Hazánkért Online, 2006. október 27.

 

A gróf új Európája

 

 

A 20. század elején, a köztudottan szabadkőműves bécsi újságíró, a Pán Európa Mozgalom kitalálója Nicolaus Richard Coudenhove-Kalergi gróf díszgój úgy gondolta: eljött az idő, amikor a legyengült fehér "korcs” faj felett végre erős és egységes tiszta vérű faj uralkodjon. A felesége Roland (Klausner Ida) akkor közismert zsidó színésznő, a páneurópai szervezet mozgató rugója volt.

 

A gróf

 

Coudenhove-Kalergi 1926-ban összehívta Bécsbe az első Páneurópa Kongresszust, amelynek résztvevőit négyötöd részben a nemzetközi zsidóság alkotta! A gróf a zsidó Bécsi Szabadkőműves Újság 1923. évi október 19-i számában így jövendölt:

„A jövőbeni ember keverék faj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, ezzel az új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg.”

 

Az, hogy milyen jogon, miféle törvények alapján hatalmazza fel önmagát bárki is arra, hogy a saját elképzelései szerint keverjen emberfajokat, csak a vakolók "gondviselője" tudja!

Az európai szabadkőművesek a húszas években rendezett békekongresszusain azt javasolták, hogy az újonnan alakult Népszövetség (1) (i.e. az ENSZ elődje) ‘alakítson ki békeviszonyoknak megfelelő, együttműködést elősegítő gazdasági szervezetet. Legyen a Népszövetség feladata és kötelessége, hogy gazdasági, politikai, diplomáciai eszközökkel fékezze a fasizmushoz vezető tendenciákat’.

 

Európa 20. századi első megcsonkítása után, ez a maga is multi-kulti nemesember vetette fel először az „európai nemzetek egyesülésének” a gondolatát. A húszas évek elején létező, szerinte „demokratikusnak” minősülő államok egyesítését javasolta a konfederációs gondolat jegyében, alátámasztva e javaslatát azzal, hogy a „külső veszélyeztetettség” a nagyobb és a kisebb államok esetében egyaránt fennáll. Éppen ezért ki kell fejleszteni közöttük a „politikai érdekazonosság” öntudatát, mert e nélkül az egyetértés nem lesz köztük annyira szilárd és megbízható, hogy közösen és eredményesen védelmezhessék önmagukat.

A Páneurópa-programot — gazdasági, politikai és kulturális téren — különböző nemzetiségű egyének fogalmazták meg, de a kezdeményező az osztrák szabadkőművesség, és a holland-görög származású Richard Nicolaus Coudenhove-Kalergi gróf, a bécsi ‘Humanitás Páholy’ tagja volt, aki először vetette fel az “európai nemzetek egyesülésének” gondolatát. A forgatókönyvet annyira titokban tartották, hogy a Páneurópa Mozgalomról vagy Kalergi grófról egyetlen, az általam átnézett öt francia, angol és magyar nyelvű Enciklopédia egyike sem ír! A gróf kezdeményezésénél, a „politikai érdekazonosság” tudatosítása paranccsal létrehozott európai világkép teljes átalakítása megkövetelte volna az irányelvet, hogy a békemódosító tervezés építse fel az „új rend” alapjait -- a „történelem állandóira”, -- az előző korok szilárdnak bizonyult fejlődési eredményeire, a szervezésbe vont tájak földrajzi és gazdasági adottságaira, és nem pedig téridegen nagyhatalmak erőszakkal és hódítási ravaszsággal benyomuló érdekeire. Tervezetének az Európai Egyesült Államok elnevezést adta, s ez az elképzelt nagy konfederáció – a javaslata szerint – felölelte volna a földrész egész belső tájrendszerét.

A gróf sületlen elképzelése

Praktischer Idealismus (Wien/Leipzig 1925) c. könyvében ezt írta:

- „A jövő embere kevert fajú lesz. A manapság ismert népfajok és társadalmi osztályok – a kellő helyhiány, az idő és az előítélet miatt — fokozatosan eltűnnek. A jövőben az eurázsiai-negroid faj, amely hasonlít az ókori egyiptomiakra, a különféle fajú népeket majd a különbözőségű egyén váltja fel. Az európai zsidóság nem semmisült meg, mert Európa, a saját akarata ellenére, mesterséges kiválasztási módszerekkel e népet a jövő vezérnemzetévé fejlesztette ki. Nem csoda tehát, hogy ez a gettóbörtönből kiszabadult nép Európa nemessége lett. Hála a Gondviselésnek, Európa ajándékba kapta ezt az új és nemes népfajt. Ez akkor történt, amikor – hála a zsidók emancipációjának –  Európa feudális arisztokráciája lezüllött.

A fajkeveredés eredménye, hogy a korcs népfajban ott van a jellemtelenség, a mérsékletesség és az akaraterő hiánya, határozatlanság, istentagadás és hűtlenség, értelmi éberség, előítélet nélküliség.”

 

[Tehát értjük! Holmi "korcs" aljanép semmiképpen nem lehet vezető más népek felett! -tj]

A Páneurópa UNIÓ céljai

• közös európai kül-, biztonság-, gazdaság-, valuta-, környezetvédelmi- és szociális politika

• a közös európai pénz az ECU bevezetése és Európai Központi Bank létesítése

• az Európa-Kormány kialakítása

• a határellenőrzés teljes eltörlése az EU-n belül, és a belső piac teljes megvalósítása

• etnikai csoportokat deklaráló Karta • az EU védelmének megalapozása a NATO európai szárnyaként közös európai program technológiai kutatásra.

A P.U. internetes honlapján olvasható, hogy a “nagyon kommunista-ellenes és erősen katolikus Páneurópai Unió hisz a regionális önállóságban és a sokszínű kulturális örökség megőrzésében."- Kérdezzük: a felsorolt célkitűzések mellett hogyan lehetséges “regionális önállóság”, s amikor idegen külső hatalomnak beleszólása van a nemzet legfontosabb belügyeibe, hová lesz az önállóság?

Kik támogatták?

Az 1922-ben alapított Páneurópa Unió első kongresszusát 1926. októberében tartotta, támogatói és hívei között volt Albert Einstein, Edouard Benes, Konrad Adenauer és az egész szabadkőműves mozgalom. Helyeselte a Szociáldemokrata Párt is, mivel ebben is az álbéke 'megszilárdításának egyik eszközét látta'.

Benedek Marcell a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy vezetőségi tagja 1950. március 19-i beszédében április 4-ét “a magyar hálaadás napjának” nevezte. Ez a társaság támogatta a Páneurópai Uniót! Csekély létszámú, de óriási befolyással, hatalommal rendelkező dúsgazdag nemzetközi csoport már az évszázad elejétől tevékenykedik a nemzetek és határok nélküli Egyesült Európa megvalósításán, ami része a nemzetközi pénzhatalom Új Világrendjének.

A tervek szerint “a nemzetek, ahogy eddig ismertük, megszűnnek”, pedig nemzeti függetlenség és egészséges nacionalizmus nélkül egyetlen nemzet se maradhat fenn. A határok is eltűnnek, lásd: “a határellenőrzés eltörlése”.

“A gazdasági közösség kiépítése vámhatárok megsemmisítése nélkül kivitelezhetetlen”.

Ez volt az egyik trójai faló, miután a mindenható központi hatalmú nemzetközi Európa-kormány, az Európai Unió létrejött, amely tagadhatatlanul a marxista világelmélet megvalósítója. Az első stádiumban, hogy a népeket hozzászoktassák a nemzetköziség gondolatához, a hosszú évtizedekig tartó, nemzettudatot gyilkoló istentelen kommunizmust használták fel.

 

-----------

Források:

- L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. Században, Kossuth Kiadó, Bp. 1977

- Berzy József: Európa felszabadítása, a szerző kiadása/Argentína, 1966

- Internetes hírek, honlapok