Hazánkért Online, 2005. május

„Az amerikai zsidó államban,

zsidók alkotják az államvallást.” /I. Shamir/

Israel Shamir: Egy jiddishe Medina

[www.israelshamir.net]

A zsidók bosszúvágya túlélte a hosszú tengeren túli utat Amerikába. A zsidók teremtették meg Hollywoodot, és Hollywood központi mondanivalója a bosszú. Az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudatalatti kifejezője, és ez nagy hatással volt az általános amerikai lelkület kialakítására is. Hollywood közvetítésével a bosszúvágy behálózta az egész földet, bizonyosan hozzájárult annak a világnak a kialakításához, amelyben élünk. Nincs szükség külön összeesküvésre. A viszonylag kiforratlan Amerika nem volt képes ellenállni a zsidó világszemléletnek, és ez által zsidó állammá vált. Izrael idősebb nővére lett.

Marx Károly, Trier rabbi egyik unokája, aki keresztényként nevelkedett az 1840-es években azt írta, hogy

’Amerika zsidó állammá lesz, amely magáévá teszi a zsidó értékrendet: a kapzsiságot és az elidegenülést.’

Ez magyarázza meg a zsidók sikerességét is Amerikában, hiszen az csak természetes, hogy a zsidók a saját államukban sikeresebbek.

A fenti okfejtés lehetővé teszi, hogy megválaszoljuk előbbi kérdésünket: vajon az Amerikai Egyesült Államok, az izraeli lobby ténykedése miatt támogatja Izraelt, vagy pedig “amerikai nagyvállalatok tényleges érdekei miatt”? A válasz: a zsidó lobby egy mellékes és nélkülözhető létesítmény, amely az izraeli jobboldal érdekeit képviseli, míg az Egyesült Államok egy másik, nagyobb méretű zsidó állam, amelynek a Közép Keleten kívül is vannak érdekeltségei. Ez a gondolatmenet nagyon sok kérdésre megadja a választ. Érthetővé teszi az Izrael feltétlen támogatását pártoló szavazatok hihetetlen magas arányát (99%). Érthetővé teszi a Holocaust-múzeumok, a Holocaust-tanulmányok és a Holocaustfilmek végtelen sorozatát. Megmagyarázza a zsidók központi szerepét az amerikai társadalomban, mert napjainkban, Amerikában a világ eseményeinek megítélésében a hagyományos zsidó szemlélet érvényesül: “Jó-e ez a zsidóknak?

Érthetővé válik, hogy az Amerikai Egyesült Államok küldöttsége miért vonult ki tüntetően a durbani (Dél-Afrika) értekezletről. G. W. Bush szembeszegült Európával és Japánnal, amikor lemondta a Kyoto-i egyezményt. Nem törődött azzal, hogy felbosszantja Kínát és Oroszországot, ha felmondta a Stratégiai fegyverek használatáról szóló egyezményt. Más kérdésben azonban meghallja parancsolójának szavát. Afrika és Ázsia érdekeinek a dölyfös megtagadása, az afro-amerikai közösség kérelmének sértő megtagadása, egy igazán nemes ügynek, a fajgyűlölet elleni küzdelem feladása azt bizonyítja, hogy Amerika Izraelnek az idősebb nővére.

A közelmúltban Vlagyimir Putin megkísérelte megindokolni a csecsenek elleni orosz támadást és a Newswek-nek adott interjúban azt mondta, hogy a csecsen vezetők nyilvános felhívást intéztek a zsidók megsemmisítésére. Ezzel az volt a szándéka, hogy a csecsenek elleni háború bírálóit az antiszemitákkal azonosítsa. Csecsenföldön tudvalevőleg nincsenek zsidók, a csecsen vezetők kijelentése tehát lényegtelen, amennyiben az antiszemitizmust annak eredeti értelmezésében fogjuk fel: zsidó ellenes előítélet, vagy fajgyűlölet. Ilyen formájában az antiszemitizmus nem fordul elő többé, de új értelmezést nyer, Amerika-ellenességet jelent, mint a McCarthy-korszakban, vagy mint az antiszovjetizmus Brezsnyev idejében. Aki elutasítja az új amerikai paradigmust az Egyesült Államokban, vagy bárhol a világon, az antiszemita. [...] A zsidó közösségek rendszerint elzárkóznak tőlük, neveiket azonban felhasználják azoknak a céloknak a védelmében, amelyet a zsidó eredetű “antiszemiták” bírálnak. A zsidó közösség ilyennemű bírálata nem számít fajgyűlöletnek, csak felségsértésnek. A közönséges fajgyűlöletet a zsidó közösségek tolerálják, különösen, ha az arabok ellen irányul (a zsidók új ellenségei), vagy a feketék ellen; (a zsidók régi ellenségei).

A volt Szovjetunióban a zsidók hatalmának a tetőfokán (1917 - 1937) embereket lőttek agyon egy zsidóellenes megjegyzésért. Strasbourgban, Manfred Stricker azt szerette volna elérni, hogy a helyi egyetemet Albert Schweitzerről nevezzék el, míg a zsidó közösség egy zsidó tudóst ajánlott, akinek alig volt köze Strassbourghoz. A végén Manfred Strickert hat hónap börtönbüntetésre ítélték.

A Harward és az Emory egyetemen tartott előadásaim kapcsán feltűnt, hogy az egyetemisták nem ismerik Arnold Toynbee nevét. A huszadik század hírneves angol történelem filozófusa azt a hibát követte el, hogy a palesztinok tragédiájáról írt. Megemlítette azt is, hogy az afrikai rabszolgaság ugyanolyan tragédia, mint a zsidó holocaust. Emiatt kiiktatták a nevét az amerikai köztudatból. A nyilvános értekezésnek a teljes mérvű ellenőrzése és irányítottsága magyarázza meg az amerikai (és az európai) értelmiségiek engedelmességét. Egy értelmiségi számára előnyösebb, ha gyermekek elleni fajtalankodással; pedophiliával vádolják, mint antiszemitizmussal.

Az amerikai zsidó államban, a zsidók alkotják az államvallást és annak egyházát, az ideológiai felsőréteget. Ezzel az egyházzal szemben úgy érzem magam, mint annak idején Voltaire, a katolikus egyházat illetőleg, amelybe beleszületett: “Semmisítsétek meg a becstelent.”

Az amerikai zsidó államban a zsidók a társadalom legsikeresebb rétege. Ez a hirtelen felemelkedés, a dicsőség és vagyon nem indokolja a mámornak és az önteltségnek ezt a magas fokát. Ellenkezőleg, a nagyra becsült amerikai filozófus, Immanuel Wallerstein gondolatmenetének nyomdokában, én azt mondom, hogy napjainkban az anyagi jólét az erkölcsi bukás jele.

“A siker és a vagyon nem Isten áldásának a bizonyítéka. Nem annak az Istennek, aki megáldá a szegényeket. Azok, akik ma elsők a rablók között, Isten szemében utolsók lesznek.”

Az éhező milliók tömegei és a dúsgazdag kisebbség világa erkölcstelen és keresztény-ellenes, mint Bush elnök meg-hirdetett keresztes hadjárata.