egyik nemzedék köztartozása a következőre öröklődik, a magán életben rendszeresen látottakból adódott elő, hogy a földön utódló köteles kifizetni elődei adósságát, annak figyelembe vétele nélkül, hogy e kötelesség csupán közigazgatási, és nem erkölcsi, a társadalom szándékából eredő, mert az kényelmesnek találta, hogy az elhunyt földjét adóssága megfizetésének feltételével utalja ki. De társadalom és társadalom, nemzedék és nemzedék között nincs közigazgatási kötelezettség, nincs bíró, csak a természet törvénye. A francia nemzeti adósság kamata valójában csupán a bérhozam két ezreléke és nehézség nélkül fizethető, tehát pusztán nemzeti becsület és célszerűség kérdése. De a jövőbeni adósságokra nézve, nem bölcsebb és igazságosabb lenne-e, ha a nemzet a most készülő alkotmányban lefektetné, hogy sem a törvényhozás, sem pedig a nemzet maga érvényességgel nem vállalhat több kölcsönt mint amennyit saját korában, avagy harmincnégy éven belül, ki tud fizetni. És, hogy minden jövőbeli szerződés érvénytelen a harmincnégy év után fennmaradó összegre vonatkozólag? Ugyanakkor ez óvatosságra intené mind a hitelezőt, mind pedig a hitelt-kérőt. A pénzkölcsönzési lehetőségek természetes határok közé szorításával megzabolázhatnánk a háborús szellemet is, ami túl szabad teret kapott azáltal, hogy a pénzkölcsönzők figyelmen kívül hagyták a természet e törvényét, hogy az utód nemzedékek nem terhelhetők elődeik felelősségével. Hasonló alapon az is bizonyítható lenne, hogy társadalom nem állíthat folytonos alkotmányt, vagy akár folytonos törvényt sem. A föld mindig az élő nemzedéké. Jogállásuk idején tehát belátásuk szerint ők igazgatják a földet és annak hozamát. Ők saját személyük urai is, és következésképpen ők döntik el, miként irányítsák magukat. Személyek és tulajdon igazgatása a kormány feladatainak az összessége. Tehát, idejük lejártával elődeik alkotmánya és törvényeik hatálya megszűnik, azokkal együtt, akik felállították. Az elődök megőrizhették törvényeiket, míg léteztek, de nem tovább. Tehát, minden alkotmány és minden törvény érvényét veszti 34 év elmúltával. Ha továbbra is hatályban marad, az akkor már nem jog, hanem erőszak. Felvethető, hogy az utód nemzedékek, eltörlési jogukat gyakorlatban alkalmazván, ugyanúgy mentesülhetnek, mintha az alkotmányt és a törvényeket kifejezetten csak harmincnégy évre hozták volna. Először is, ez az ellenvetés, másodlagos megoldást javasolván, elismeri a jogot. De a hatálytalanítási jog nem ugyanaz, mint egy törvény természetes lejárta. Az lehetne, ha minden kormányforma olyan tökéletesen lenne megalkotva, hogy a többség szándéka mindig igazsággal és akadálytalanul elérhető lenne. Azonban egy kormányforma sem ilyen. A nép nem tud összegyűlni, képviselete egyenlőtlen és romlott. Minden törvényjavaslat ellenében gáncsoskodnak. Pártok kerítik hatalmukba a közgyűléseket, megvesztegetés megrontja őket, személyes érdek eltávolítja őket választópolgáraik érdekétől, és más akadályok merülnek fel, ami minden gyakorlati ember előtt bizonyíthatja, hogy a megszabott időtartamú törvény sokkal célszerűbb, mint amit hatálytalanítani kell. Eme alapelv, hogy a föld az élőké nem pedig a holtaké, széleskörű alkalmazási lehetőséggel és következményekkel járhatna minden országban, de különösen Franciaországban. Belebocsátkozik a kérdés megoldásába, hogy a
nemzet megváltoztathatja-e a meghatározott időre a birtokolt földek
öröklését? Hogy megváltoztathatják-e a régen örökre az egyháznak,
kórházaknak, kollégiumoknak, lovagrendeknek adományoz Fontold meg magadban e tárgykört, drága Uram, különösen az adósság-felvételi jog szemszögéből és dolgozd ki hathatós logikáddal, ami oly annyira sajátod! Országunk tanácsaiban viselt rangod lehetőséget biztosít Neked, hogy megfontold, és megbeszélések tárgyává tedd. Első ránézésre tán majd nevetnek rajta, mint valami elmélkedő ábrándja, de vizsgálat bizonyítaná érettségét és üdvösségességét. Kitűnő bevezetés tartalmául szolgálhatna első közbevétel-behajtási törvényünk előtt; új kormányunk kezdetén kiküszöbölné a földkerekség e negyedének kárhozatos és ragályos hibáit, amik embertársaik láncraverésének olyan eszközeivel szerelték fel a zsarnokokat, amiket a természet nem szentesít. Példaként, a hadüzenet jogának a
végrehajtástól a törvényhozáshoz való átutalásával - azoktól, akik költenek,
azokhoz, akik fizetnek - máris hathatós akadályt gördítettünk a háborúzás
útjába. Szívesen látnám, ha az első alkalommal e második akadályt is
felállítanánk. Egy nemzet sem hozhat határozatot a hosszú lejáratú adósságok
érvényessége ellen oly érdektelenül, mint mi, mivel mi nem tartozunk egy
shillinggel sem, amit az általad tett lépések révén ki nem fizetünk —
tőke és kamat — saját életünk során. [..]” ------------ 1. James Madison 4. amerikai elnök (1809-1817), az amerikai Alkotmány egyik alapítója
|
