|
|
|||||||||||||||||||
|
Hazánkért
Online, 2007. február 26. Lipták Béla zsinagóga-élményei, Pesten
«A zsinagóga bejáratánál a szenteltvizet kerestem»
Az alábbi írást pár évvel ezelőtt kaptam Lipták Béla szokásos new yorki ’Hungarian Lobby’ körlevelében, amit akkor az új könyvének megjelenése alkalmából írt. Az írást a montreáli ’Krónika’ kiadvány is közölte. A levelet most itt közkívánatra újra közöljük. Az eredeti körlevélben nem voltak képek, s hogy a szöveg színesebb legyen, az Interneten talált képbetétekkel és egyéb adatokkal tarkítottam! A szövegben a pirosbetűs beszúrások tőlem. --tj  «Én magyarságom soha nem tagadtam, De soha nem is kérkedtem vele. Nem pávatoll: egy mártír-pillanatban Csak a bőrömmel együtt jönne le. »
Lipták
Béla (New York)
[Milyen «Megbékélés», tanár úr? Nekünk magyar nemzeti
érzésű, magyar érdekekért küzdő magyarokkal semmi bajunk nincs!
Azonban a magyar-ajkú „magyarokkal”, akiknek köszönhető a félévszázados
rajtunk uralkodó kommunizmus, és semmiféle lelki kapcsolódásuk nincs
Magyarországhoz, velük nehéz elképzelni megbékélést! Lipták B. «a
magyar-magyarral való megbékélést» a zsidókkal való megbékélést érti. Ezért
írta ezt a beszámolóját. Hajoljunk le a földig térden csúszva az idegen érdekű
«újmagyarok» előtt! Ugye? Felejtsünk el mindent, ami történt
évszázadokra visszamenőleg. Mert ahogy a sláger mondja: «csak a szépre emlékezem!» - minden mást
felejtsünk el, bűnösök csak magyarok voltak, akik nem tettek meg mindent
az érdekükben, és a szenvedő áldozatok kizárólag a zsidók – «nácik és
kommunisták idején». Hányszor gyaláztak bennünket azzal, hogy «a hetedíziglen
bűnös magyarok, a trágya-magyarok, vagy á la Regős Péter:
«gyűlölöm a magyarságot» --stb» -- A tények ismerete, elfogadása és a
nyilvános párbeszéd bizony fontos lenne ebben a nagy hazug világban,
amennyiben ez nem vonna maga után megbélyegzést, megaláztatást és legalább 5
évi fegyházat annak, aki kérdőjelekkel jön elő. --tj] 56-os fényképek Az intézet a Dohány utca 74 szám alatt van a második emeleten – adták nékem az útmutatást a telefonon. Hát ezt a házat rossz helyen kerestük! A Dohány utca a zsinagógánál kezdődik és a 74-es szám bizony még messze, a Nagykörúton is túl van. Trolibuszra kell ülnünk, hogy eljussunk oda. Mikor végre megtaláljuk, akkor Rainer Jancsi munkatársa, Sárközi Réka fogad bennünket és 12. 500 forint ellenében átad egy kompakt lemezt (CD tárcsát, korongot), melyre feltették azokat az 56-os fényképeket, melyeket a Texas A/M egyetemi kiadónál jövőre megjelenő (angol nyelvű) 56-os naplómat tartalmazó könyvemben fogok majd felhasználni. Réka kedves, segítőkész, de sajnálattal közli, hogy az 1956-október 22-i műegyetemi maggyűlésről, a 14 pont (majd másnapra már 16) születésének eseménydús óráiról nincs anyaguk. Ez csak azért érdekes, mert azon a gyűlésen egyfolytában villogtak a fényképezőgépek, és úgy gondolom, hogy az ott készült fényképek mind eljutottak az ÁVH III/III-as kartotékjaiba, de hogy azután onnan hová kerültek, azt Réka sem tudja. Én, erőltetett nevetéssel említem neki, hogy a nékem kiadott III/III-as kartotékomnak 67 oldalnyi jelentés-anyaga is csak 1988-al kezdődik. Az annál korábbi anyagok (köszönet a Horn-kormány alatt végzett tisztogatásnak) mind eltüntek. Pedig volt az én kartotékomban 1988 előtti jelentés is bőven! Így például miközben Nagy Imre sírját kerestük a 80-as évek elején, három úr is követte minden magyarországi lépésemet, és semmi kétségem nem volt, hogy hol jelentenek. [Talán a hatóságok által külön kirendelt, a tanár úr védelmét szolgáló testőrök voltak?! --tj] Reggelenként néha már köszöntem is nékik. A fényképeket tartalmazó CD átvétele után ölelésem küldöm Rainer Jancsinak, az 56-os Intézet új igazgatójának és a Dohány utcán most már visszafelé indulunk el Mártával, hogy megnézzük a Zsidó Múzeum anyagát. A zsinagóga Délelőtt 10-11 lehet, amikor a zsinagóga kapujához érünk, hol egy fiú meg egy lány szorgoskodnak, és
percek alatt szereznek is nekünk (Pusztai Borbála személyében), egy vezetőt. Kis fekete sapkát /jarmulkát/ nyomnak a fejembe, én meg automatikusan keresztet vetek és keresem a szenteltvíztartót, [Na ne! Ez már döbbenetes! A tanár úr vagy nem ismeri a judaizmus sötét titkait, vagy tudatosan csúsztat! --tj] miközben Borbála folyamatosan magyaráz. Azt hallom, hogy ennél a 3, 000 álló és ugyanannyi ülőhelyes zsinagógánál ugyan nagyobb a new yorki Emmánuel zsinagóga, de itt Középeurópában ez a legnagyobb. Megtudom azt is, hogy Feszl Frigyes, a
romantikus magyar nemzeti építészetnek kiemelkedő mestere tervezte ezt a
zsinagógát, mely 1856 és 1859 között épült fel, nagyjából ugyanakkor, mint a
Vigadó. A zsidók 1855-ig nem vásárolhattak földet Magyarországon, csak
bérelhettek, ezért kezdődött az építkezés 1856-ban. [És kik voltak a főurak hitelezői? –tj]
Bori szerint a szószék meg az örökmécses nem szokásos tartozéka a zsidó
templomoknak és csak azért látható ebben a templomban, mert Feszl katolikus
volt és nem tudta, hogy ezeket a zsinagógában nem használják. Az elmúlt
másfél évszázad során viszont a hitközség tagjai is annyira megszokták
azokat, hogy ma már ragaszkodnak hozzájuk. Így
aztán Feszl Frigyesnek is köszönhető, hogy olyan ismerős nékem
ennek a templomnak a légköre. [A zsidó származású Mécs László, Sík Sándor, Jean-Marie (Aaron) Lustiger párizsi érsek, a jezsuita rend alapítója Loyolai Szent Ignác – folytassam? -- vagy akár a mai filoszemita új pápa, aki zsinagógákat látogat és hanuka-gyertyákat gyújt karácsonykor a Vatikánban, -- itt valamennyien remekül és otthonosan éreznék magukat! --tj] Borbála leültet, nevetve lefényképez, - miközben én csak vigyorgok a kis fekete sapkámban - ő pedig megállás nélkül magyaráz. Megtudjuk, hogy ez a templom egyike a Magyarországon található 22 neológ zsinagógának. A neológ a zsidó vallásban olyan, mint a keresztényeknél a református, azaz reform-zsidó, tehát modern, időszerű vallási közösség. A magyarországi vallásos zsidóság többsége ilyen templomokhoz tartozik. Bori szerint Magyarországon él Középeurópa legnagyobb zsidó közössége -- 80, 000-en a fővárosban és összesen 110, 000-en az egész országban, de közülük csak 25% vallásos és a templomba járók közül is csak 600 fő tartozik az ortodox egyházhoz. [180, 000 volt a magyarországi létszámuk 1950-ben: Jewish Year Book, 1950, 310. old. -- A kommunizmusban 70 ezerrel csökkent és azóta is csak 80-110 ezer? --tj], Megtudjuk azt is, hogy megalakulásakor kétnyelvű (magyar és német) volt ez a hitközség. Ezért is van a templomnak két szószéke. A templomban azért olyan sok a kék szín, mert az a védelem, a biztonság színe. Ugyanakkor a díszítő elemekben a mór és török hatás is erősen érzékelhető. Azoknak tudható be a sokszínűség, a kő és fafaragások, virág és állatalakok, és persze a textilminták és szőnyegek. Ma az istentisztelet nyelve az óhéber, míg a szentbeszédé a magyar. Érdekes meggondolni, hogy a 6, 000 fős templomban mikrofont egyáltalán nem használnak. A zsinagóga kettős tornya a nők és férfiak hitének egységére utal, de azért az egyenjogúság itt véget is ér, mert a nők csak fent a karzaton ülhetnek, a templom alsó része kizárólag a férfiaké. Kérdezem Barbarát, hogy igaz-e az a rémhír, hogy a zsidó férfiak egyik imája azt köszöni meg a Jóistennek, hogy nem teremtette őket nőknek, de erről nem tud. A templom 5, 000 sípú orgonájánál Magyarországon csak a Szent István Bazilika orgonája nagyobb. A zsidó hit szerint egy templom akkor válik valóban élő zsinagógává, ha abban ott található a Tóra, ami a Mózes Öt Könyvének héber neve és egyben a keresztény Bibliának első öt könyve. A zsidó hit szerint ezt az öt könyvet a Sínai hegyen kapta Mózes és adta tovább a zsidóságnak. A zsidóság azokra a keresztényekre emlékezik a legtöbb hálával, akik a vészidőkben Tórát mentettek. Ilyen volt az olasz Angelo Rotta és a magyar Apor Vilmos püspök is. [Mindszenty
József hercegprímás nem mentett
Tórákat, ezért a 80%-ban zsidó ÁVÓ a főpapot 1948. decemberében – a
többi szerzetessel együtt -- letartóztatta, kivetkőztette, agyonkínozta,
a végletekig megalázta. 1973. decemberében a Vatikánban a montiniai zsidó VI.
Pál pápa is «megüresedett»-nek
nyilvánította a prímási széket, helyébe a marxista Lékai
bíboros békepapot ültette! Még
feketébb bárány volt a hírhedt perverz-költő és társai szemében a
Hungarista szellemiségű Prohászka Ottokár püspök, akinek a budapesti Károlyi-kertben, 1934-ben
emelt bronzszobrát 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel a perverz Faludi
György vezetésével kommunista
munkások ledöntötték. –tj] A német megszállás alatt a zsinagógát náci központnak és rádióállomásnak használták a németek, majd az orosz megszállás idején bezárták azt. A 10 millió dolláros [magyar állami!] költség és főként a magyar-amerikai Lauder-családnak köszönhető helyreállítás eredményeként új márványpadlót és padlófűtést is kapott a templom 1991-ben. A kommunizmus összeomlásával a többi vallásos iskolához hasonlóan újjáéledt a zsidó felsőoktatás is. Ma két zsidó gimnázium és Középeurópa egyetlen rabbiképző főiskolája is itt működik Budapesten.
Koszorús Ferenc Ahogy sétálunk tovább a Hősök Temploma felé (melyet Tony Curtis hozatott rendbe és melyet annak a 10,500 zsidó származású magyar katonának a tiszteletére, emlékére építettek, kik az első világháborúban az életüket adták magyar hazájukért), megkérdezem Borbálát: - Mit tudsz 1944. július 6-ról? Mit jelent neked Koszorús Ferenc neve? Csodálkozva néz rám és hallgat. Nem láttad a zsinagógával szemben, a Dohány utcai ház falán Koszorús vezérezredes emléktábláját? Megint csak hallgat, majd megjegyzi: Pedig, ha tett valamit a magyar zsidóság védelmében, úgy tudnom kellene róla! No nem baj, majd a múzeumban elmondják 1944. július 6-odikának történetét, amiről az izraeli Tsvi Erez azt írta, hogy ez volt az egyetlen és példanélküli esemény, amikor egy, a németektől megszállott ország katonai erőt alkalmazott a zsidók deportálásának megakadályozására. Akkor majd te is megtanulod, hogy ki volt Koszorús Ferenc és legközelebb te is megemlékezel majd róla! – miközben lefényképezem őket Mártával a Wallenberg emlékmű életfája előtt. Az életfa minden egyes levelén egy vészidőkben áldozatul esett személy vagy egy zsidómentő keresztény neve olvasható. Mikor beérünk a zsidó múzeumba, Bori átadja a vezetést egy idősebb hölgynek és ő maga is beáll mellénk hallgatónak. A zsidó múzeum A múzeumnak négy terme van. Az első a péntek-szombati ünnepet és az azzal kapcsolatos családi szertartásokat ismerteti. A második terem a zsidó ünnepeket mutatja be. Márta, aki a stamfordi zsidó klubba jár tornászni, jobban ismeri ezeket az ünnepeket, mint én, aki most sok újat tanulok. Megtudom, hogy a Rosh ha-Shanah a zsidó újév, melyet a hold-évre alapoznak, meg azt is, hogy ezen az ünnepen énekelték, a ’Szól a kakas már’ kezdetű, szép zsidó népdalt. Megtudom azt is, hogy a széder-este, az egyiptomi menekülés búcsúvacsorájának emlékét őrzi és azt is, hogy Jézus utolsó vacsorája egyben egy széder-vacsora is volt. Látom, hogy az engesztelés napján (Jom Kippur) a nők a fejük felett tyúkot, a férfiak kakast lengettek. Megtanulom, hogy a Hannukkah a Makkabeus szabadságharc emlékünnepe, amikor csodálatos módon a lámpákban nyolc napig égett az olaj. Ettől kapott szimbolikus jelentőséget a nyolcas szám és innen származik a nyolcágú gyertyatartó, a Menorah, mely később Izrael állam jelképe, jelvénye is lett. Hallok még a mi farsangunknak megfelelő Purimról, a szukkot névre hallgató sátoros ünnepről és végül már zsong is a fejem, mert bizony nehéz egymástól megkülönböztetni az évezredek folyamán felgyűlt tradicionális ünnepeket egymástól, úgy tűnik, hogy az évnek majdnem minden napjára esik egy ünnep. Persze ezeknél a szokásoknál is érdekesebb, ahogy a minket vezető hölgy, a kereszténység kialakulásának történelmi hátterét látja, magyarázza: «Krisztus egy zsidó rabbi volt és az általa létrehozott kereszténység szerinte csak egy zsidó vallási reform irányzat volt, mely a IV. századig nem is tartotta magát másnak, mint egy reform-zsidó ágazatnak. Szerinte Nagy-Konstantin római császár (288-337 AD) tette a kereszténységet államvallássá, (amely állítás tudtommal nem teljesen igaz, ugyan tény, hogy Konstantin szimpatizált a keresztényekkel és a halálos ágyán maga is megkeresztelkedett).» Érdeklődve hallom azt is, hogy Konstantin idejében a szabad polgárok nem hordtak kalapot, míg a rabszolgáknak kötelező volt azt hordani és szerinte egy ilyen jellegű megkülönböztetés céljából kényszerítette Nagy Konstantin a zsidóságot a kalap viselésére, mely szokás aztán a mai napig fennmaradt. Szerinte ez a magyarázata annak is, hogy ma a zsidó ember kalapot visel a templomban, míg a keresztény, leveszi azt. Azt is kifejti a bennünket vezető hölgy, hogy a X. századig házasodhattak a keresztény papok is és csak IX. Gergely pápa tiltotta be a papi házasságot. (Ezt az információt nem tudtam ellenőrizni, de annyit megtudtam, hogy IX. Gergely pápasága a XIII. századra esett.) A hölgy úgy gondolja, hogy az egyház azért szüntette meg a papok házasodását, mert ha örökségük megoszlik a gyerekeik között, akkor nem maradtak volna egyben az egyházi vagyont képező papi földek. Miközben ezeket a számukra új és érdekes elméleteit fejtegeti, közben többször forrásként említi egy Karsai László nevű történész nevét. A hétköznapok és a
holocaust termei A harmadik terem a zsidó hétköznapokat mutatja be. Megismerem a tefillim-et, az imazsákot, melyet minden vallásos zsidó állandóan magánál hord. Megértem, hogy milyen szerepe volt a lengyelországi emlékeknek a középeurópai zsidó szokások kialakulásában. Így például a zsidó nők azért borotválták le a fejüket, mert Lengyelországban a nászéjszaka a földesurat illette és kopaszságukkal a fiatal arák, azt remélték elérni, hogy a földesúr ne érvényesítse eme jogát. A pajesz pedig annak a földcsíkocskának a szimbóluma, melyet minden vallásos zsidó köteles volt a földjéből leválasztani és a szegény vándorok rendelkezésére bocsátani. A negyedik terem a vészidők, a náci vérfürdőemlékeit őrzi, de felöleli a középeurópai zsidó tartózkodás történetét is. 1782-ben adta ki II. József a türelmi rendeletét, mely megengedte a zsidók bevándorlását és névvásárlását is. «Mivel a német nevek voltak a legolcsóbbak, azért lett annyi magyar zsidónak Grósz, Schwartz meg Grűn a neve», -- magyarázza vezetőnőnk. 1848-ban Kossuth mellé állt a magyar zsidóság és ezért aztán el kellett szenvednie Haynau (2) kemény büntetését, mely egészen 1869-ig tartott. Csak ekkor, 1869-ben nyerték el a majdnem teljes egyenjogúságot. Ettől kezdve zsidóból is lehetett tábornok, képviselő vagy báró, de már gróf vagy herceg nem! A zsidóság tragikus történelmének többi
része jól ismert, ezért az arról hallottakat itt nem ismétlem el, csak
megjegyzem, hogy amikor a minket vezető hölgy 1944. júliusához ér és
arról beszél, hogy a svéd király megfenyegette Horthyt, hogy Nürnbergbe kerül,
mit háborús bűnös [egy évvel korábban pedig
Londonból küldték az üzenetet: nehogy a háborúból való kiválásra gondoljanak, -- «Honnan tudta a svéd király 1944-ben, hogy Nürnbergben lesz a háborús bűnösök tárgyalása?» - kérdeztem minden rosszindulat nélkül, csak kíváncsiságból. -- «Lényeg az, hogy tudta! Karsai László is ezt mondta!» -- válaszol olyan hangsúllyal, mintha legalább is a bibliát idézné. -- «Ön hallott-e arról, hogy 1944. július 5-én Koszorús Ferenc harckocsiezrede elfoglalta Budapest stratégiai pontjait és 6-án ez az ezredparancsnok 24 órát adott a Baky és Endre vezette, és Eichmann-t kiszolgáló csendőr alakulatoknak, hogy kitakarodjanak Budapestről? Ön tud-e arról, hogy Baky másnap kapitulált, és a nácikat kiszolgáló, a deportálásokat végrehajtásában segédkező csendőrezredek elhagyták a fővárost?» -- kérdeztem. -- «Ilyesmiről nem hallottam!» – mondja. -- «Elolvasta-e Ön Koszorús vezérezredes emléktáblájának szövegét itt a zsinagógával szemben, a Dohány utca falán?» -- kérdezem. -- «Én semmi ilyen emléktábláról nem tudok! Valaki biztos félrevezette magát!» – válaszol olyan hangsúllyal, mint akit én valamivel megharagítottam, és aki a témát lezártnak tekinti. Kérdő mosollyal nézek Barbarára, majd pedig továbbindulunk az ortodox negyed irányába. Az ortodox és a kóser szilvapálinka Borbála elvezet bennünket az ortodox templomhoz. Ott csodálkozva mutatok fel az épület falát díszítő dekorációra: -- «Ez a díszítés nem a horogkeresztre (3) emlékezteti magát?» -- kérdezem. -- «Hát bizony
műveletlen ember volt az a Hitler! Nem is tudta, hogy ősi zsidó
szimbólumot választott a nácik jelvényéül!» -- válaszol mosolyogva Bori. [Hát nem
egészen! Biztosan ezt is az a bölcs Karsai mondta!? Borikám, ha Lipták úr nem
tette meg, legalább te böngészkedj egy kicsit az Interneten!--tj] Az ortodox templom mellett parókás asszonyok. A járdán pajeszos, héberül beszélő gyerekek játszanak. Mikor az egyiknek megsimítom a fejét, és magyarul szólok hozzá, értetlenül mered rám, majd elszalad. --«Gondolja, izraeli látogató, aki nem tud magyarul?» -- kérdezem Barbarát, de csak felhúzza a vállát. Délután 2-re jár az idő. Barbara elirányít bennünket egy zsidó vendéglőbe, és mi elbúcsúzunk ettől a bájos és művelt kislánytól, hogy ezután kipróbáljuk a zsidó kosztot. A vendéglőben a mellettünk lévő asztalnál folyik a beszélgetés. Jól megéheztem, így a kóser szilvapálinka után sóletet kérek libacombbal. A sólet (babfőzelék) azért népszerű zsidó eledel, mert már pénteken meg lehet főzni és akkor szombaton (az ünnepen, melyen tilos munkát végezni) van mit enni. A libának meg az előnye, hogy nem piszkos állat, mint a disznó. Az 1956-os idők dupla kávéját kérem, de az már nincs, kiment a divatból. Kettőnk ebédje 5, 100 forintba (22 dollár) került. Ebéd után visszamegyünk a zsinagógához, mert meg akarom nézni, hogy tényleg ott van-e Koszorús Ferenc emléktáblája a Dohány utca falán, mert én azt eddig nem láttam, csak a Washingtonban dolgozó ifjabb Koszorús Ferenctől hallottam annak létezéséről, s most a Karsait idéző múzeumi vezetőnőnk határozott tagadása miatt megingott benne, a hitem. Hát persze, hogy ott van. (Aki tud fényképet fogadni, írjon és elküldöm.) Viszont sajnos a tábla felirata teljesen olvashatatlan, mert a márványtábla aranyozott betűiről az eső (vagy más?) lemosta az aranyat. Visszamegyek a zsinagógához, hogy legalább vezetőnknek, Pusztai Borbálának megmutathassam a táblát, de ő már hazament. Így csak a kapunál ücsörgő, jegyeket áruló fiatalokat tudom odavonszolni a táblához. Csodálkoznak, hogy miért nem tudtak erről a tábláról, no meg azon is, hogy miért olvashatatlan a felirat? Én csak hallgatom a gyerekeket, és közben elgondolkozom azon, hogy egy egészséges lelkű társadalomnak tisztelnie kellene az igazságot, ismernie kellene a tényeket. És főként azon, hogy itt lenne már az ideje a megbékélésnek azért is, mert szükségünk van egymásra! Itt lenne már végre az ideje, hogy a 110, 000 zsidó származású magyar ne csak a Szálasikra meg Bakykra emlékezzen, de tudjon tisztelettel emlékezni a zsidó honfitársaikért az életüket kockáztató magyar, pedig ne csak a Kun Bélákat és Rákosikat emlegesse, de tudjon hálás tisztelettel visszaemlékezni a magyar szabadságért életüket adó első világháborús zsidó bakákra, a Radnóti Miklósokra, Sík Sándorokra vagy az 1956-os mártír Mansfeld Péterekre és Angyal Pistákra is. Csak úgy magamnak mormolom: szükségünk
van egymásra, mert Európa ott ér véget, ahol megszűntek a kávéházak és a
kávéházakat egy kicsit a magyar zsidóság is alkotta, teremtette! Szükségünk
van egymásra, mert így együtt ritka jó ötvözetet hozunk létre! Szükségünk van
egymásra, mert a báró Neumann Jánosok és Szilárd Leók nélkül szegényebb lenne
a magyarság, és mert a zsidóságot befogadó magyarság nélkül a zsidóság is
szegényebb lenne! De mégis és leginkább szükségünk van egymásra, mert csak
együtt és csak a tényeket, az igazságot tisztelve leszünk képesek, a
neveinkben egymásra nyelvet öltögető és egymás ellen acsarkodó, de
valójában egymáshoz hasonló lelkületű, a gyűlölködést hirdető
zöld és vörös demagógok elhallgattatására, a valódi és végleges megbékélésre.
ADDENDUM 1. RAJ TAMÁS főrabbi: http://www.zsido.hu/tortenelem/dohany.htm «(…) 1944-ben itt állították fel a pesti gettót: egyik kapuja az árkádsor Wesselényi utcai oldalán volt. A mögötte levő háztömbökben és magában a zsinagógában is közel hetvenezer embert zsúfoltak össze, vagyonuktól és jogaiktól megfosztva, állandó halálfélelemnek kitéve. -- Budapest ostroma idején a templomot 27 találat érte, ezek egyike-másika hosszú évtizedekig látható volt. A templom kertje ekkor lett a mártírok temetője. Itt hantolták el — sokukat tömegsírban — a betegségben és éhen halt vagy meggyilkolt áldozatokat. Többségüket később a hozzátartozók kérésére kihantol és a rákoskeresztúri zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra. Jórészüket azonban (mintegy hétezer holttestet) nem tudták azonosítani, vagy hozzátartozójuk sem maradt életben: így hamvaik ma is itt nyugszanak...»  SZÁMJÁTÉK: 70 000, hétezer, hatszázezer, négymillió,
hatmillió, 1.3 millió (Jehuda Bauer: «not reduced, corrected»….) ▐ Akik Budapesten személyesen ismerik a szóban forgó környéket, azt írják, «hogyha a Dohány utcán végig állnának az emberek, akkor se férnének el 70 ezren. A zsinagógának van két udvara, amelyből az egyik temető (kb.20x40m), de oda biztos nem fér be 7000 holttest, de még 7000 emléktábla sem. A másik udvar is egy kis udvar, ahol emlékáblák vannak, ott van Antall József táblája is, mint zsidómentő. -- Magában a zsinagógába sem fér el 70 000 fő. Ha arra gondolunk, hogy 2002 tavaszán 200 ezer ember volt a Hősök terén, akkor ezen a csepp helyen teljesen valótlan ez a szám. -- Ez a jellemző hangulatkeltésük! Csak össze-vissza dobálóznak a számokkal, állításaik semmi valós tényt, peremfeltételt nem tartalmaznak. Csak a hatásvadászat a cél.»
«Több, mint tízezer ember vett részt a Budapesten július 8-án megrendezett Holocaust Emlékmű felavatásán a magyar kormány, hivatalos képviselőinek és a zsidó közösség vezetőinek a jelenlétében. Ez a Kelet-Európa első, kormány által pénzelt Holocaust Emlékműve. A magyar holocaust áldozatok és Hősök Emlékműve az első olyan alkotás, amely a Holocaust borzalmainak színhelyén épült, a Dohány (utcai) Zsinagóga közelében lévő téren, megörökítvén a budapesti gettó 600 000 áldozatának tömegsírját.»
«More than 10 000 people, including Hungarian
government officials and Jewish leaders, gathered in Budapest July 8 to
attend the unveiling of the first government-sponsored Holocaust memorial in
eastern Europe. The Hungarian Holocaust Victims and Heroes Memorial is also
the first to be built on the site of Holocaust atrocities, near Dohany
Synagogue on a plaza that marks the site of a mass grave where
600 000 victims of the Budapest Ghetto are buried.» -- The Canadian Jewish
News, 1990. 07. Nincs tudomásunk arról, hogy a közlemúltban
nagyméretű ásatásokat végeztek volna Budapesten a Dohány utcai zsinagóga
környékén, ahol 600 ezer áldozat nyugszik. Sőt, az elmúlt 50 évben sem
voltak ilyen óriási tömegsír-feltárások. Továbbá, hétezer halott tömegsírja nem
kis dolog, ha visszagondolunk az oroszok által lemészárolt 15 ezer lengyel
tiszt tömegsírjára a katyni erdőben, amit csak 1989-ben vallottak be!
Haynaut a magyar szabadságharc leverése és
az egy ideig tombolni hagyott terror után viharos gyorsasággal nyugdíjazták
és kifizették 400 ezer arannyal. Mint új földesúr ebből, birtokot
vásárolt Magyarországon. (N. B. Az 1989-es magyarországi hatalomváltás után a
budapesti kormány Haynau amerikai rokonait „kártérítésben” részesítette!) 3. Horogkereszt - «A szvasztika egy egyenlő szárú kereszt, aminek a szárai derékszögben, vagy az óramutató járása szerint, netán azzal ellentétes irányba hajlanak. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordult. Legtöbbször úgy helyezték el, hogy a vonalak vízszintesen és függőlegesen legyenek, bár néha 45 fokkal elforgatva is használják; a hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé. A motívumot legelőször valószínűleg
Eurázsia
korai lakói használták. Az indiánok
között is elterjedt volt, valószínűleg már a két kultúra kapcsolatba
kerülése előtt is. Manapság az indiai
vallási és polgári ceremóniákban rendszeresen használják. A legtöbb indiai
templomot, esküvőt, fesztivált és ünnepséget szvasztikákkal díszítik. A huszadik század elejére az egész világon
elterjedt, a jó szerencse jelképeként használták. Rudyard Kipling felhasználta a könyvein
borítóján, Robert Baden-Powell pedig a cserkészmozgalomban.
…»» Pasted from <http://hu.wikipedia.org/wiki/Szvasztika>
Összeállította:
Tóth Judit, Kanada
|
|||||||||||||||||||
«
