---

 

 

 Hazánkért Online, 2005. november

 

 

Kicsordult az iráni pohár?

 

Amikor muszáj felháborodni

Világszerte vihart kavart Irán nemrég hivatalba lépett elnökének kijelentése: “Izraelt le kell törölni a térképről”.

Az iráni külügyminiszter megvédte államfőjét és megismételte Mahmud Ahmadinezsád kijelentését Izrael elpusztításáról. Manusehr Mottaki kijelentette: hogy az elnök szavai Irán hivatalos álláspontját tükrözik. Az iráni elnök kijelentését az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország, valamint az ENSZ is megdöbbenéssel fogadta és határozottan elítélte. Három nap múlva Irán visszavonta a “hivatalos álláspontját”!

Kofi Annan közleményben reagált arra, hogy Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök azt mondta: Izraelt le kell törölni a térképről. Az ENSZ főtitkára emlékeztet arra, hogy Izrael régi tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, s ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak, mint bármely más ENSZ-tagállamnak.

Ugyanakkor az Egyesült Nemzetek Chartája értelmében, minden ENSZ-tag vállalta: tartózkodik attól, hogy fenyegessen vagy erőszakot alkalmazzon bármely más állam, illetve bármely más állam területi sérthetetlensége és politikai függetlensége ellen. A felháborodott világ úgy viselkedik, mintha az elmúlt évek során Izraelből nem jöttek volna hasonló, sőt rosszabb kijelentések.

N.B. Több ezer weboldalra becsülhető az izraeliek illetve cionisták palesztin-ellenes gyűlöletbeszédeinek vaskos gyűjteménye, ugyanakkor a cionisták számos weboldalon egyértelműen tagadják, cáfolják az idézeteket. A bírálat az olvasóké. A felsorolt idézetek nagy részét külön felállított weboldalakon cáfolják.

Tom Lantos:

“A nemzetközi közösségek

Hitler óta nem hallottak

olyan undorító kijelentést,

mint amilyet az iráni

politikus tett,

miszerint 

Izraelt le kell törölni

a térképről.”

 

Vajon Tom Lantos kongresszusi képviselő

tiltakozott-e valaha ezekért az undorító kijelentésekért?

1. “Óriási hézag tátong közöttünk zsidók és ellenségeink között, nemcsak képességben, de az erkölcs, a kultúra, az élet szentségének tisztelete és a lelkiismeret terén is. A mi szomszédaink ők, de úgy látszik, hogy csupán néhány száz méterre innen, olyan emberek élnek, akik nem tartoznak ehhez az országhoz, ehhez a világhoz, sokkal inkább egy másik bolygóhoz.” [Moshe Katsav izraeli elnök, Jerusalem Post, 2001.05.10]

 

2. „A palesztinok olyanok, mint a krokodilok, minél több húst kapnak, annál többet akarnak.” [Ehud barak, izraeli miniszterelnök. 2000. 08. 28. Jerusalem Post]

 

3. „A palesztinok két lábon járkáló barmok.” [Menachim Begin, Knessetben mondott beszédében. Amnon Kapuliouk, „Begin and the Beast”. New Statesman, 1982. 06.25]

 

4. „A palesztinokat eltaposnák, mint a szöcskéket, a fejüket a kőhöz és falhoz csapkodva.” [Izraeli (akkori) miniszterelnök a zsidó telepesekhez intézett beszédében New York Times, 1988.04.01]

 

5.„Miután elhelyezkedtünk az országban, az arabok csak szaladgálni fognak, mint kábítószerrel etetett férgek az üvegben.” [Raphael Eitan, Izraeli Védelmi Erők feje, New York Times, 1983. 04. 14]

 

6.„Hogyan adhatnánk vissza a megszállott területeket? Hiszen nincs senki, akinek visszaadhatnánk.” [Golda Meir, 1969. 03.08]

 

7.„Soha nem létezett olyan, hogy ‘palesztinok’, ők soha nem léteztek.” [Golda Meir miniszterelnök, 1969. 06.15]

 

8.„Az elmélet, miszerint 1967. júniusában a népünk kiirtásának a veszélye lebegett a fejünk felett, s hogy Izrael harcolt a fizikai létéért, csak blöff volt, ami a háború után látott napvilágot és fejlődött tovább.” [Matityahu Peled, Ha’aretz, 1972. 03. 18]

 

9. David Ben Gurion (első izraeli miniszterelnök): „Ha én arab vezér lennék, soha nem írnék alá egyezményt Izraellel. Teljesen természetes, hogy elvettük az országukat. Igaz, hogy az Isten nekünk ígérte ezt a földet, de mennyiben érdekelné ez őket? A mi Istenünk nem az ő Istenük. Volt antiszemitizmus, a nácik, Hitler, Auschwitz, és az ő hibájuk volt? Ők csak egyetlen dolgot látnak: mi idejöttünk és elloptuk a hazájukat. Miért fogadnák ezt el? [Nahum Goldmann „Le Paradoxe Juif (The Jewish Paradox), 121. old.]

 

10. Ben Gurion így figyelmeztetett 1948-ban: „Mindent meg kell tennünk, hogy a palesztinok soha ne térjenek vissza. Az öregek kihalnak, a fiatalok pedig felejtenek.”

 

11.„El kell pusztítanunk minden palesztint, ha csak nem szánják rá magukat, hogy rabszolgákként éljenek köztünk.” [Chairman Heilburn of the Committee for the Re-election of General Shlomo Lahat, the mayor of Tel Aviv, 1983. October.]

 

12. „Ahányszor teszünk valamit, azt mondod, hogy Amerika majd ezt csinálja meg azt csinálja. Hadd mondjam meg világosan: Ne aggódj az Izrael elleni amerikai nyomás miatt. Mi, a zsidó nép, irányítjuk Amerikát, és ezt az amerikaiak is tudják.” [Izraeli miniszterelnök Ariel Sharon, 2001. október 3-án Shimon Peres-nekKol Yisreal Radio]

(N.B. Sharonnak ezt a kijelentését Izraelben hevesen tagadják, miszerint ’Sharon soha nem mondott ilyet és a rádióban sem hangzott el!’ - tj)

 

13. „Nyíltan kijelentjük, hogy az araboknak nincs joguk letelepedni Eretz Izrael egyetlen centiméternyi területén sem. Ők csak az erőszakot értik, vagy fogják tudomásul venni. A legnagyobb erőszakot fogjuk alkalmazni ellenük mindaddig, míg a palesztinok nem jönnek elénk négykézláb csúszva.” [Rafael Eitan, IDF. Yediot Ahronot 1983. 04.13.. New York Times 1983. 04.14]

 

14. „Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a palesztin menekültek soha többé ne térjenek vissza.” [David Ben Gurion Naplójában, 1948. 07.18. Idézte Michael Ben Zohar „Ben Guiron: the Armed Prophet”, Prentice-Hall 1967. p.157]

 

15. „Támadó álláspontra kell helyezkednünk. Célunk összetörni Libanont, Transzjordániát és Szíriát. A gyenge pont Libanon, mivel a muzulmán rendszer ott nem az igazi és könnyű lesz megbuktatni. Keresztény államot fogunk ott alapítani, és azután összezúzzuk az arab légiót, megsemmisítjük Transzjordániát, Szíria pedig az ölünkbe hullik. Aztán bombázunk, és tovább megyünk Port Saidba, Alexandriába és Szinájba. [David Ben Gurion, 1948. 05. Michael Ben Zohar: „Ben Gurion BiographyDelacorte, New York, 1978]

 

16. „Alkalmaznunk kell a terrort, gyilkosságokat, megfélemlítéseket, és földek elsajátítását, meg kell vonnunk minden szociális szolgálatot, hogy megtisztítsuk Galileát az arab lakosságtól.” [Israel Koenig, The Koenig Memorandum”.]

 

Hogy ezen kijelentésekkel minden zsidó egyén egyetért-e, nem tudható. Mindenesetre Párizstól Montreálig és New Yorkig, ortodox-zsidók felvonulnak és tüntetnek Izrael ellen, égetik az izraeli zászlókat. Tom Lantos demokrata kongresszusi képviselő hangját ilyenkor miért nem lehet hallani?

q          Akarsz még több zaftos idézetet olvasni? A világhálózaton angol nyelven többek között ezt is megtalálod:

http://web2.airmail.net/dsh440/quotes.htm

 

 

 

Israel Shamir újságíró véleménye az iráni elnök

"Izraelt le kell törölni a térképről" kijelentéséről

Semmi szokatlan nincsen abban, hogy államokat letörölnek a térképről. Az az ország, ahol születtem, a Szovjetunió letöröltetett a térképről. Jugoszláviát NATO-bombázók segítségével törölték le a térképről. Poroszországot a világháború győzteseinek döntése törölte le a térképről. Palesztinát olyan tökéletesen letörölték a térképről, hogy ma nehéz olyan térképet találni, amelyen rajta van. A francia történelemben Aquitánia és Languedoc töröltetett a térképről. [Magyarország feldarabolása és megcsonkítása a trianoni mészárszéken! - tj]

Ami szokatlan, az iráni kijelentést követő tömeghisztéria. Ez a cirkusz azt bizonyítja, hogy a Nyugat filoszemita neurózisban szenved. Amit bárkiről szabad mondani, azt nem szabad a zsidókról. Fölszólíthatok Franciaország eltörlésére és valami másnak a kreálására a helyén, de egy, a zsidó állam eltörlésére szólító felhívás valódi háborúhoz vezethet Irán ellen.

Mondhatom: te ostoba Bretagne-i, mondhatom: a korzikaiak elfoglalták a rendőrséget vagy, hogy a kaszinók a szicíliai maffia kezében vannak. De ha a "Bretagne-i"-t vagy korzikait zsidóra cserélném, máris a börtönbe vezető úton találnám magam, megbilincselve. A zsidók és nem-zsidók egyenlőségéért folytatott palesztinai harcunk a másutt is ugyanezért folytatott harchoz kapcsolódik.

A zsidóknak egyenjogúaknak kell lenniük a bretonokkal vagy korzikaiakkal, nem pedig felsőbbrendűeknek velük szemben. De itt jön be egy komplikáció: a zsidók verseny-egyházat alakítanak, és az ő vélt felsőbbrendűségük és überpro-tekcionizmusuk megteremti a feltételeket ennek az egyháznak a keresztény egyház fölötti győzelméhez. Bármit mondhatok a keresztény egyházról, amit csak akarok; olyasmit is, ami egy keresztényt tökéletesen fölbosszant. Ha azonban a zsidó egyházat bosszantó dolgokat említek, börtönben kötök ki. Ez a tisztességtelen szituáció elviselhetetlen.

“A cionizmus vége = Béke”

Izrael és a cionizmus ellen tüntető

vallásos zsidók. “

A cionizmus nem minden zsidót

képvisel”,  - mondják.

Vajon ehhez mit szól Tom Lantos?

 

Voltaire nem riadt vissza attól, hogy a Szeplőtelen Fogantatásról írott vallásgyalázó versekkel szabadítson ki benneteket az Egyház szorításából; hát most kövessétek a példáját, és szabadítsátok ki magatokat a judaikus egyház vasmarkából.

Nem azért detronizálta a Nagy Forradalom a katolikus egyházat, hogy a judaikus egyházat teremtse a helyébe Franciaországban. Ez egy új tabu, amelyet le kell dönteni, és az iráni elnök fontos lépést tett ez irányban. Ha megengedhető az, hogy a zsidók és nem-zsidók Palesztináját letöröljék a térképről, akkor az is megengedhető kell, hogy legyen, hogy valaki egy zsidó állam térképről való letörlésére szólít fel.

A média egyhangúsága félelmet kelt. Valamikor az ilyesmi állítólag a sztálinizmus jellemzője volt, de az iráni kijelentésre adott egységes reakció azt mutatja: a sztálinizmus bosszút hirdetve tért vissza. Egész életemben újságíró voltam, most mégis ugyanazt érzem a fősodrású médiával szemben, amit valamikor a KGB iránt éreztem: ez nem a nép hangja, hanem a hatalom erőszakszervezetéé.

Elképzelés a zsidó hagyományban: az igaz ember nem hal meg addig, amíg újabb igaz ember készen nem áll arra, hogy átvegye a helyét. Ez az Ecclesiastes [A prédikátor Salamon könyve] szavain alapul: "a nap fölkel és a nap lemegy". Vagy például, Sámuel könyvében, mielőtt Eli napja leszállna, fölkel a Sámuelé.

Ugyanígy, én akkor kezdtem erről a témáról írni, amikor Israel Shahak meghalt. Vagyis, távozásakor az ő helyét foglaltam el. Mérhetetlenül tisztelem, de én tovább mentem: ő a liberalizmus és egy nyílt társadalom nevében rántotta le a leplet a zsidó paradigmáról, én viszont hozzátettem, hogy a George Soros nyílt társadalma és annak liberalizmusa nem más, mint egy új név a zsidó paradigmára. +++

Párizs, 2005. október 29.

www.israelshamir.net