---

Hazánkért Online, 2005. május

 

Napfogyatkozás, I.

 

A Nap eltűnt az égről és gonoszság lebeg felettünk”, írja a napfogyatkozásról Homérosz, Odisszeia c. művében. A görög „ekleipsis” szó azt jelenti, hogy „leesni, elhagyni”.

Régi hiedelmek szerint Palesztina térségében Krisztus kereszthalála napján napfogyatkozás volt. Nagy fekete felhők takarták be az égboltot, ami akkor nagy jelentőségű történelmi események kezdetét jelentette.

Az új pápa

Joseph Ratzinger, 

“Benedictus XVI.”

 

II. János Pál pápa temetése napján több mint három órás napfogyatkozás jelenségének voltunk a tanúi. Mit jelentett ez? Egyesek szerint olyan világeseményt, amely teljesen megváltoztatja mindazt, amiben az emberiség eddig élt.

Ha valaki jobban odafigyelt a Vatikán politikájára és hosszú évek alatt összegyűjtötte az események szereplőit és a fontos nyilatkozatokat, észrevehette, hogy a változások nem történtek egyik napról a másikra, hála a báránybőrbe öltözött titkos háttérerőknek, akik a kereszténység teljes megsemmisítéséért munkálkodnak, az istentelen Új Világrend világvallásának megteremtésén.

Kiknek az oldalán állt II. János Pál pápa és kiket képviselt? Nem kétséges, hogy a pápa egész életében farizeusok érdekeit tette előnybe, miközben képmutató politikájával egyértelműen cserbenhagyta az egész keresztény világot. Revíziójával valósággal újraértékelte az Újszövetséget. A ‘keresztényektől sokat szenvedett zsidóságtól a Katolikus Egyház kétezer éves bűnei miatt’ kérte a bocsánatot:

 

„az Új Szövetségben Krisztus halálának helytelen értelmezése -- e nép állítólagos bűncselekménye miatt -- évszázados ellenségeskedést és gyűlöletet szított. Amikor Európát a pogány antiszemitizmus hulláma vette körül, a lelkiismeret lebénult, és sokak lelki ellenállása nem az volt, amit az emberiség elvárt volna Krisztus híveitől.”

 

II. János Pál megkapja

Menachem Joskowicz rabbi

utasításait az auschwitzi

„trágár feszület eltávolítására.”

 

 

[Keresztények ellen elkövetett égbekiáltó zsidó-bűnökért ne várjatok  bocsánatkérést!]

 

A L’Osservatore Romano írta 1993. február 10-én Seeds of the Word” (az Ige Magvai) címmel, II. János Pál legnagyobb ökumenikus vívmányának tekintette, hogy afrikai látogatása során a Benin-kormány fekete mágia sátánimádatát és a rituális áldozatot, mint ‘hivatalos vallást’ elismerte. [Associated Press, 1996. 01. 11]

 

Az új pápa, Benedictus XVI, aki II. János Pál pápa ideológiai mentora és jobbkeze volt, az ő nyomdokain halad tovább. A Vatikán még 1997-ben kijelentette, hogy ‘azok a keresztények, akik a zsidóellenséggel egyetértenek, az Egyházat, sőt magát az Istent támadják.’

 

1986 – II. János Pál pápa

és Elio Toaf római főrabbi

a zsinagógában

tanácskoznak

 

A továbbiakban, kedves keresztények ne várjatok védelmet vagy igazságot Krisztus legújabb “helytartójától,” de annál több olyan különös megnyilvánulást, mint például a pápa temetésén celebráló hírhedt Bernard Law volt bostoni püspök, aki azért mondott le két évvel ezelőtt, mert -- vatikáni utasításra, Ratzinger püspök aláírásával! -- fiatal fiúkat megrontó katolikus papok bűncselekményeit tartotta titokban. Ha Krisztus itt járna közöttünk, vajon tiltakozhatna-e? Vajon újra megfeszítenék-e?   /folytatjuk/ 

 

 

 

 

 

 

 

 

▐ Második rész:

II. Napfogyatkozás