Hazánkért Online, 2007. január 9.

 

Az idő mindenre fényt derít!

 

 

A világhálózat Fórumainak és honlapjainak százai foglalkoznak a «Morvai-Baló» témákkal: „Baló György elhatárolódik a feleségétől”

Hogy miért? Mert a felesége részt vesz a Fidesz által felállított, az október 23-i eseményeket vizsgáló ellenvizsgáló-bizottság munkájában. Hogy mennyire jó ez a hátulról-előre-pszichológia nekünk, halandó embereknek, majd idővel kiderül. «Tempus Omnia Revelat! Az idő mindenre fényt derít!»

 

"Lakatos Pál kiegészítése: Morvai Krisztina jogvédő magánalapítványt működtet, amely a magyar kormány által, több százmillió forinttal fenntartott Bűnmegelőzési Alapítványtól kapja a működéséhez szükséges anyagi támogatást. A Bűnmegelőzés Alapítvány vezetői régi MSZMP-sek és ÁVH-sok közül kerülnek ki. Morvai Krisztina, sikeres tevékenysége esetén, egy újabb Orbán-kormány megalakulásakor, Gönczöl Katalin jelenlegi szerepkörét venné át, ígérete van erre a Fidesz vezérkartól. Azaz, a jogvédelem területén örökös kormánybiztosi feladatkört töltene be."

 

Morvai felelősöket kutat, Baló elhatárolódik

Az MTV műsorvezetője, Baló György a következő közleményt adta ki:

 "Téves és hibás minden olyan esetleges következtetés, hogy bármi közöm lenne dr. Morvai Krisztina önálló és önmagát képviselő közéleti, szerzői és jogi tevékenységéhez. Ennek nem részese, hanem magam is címzettje vagyok. Feleségemmel családi szolidaritást vállalok, de tiszteletben tartom, hogy önálló közszereplő." [MTI]

 

Kicsoda Baló György?

Baló György (Budapest, 1947. június 14.) újságíró, a Magyar Televízió kulturális igazgatója. Nős, felesége Morvai Krisztina büntetőjogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa. Három gyermek édesapja. Testvére, Baló Júlia, szintén televíziós újságíró. [hu.wikipedia.hu]

[terasz.hu]

Tanulmányai:

   ELTE BTK, magyar-angol-német szak 1970.

   Pályafutás:

   1970-1975. MTV TV-Híradó

   1975-től az MTV külpolitikai szerkesztősége, a Mozgó Világ munkatársa;

   1989-1990. a TV2 igazgatója;

   1989-1990 között a TV választási irodájának vezetője;

   1990-1991. a Napzárta főszerkesztője;

   1992-től a Krétakör című műsor főszerkesztője.

   1997-1999 között a TV3 vezérigazgatója.

   A 2002 Kft. ügyvezető igazgatója.

  

   Társadalmi tevékenység:

   1986-1989. A Magyar Film-és TV Művészeti Szövetség társelnöke.

   1989. a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke.

   1988. az ÚMF alapító tagja.

  

   Elismerések:

   1982. Rózsa Ferenc-díj

   1988. Balázs Béla-díj

   1991. Pulitzer-emlékdíj

A „2002 Kft.” ügyvezető igazgatója.

 [Lakatos Pál kiegészítése, részlet a Magyar Világ:] "Alkotmányos válság-Ügynökök(?)" című, 2005. március 12-én megjelent írásából: "10. Baló György, a BM III/I csf. hírszerzője volt, a washingtoni magyar nagykövetség sajtó attaséja, TV hírigazgató, majd szerkesztő-riporter, stb. felt.szerv.: CIA és Moszad"

 

 

 Csurka István: Megmaradni 47. 2006. 11. 30. kivonat -- (...) csak az elit, ez a „nyomorú” balliberális elit áll rongy emberekből. Például Baló Györgyökből. A nevezett elvtárs, aki minden héten többször is kemény kérdéseket tesz fel jobb és baloldali politikusoknak az „Este” című tévéműsorban, amely a közszolgálati televízióban folyik. Ennek a nagy hallgatásnak a közegében Baló György tévészemélyiség elhatárolódott a saját feleségétől. A felesége, valamilyen Krisztina – nem írom le vezetéknevét, nehogy megsértődjék a Baló Györggyel egy lapon való említés miatt – elvállalta ugyanis a rendőri brutalitás által érintett, sértett emberek jogvédelmét. Egy civil szervezet képviseletében, mint állítólag maga is az egyik sértett.

 Krisztinánk egyetemi tanár, jogász, sokáig ENSZ-tisztviselő is volt, de állítólag izraeli nyomásra leváltották. Mindez azonban mellékes, Baló György közszolgálati elhatárolódása, vagy vonakodó fél-elhatárolódása azonban nem mellékes. Pontosan mutatja ugyanis azt a végtelen feslettséget, amivel ezt az országot kormányozzák. Elhatárolódni a kedves feleségtől lehet, természetesen. Meg is teszik ezt sokan szabolcsi, szatmári, békési avagy zalai emberek, s annak rendszerint nyoma marad. Ez durva és bárdolatlan eljárás, és szipogás, vagy éppenséggel jajveszékelés a vége, no meg aztán az esetek túlnyomó részében nagy kibékülés az ágyban, vagy legalább az asztalnál.

De ezek a nyers emberek nem műsorvezetők, nem tudják százezrek véleményét befolyásolni, nem tudják a rendőri brutalitást meg nem történtté tenni, ezekből rendszerint a pálinka beszél és nem a közszolgálat. Illetve a vezetőállás. Nem tudnak országosan hallgatni arról, amit esetleg az asszony megtapasztalt: hogy a pofozók oroszul káromkodtak. Baló György azonban nem így tett. Élve emberi jogával elhatárolódott, -- tessék is, meg lássék is -- a feleségétől, és vezeti tovább a műsort, kirúg munkatársakat, felvesz munkatársakat, meghív és kitilt, beszél és beszéltet és – alakítja a rendszert. Az övét. Baló György zsidó…

Kádár 1956. november 4-én jelentette be, hogy behívta a szovjet csapatokat, amelyek akkor már bent voltak és tulajdonképpen csak a harcot kezdték újra akkor. Az orosz vagy másmilyen rendészeti egységek behívását eddig senki nem vállalta el és meggyőző cáfolatát sem adta senki a terjedő híresztelésnek. Az Országgyűlésben feltett kérdésekre a képviselők nem kaptak választ. Most tehát az a helyzet, hogy Magyarországon idegen csapatok lappanganak, és néha, ha kérik rá őket, magyarokat ütnek-vernek, szemüket kilődösik, és hasznos információkkal látják el a tömegoszlatókat. Beleavatkoznak magyar belügyekbe. Ez megszégyenítő és tűrhetetlen állapot.

Elérkezett az elhatárolódás ideje. A rendszer vágásérett.

 

 

 Lehallgatott az őrző-védő cég?            

/Mellékelt kép az IN-KAL toborozásra használt internetes hirdetése/

Magánvállalkozás közhatalmi jogosítványokkal? 2006.09.23. -- Portálunk több (nem hivatalos) forrásból úgy értesült, hogy az In-Kal Security kapta a kormánytól a megbízást, hogy hallgassa le a tüntetés és az ostromzár szervezőinek telefonbeszélgetéseit, és valótlan hírek terjesztésével válassza le őket a tüntető tömegről. Amennyiben ez így történt, a kormány közhatalmi jogosítványokat adott - teljesen törvénytelenül - egy [idegen állam] biztonsági magánvállalkozásának a kezébe. [És ehhez még tegyük hozzá az otthonról kapott magánjelentéseket, amelyek szerint «2006 őszén mintegy 35 ezer idegen fegyveres alakulat vett részt a rendfenntartásban.» --tj] -- Eljutottunk oda, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. És annak az ellenkezője is. A Magyar Köztársaság a korlátlan lehetetlenségek hazája lett.

 

 

 

Magyarországi felvételek

 a nemzetközi

«In-Kal» nevű

biztonsági szervezetről

 

 

 „Milyen erőt képvisel az izraeli titkosszolgálat hazánkban?

Magyarországon hétezer és tizenháromezer fő között van a Moszad ügynökeinek a száma. Ezek nem mind hírszerzők és kémelhárítók. Vannak köztük az operatív találkozások helyszínéül szolgáló lakások tulajdonosai, futárok, olyan cégvezetők, akik a rendszer működtetéséhez biztosítják a pénzt, és mások. A Moszad minden megyében, minden városban a döntés-előkészítő és döntéshozó helyen jelen van. (...)" /Internet/

Szende Iván a kémelhárítás volt tisztje, aki a 80’-as évek végén Izraelbe ment, majd a «rendszerváltás» után újságírói fedéssel, MOSZAD-ügynökként visszatért és jelenleg az In-Kal Security egyik vezetője.

 

Az IN-KAL egy nemzetközi magánvállalat Magyarországon!

Nyisd ki az alábbi Weboldalt és olvasd végig, mert tudnod kell, hogy kik védenek meg bennünket saját magunktól a saját hazánkban! -tj

 

 

http://www.inkal.hu/index2_1.html

In-Kal Cégcsoport -- In-Kal Security Kft.

1146 Budapest Thököly u. 68

Az IN-KAL a Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének tagja. Alapító tag és eredeti tulajdonos Lasz Zoltán Halála után 2003 óta ifj. Lasz Zoltán vette át a vezetést. Az In-Kal Cégcsoport 1992-ben alakult, kizárólagosan magyar tulajdonú vállalkozás.

A hasonló profilú cégek között napjainkban Magyarország piacvezető biztonsági vállalkozása. Ez a hely előkelő, mert napjainkban a magyar őrző-védő piacon 5 ezer cég és 130 ezer személy- és vagyonőr kínálja szolgáltatásait.

Nemrégiben nyilvánosságra hozott statisztika szerint az In-Kal Európában a 12-ik helyen áll. A fővárosban csak a biztonsági területen közel 1200 munkatárssal dolgozunk, és országosan 6 régióban megyei képviselettel rendelkezünk.

Biztonsági szolgáltatásaink mellett az In-Kal Trade is jelentős helyet foglal el a reklám, takarítás és az építőipari munkák kivitelezése és tervezése területén. Ezért több üzletággal rendelkezünk.

…tovább »»