Üzletvilág a Talmud tükrében

Hazánkért Online, 2006. december 26.

A történelem bizonyítja, hogy a zsidóság mindazon országokat, amelyek befogadták, csak vagyonszerzési területnek tekintette, de hazájának soha. Ha a körülmények úgy kívánták, könnyek nélkül távozott. Ha az országot ellenség hódította meg, akkor annak a pártjára állt, sőt, már előzőleg is a segítségére volt, ha győzelmet szimatolt.

‘Egyiptomban, Szíriában és Galileában már a kereszténység előtt is zsidók voltak az adószedők.’ (Zsidó Lexikon) A zsidók az Ókorban oly hihetetlen vagyonra tettek szert a pénzkereskedelemből, hogy pl. Pompejus alatt ca. 40. 000 pengőt fizettek az adók, vámok és egyebek bérletéért. A zsidó uzsorások olyan magas kamatlábakkal dolgoztak, hogy a megszorult emberektől könnyűszerrel elszedték mindazt, aminek még a megkívánását is tiltja a 10. Parancsolat.

Sombart írja Die Juden und das Wirtschaftsleben c. könyvében:

“Amióta a zsidó-gazdasági-történelmet ismerjük és azt évszázadokon át követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a pénzkölcsönzés mindig csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez kíséri a zsidó népközösséget fejlődésének minden szakaszában, úgy nemzeti önállósága idején, mint a szétszóratásban.”

[Mózes V. könyve 15.] - “Az Úr, a te Istened meg fog áldani téged, amint megígérte. Sok népnek fogsz kölcsönt adni, de te senkitől sem fogsz kölcsönt kérni.”

[Nehemiás 5. fejezet] - “Ha uzsorát vesztek testvéretektől, adjátok vissza neki még ma mezeit, szőleit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle pénzben, búzában, olajban vettetek... “

[Mózes V.23,19.20] - “Ne a testvérednek kölcsönözz pénzt, vagy gabonát, vagy bármi más jószágot kamatra, hanem idegennek. Testvérednek kamat nélkül add kölcsön azt, amire szüksége vagyon, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened minden munkádban azon a földön, amelyet elfoglalni mégy.”

“A nem-zsidókra nézve felettébb sértő az öklelő ökörről szóló talmudi jogszabály, illetőleg részrehajló kártérítési törvény, amely a nem-zsidót kevesebb joggal felruházott emberként kezeli. Ugyanis míg a zsidót a nem-zsidóval szemben egyoldalúan felmenti a kártérítés alól, addig a nem-zsidót a zsidóval szemben az egész kár megtérítésére kötelezi. Rasi (megh.1105), a legjobb zsidó Biblia- és Talmud-magyarázó szerint is abból az általános okból, mert a nem-zsidók vagyona, pénze a zsidó számára úgyszólván szabad préda, amit szabad elvenni, míg viszont a zsidótól a nem-zsidó semmit sem tulajdoníthat magának.” (1)

Sombart továbbá ezt írja könyvében:

“... már a görögök és a római császárok korában találkoztunk olyan gazdag zsidókkal, akik a királyok bankárai voltak, valamint szegényebb zsidókkal is, akik az alsóbbrendűeknek kölcsönöztek pénzt. A római világban is beszélnek zsidó pénzüzérkedésről.” (372.1.)

Ciceró, a Flaccusért tartott beszédében panaszkodik a rendkívüli sok arany miatt, ami Itáliából és a tartományokból évente Jeruzsálembe ömlik. A zsidó templom is ad kamatra kölcsönt. A papok is foglalkoznak ezzel, és noha gazdag támogatást élveznek, mégse tiltják el őket a pénzüzletektől.

Azt, hogy a zsidók a pénzkölcsönzésben valósággal művészi tökéletességig fejlődtek, s hogy a magas fejlettségű kölcsöntechnikának évszázadokon át megalapítói voltak, legvilágosabban azok a Talmud-traktatusok bizonyítják, amelyek a polgári ügyekről tárgyalnak.

Hogy a vámszedésnél és adószedésnél milyen “kulcs” szerint dolgoztak, arról külön könyvet kellene írni, s mekkora szeretetet vívtak ki maguknak ebbeli tevékenységük révén, arról igazán felesleges beszélni.

A pénz, illetőleg a vagyon bírásának tudata, nemkülönben a “kiválasztottság” gondolata, a zsidó előtt megvetendővé tette az őt befogadó államalkotó őslakosságot, amelyet egyszerűen a megélhetés forrását képező tárgynak tekintett, s amelynek életnedvét, gerincvelejét iparkodott minél nagyobb százalékban kiszívni. Az őt befogadó házigazda vendégszeretetét csak addig viszonozta látszólagos hálával, amíg be nem fészkelte magát, azután ridegen elzárkózott, külön egységbe tömörült s óvakodva került minden beolvadást.

Kecskeméti Ármin rabbi írja:

“A római tartományok zsidóságának vezetői, az úgynevezett kis pátriárkák, 429-től pénzügynökei a császárnak: a Római Birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók. A gazdag zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből, és ha a rómaiak rendkívüli adókat vetettek ki rájuk, azokat áthárították a szegényre... A hadizsákmánytól is növekedik a zsidó vagyon a középkorban. Náluk értékesítik a zsákmányolt holmikat... 960 és 1028 között gondoskodtak a háborúskodó pártok pénzszükségleteiről, a győzők gyorsan pénzzé tették zsákmányukat a zsidóknál, akik sokat kerestek rajta. A zsidók tőkéjük révén a pénzüzletet választják élethivatásuknak, ami a keresztény Egyház uzsoratilalma folytán szinte monopóliumként hullott az ölükbe.” [Kecskeméti Ármin: A zsidók egyetemes története]

Jegyzetek:

1. Huber Lipót: “Zsidóság és kereszténység Krisztustól a Középkor végéig”, 389. old./Kalocsa, 1936.

Felhasznált forrás: A Talmud-szakértő Luzsénszky Alfonz “A zsidó nép bűnei” 1941. Budapest

Az üzletember és a Talmud

A New York Times 1978. május 11-i számában Kenneth A. Briggs, „When may a businessman study Talmud?” cikket írt (Mikor tanulmányozhat üzletember Talmudot?)

Mialatt más irodai alkalmazott a Wall Street-tőzsdeközpont legújabb pénzgyarapítási lehetőségeivel foglalatoskodik, addig a City Hall park egyik felhőkarcolójának 9. emeletén lévő előadóteremben tucatnyi üzletember különösképpen hasznosítja az ebédidejét: a zsidóság élettörvényeinek szent könyvét, a Talmudot tanulmányozza… csoportosan!

Itt a déli órákon nincsenek felesleges fecsegések, üzleti cselfogások megoldásai vagy éppen a tőzsdepiac kiértékelései. Itt most szigorúan a Talmud tanulmányozása folyik. Vajon mi lehet ebben a vallásosnak mondott szent műben, amelyet a tartalma miatt az elmúlt évszázadok folyamán már tizennégy pápa égettetett el nyilvánosan? (Persze, erre napjainkban ilyesmire többé nem kerülhet sor! - tj)

A zsidóság közismert a sikeres üzleti vállalkozásairól, hiszen jól tudják, hogyan lehet pénzt gyarapítani. Vajon valamiféle belső titkokat tartalmaz ez a könyv, amelyről a keresztények nem tudnak? Egyáltalán elképzelhető-e, hogy Jahve mostoha gyermekei, az üzletelés terén avatatlan polgárok, délben, ebédidő alatt olyan szent könyveket tanulmányoznának, amelyek sikeresebbé tennék az üzleti vállalkozásaikat? Miért nem tanítanak ezekből a könyvekből a sikeresebb pénzcsinálás érdekében minden üzletembernek?

Tehát a new yorki üzletemberek mindenhéten hétfőtől csütörtökig egy egész oldalt „megtanulnak” a régi zsidó bölcsek könyvéből, a Talmudból. Az arám (?) nyelven írt Talmud 2340 oldala a zsidó életnek jóformán minden témáját, hét éven keresztül felgyorsított ütemben tanulmányozzák.

1920 óta az Agudath Israel nevű szervezet, amely számos ilyen hétéves tanfolyammal gazdagította a zsidó üzletemberek szaktudását. Legalább is a fiatal new yorki pénzügyi szakértő, Berel Hecht szerint, „az esti tanfolyamok mellett bizony igen sokat segítenek ezek a Talmud-tanfolyamok.”

Vajon mennyiben segítenek itt a több százéves farizeusok és írástudók talmudista tanai? Hiszen a 20. században élünk! Mi lehet az a „törvény”, amit az 1300 évvel ezelőtti zsidó bölcsek kiagyaltak és időszerűségéből a jelek szerint semmit sem vesztett?

Miről beszélgetnek az üzletemberek? Briggs példát hoz fel:

„Egy bizonyos ponton annak a kereskedőnek az esetét vitatják, aki két vásárlójának külön-külön megígérte: nem adja el ugyanazt az árucikket 75 centen alul. Egyik pillanatban a kereskedő habozni látszott és így az általa idézett alapárat nem gondolta komolyan. A másik vásárlójának pedig úgy látszott, hogy őszinte árajánlatot tett. A kérdés az volt, hogy az első „érvénytelen” ígéret semlegesíti-e a másodikat is? A végén megegyeztek abban, hogy „nincs szükségünk külön szabályokra. Miért engedjük, hogy a jó ígéret magával rántsa az egészet? Ehelyett tegyük azt, hogy a jó ígéret emelje fel magához a többit is.” /Kép: New York Times/

Eddig ez meglehetősen ártatlan, de nézzük meg a kereskedelmi példa másik változatát a Talmudból, amit már nem írna meg a new yorki lap:

„Ha egy zsidó üzleti kapcsolatban áll egy ákummal (nem-zsidóval), egyes helyeken nem szabad egy másik zsidónak jönnie és üzletre lépnie ugyanazzal az ákummal. Más helyeken viszont ez különböző, ahol egy másik zsidó is mehet ugyanahhoz az ákumhoz, ráveheti üzletre, hogy becsapja őt és elvegye a pénzét. Mert az ákum vagyonát úgy kell tekinteni, mint közvagyont, amit az első érkező megszerezhet. De vannak egyesek, akik azt mondják, hogy ennek nem így kellene tenni.” [Khósen Hammispat, 156,5. Haga]