|
 Hazánkért Online, 2005. március Miért nincs béke Európában?„E kor egyszer majd a leggyalázatosabb lesz Európa történetében.” /Francesco Nitti/
“Nemzet, nemzet ellen támad és ország, ország ellen, és
lesznek dögvészek, éhségek és földindulások itt is, ott is. Mindez pedig a
gyötrelmek kezdete.” [Máté 24. 7-8]
VAE VICTIS! - Előző számunkban írtuk, hogy az országhódításnak, -- egy nemzet megalázásának és térdrekényszerítésének -- többféle módja van. A háború után napjainkig a győztesek táborából féligazságokkal és ferdítésekkel tele történelemkönyvek százai jelentek meg, amelyek a világ közvéleménye számára az egyoldalúság és az igazságtalanság veszélyét hordozzák magukban. A ‘politikailag helyes történelemkönyvek’ szerint ’az első világháború akkor kezdődött, amikor a nemzetek háborúba léptek, hogy megbosszulják a Habsburg-trónörökös Ferenc Ferdinánd meggyilkolását Szarajevóban, 1914. június 28-án.’ Ez a jellemző magyarázat. Ugyanakkor, a revíziós történészek pontosan tudják, kik a felelősök a háborúért, ismerik a háború kitörésének igazi okait, és azt is, hogy mi volt a háború célja. [szerk.] A Rajna-vidék megszálló seregei és a néger erőszak EurópábanRészletek
Olaszország volt miniszterelnöke, F. Nitti könyvéből: Miután Németország a szárazföldi és tengeri haderejét teljesen leszerelte, a versaillesi szerződés akként rendelkezett, hogy a francia hadsereg a békeszerződés életbelépésétől számított 15 évre megszállja a Rajna hídfőit és a Rajna bal partján fekvő német területeket. A megszállást a békefeltételek teljes megtartása esetén ‘ötévenként csökkenteni kell’. De a tizenötödik év végén a szövetségesektől függ, hogy a megszállást továbbra is fenntartják-e. Erre azután minden kézenfekvő ok nélkül és sokszor a Versailles-i Szerződés egyenes megsértésével, elfoglalták a Rajna jobb partján fekvő területeket is. 1920. márciusában Franciaország a szövetségesek hozzájárulása nélkül elfoglalt két nagy német várost, Frankfurtot és Darmstadtot. Én, aki akkor Olaszország miniszterelnöke voltam, és Lloyd George ez ellen a lehető legerélyesebben tiltakoztunk. 1920. júliusában a szövetségesek együttes fenyegetése arra késztette Németországot, hogy elfogadja a Spaai Egyezmény teljesíthetetlen feltételeit, nehogy újabb városait megszállják.
Amikor Németország katonai fejlődésének magaslatán állott, amit katonai szempontból igen fontosnak tartott, a Rajna vidékén 70 ezer embere volt. Csapatai huszonnyolc helyőrségben oszlottak meg. Mivel Németország a békekötés után hadseregét leszerelte, a megszállásra kevesebb haderő is elég lett volna. Azonban 1921. december 1-én a megszálló hadsereg 130 ezer emberből állott és 228 helységben volt elosztva. Mivel kaszárnyák és alkalmas helyiségek beszállásolásra nem voltak, magánházakban kellett a katonaságot elhelyezni. A megszálló hadsereg a már említett időben 9700 lakást, összesen 38 ezer szobával és ezen kívül 13 ezer egyszobás lakást tartott lefoglalva. Ezeket a magánlakásokat a legnagyobb erőszakkal és legkíméletlenebb durvasággal rekvirálták el a tisztek, altisztek, katonák számára. Lefoglaltak még 1921. november 1-ig 60 iskolát, amelyekben korábban még 16 450 diák tanult, 23 színházat és 51 mozgóképszínházat. A katonaság céljára rekviráltak 240 hektár nagyon alaposan művelt földet és 167 ipari vállalatot. A megszálló seregek elveszik, amit akarnak, azt teszik, ami nekik tetszik, és semmi tekintettel nincsenek a lakosságra. A francia és belga katonák úgy bánnak a lakossággal, mint valami gyarmati népséggel. A községeket arra kényszerítették, hogy nyilvános házakat állítsanak fel a maguk költségén és azokat német lányokkal lássák el. Egy jegyzékből megállapítottuk, hogy az egyes községek nagyobb kiadásait még nem is számítva az állam 802, 000 márkát költött erre a célra. A tábornokok, tisztek, katonák fizetése és pótléka sokkal nagyobb annál az összegnél, amelyet otthon kapnának. A tisztek luxuslakásra tartottak igényt, s ahol ilyen nem volt, lefoglalták a kaszinókat elegáns bútoraikkal együtt. A Rajna-bizottság, amelynek eredetileg négy tagból kellett volna állnia, később 1300 emberre szaporodott. A tagok közül a 75 megbízottnak egy dandárparancsnokot megillető szálláshoz volt joga. Magának a Rajna-bizottság elnökének elszállásolása a coblenzi tartomány-székházban másfélmillió márkába került. Egyetlen, félmillió márkára becsült szőnyeg jókarban tartására 25 ezer márkát költöttek. Később a francia és belga tisztek magukkal hozták családjaikat, barátaikat, sőt – akadt rá eset – idegeneket is. Ezek számára is szobákat kellett biztosítani. Mivel a katonai hivatalok állapítják meg, ki számít családtagnak, a csapatok e maguk mögött hordott uszályának szállásait is a németeknek kellett fizetniük. A Rajna-vidék tehát katonailag szervezett rabszolgaság alatt nyög. Ezt azután kiterjesztették azokra a területekre is, amelyeket a győzők a versaillesi szerződés megsértésével, illetőleg egy gazdasági rendszabályokra vonatkozó záradék erőszakos értelmezése alapján foglaltak el. A szövetségközi bizottságnak, amely az erőszak és kapzsiság ily szomorú példáit adta, joga van a megszálló antant-hadsereg ellátása és biztonsága érdekében a neki tetsző rendelkezéseket foganatosítani. A gyakorlatban mindenható: még azt is megparancsolhatja, hogy német nők afrikai négerekkel prostituálják magukat. A birodalmi kancellár jelentéséből, amelyet a birodalmi gyűlésnek 1922. március 21-én tett, kitűnik, hogy a Németországban szolgálatot teljesítő antant-baka háromszor annyi fizetést kapott, mint Németország első hivatalnokai. Az óriási fizetés és a kitűnő lakás azt eredményezte, hogy az önkényesen megszállott területeken szolgáló katonák már haza sem akarnak menni. 1921. májusában a szövetségközi bizottság már bevégezte munkáját, de 750 tiszt közül 450 mégis ott maradt. A többi bizottság méltón követi a rajnai főbizottság példáját. A rajnai ellenőrző bizottság egy tagja például 17 szobás bútorozott lakásra tartott igényt, azon kívül 22 hálószobára, a kísérete és családja számára. A bizalmatlan és harcias szervezkedésnek meg volt a kívánt eredménye. Németország jóvátétel címén csak egészen jelentéktelen összegeket tud fizetni, s így tönkre lehet tenni a német ipart, el lehet nyomni a legyőzött német népet. Telkek vásárlására, a katonaság elhelyezéséhez szükséges építkezésekre és átalakításokra 1921. május 1-től december 31-ig (csak a békeszerződés értelmében megszállott területről beszélünk és nem a gazdasági záradék alapján jogtalanul elfoglalt városokról is) Angolország 109.5 millió, az USA 50.2 millió, Franciaország 661.2 millió, Belgium 197.2 millió márkát emésztett fel. Valamennyi sport- és katonai ünnep költségét, amelyen a megszállott országon aratott győzelmet dicsőítik, szintén Németország fizeti. Hogy az antant micsoda összegeket követelt Németországtól a tisztek elszállásolására, az egyszerűen hihetetlen. Egy alezredesi rangú angol kerületi biztos lakásfelszerelése, amikor a német pénz még elég magasan állott, 464,116 márkába került. A tisztek bútorzatuk megválasztásakor sokszor igen kényes esztétikai ízlésről tettek tanúságot, másszor szeszélyes változtatásokat követeltek. Őrült, esztelen költségek voltak ezek, de főleg erkölcstelenek, mert a földön heverő ellenség bőrére mentek s arcul ütötték az emberszeretet és az igazság legelemibb érzéseit. A követelésekből láthatjuk, hogy a szeszély, beteges fényűzési vágy sugallta őket, meg hogy a legyőzöttet megalázzák. Newton lord azt mondta, amikor erről a lordok házában erről beszélt, hogy ’nem ismer visszataszítóbb látványt, mint egy nép roncsain e bizottságok dőzsölését.’ Sajnos csak néhány nemes lélek érzi ezt az undort, mert Európa erkölcse olyan mélyre süllyedt, hogy lassan már semmin sem ütközünk meg. A legsúlyosabb a rajnai megszállásban a színes bőrűek alkalmazása volt. A gyarmati katonaság száma a Rajnán igen változó volt. Nyáron több, télen kevesebb. 1920 tavaszán 17 — átlag 2500 embert számláló — színes ezred volt a Rajna-vidéken. A színes csapatok mind franciák, közép-afrikai négerek, madagaszkári sárgabőrűek, malájiak, negroidok, mongol-fajú indo-kínaiak, észak-afrikaiak, sémi arabok, berber kabilok. Azok a városok, amelyeknek megszállására őket felhasználták, a világ legműveltebb városai közé számítanak, ahol nincsen analfabéta, és ahol fejlett művészi ízlés uralkodik. A sárkunyhóban született négert a gótikus művészet remekeinek árnyékába szállásolták. A nagy zenei óriások, Beethoven, Mozart, Bach és Wagner országában barbár néger zenekarok afrikai tam-tam-muzsikájától visszhangoztak a megszállt városok terei. Poincaré szerint minél inkább haladnak az
évek, annál fesztelenebb lesz az érintkezés megszállók és legyőzöttek
között. Ha ez így van és a versaillesi szerződés megalkotóinak a fejével
gondolkodunk, Elzász-Lotharingia német megszállásának az elejét kellett volna
vennie az 1914-ben kitört háborúnak! Eddig a részlet F. Nitti (1868-1953) egykori olasz miniszterelnök
Nincs béke Európában c. könyvéből. Pallas Irodalmi és Nyomdai R.T.
kiadása, Budapest 1923. v House “ezredes,” a tulajdonképpeni elnökA CFR (Külügyi Kapcsolatok Tanácsa) régóta színhelye az alapvető jelentőségű kormánydöntéseknek, sőt a szervezet több ízben szolgált magas rangú hivatalnokok kiválasztására. A CFR az embereit egy-egy meghatározott irányú, sajátos hadászati vonalvezetésre képezi ki, akik a tervezetet a washingtoni együttesen belül valósítják meg.
Gondoskodva arról, hogy az újonnan megválasztott államelnöknek megfelelő tanácsosai legyenek, a bankárok a saját ügynökeiket ültették be. A legfontosabb ezek közül, Edward Mandel House „ezredes” brit üzletember fia volt, aki a déli államokban brit pénzérdekeltségeket képviselt. Az Egyesült Államok 28-ik elnöke, Woodrow T. Wilson, 1912. november 5-én vitte be a Demokrata Pártot a Fehér Házba. Wilson elnök mögött befolyásos bankárcsaládok álltak: Jacob Schiff, Bernard Baruch, Henry Morgenthau, s még sokan mások. Egy év múlva, 1913. december 22-én az
amerikai képviselőház 298 szavazattal 60 ellenében elfogadta a Federális
Tartalékalapról (Federal Reserve System) szóló törvényt, amit a szenátus 43
szavazattal, 25 ellenében jóváhagyott. Wilson kormányzása alatt lassacskán
House lett a tulajdonképpeni elnök. |
