|
|
|||
|
Hazánkért
Online, 2006. november 25. Nem kell emléknap a kommunista diktatúrák áldozatainak? Ez logikus! Nem? Hiszen, a
mai magyarországi hatalmi kiválóságok rokonai voltak a felszabadítók
szálláscsinálói, akiknek örök hálával tartoznak. Megsérteni a szovjet horda
emlékét, a kommunista diktatúrák áldozatainak tartott emléknappal semmiképpen
nem lehet! Akik elpusztultak, valamennyien – legalábbis a szabó-félék szerint
-- náci-fasiszták voltak és megérdemelték a sorsukat!
Szabó Zoltán (MSZP) képviselő szerint:
'ostobaság és
hazugság, hogy az úgymond…
közép-kelet-európai országokban a kommunizmus több mint egymillió
áldozatot követelt volna.'
Szabó elvtárs kijelentése az áldozatok
teljes mértékű megcsúfolása, egy kegyetlen, embertelen, agresszív
számháború. Joran Lindblad
svéd képviselő asszony határozat-tervezetet nyújtott be az Európa
Tanácshoz (ET), amelyet január 24-én tárgyaltak. Az ET parlamenti
közgyűlése többórás vitában felemás döntést hozott a kommunista rezsimek
bűneit illetően. A cselekményeket elítélték, de elvetették a
konkrét teendőkről szóló részt. Így az európai országokban nem
lesz emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Az ET szerint nem szükséges,
hogy múzeumok, kiállítótermek emlékeztessenek az embertelen múltra. A magyar küldöttség vezetője, Szabó Zoltán MSZP-s képviselő már korábban azt nyilatkozta, hogy a határozati javaslatot vissza kellene utalni a bizottságokhoz. A Távirati Iroda jelentése szerint Szabó úgy vélte: 'Ostobaságok,
tévedések, egyszerűen nem igaz, hogy a Szovjetunió területén kívül a
kelet-közép-európai országokban több mint egymillió áldozatot követelt volna
a kommunizmus.' Az erzsébetvárosi címerbe menóra-jelképet
erőltető Szabónak tehát egyszerű játék a számokkal a
kommunista diktatúra. Pedig elég, ha csak hazánkat nézzük. Mintha nem
végeztek volna ki itt ezreket koncepciós perekben, mintha nem kényszerítettek
volna százezreket munkatábornak álcázott megsemmisítő lágerekbe, mintha
nem lett volna Recsk, ÁVO, földalatti kínzókamrák. Mintha nem menekültek
volna a kifosztás, megalázás,
megbecstelenítés miatt halálba tízezrek, mintha nem pusztult volna el a
verések, kínzások, kitelepítések hatására bekövetkezett általános
egészségkárosodásban nagyvárosnyi ember, mintha nem lőtték volna le az
osztrák-magyar határon az úgymond menekülteket. Szabó elvtársat ez nem
érdekli, ezzel nem foglalkozik. Szabó mellett párttársa, a pasaréti
kádergyerek, korábban a balatonboglári Teleki-szobor avatásán púposodó Hegyi
Gyula bizonyos szempontból még ennél is továbbment: 'sajnálatos,
hogy az ET a kommunizmus elítélésével foglalkozik, a bűnöket
természetesen minden tisztességes ember elítéli, de a mai kommunista képviselők
éppoly kevéssé felelősek Sztálin rémtetteiért, mint a “nemzeti oldal”
európai parlamenti képviselői Hitler, Franco, vagy Szálasi
bűneiért.' [forrás: HunHír.Hu]
Egyáltalán nem kell ezen meglepődni.
Meg kell csak nézni, hogy kikből áll az Európa Tanács. Siheder korukban
a nagy többségük a kommunista pártok tagjai illetve híve volt, és
szívvel-lélekkel támogatták azt. Erre Magyarországon is van sok példa.
Például a nemzeti hőssé emelt Nagy Imre lelkes híve, kiszolgálója
(begyűjtési miniszter) volt a bolsevikoknak. A lányáról mit lehet
mondani, amikor a pufajkással együtt koszorúzza a "mártír miniszterelnök
Nagy Imre" sírját? Ott van Rajk László, akinek az apját az a
szervezet gyilkolta le, amelyiknek tevékeny vezetője volt a fia pedig annak az SZDSZ-nek a tagja,
amelyik az Ávónak jelenlegi pártként működő egylete. A nagy igazságosztó Eörsi az ügyvédi irodájában
vállvetve dolgozik a “körmössel,” a frakcióba meg a Petővel, aki
letagadta, hogy a szülei a népirtók vezérei közé tartoztak. Mit tesz a
“független” Magyar bíróság? Azt a Kéri Editet ítéli el, aki ezt szóvá merte
tenni! Azok a bírók ítélkeznek a mai napig akik a Kádárra felesküdtek! Lehet
ezektől mást várni?
A kommunizmus áldozatainak ez évben
megrendezett emléknapján, Göncz Árpád egy TV-interjú során véletlenül elszólta magát.
Vagy talán nem véletlen volt?...
"Nevetséges
az úgynevezett 'áldozatok' sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben
mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen
tisztában voltak azzal, mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek,
következményei lesznek. Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a
következményeket. A kommunizmusnak nincsenek áldozatai." Göncz Árpád azt is hozzátette, hogy saját
magát sem tekinti áldozatnak, és kéri, hogy vegyék le őt a kommunizmus
áldozatainak listájáról. Mert akiket a rendszerellenes tettekért elítéltek,
azok közül senki sem áldozat. Ő maga sem áldozat. Miről van itt szó? Talán Göncz elvtárs
véletlenül elszólta magát? Vagy pedig eljutott a szellemi leépülésnek arra fokára,
hogy nem tudja, mit beszél? Gondoljunk bele, mit szólnának a zsidók ahhoz, ha
a TV-ben kijelentenénk: hja kérem, aki a náci rendszer ellen megmukkant vagy
bármit is tett, az tökéletesen tisztában volt a cselekedetével, és tudta,
hogy lesznek következmények. Aki fellép egy rendszer ellen, az nem áldozat.
Tudták a következményeket. A nácizmusnak tehát nincsenek áldozatai! Mit
szólnának ehhez a zsidók? Sejthetjük!
Mit szólunk ahhoz, amit Göncz elvtárs mondott? Semmit! Mindenki
hallgatott, senki sem szólt egy árva szót! Mindez 15 évvel a “rendszerváltás“
után, ami persze mind a mai napig nem történt meg. [HIR-TV 2006.03.3] “A legnagyobb
csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az
ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és minél vásáribb
kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát.” (Weöres Sándor)
Az ’56-os Szövetség kitüntette az egykori
munkásőrt Pro Fidelia-érdemrenddel tüntette ki az
’56-os Szövetség Zoltai Gusztávot, [Zucker Gerzson] a Magyarországi
Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját, aki --
érdekes módon -- nem érzi
helytelennek munkásőr-, illetve párttag-múltjával a kitüntetést. Az
’56-os Szövetség a zsidó mártírok emlékének méltó ápolását kívánta elismerni
– hangsúlyozta a szervezet elnöke. Sinkovics Gyula,
az ’56-os Szövetség elnöke elmondta: "a Mazsihisz
ügyvezető igazgatóját azért részesítették az ’56-os szellemiség
ápolásáért, ébren tartásáért járó elismerésben, mert négy évvel ezelőtt
a Dohány utcai zsinagóga udvarán a szövetség és a Mazsihisz közösen állított
emléktáblát a forradalom több mint hetven zsidó áldozatának. A hitközség
méltón ápolja emlékét az elesett zsidó bajtársaknak, a kitüntetéssel ezt
ismerték el."
Zoltai 1995-ben
a HVG-nek így nyilatkozott: „’56 katonaként ért. Nem kívántam elmenni az
országból, örömkatona voltam, tizedesként avattak. Az ’56-os események alatt
semmiféle aktív tevékenységet nem folytattam, a kecskeméti repülőtér
őrszázadában teljesítettem szolgálatot 1958-ig. Majd a kőbányai
textilgyárban kezdtem dolgozni, ahol beléptem a munkásőrségbe." (Vajon Zoltai hány ávóst akasztott lámpavasra?)
A munkásőrséget azért hozta létre a diktatúra, hogy az esetleges
lázongásokat a megbízható belső hadsereg (és Zoltai nyilván
megbízható volt! - tj) segítségével elfojtsa. Az ügyvezető igazgató, aki
tagja volt az MSZMP-nek is, úgy fogalmazott: nem érez semmiféle
összeférhetetlenséget munkásőr -, illetve párttag múltja és a kitüntetés
között. [www.magyarhon.hu] Bennünket megint bolondgombával etetnek? Sinkovics úr szerint 1956 őszén "a forradalomnak több mint hetven zsidó áldozata volt", (szóval Göncz Árpád szavai ellenére akkor mégis voltak áldozatok!) akik állítólag, ha jól értelmezzük: "a támadó szovjet horda ellen fogtak fegyvert és hősi halált haltak". Tehát
Zoltai G. szerint "a diktatúra a munkásőrséget azért hozta
létre, hogy az esetleges lázongásokat a megbízható belső hadsereg segítségével
elfojtsa." Balvány György
írja egyik cikkében (Magyar
Nemzet, 2006. 02. 17), hogy különbséget kell tenni a
holokauszt áldozatai és annak haszonélvezői között. Ez bizony aktuális
téma, mert lassan több a haszonélvező, mint az áldozat. „A holokauszt… elzárhatatlanul folyik a csapokból, tévéből, rádióból, kelünk és fekszünk vele. Nem tudom, mennyit költ Magyarország holokausztra, de lassan egymást érik a vészkorszak-megemlékezések. Ám a hitközség egyik vezetője a minap mégis szomorúan közölte a Napkeltében, hogy még mindig nem foglalkozunk eleget a témával, fájlalja, hogy a magyar embernek Mohács vagy Trianon említésére összeszorul a torka, a holokauszttól meg nem. Értjük: szoruljon össze a torka. De hát összeszorul, rabbi, nem csak a torkom, hanem a gyomrom is! Holokauszt-túladagolásban szenvedek milliónyi honfitársammal együtt. A zsidó elit egy része ragaszkodik az áldozat morális státusához. Ez persze hasznos, mert többletjogokat biztosít a számukra. Azonban visszatetszést is szül: nem méltó az áldozathoz, hogy agresszorrá váljék.” Vajon melyik zsidó vezető nyilatkozott úgy a Napkeltében,
hogy még mindig nem foglalkoznak eleget a holokauszttal? Csak nem az a Zoltai
Gusztáv, akinek a számos újötvenhatossal sajátosan gyarapított létszámú
„Szövetség” kitüntetést adományozott, holott munkásőr volt? [forrás: Czére Béla, Nyugati
Magyarság, 2006. március] N.B. - Zoltai
Gusztáv (Zucker Gerzson) volt Moszad-ügynök és '56-os munkásőr, a
Vigadó kultúrközpont egykori igazgatója, a mai budapesti Mazsihisz
ügyvezető igazgatója. |