|
Hazánkért Online, 2005. május Csontváz a
szekrényben
A címet Makai György, Izrael állam és a Cionizmus c. könyvéből kölcsönöztem, aki az angol kifejezéssel “Skeleton in the cupboard” a család szégyenfoltjára utal. Mint írja, “a cionista mozgalomnak titkolt családi szégyenfoltja a német fasizmussal való kapcsolata.” A cionisták, amennyire lehetséges, a szőnyeg alá söprik ezt az évtizedek óta elhallgatott ‘szégyenfoltot’: Adolf Hitler hatalomra jutása után (1933) és a háború éveiben, a Cionista Mozgalom szorosan együttműködött Németországban a nemzetiszocialistákkal, a “zsidó kérdés” megoldásában.” Amiről nem beszélünk, az nem történt meg? Szerencsére az Internet kitűnő keresői felszínre hozzák az egymás után megjelenő -- mégpedig zsidó-műveket. Két zsidó újságíró: Lenni Brenner: ‘51 Documents - Zionist Collaboration with the Nazis’, Edwin Black: ‘The Transfer Agreement’. A harmadik legújabb, Francis. R Nicosia: ‘The Third Reich and the Palestine Question.’
Ki kell emelnünk a Magyarországon, magyar fordításban megjelent Norman G. Finkelstein: A holokauszt-ipar c. eddig 16 nyelven megjelent könyvét. Valamennyi kapható az “amazon.com” internetes könyvterjesztőnél. Ugyanúgy, a világhálózaton számos kitűnő revizionista-portál is részletes betekintéssel tálalja a témát, sokszor idézve az említett zsidó forrásokat. Nincs több mellébeszélés, félremagyarázkodás, szerecsenmosdatás, börtön és szájkosár, megfélemlítés és ártatlan nemzetek tervszerű bűntudatosítása. Elérkezett az idő, amikor -- tetszik vagy nem -- a kártyalapok az asztalon vannak! Pirkad, vége van a fekete éjszakának, bár az égbolt még szürke, de már nincs többé visszaút a sötétségbe.
A következő idézeteket nagyrészt zsidó forrásokból vettük át; a bírálat az olvasóké.
A Ha’avara EgyezményA Hitler-kormányzat és a cionisták között e közös híd alapján jött létre a Ha’avara Egyezmény, [átszállítási egyezmény], aminek keretében tevékenykedett a Palestine Office, méghozzá a kényszerű kiválogatás miatt, a következő módon.
A harmincas években, az egyezmény -- amely lehetővé tette a zsidó vagyonok átszállítását Palesztinába -- életbevágóan fontos volt a cionista céloknak, ami természetesen előnyös volt a nemzetiszocialista államnak is. Ezzel a Harmadik Birodalom többet tett a zsidó állam érdekében, mint bármely más ország a világon. A cionistáknak gazdasági tervük volt a berlini kormánnyal, miszerint németországi zsidók átválthatják az ingatlanjaikat német árukra, amiket aztán az angol fennhatóság alatt lévő Palesztinába magukkal vihetnek. Azt is meg kell említeni, hogy miután 1935. szeptemberében behozták a Nürnbergi Zsidóellenes Fajtörvényeket, Németországban kizárólag két zászlót lobogtatott a szél: a horogkeresztes vörös-fekete, és a fehér-kék cionista zászlót. 1935-ben utasszállító hajó indult Bremerhaven német kikötőből Palesztinába, a Haifa-kikötő felé. A hajó orrát a héber betűkkel festett „Tel Aviv” szó díszítette, és az árbocon fekete-piros horogkeresztes zászlót lengetett a szél. A cionista tulajdonú hajó kapitánya pedig a Nemzeti Szocialista Párt tagja volt. A politikailag helyes zsidó forrásokban azért itt-ott mégis találunk utalásokat cionisták tevékenykedéseiről, akik ‘azért kényszerültek bizonyos fokig együttműködni Hitlerrel, hogy megmentsenek minél több zsidót’. A bebetonozott álláspont szerint „1933 és 1941 között a nácik úgy akarták Európát megtisztítani a zsidóktól, hogy lehetetlenné tették az életüket. Ezért Németország 600 ezer zsidó közösségéből minden negyedik elmenekült, más országokba telepedett le” — ha befogadták őket. Ugyanakkor elhallgatják, illetve félremagyarázzák a “családi szégyenfolt” eredeti történetét: hogy a cionisták igenis együttműködtek a németekkel.
„A kooperáció kérdésében nem volt különbség Közép- és Nyugat-Európa asszimilálódott zsidó közösségei és a Kelet jiddisül beszélő tömegei között. A nácik Amszterdamban csakúgy, mint Varsóban, Berlinben vagy Budapesten, számíthattak arra, hogy a zsidó funkcionáriusok elkészítik a deportáláshoz szükséges listákat a közösségről és vagyonáról, és előteremtik a
megsemmisítésükhöz szükséges költségek fedezetét. Segítenek a zsidókat összeszedni, és a vonatokhoz vinni. A Ha’avara egyezmény következménye volt, hogy a
harmincas években, amikor az amerikai zsidók komoly erőfeszítéseket
tettek a német áruk bojkottjának megszervezésére, Palesztinát (!) valósággal
elárasztották a legkülönbözőbb, „Made in
Germany” feliratú áruk...” [Eichmann
in Jerusalem, Pipper and Co. 1964. München] Csak nem holmi titkos, cionisták által megtervezett zsidó-pusztítást sejtet a könyvében Hanna Arendt németországi zsidó történész, hogy később, Németországon több milliárdos számla rendezését követelhessenek?
“A Holokauszt-ipar arról szól, hogy nagy hatalmú amerikai zsidó szervezetek hogyan használják fel a náci holokausztot politikai és gazdasági céljaik érdekében. Ezek a szervezetek (és külföldi leányvállalataik) a náci népirtást bunkósbotként használják, amellyel elhallgattatják Izrael kegyetlen politikájának bírálóit, és pénzt zsarolnak ki különböző európai országokból. Ezek a szélhámosok hitvány céljaik érdekében a náci holokausztot kisajátították, a zsidó szenvedés emlékét beszennyezték és megmérgezték a zsidók és nemzsidók közötti viszonyt. Mindannyiunk -- zsidók és nem-zsidók -- érdekében le kell őket lepleznünk, és el kell őket távolítanunk a közéletből.” /10. oldal/ A “honalapításkor” számba vett új zsidó lakosság kiválogatásánál, akárki nem volt megfelelő az új Izraelnek, a gondozást igénylő öregek és betegek már képtelenek részt venni a kemény “hazaépítésben”, de ha tömegesen meghalnak... Hm!... Azt mindenki tudja, hogy az új zsidó állam alapításához három dologra volt szükség: 1. munkaképes, egészséges lehetőleg cionizmussal átitatott fiatal zsidókra, 2. nagyon sok pénzre, és 3. az őslakosság tervszerű elűzésére, s ha ez másként nem megy, akkor talajgyalukkal és terrorral. Az összeszedett Európai zsidóságnak nagy része nem akarta elhagyni a jó életet, a vagyonát és a bizonytalanságba költözni, amihez hasznos volt a megfélemlítés és a terror. Ahogy Herzl mondta: “az antiszemitizmus, mint hajtóerő.”
“Nekünk nem az a dolgunk, hogy kiválogatott
embereknek Palesztinában otthont építsünk, vagy államot népünk egy kevés
részének. Erőfeszítéseink célja megszervezni a tervszerű tömeges
zsidóság elszállítását azokból az országokból, ahol élnek.” [The New Judea, a Zionist Organization of England
hivatalos folyóirata, 1938. április]
A második világháború végén a zsidó tanácsok tevékenységének
megítélése általában negatív volt, főleg a koncentrációs táborok
túlélői és az ellenállási mozgalmak tagjai között. Az újabb kutatások
azonban egyre jobban kiemelik, hogy a tanácsok tagjait döntéseikben a zsidó
közösségért érzett felelősség vezette, és hogy nem rendelkeztek olyan
eszközökkel, hogy a nácikkal szembeszállhattak volna.” [Encyclopedia Judaica,
Jerusalem, 1971]
„Két eltérő véleménnyel találkozunk. Az egyik: „ha voltak is kollaboránsok, aljas alakok, akik együttműködtek a zsidóság hóhéraival, számuk elenyésző. A másik: a cionisták és a fasiszták együttműködtek, mert a fasizmus hatására a zsidók Palesztinába vándoroltak.”
„1942. június, Lódz –
„A gettó lakosságának minden német iránt érzett
krónikus ellenszenvétől eltekintve, a dolgozó zsidók most még jobban
utálják vezetőiket. Valójában a zsidók kevésbé gyűlölik a
németeket, mint azokat a fajtestvéreiket, akik parancsolnak nekik, és
akiktől szívesen megszabadulnának. Idővel ez az ellenérzésük
égő gyűlöletté változott, és kivétel nélkül az egész zsidó vezetés
ellen irányul. Különösen a Judenaltestet utálják.
Teljesen lehetetlen egy zsidót rávenni arra, hogy egy másik zsidót megöljön,
de ebben az esetben aligha lehetne visszatartani őket, ha nem félnének
úgy a német hatóságoktól.” [A
német biztonsági rendőrség felügyelőjének jelentése.]
1944-ben a Zsidó Mentőbizottság
felszólította az amerikai kormányt, hogy alakítson menekültek ügyével
foglalkozó ügynökséget (War Refugee Board). A magyarországi születésű cionista Stephen
Wise, az American Jewish Congress elnöke és a cionisták vezére, egyik
rendkívüli kongresszusi bizottság előtt kerekperec tiltakozva
kijelentette, hogy „az ilyesmire nincs szükségünk.” [The Wall Street Journal, 1976.12.02.]
“A Zsidó Tanács Mentő Bizottságának vezetője, Itzhak Greenbaum Tel Avivban 1943-ban kijelentette: “Amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM!... és megismétlem újból, most is azt mondom, hogy NEM! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit háttérbe szorítaná!” Ben Hecht ezután hozzáadja: “Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidóirtást arra a célra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől.” “1954-ben Izrael állam főügyésze Chaim Cohen a következőket mondta: “A zsidóság milliói részére valóra vált a régi átok, és íme, szégyenletes sorsuk utolérte őket, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lelketlenek voltak ők, akárcsak varsói testvéreik.”
“Egy kegyetlen világ porszemei ők, el kell fogadniuk a rájuk mért sorsot. Csak maréknyi marad majd belőlük.” /B. Hecht, Perfidy/ “A magyarországi gettókba tömörített zsidók anélkül, hogy tudták volna mi vár rájuk, engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetőik azt mondták nekik, hogy Kenyérmezőre szállítják őket és semmi bántódásuk nem lehet. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidó vezetőikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így a Zsidó Tanács vezetőinek segítségével néhány hét alatt zökkenőmentesen hajtották végre a deportálásokat..” /u.o/ “Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetőik vezették félre, sőt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az ún. mentőszolgálat zsidó vezetői.” /u.o/
Végül kik a felelősök?1943 ~ A Zsidó Ügynökség jegyzőkönyvéből:
“Megvan a szeretetnek és a gyűlöletnek is
a maga ideje. Aki nem gyűlöl, amikor kellene, az nem érdemel szeretetet,
amikor mást érdemelne. Talán mi jobban megtanultunk gyűlölni a
megpróbáltatások során; a végzet inkább csak megijesztett volna. A németek
igyekeztek megtanítani minket, de mi rossz tanulók voltunk a gyűlölet
tanulásában. Minden zsidónak valahol a lelkében gyűlöletkamrát kell
fenntartani -- egészséges, férfias gyűlöletre -- arra, amit egy német
megszemélyesít és arra, amihez a német ragaszkodik. Másként cselekedni,
halálos árulást jelent.” --------------- 1. " http://www.nkusa.org/activities/Demonstrations/April2805nyc.cfm Elgondolkodtató, hogy vajon annak idején Németországban is
ugyanígy tüntettek Izrael (i.e. Palesztina) ellen az ortodox zsidók, akik
felett teljhatalmat gyakoroltak a Hitler-kormányzattal együttműködő
cionisták? - szerk.
|
A Der Spiegel írta 1966. december
19-én: „
