Hazánkért Online, 2007. január 22.

Az alábbi írást az időszerűsége miatt közöljük, de nem mindenben lehet a szerzővel egyetérteni. Az egyébként érdekes gondolatok azt mutatják, hogy ő, mint magyar ember így látja a történelmet. A sorai között féligazságok, hiányosságok, sőt a ’politikailag helyesség’ érdekében itt-ott aprócska ferdítések is észlelhetők. Amit az ügyvéd és jogi szakértő Töttösy Ernő ír, az egy történelmi eseményről alkotott magánvélemény a saját világnézete szerint. Nem helyeseljük, hogy szerecsenmosdatással is foglalkozik. A számos könyv és cikk íróját, -- aki 12 évet töltött Rákosiék börtönében -- talán a Nyugat iránti rajongása és bizalma akadályozza a teljes igazság feltárásában. Érdemes a cikket figyelmesen elolvasni és gondolkodni. Tanulmányozzunk és kutassunk tovább! A képbetétek a szövegben: az Internetről. –tj

Legenda és valóság Jalta körül

Jalta 1945. február 4 – 11

Nemzetközi szerződéshez még soha nem fűződött annyi mellébeszélés, tájékozatlanság, legenda és mítoszfaragás, mint a Jaltai Egyezményhez. Diplomaták, politikusok elhallgattak részleteket, magyaráztak és félremagyaráztak, de évtizedek után a világ már látja, hogy az elmúlt idő alatt Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev fegyveres erőszakának lett az áldozata az a térség, amely Roosevelt elnök víziója értelmében a «béke egységét» volt hivatva megteremteni. A legtöbb politikus és újságíró, aki Jaltáról nyilatkozott, vagy félreértette az egyezmény szövegét, vagy a nyugati lelkiismeret megnyugtatására olyan szerződésről beszélt, amely «kettéosztotta a világot». Nem csupán Európát, de az egész világot.

Mi tehát az igazság?

Vitatható, hogy a Három Nagynak mennyiben állt jogában eldönteni Lengyelország határának eltolását (Curzon-vonal), Németország feldarabolását, de tőlük, a győztesektől senki sem kérdezi, mire van joguk. A lengyel területajándékozás a Szovjetuniónak valóban a szövetségi hűség elárulása volt a lengyelek felé. De Roosevelt elnök gyengesége elárulta az amerikai érdekeket is, amikor 3 szavazatot ajándékozott Sztálinnak a majdan megszülető Egyesült Nemzetek Szövetségében. Ezt a diplomáciai «műhibát» Stettinius [1] akkori külügyminiszter eleinte letagadta az amerikai Kongresszus előtt. Köztudottan Sztálin először 15 szavazatot követelt, a 15 szovjet tagállam számára. Végül nagylelkűen belement, hogy a Szovjetunión kívül Ukrajna és Fehéroroszország is kapjon szavazatot, az USA egyetlen szavazatával szemben.

A harmadik árulás titkos záradék formájában történt. Nem a «világot» osztotta fel, hanem a Kurili és Szahalin szigeteket ajándékozták a Szovjetuniónak. A titkos záradékot csak az amerikai sajtó és Kongresszus nyomására ismerte el a külügyminiszter és arra hivatkozott, hogy nyilvánosságra hozatalát katonai szempontok akadályozzák. Ezzel elindult a titkos záradék teória és a «világ kettéosztásának» legendája. Megerősítette ezt annakidején Roosevelt elnök is, aki 1945. március 1-én, egy hónappal Jalta után, kijelentette a Kongresszusnak: «vannak nyilvánosságra nem hozott egyezmények is».

Egy ma már bizonyos: a Jaltai Szerződés egyetlen sora vagy záradéka nem határozta el Európa «kettéosztását». Sőt. Az egyezmény V. és a függelék II. pontja hitvallást tesz a «Felszabadított Európa» jövőjéről:

«Minden nép saját választása szerint demokratikus intézményeket alkothat. A Deklaráció megerősíti az Atlanti Karta alapelveit, mely szerint minden népnek jogában áll olyan kormányformát választani, amely alatt élni akar. Minden népet megillet a függetlenség és az önkormányzat amennyiben a támadó országok, ettől megfosztották.»

A Szovjet csalása

Az «érdekszférák» belemagyarázása a jaltai szerződésbe, a Szovjetunió nagyszerűen kitervelt és végrehajtott külpolitikai szubverziója volt. Erőszakos térhódítását, megszálló csapatainak jelenlétét, az egypárt-rendszer terrorját ezzel a «legendával» igazolja. A valóságot, hogy sem Sztálin, sem utódai semmiféle okmányra nem hivatkozhatnak, amely a jaltai kettéosztást bizonyítja. Egy bátor amerikai elnök, Reagan kijelentette: „Jalta azért volt árulás, mert a szerződést soha nem hajtották végre!” Azóta kissé változott a különféle politikai szóhasználat és kezdi szétfújni azt a jaltai ködöt, amely évtizedeken át ráült a világra.

Van azonban a jaltai mítosznak kifejezetten magyar vonatkozása is, melyről már kevesebbet beszélnek a világpolitika hírmagyarázói. A magyar kérdés azon a szomorú alkudozáson merült fel először, amely nem Jaltában, hanem Moszkvában folyt le Churchill és Sztálin között. 1944. október 19-én, tehát közel félévvel Jalta előtt, Churchill és Sztálin kis papírlapra firkálták, hogyan képzelik el a befolyási arányukat százalékban kifejezve, az egyes országokban.

Románia 90%-ban szovjet befolyás, 10%-ban más

Görögország 90%-ban más és 10%-ban szovjet

Jugoszlávia 50-50%

Magyarország 50-50%

Bulgária 75% szovjet, 25% más

Lengyelország, Ausztria és Csehszlovákia nem szerepelt a papírlapon.

/Kérdezzük: 1. mennyivel előnyösebb Magyarországnak, ha a Nyugathoz pontosabban az USA fennhatósága alá tartozik, (ahogy ma mondják! ) mint «szövetséges, a terror elleni harcban»? 2. Egyáltalán mikor volt a Nyugatból valami haszna Magyarországnak? A csizma, legyen keleti vagy nyugati, csak csizma marad! –tj/

Magyar vonatkozásban szembetűnő, hogy Sztálin is beleegyezett hazánk fele-fele arányú «érdekszféra» felosztásába. Az ugyancsak 50%-os nyugati befolyású Jugoszlávia sohasem volt kifejezetten szovjet érdekterület, tehát nem volt reménytelen a kívánság, hogy hazánk is kikerüljön a szovjet hegemónia alól. Ez a nemzetközi jogilag elfogadhatatlan osztozkodás Churchillnek már pár nap múlva lelkiismeret furdalást okozott és meglepő őszinteséggel írta Roosevelt elnöknek:

«… brutális és cinikus volna, ha az ilyenfajta osztozkodást a külügyminisztérium és a világ diplomáciája elé terjesztenénk. Csak egy lehet az alapelvünk: minden nemzet olyan rendszerben éljen, amilyet a saját népe kíván.»

Önrendelkezési jog

Erre az «érdekszféra dialógusra» adott világos feleletet a jaltai Deklaráció azzal, hogy meghirdette a szabad önrendelkezés jogát. A cinikus osztozkodás már szóba sem került. A korábban 50%-ot képviselő Magyarország Jalta szerint a teljes és korlátozásmentes önrendelkezés jogát kellett volna, hogy élvezze. A Jaltai Egyezmény egyetlen sorban nem foglalkozik se hazánkkal, sem Ausztriával. Ebből következik, hogy a szerződésben a két ország önrendelkezési szabadságát semmiféle korlát nem akadályozta. /Valakik mégis ügyesen –titkos záradékokkal -- elintézték, hogy ne így legyen! –tj/

Mindezt két tényező igazolja: /a/ az 1945-ben megtartott «viszonylagosan szabad (?) választások» és /b/ az 1947. február 10-én aláírt Párizsi Békeszerződés. Magyarország volt az egyetlen és legelső ország, amely már 1945-ben választásokat tartott. /Nem lehet moszkvai tankok árnyékában megtartott szavazást «szabad»-nak nevezni! --tj!/ Nem népfrontos választásokat, hanem több politikai párt részvételével, nagyjából elfogadható választást. Az eredmény a Kommunista Párt részéről lesújtó volt. A legtöbb körzetben még annyian se szavaztak a Kommunista Pártra, ahány tagja volt. Vagyis a tagok nagy része politikai félelemből, vagy kényszerből lépett a pártba, de – másra szavazott.

A másik bizonyítéka annak, hogy Magyarország semmiféle szovjet érdekszférához nem tartozik: az 1947-es Párizsi Békeszerződés. A szerződés kötelezi a Szovjetuniót, hogy visszavonja megszálló csapatait, amint nem lesz több szüksége az ausztriai csapatai utánpótlásának biztosításához. 1956-ban tehát Moszkva sem tarthatott volna csapatokat Magyarországon, és még kevésbé avatkozhatott volna a magyar belügyekbe. Egész Közép-Kelet-Európát illetően az is egyedülálló, hogy 1956. november 9-én az ENSZ felhívta a Szovjetuniót magyarországi csapatainak azonnali visszavonására és ENSZ ellenőrzés alatt szabad választások megtartására. /Megtörtént? Persze, hogy nem, mert Washingtonban a kormány mögött nyüzsögtek a tanácsadók és a titkos záradékok szerzői! –tj/

Ez a határozat máig nem évült el! A jaltai Európa Deklaráció sem évült el, sőt az egyezmény módot ad Jalta felülvizsgálására. Ennek nem a nemzetközi jogi alap, nem is az egyezmény hiányossága az akadálya, hanem a történelmi helyzet. De eljön majd az idő, amikor fel lehet szólítani a minden szerződést lábbal tipró Szovjetuniót, hogy tegyen eleget a népek szabadságáért Jaltában vállalt kötelezettséggének.

Nem a Jaltai Egyezményben volt tehát az árulás, hanem a szovjet fegyveres erőszakban és a Nyugat engedékenységében, mely nem akadályozta meg ezt az erőszakot. Magyarország szabad önrendelkezési jogához pedig – amelyet legutóbb a Helsinki Záróokmány VIII. fejezete is biztosít – nem fér kétség. Kétséges csak az, mikor érkezik el az alkalmas pillanat, hogy a jog győzedelmeskedjék az erőszakon.

Töttösy Ernő

ügyvéd, jogi szakértő

Nemzetőr, 1988

Jegyzetek

----------------

E. R. Stettinius

1. A második világháború végén megjelent Edward R. Stettinius amerikai külügyminiszter, a kölcsönbérleti programot /Lend Lease/ irányító kormánytisztviselő könyve. Művében leírja, hogy az USA még a hadbalépése előtt, milyen megállapodások keretében, milyen felszerelésekkel, hadianyagokkal segítette a szövetségeseit. Stettinius F. D. Roosevelt és Harry S. Truman amerikai elnökök idejében volt külügyminiszter (1944-1945). /Internet/

ADDENDUM

Tóth Judit, Hazánkért

Kivetettségünk évtizedeiben megszoktuk, hogy a Nyugatot lehetőleg soha semmilyen rosszallás, elmarasztalás nem éri, mert «az ilyesmi nem előnyös a hazának, a nemzetnek». Bármennyi borzalmas emléket őrzünk a sztálini rémuralomról, azért nem lehet minden felelősséget Moszkvára hárítani. Ne akarjuk a «szülőanyát» (Nyugatot) a «kedves gyermekétől» (Kommunizmust) elválasztani! Töttösy Ernő még véletlenül se sértené meg a második világháború győzteseit! Miért? Sok igazságot feltár előttünk, mégis igyekszik átszínezni, kihagyni dolgokat. Talán soha nem tudhatjuk meg, miket tartalmaznak a titkos záradékok, vagy szóban mivel ajándékozták meg Sztálint. Egy dolog bizonyos: egyezmények ide vagy oda, Sztálin azt tett Közép-Kelet-Európában, amit akart! Amerika, a mi nagy «pártfogónk» ujját sem mozdította érdekünkben. Magyarország biztonságáról és a «kettéosztott világról» Martin Woollacott londoni író tollából olvashatjuk:

„Katonai beavatkozás valószínűtlen abban a térségben, ahol elvárható az amerikai segítség, de még diplomáciai beavatkozás is kizárt dolog azokon a területeken, ahol esetleges összeütközések elhárítására lenne szükség. (Clinton, NATO, Jugoszlávia, Kosovo, 1996-99: akkor ez mi volt? --tj)

Az Egyesült Államokban az új hozzáállást két amerikai tanár véleménye is tükrözi. Max Singer és Aaron Wildavsky szerint «a világot béke és zűrzavar-övezetekre kell felosztani». A két tudós ezt egyszerűen úgy oldaná meg, hogy «a gazdag világ megmaradna kellemes, biztonságos térségnek, amely mindenféle zűrzavartól és háborútól mentes, viszont a földkerekség többi 60-70 százaléknyi területén majd állandó háborús zavargások és nyugtalanságok uralkodnának».” [Montréal Gazette, 1993. 10. 1.]

Micsoda remek megoldás! Csak nem ez lenne az oly sokat hangoztatott és várt «messiási korszak»? A világ legszerencsésebb felén az emberek békében élnek, gazdagságban turkálnak, mialatt a másikban rabszolgásítják és rabolják őket, hogy békében szenvedhessenek és pusztuljanak.

Az Egyesült Államok kormánya soha, -- akárcsak ma! -- nem kért senkitől engedélyt a cselekedeteihez! Ugyanakkor elvárta a világtól, hogy bármit is tegyen, minden állam melléje álljon. Persze, hogy voltak titkos záradékok, ahogy manapság is sorozatban jönnek létre titkos paktumok! Bizonyítja ezt a napjainkban folytatott Irak (és rövidesen Irán) elleni háború. Persze, mert Versaillesban/Trianonban talán a Nyugat népszavazást rendezett, hogy a népek maguk dönthessenek a saját sorsuk felett?

Hogy a részeges perverz Churchillnek mekkora volt a lelkiismeret furdalása, azt az Európára rászabadított kommunizmus és annak köszönhető több mint 100 millió emberáldozat bizonyítja. Aludt a lelkiismeret furdalás, amikor a Nyugat szövetségese a nagy Sztálin 1938-ra már húszmillió embert --róluk nem tesznek fel filmet az Internetes YouTube-ra! -- küldött a halálba! Mindez nem volt akadály! Nyugodt lelkiismerettel koccintgatták a pezsgőspoharaikat és falták a kaviárt!

Megemlítenénk még a Nyugatra menekült, majd a háború befejeztével visszatoloncolt, kommunista gyilkosok kezére juttatott hazafiak – nemcsak magyarok! -- tömegmészárlását. Tehát ne beszéljünk a győztes-háborús-bűnösök lelkiismeret furdalásáról!

«A szerződés kötelezi a Szovjetuniót, hogy visszavonja megszálló csapatait» -- írja Töttösy – mégis, amikor Budapesten, 1956 őszén vér folyt az utcákon, és a magyar nép az ország semlegességének az elismerését kérte a világpolitika uraitól, ezt éppen «barátunk» az USA kormánya tagadta meg! A képmutató D. D. Eisenhower titkos táviratot küldött Titónak Belgrádba megnyugtatva a moszkovitákat, hogy «az USA kormánya nem nézné szívesen egy szovjetellenes népfelkelés győzelmét a Szovjetunió közvetlen szomszédságában».

Maga a Jaltai Egyezmény valóban nem volt árulás, de jócskán voltak árulók, akik az «újszülött» felett bábáskodtak a háttérben, nehogy valami egészséges dolog láthasson napvilágot. Ez alól a Nyugat semmiképpen nem menthető fel! Miután Töttösy megírta a cikkét – csodák csodája! -- a Szovjet Birodalom szétomlott, vele együtt a Berlini Fal is, a nagytakarítás elmaradt, Helmuth Kohl nagy puszival küldte nyugdíjba a kelet-német Stasi-főnök Erich Honeckert, Budapest ’56-os hóhérjának, Andropovnak a neveltjét M. Gorbacsovot Nobel-díjazták, és az USA-ból népszerűsíti a szocializmust. S azóta, mindent szépen elgereblyéztek, és azzal etetik a közvéleményt, hogy az égvilágon minden rendben van! Ám a megnyomorított, megkínzott, csontig kirabolt népek még ma is hiába várják, hogy valamiféle jog győzedelmeskedjék az erőszak felett.

1941. október közepén Moszkva annyira veszélyben volt, hogy Sztálin kivételével a kormányszervek

F. Frankfurter

Kujbisevbe menekültek. Amikor Hruscsov szerint Sztálin sírógörcsöt kapott a háborúvesztés okozta félelmében, megjött az Urálon túli kitartásra a biztosíték: Roosevelt bolsevizmusmentése. A választott nép egyik befolyásos fia, Felix Frankfurter Washingtonban megszavaztatta a Szovjetunió megmentésére szánt 11 milliárd dolláros «Lend and Lease» c. kölcsönbérletet, és 1941. novemberében átadták Litwinovnak a mentőövszerű csekket.

A második világháború közepén az angolszász-amerikai hadviselők még azokat a kisebb európai nemzeteket is felszólították az érdemszerzésre, amelyek Németország oldalán valójában csak a moszkovita bolsevizmus Európa-ellenes rohamának visszaverése érdekében harcoltak. Az ajánlatban érdemnek minősült az elpártolás és árulás, amely a vörös hadsereg győzelmi esélyeit növelte, s bűnnek a magatartás, amely a vörös csillag gyarmatosításának ellenállt.

„Churchill angol miniszterelnök 1943. szeptember 21-i beszédében kijelentette, hogy a csatlósállamoknak lehetővé kívánják tenni, hogy hazautazásukat ledolgozzák. Roosevelt elnök pedig karácsonyi üzenetében megállapította, hogy minden nemzet oly mértékben fog a szabadság áldásaiban részesülni, amilyen mértékben annak kivívása érdekében áldozatot hozott.”

/forrás: Északi Fény, 1961 Montréal/

E háborús hangulatkeltésben tehát az érdemszerzés mértéke és igazolása még távolról sem a szárazföldi érdek volt, hanem a téridegen hadviselők gyorsabb győzelemhez való segítésének a követelménye. Gyakorlatilag Európa keleti felének a kiszogláltatása és kiárusítása az istentelen bolsevista szláv-zsidó uralom számára. /forrás: Berzy József, Európa felszabadítása, Argentína, 1964/

Roosevelt elnök víziója, mint a ’béke egysége’? -- A néhány bankár befolyása alatt lévő amerikai vezetés már több évtizedes jelenség volt, de Roosevelt második elnöksége alatt egészen feltűnő lett. A változást figyelő Beathy tábornok, sőt Chamberlain angol miniszterelnök szerint is, «Rooseveltnek az USA fővárosaiban felgyűlt zsidóság adta a hatalmi szervezetet». Az elnök környezete már 1933-tól, de egész feltűnően 1936-tól céltudatosan készítette elő a Washington-Moszkva tengelyt és így bontakozott ki Roosevelt világpolitikai alapelve: «a világbékét az USA és az Szovjetunió együttesen tudja biztosítani». Ennek az alapelvnek gyakorlati megvalósítói az elnök mögött vagy felett Paul Warburg, Bernard Baruch, H. Lehman, H. Morgenthau /Roosevelt tanácsadója/, Felix Frankfurter álltak. Az 1917-ben Lenint dollármilliókkal támogató Max Warburg, Jacob Schiff és Bernard Lazare a második világháború alatt a Fehér Ház főtanácsadói.

Jacob Schiff 1917-ben Lenint pénzeli, 1942-től az atombombagyártást Németország és Japán ellen. Az atombombagyártást J. R. Oppenheimer és David Eli Lilienthal irányítja. Sokkal később kiderül, hogy Roosevelt tanácsosai közül Hopkins, valamint a Stettinius külügyminiszternek is beszédeket fogalmazó Alger Hiss, szovjet kémek volt! A nagyvezérkar főnökéről, későbbi külügyminiszterről, T. M. Marshallról, Rosenberg Anna hadügyi államtitkárról Joseph McCarthy szenátor bebizonyította a bolsevista tevékenységet. Ezek az elnököt zárt gyűrűbe fogták, hogy a második világháború alatt a nyugati szövetségesek katonai elhatározásaiban előbb csak a bolsevizmus megmentése, azután világhatalomra segítése érvényesült. Amerika minden anyagi ereje, a háború alatt 340 milliárdos fegyverkezése és 80 milliárdos kölcsönkihelyezése ezt a célt szolgálta. Ezért kellett az USA-nak és a Szovjetuniónak együttesen megszállni Iránt (1941. szeptember), hogy azon keresztül bejuthasson a Szovjetuniót megmentő hadianyag: 12 ezer tank, 22 ezer repülőgép, 500 ezer teherautó stb. … 12 milliárd dollár értékben, sőt még élelem is! /forrás - Dr. Málnási Ödön: A magyar nép őszinte története/ -- A Lend Lease 1941-től 1945-ig tartott!

Nem! Amerikát nem lehet ártatlannak nyilvánítani a hazánkat ért Sztálin-gyártotta gazságok miatt. Az állatkert őre, aki a védtelen népre szabadítja ketrecéből a fenevadat, nem menekülhet el a felelősség elől azzal, hogy nem gondolta, majdan kárt és ártatlan milliók szenvedéseit fogja okozni.

"Védj meg Uram a barátaimtól, az ellenségemmel elbánok magam is!"