|
 Hazánkért Online, 2005. november Lélekmérgezők A rockzene eredete és térhódítása Magyarországon. Jó ez nekünk? “Sikerült egyesítenünk zenét, ifjúságot, szabad-szeretkezést, kábítószert és lázadozó hazaárulást. Ez a ragyogó összeállítás szinte verhetetlen!” [Jerry Rubin: „DO IT”. Simon & Schuster, NY 1970 – Jerry Rubin, /1938-1994/ - az amerikai társadalom egyik felforgató aktivistája és a Nemzetközi Ifjúsági Párt alapítója] ***
Tóth
Judit (Kanada) Megkérdeznénk azokat a szülőket, akik az elmúlt évtizedekben felnevelték gyermekeiket, hogyan élték át a „beat”-zene hatásának pokoli napjait. Sokan közülük ma már maguk is szülők, — s talán továbbra is az amerikai rocksztár Elvis Presley rajongói – valamiképpen visszaemlékeznek azokra az időkre, amikor a londoni gombafejűek “The Beatles”, Elvis és az őt követő többi, színpadon vonagló ízléstelen “művész” kizárólag nekik tartott szórakoztató előadást! A népszerűsített vad ütemű zene ifjúságunkat olyan tébolyodott lelkiállapotba vezette bele, és a hírhedt rock-koncerteket szinte tömegőrületté, helyszíni néplázadássá varázsolta. Nem kétséges, hogy tervszerű célokkal és nem pedig a lélek megnyugvására íródtak ezek a vadállati dzsungel-zenék elsősorban azért, hogy a megvadított fiatalság legyen a kommunista Új Világrend, szülői befolyása alól felszabadított, forradalmi lelkületű szocialista rabszolgája. A „maradibb” szülőket azzal intették le akkor a „haladó” gondolkodású nevelők, hogy „ez a fiatalok zenéje, amit az idősebbek nem értenek.” Nem is értette senki, mert az ifjúság megrontására íródott. Nem is tehettek mást, mert gyermekeik a sátáni hipnotikus varázs hatása alatt, összekuporgatott zsebpénzükön inkább megvették a borsos áron kapható hanglemezeket, mintsem a zenéjüket folyton kritizáló édesanyjukra gondoltak volna néhány szál virággal!
Ha gyermekeink tudnák, honnan ered ez az afrikai Kongó legsötétebb őserdejéből elszabadult vadállati zaj, amit a multikulti politikusok úgy hívnak, hogy „zene”! A francia nyelvű montreáli LA PRESSE 1988 nyarán terjedelmes cikkben ismertette az új multikulti zene eseményeit. Többek között bemutatta Rodney Winston “énekművészt”, aki Jamaica-ban, a Lángoló Lándzsa” (Burning Spear) nevű, vallás-politikai szekta radikális vezére. Rodney úr Montrealban is járt körúton, hogy az itt élő haladóbb szellemű ifjúságnak bemutassa tudásának forradalmi lelkületét: „Az én üzenetem a zenében rejlik!” – nyilatkozott. A rasta-filozófia szörnyű üzenete:q „Gyűlöljétek a fehér fajt; Hirdessétek a fekete faj teljes felsőbbrendűségét; Álljatok bosszút a gonosztevő fehéreken; Tagadjátok meg, ítéljétek el és alázzátok meg Jamaica kormányát és törvényhozó intézményét...stb” Miféle üzenet ez, és miért van a kanadai francia ifjúságnak, vagy egyáltalán bárkinek is rá szüksége?
Rodney, aki „Izrael Tizenkét Törzsének” a tagja a fehér embert gyűlölő rastafarianus (?) szekta családjához tartozik. (Jamaica 50 százaléka magáénak tekinti a „rasta-filozófiát”) Rodney-t úgy ismerik, hogy vallás-politikai kérdésekben meggyőződéses partizán elveket vall. Mi szüksége van a kanadai gyerekeknek radikális-partizán elvekre? q Jerry Rubin “DO IT!” című modern ‘Communist Manifesto’-jában elismeri, hogy “a rock-and-roll a forradalom
kezdete volt. A szex, a kábítószer és a rockzene Amerika kommunista tervszerű
meghódítása.” Ezért vallja Alfred G. Aronowitz: “Ha a társadalom tudná, mi a mai népszerű rockzene igazi mondanivalója, akkor összetörnék az összes lemezt és letartóztatnák az előadókat, énekeseket.” Tehát Rodney Winston jól mondja: “Az én üzenetem a zenében rejlik! “ *** 1946. júliusában „kulturális világkongresszust” rendeztek Moszkvában. Az amerikai zsidó Norman Corwin [1] író és rádió-hírmagyarázó volt a díszvendég az Egyesült Államokból. Ezen a nemzetközi eseményen Corwin, az Amerikai-Szovjet Zenei Társaság (American-Soviet Musical Society) két, közösen készített hangfelvételét mutatta be. A zenében az Egyesült Államok kommunista vezetőinek az üzenetét hozta a moszkvai elvtársa részére. Ezt követően a külföldi, de főleg az amerikai hanglemezgyártó iparban azonnal friss erőre kapott a kommunista propaganda térhódítása, hogy proletarizálja a kultúrát, és elmebeteg ifjúságot hozzon létre.
Mialatt a Szovjetunióban elmegyógyintézetek kínzókamráiban rettenetes ütemű beatzenével és kábítószerekkel „gyógyították” a politikailag helytelenül gondolkodók millióit, addig Amerikában a hanglemezgyártó üzletemberek, -- miközben megszedték magukat dollármilliókkal -- elérték ugyanazt az eredményt. Alkotó művészek mindig akadtak, és a kábító-szerkereskedelem is felvirágzott. Mert a kettő együtt adja az élvezetet: kábítószer és rockzene! Ez az összeállítás valóban verhetetlen, mert a zenés lélekmérgezés - hazánkat beleértve -- már elborította a világot. A negyvenes évek óta sok minden változott és történt, sajnos rossz irányba. Négy évtized elmúltával, a helyzet sokkal súlyosabb, mivel a sátáni zeneművek lélekmérgező terjesztőinek minden alkalom megadatott arra, hogy jövedelmező hanglemezgyártó iparuk szennytermékeivel elárasszák a világot, és marxista neveléssel fertőzzék meg a gyanútlan ifjúságot. Az amerikai bolsevista Sydney Finkelstein, a kábítószerekkel fűszerezett neo-kultúra egyik szóvivője “How Music Expresses Ideas” c. könyvében a zsidó bolsevista Lenin egykori beszédéből vett “újra kell gyúrni a kultúrát” idézet volt a fénypont. Finkelstein azt javasolta, hogy “le kell bontani a soviniszta korlátokat a klasszikus-, és népzene között. Ugyanis a klasszikus zene a kivételes burzsoázia zenéje, míg a népszerű rockzene kizárólag az elnyomott és kizsákmányolt osztályrész műfaja.” A klasszikus zenéhez nem kell műveltség a hallgatók részéről, és nem kell zenei képzettség az előadók részéről! De van egy másik cél: inkább pszichológiai, mint kulturális, amely a rockzenével a tiszta gondolkodást és érzelmi egyensúlyt ássa alá, és tömeghisztériát okoz. Finkelstein úgy képzelte el, hogy az afrikai bennszülött vademberek zenéjével kell elárasztani az amerikai társadalom zenei igényét. És itt nem a néger spirituálékról volt szó, hanem az ütemes afrikai tam-tam-zenéről! A Finkelstein féle kultúrforradalom módfelett sikert aratott nemcsak az ütemes zajban fulladozó Amerikában, hanem mindenütt a világon, beleértve Magyarországot is. [Forrás:
D. A Noebel, The Marxist Minstrels,
American Christian College, USA 1974.] *** Tévedés tehát azt gondolni, hogy a rockzene a nyugati kultúra terméke lenne, amit a hazai ifjúság azért vett át és kedvelt, mert hogy a Kádár-korszakban így tüntetett a kommunizmus ellen, ezzel is megmutatván, hogy “azért is a Nyugathoz tartozunk”! Ez nem igaz! Érthetetlen számomra a magyarországi rock-együttesek jelentős térfoglalása. Előadásaikban rendszerint nemzeti szellemiségű szövegekkel adják elő üzeneteiket. De miért választották éppen az ízléstelen rockzenét az előadásaikhoz? Az általános zenei műveltség hiánya miatt talán? Nem tudják ezek a fiatalok, hogy az afrikai durva ütemű rockzene teljesen nemzetidegen, mind a stílusa mind az eredete miatt? - még akkor is, ha magyar ifjak rakják össze az akkordokat, magyar hangszereken, magyar nemzeti érzésű szövegekkel! Mi történt a szép magyar népdalokkal, műdalokkal, amelyek mindegyikét magyar imádságnak lehet tekinteni? /És itt nem a cigányzenekarral kísért, magyar szövegű nótákról van szó, ami mondjuk ki bátran -- a cigányság sajátos zenéjének a népi motívumai miatt, szintén távol áll az igazi magyar zene jellegétől!/ A rockzenéhez nem szükséges különösebb zenei felkészültség, elég egy-két gitár, dob és hangosan üvöltöző “énekes”, (ez utóbbi pár év múlva úgyis elveszti a hangját.) A hangos dobverés pedig a nemi aktus ütemes lüktetését utánozza! A rockzene rövid története /Néhány idézet a világhálózatról/
“A beatkorszak kezdete 1962. október 24. Ezen a napon jelenik meg a sikerlistákon a ‘Beatles Love Me Do’ című kislemeze, amely Liverpoolból Londonba katapultálja a “liverpudliakat” és kiemeli a hasonló, ezerszámra zenélő angol tinédzser-zenekarok közül. A siker egy új típusú világkarrier kezdetét is jelenti egyben...” “A rockzene története a sokkok sorozata. Alakjaik úgy bukkantak fel, mint az üstökösök: 1954-ben Bill Haley, 1955-ben Elvis Presley, 1964-ben a Beatlesek, és maguk köré gyűjtik a megszédült, sikítozó, ájuldozó tizenéveseket, hogy megosszák velük zenéjük élményét.” “Amikor a 60-as évek közepén újjászületett a rockzene, Bob Dylan, [i.e. Bobby Zimmermann - tj] New Portban a népzenefesztiválon belecsapott elektromos gitárjába, és kis híján tömeghisztériát okozott: egy új hangzásvilágot hozott lére.” “A magyar popzene jeles képviselői, ahogy Koncz Zsuzsa is megénekelte Szörényi-Bródy egyik dalában -, ‘hatvannégyben’ indultak el azon az úton, amely a külföldi példák másolását elhagyva, a magyar nyelvű beat-, vagy popzene megszületéséhez vezetett...” “A rockzene is a magas kultúra része lenne?! Nos, szerintem igen. A modern ember megértéséhez elengedhetetlenül szükséges ennek a zenei, és gyakran ideológiai áramlatnak az ismerete. A huszadik század második felének underground mozgalmai és művészi lázadásai valahol itt gyökereznek, és itt lelik meg magyarázatukat. Természetesen sokkal izgalmasabb lenne mindezt a klasszikusnak nevezett, komolyzene bemutatásával együtt tárgyalni, de részben ebbéli műveltségem hiányosságai, (!) de főleg az idő hiánya ezt nem teszik lehetővé. Mindamellett remélem, hogy a legendás előadók portréi hasznos és kellemes időtöltést eredményeznek.” “Alan Ginsburg botrányokban, tragikus és groteszk eseményekben gazdag élete a beatniklét szelíd és vad szabadságkultuszát, mindenféle hatalom elleni tiltakozását, önveszélyes életformáját és Zen-buddhista töltésű üdvözülésvágyát is példázza. Kiérdemelte a “beat-nemzedék pápája”, a “hippik apja”, a “szabad szerelem Buddhája”, a “korunk Amerika bárdja” elnevezést is”
“A heavy metal gőzhengerként tört élre a hatvanas évek végén. Azóta többé-kevésbé mindig az egyik vezető műfaj volt. Az 1978-as kiadású Lillian Roxon Rock Enciklopédiája így ír róla: “Gitárorientációjú rock, a hard-rock logikai utódja. Friss, eleven, torzított gitárhangzásával a hatvanas évek végén született olyan bandák indulásával, mint a Led Zeppelin, és a hetvenesekben a Deep Purple. ...” A Lukács-iskolaA “beat-korszak” sokkal előbb kezdődött, mint azt a hazai rocksztár Koncz Zsuzsa hinné! William Lind amerikai történész szerint: „a kultúr-marxizmus alapja bajkeverő sötét filozófia, amely nem egyéb, mint elhajlása a közismert bolsevik forradalmi filozófiának. A kultúr-marxizmus szolgáltatta az alapot a napjainkban is oly gyakran használt *politikailag helyes* kifejezéshez.”
A Lukács-Löwinger György marxista filozófus körül csoportosult a baloldali szellemiségű tanítványok köre. A hivatalos ideológiától többé-kevésbé eltérő irányzatot Nyugaton, baloldali körökben Budapesti Iskola néven is emlegetik, amelyhez már hozzászámítják a lukácsisták következő nemzedékét, a kritikus szociológusok csoportját, elsősorban a sztálinista miniszterelnököt (1955) Hegedűs Andrást (1922 - 1999), aki később “ellenzéki” inget öltött magára. Annak ellenére, hogy a hatvanas-hetvenes években a lukácsisták jelentős szerepet játszottak a Kádár-féle gulyás-kommunizmus szellemi életében, egy idő után tiltott listára kerültek. Lukács halála után (1971) védettségüket elvesztették, amit áldozatkész elvtársaik állítottak helyre. A fiatalabb lukácsista nemzedék fokozatosan eltávolodott a mestertől, mégis ma, amikor liberál-kapitalista szelek fújnak, már a demokratikus ellenzék egyik jelentős csoportjának magját alkotja. A dolog Lukács Györgyhöz vezethető vissza, Magyarországra 1919-be, ahol az erkölcs illetve a hagyományos nemi élet és közerkölcs teljes lezüllesztése volt a cél, a lélekromboló Freud-féle filozófia segítségével. Ki volt Lukács (Löwinger) György 1885-1971), külföldön ismertebb nevén Georg Lukács? Budapesti születésű, gazdag zsidó bankár család gyereke. Amikor 1919 tavaszán a bolsevista kormány megkaparintotta Magyarországon a hatalmat, Lukács György a tanácsköztársaság kultuszminiszter-helyettese lett. Legelső intézkedése volt az iskolákba bevezetni a nemi-nevelést. Magyarországon megkezdődött az álliberalizmus, a hagyományos nyugati kultúra bomlasztására. (Már csak a rockzene és a vadkender hiányzott!) Lukács, a tanácsköztársaság bukása után Bécsbe, majd Moszkvába menekül, ahonnan Rákosiékkal tér vissza 1945 után Budapestre, és a kommunista párt egyik vezető ideológusa. 1956-ban a Nagy Imre-kormány oktatásügyi minisztere. Mivel művei éles vita tárgyai, ideiglenesen visszavonul a politikától, de mégis mindig kitart a pártdiktatúra mellett. 1967-ben ünnepélyesen visszafogadják a pártba! Lukács kultúr-marxista szellemiségét a német város nevét viselő Frankfurti Iskola bölcsei vették át. 1930-ban kitalálták a Kritikus Elméletet, ami abból állott, hogy a lehető legrombolóbb kritikával kell aláásni mindent: intézményt, hagyományos kultúrát, családi életet, vallásos hitet, nevelést. Nem véletlenül jött létre a modern művészet, amely teljesen idegen világ szellemét és ízlését szabadította ránk: fülsértő, nyugtalanságot keltő (disszonens) zenét, az ifjúságot megrontó rock-zörejt, a kábítószerek használatát, a liberális közoktatást és ‘festői alkotások’-nak nevezett Picasso-féle avant-garde mázolmányokat.
Európa - 1919-ben a marxista elmélet bölcsei munkához láttak: Antonio Gramsci Olaszországban, és Lukács György Magyarországon, akiket Marx után ‘az ideológia legnagyobb tehetségeinek’ ismertek el. Lukács és Gramsci úgy vélték, hogy mivel a munkásosztály kellőképpen nem értékelheti a marxizmus érdekeit, felszabadításra van szükségük abból a vakságból, amit a nyugati civilizáció és a keresztény vallás a szemükre rakott. Lukács elvtárs meg is kérdezte: „Ki fog bennünket felszabadítani a nyugati civilizáció béklyója alól?” Theodore Adorno elmélete szerint a modern művészet minden ága arra hívatott, hogy a kor — ez esetben a nyugati kultúra kora — elnyomását, társadalmi viszonyait tükrözze. A Frankfurti Iskola másik bölcse Herbert Marcuse tudta, hogy a nyugati kultúrát lehetetlen aláásni elvont értelmű zavaros filozófiai írásokkal és a 12 tónusú skála zenéjével, s úgy találta, hogy ‘a korlátlan és felelőtlen nemi élet, kábítószerek és a rockzene sokkal hatásosabb, hódítóbb eszközök a cél elérése érdekében.’ Marcuse írta: “Nekünk sokszínű kulturális, perverz társadalomra van szükségünk, amely végtelen, szűnni nem akaró kamaszkorba esett bele.” Marcuse, akinek az elmélete a ‘60-as években volt fő olvasmány az új baloldal részére, kikovácsolta az elfojtó tolerancia (repressive tolerance) elméletét. A szélesen váltakozó szempontok fogalmának — amit mi szabadságnak ismerünk — korlátozása valóban nem egyéb, mint elnyomás. Láthatjuk az alapfogalmat, amelyben szabadság és tűrés új értelmet nyernek. Tapasztaljuk, hogy a felszabadult marxista diákoknak szabad az erőszak, a bűncselekmény, de a számonkérés csak a jobbszárny — a hagyományokat őrző és követő — diákjaira alkalmazható! Adorno, ’Tanulmány az Előítéletről’ című munkája különösen az ‘30-’40-es években volt nagy hatású. Magát az előítéletet is különös módon határozta meg: “.... előítélet minden, ami kritikus a kultúr-marxizmusra!” Azt, aki előítéletet tanúsít másokkal szemben, arra azt mondták, hogy “önkényeskedő személyiség”. Az elvet Freud elméletéből vették át. Adorno másik könyvében ‘Az önkényeskedő személyiség’, (1950) ezt írja: “.. aki meg akarja őrizni a hagyományokat, egyértelműen önkényeskedő személyiség, azaz fasiszta természetű. Figyeljük ezeket az embereket, mert mintha a nácik jönnének vissza.” Nos, ezek a foszlányok és darabok alkotják a
‘politikai helyesség’ fogalmát, és aki ezt megkérdőjelezi, lelkileg
kiegyensúlyozatlan perverz,
szélsőséges, és fasiszta! Mivel a szórakoztató ipar......teljesen együttműködik a rothasztó munkát végző szenzáció-hajhász hírközlőszervekkel, kultúránkat, sőt az egész társadalmi életet nem kis mértékben befolyásolja a politikai helyesség elve. A sajtón, televízión és rádión keresztül elérhetik a széles tömegeket, amelyeket Hollywoodban és New Yorkban készített “doku-filmekkel” etetnek. A fő céljuk az, hogy hagyományos kultúránkat kiforgassák életünk minden területén. A ‘40-es években, amikor a rádió hullámain kulturális üzenetekkel próbáltak lélektanilag hatni az emberekre, Adorno különleges tanulmányt készített a tömegmédia használatáról. A Frankfurti Iskola befolyása az Egyesült
Államokban csekély volt egészen a ‘60-as évekig, amikor Marcuse elméletét
hirtelen minden “demokratikus társadalomért küzdő” csoport magáévá tette.
Szinte szállóige lett: “Ha jól esik, akkor csináld!” A felforgató bölcsek jól tudták, hogy ha a
“felszabadított” nemi élet és a kábítószerek fogyasztása, és a rockzene terén
gátszakadás történik, azt nehezen lehet majd megfékezni. Jól tudom, hogy rövid kis tanulmányommal nem fogom a magyar ifjúságot
meggyőzni, de szeretném, ha legalább elgondolkodnának azon, amiket leírtam. +++ ------------- 1. Norman Corwin Boston Massachussetts államban született 1910-ben, vallásos zsidó család gyermeke. Amerikában az évszázad legnagyobb írójának tekintik. Műveire nagy hatással volt a judaizmus szelleme.
|
