Hazánkért Online, 2005. november

Egy magyar tanár töprengései

Átányi László

Ha Kárpátaljára vagy Erdélybe telefonálok, négyszer annyiba kerül, mintha az USA-ba vagy Kínába telefonálnék. Vajon kik nem akarják, hogy kapcsolatunk legyen a határontúli magyarokkal? Csak nem azok, akik szerint feleslegesek vagyunk a Kárpát-medencében és belőlünk hatmillió is bőven elég?

Amikor egy cigány fiatal meggyilkol egy idős magyar asszonyt (számtalan ilyen eset volt), akkor a magyar szervezetek mélyen hallgatnak, senki sem üvölt fajgyűlöletet. Azok még kevésbé, akik élvezettel fasisztáznak bennünket. Sikerült hülyét csinálni a magyar országgyűlésből.

Nyolcmilliárd forintot kap a filmes szakma. De mi a fenének? Évek óta nem készül magyarokról szóló film, [és ha készül, -- pl. Hollywoodban -- akkor ‘a háborús bűnös magyarok Hitler utolsó csatlósai; ‘a barbár hunok Attilája; a szegény szlávok erőszakos magyarosítása’... stb. szerk.]

Hány lépést kell még Gyurcsánynak megtennie, hogy eltűnjön a szemünk elől?

Hányszor lettünk a rasszizmus áldozatai saját hazánkban? Gondoljatok csak Szamuelyre vagy Péter Gáborra!

Ma nagyszerűen meg lehet élni abból, ha valaki hivatásszerűen gyalázza a magyart saját hazájában.

Ma 800 ezer zsidó él Magyarországon. Néhány éve még csak 100 ezer volt. Ahhoz képest, hogy fasiszták, rasszisták, antiszemiták vagyunk, elég szépen betelepedtek hozzánk. Ezért nem kell a határontúli magyar. Másnak kell a hely.

Képviselők az Antall-kormányra emlékeztek. Pedig jó lenne már végleg elfelejteni őket.

Az 1918-19-es évek félelme ül az országon. Csak még nem indítottak útjára új Szamuelyt, aki Lenin-fiúival lemészárolja a magyarság legjobbjait. Most már egyértelmű, hogy csak a határontúli magyarokkal összefogva tudunk megszabadulni a ránk telepedett idegen bandától. +++