Hazánkért Online, csütörtök, 2007. április 5.

A KORNAI-MOLNÁR JELENSÉG

Leplezetlenül zajlik a magyar egészségügy piacosítása, ami az érezhető ellenállás ellenére meghatározott irányba halad. Bár folyamatos az orvosok és a társadalom véleménynyilvánítása, a kritikában sokan mutatkoznak naprakésznek, de az átalakítás gyökereiről kevés szó esik. Ezért kell visszanyúlni Kornai Jánosnak az Egészségügy reformjáról írott 1998-as könyvéhez, és szerzőjének az 1950-es években kezdődő karrierjéhez (pályafutásához).

Kornai közgazdász, aki 1956-ban védte meg disszertációját (szakdolgozatát) „A túlzott centralizáció és az anyagi érdekeltség egyes problémái a könnyűiparban szerzett tapasztalatok alapján” címmel. A szerző még az `56-os őszi események előtt bírálója lehetett a megelőző évek gyakorlatának. Az MDP III. kongresszusának (nagygyűlésének) anyagát is felhasználva elemezte: „1953-54 óta egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tervezésünk, gazdasági vezetésünk módszereiben komoly hibák vannak; mindinkább fékezte a vállalatok, a helyi szervek vezetőinek és dolgozóinak önálló kezdeményezését az irányítás túlzott centralizációja (központosítása) s az ezzel együtt járó bürokrácia.” Kornai munkája pontos tükre a kornak, megállapításai azonban sokkal inkább a politikán alapulnak, mintsem valóban tudományosak lennének.

Ezt tükrözi írásának utószava: „Az SZKP XX. kongresszusán (nagygyűlésén) számos utalás történt a centralizáció kérdéseire. Mikoján elvtárs, pl. ezeket mondta: Központi Bizottságunk tevékenységének fontos területe volt továbbá a kérlelhetetlen harc a bürokratikus centralizálás (központosítás) ellen, és a lenini demokratikus centralizmus teljes visszaállítására, … a helyi szovjetek és a vállalatok jogkörének növelése, a munkástömegek bevonása a gazdasági tervek kidolgozásában és megvizsgálásában való részvételre, s a termelés irányításával összefüggő kérdések megoldásában való hatékonyabb részvételbe; az államapparátus csökkentése és egyszerűsítése … Hruscsov elvtárs pedig hangsúlyozta: Nincs szükségünk a központban olyan apparátusra, (szervezetre) amely kisajátítja a helyi szervek munkakörét.” Kornai saját szavaival is visszhangozta az elvárásokat: „meg fogjuk oldani ezt a feladatot, mert a bürokráciát (ügyintézést) nagyon megelégelte, a gazdasági vezetés megjavítását határozottan kívánja a munkásosztály, a dolgozó nép”.

Magyarország sorsa, bel- és külpolitikája pontosan követte a szovjet eseményeket 1956 előtt és után is, ebben a tudomány is hűséges szolgálónak bizonyult. A Kádár-korszakban Kornai a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi és számítástechnikai intézményeiben munkálkodott, 1976-ban az Akadémia levelező, majd 1982-től rendes tagja lett. Ha az 1989-es évet fordulónak tekintjük, akkor megállapítható, hogy Kornai az ezt megelőző és az utána következő rendszernek is sikerlovagja volt (Magyar Állami Díj 1983-ban, Széchenyi-díj 1994-ben). A számos nemzetközi tagság mellett kitüntetést kapott még a Magyarság Hírnevéért, a Francia Becsületrend Tisztje 1997-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 2002-ben.

Kornai 1998-as, az egészségügyi reformról írott könyvében vázlatnak 9 alapelvet fogalmaz meg, amit azért érdemes idézni, mert már 2007-ben is mást mutat az elmélet és a valóság. 1.(Az egyén szuverenitása) Olyan átalakítást kell előmozdítani, amely megnöveli az egyén és szűkebbre szorítja az állam döntési jogkörét a jóléti szolgáltatások szférájában. 2. (Szolidaritás) Segíteni kell a szenvedőket, a bajban lévőket, a hátrányos helyzetűeket. 3. (Verseny) Az állami tulajdonnak és szabályozásnak ne legyen monopóliuma. Legyen verseny különböző tulajdonformák és koordinációs mechanizmusok között. 4. (Ösztönzés) Olyan tulajdon- és szabályozási formák jöjjenek létre, melyek hatékonyságra ösztönöznek. 5. (Az állam új szerepköre) Az állam fő funkciói a jóléti szektorban legyenek a következők: törvényes keretek előírása, a nem állami intézmények felügyelete, valamint „végső” biztosítás és segítségnyújtás. Az állam felelősséget vállal azért, hogy minden állampolgár hozzájusson az alapvető oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz. 6. (Átláthatóság) Váljék világossá az állampolgár szemében a kapcsolat az állami jóléti szolgáltatás és annak adóterhe között. A reform gyakorlati intézkedéseit előzze meg nyílt és jól értesült vita. 7. (A program időigénye) Időt kell engedni a jóléti szektor új intézményeinek evolúciójára (fejlődésére) és az állampolgárok adaptációjára. 8. (Harmonikus növekedés) Legyenek harmonikus (kiegyensúlyozott) arányok a gyors növekedést közvetlenül szolgáló beruházásokra és a jóléti szektor működtetésére és fejlesztésére felhasznált erőforrások között. 9. (Fenntartható finanszírozás) (pénzzel való fedezés) Az állami költségvetés legyen képes folyamatosan finanszírozni az állami kötelezettségvállalások teljesítését. (megjegyzés: vizitdíjról szó sem esett 1998-ban. Kornai könyvének előszavában ír arról, hogy beruházásokkal kell korszerűsíteni a felszerelést, javítani kell az egészségügyben dolgozók képzését, széles körű felvilágosítással kell hozzájárulni a lakosság egészségi önvédelméhez, stb.. Napjaink kórházbezárásai, rohamtempóban végzett átalakításai, leépítések, orvosok elbocsátása, a vizitdíj egészségellenessége ellentmondanak a fenti elveknek.)

Elgondolkoztató, hogy a legmagasabb szintű humánumot igénylő egészségügyi szolgáltatás helyezhető-e üzleti alapra, és hogyan bízható olyan közgazdászra, aki korábbi elméleteit éppenséggel a könnyűipar elemzésére építette. A négy iparág, cipő-, bőr-, gyapjú- és pamutipar adatai köszönőviszonyban sincsenek a betegellátás bármilyen mutatójával. Mégis érdemes néhány gondolatot idézni az 1956-os, a túlzott központosítással foglalkozó disszertációjából (szakdolgozatából): „a túlóraterv jellegzetes példája az olyan tervnek, amelyhez semmiféle következetesség nem fűződik. A 100 % fetisizálása, mintha ez ugyanolyan objektív (tárgyilagos) csomópont lenne, mint a 100 fok Celsius. Aki nem tartja be 100 % pontosságra őket, magukat a gazdasági törvényeket sérti meg.” Kornai nem tudná, hogy napjaink egészségügyi TVK-ja (teljesítmény volumen korlát) ugyanolyan misztikus határ, mint az 50-es évek tervteljesítése? „A szocialista rendnek a dolgozók aktivitásán, (tevékenységén) kezdeményezőkészségén kell alapulnia. Az üzemek kollektívája (közössége) sok tekintetben formálisnak látta saját szerepét a termelés ellenőrzésében.” Ha Kornai meglátta a bürokrácia túltengését és a terv-utasítási rendszer dogmáit, éppen ő ne venné észre, hogy a ma dicsőített reformok rendszere egy minden korábbit felülmúló bürokrácia irányába halad, és az ötvenes évek tervutasításainak módszere azonos a mai eurodiktátumokkal?

Kornai János 1928-ban született, tanult a Horthy-korban, kiszolgálta a Rákosi- és Kádár-rendszert, túlélte ezek sorsfordulóit, hogy napjainkban elméleti közgazdasági tanácsokkal szolgáljon a magyar egészségügy idegen érdekeknek megfelelő átalakításában. 2007. márciusában a kormánykoalíció kisebbik pártja által erőltetett (minden korábbit leromboló) biztosítási reformhoz éppenséggel 27 megválaszolandó kérdést intéz. A bőség itt a tudományosság látszata, de a lényegi kérdés, az egy vagy több biztosítós rendszer megválasztása, a befektetők ereje által az utóbbi javára eldöntetett. Ha az idősebb Kornai minden rendszerek túlélője, akkor fia, K. Gábor (született 1952-ben) életkora alapján még csak az 1989 előtti és utáni politikai és gazdasági rendszerek sikereiben részesülhetett. Ő 1971-77 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója, két évtizeden át az akkori Konjunktura és Piackutató Intézet (Kopint-Datorg) munkatársa. 1990-től pedig az Arthur Andersen Consulting Kft. különböző szintű igazgatója, az AAM Vezető Informatikai Tanácsadó Kft. majd Rt. igazgatója, elnöke. Személyes érdemének tekinti, hogy az AAM-et a legnagyobb létszámú magyarországi vezetési tanácsadó céggé tette, munkájuk eredményeképpen valósultak meg többek között Magyarországon a parlamenti-, az önkormányzati-, kisebbségi választások, illetve az EU népszavazás és az EU-Parlamenti választások. E történet másik olvasata, hogy az ország bajainak forrása az a folyamatos félretájékoztatás, melynek következtében az ország lakossága a fentieket „önként és dalolva” megszavazta. Az Arthur Andersen cég 2002-ben az Emron-botrány egyik főszereplője volt, a világméretű adathamisítás után a cég hazai bástyái máig túlélők lehetnek?

2007. áprilisában a magyar egészségügy átalakításáról nem lehet politikamentesen szólni. Rendbe tesszük az egészségügyet! – ez volt az SZDSZ álságos választási reklámja, (hirdetése) de ez az átalakítás a padlóra küldést jelenti. Molnár Lajos személyesen is szemben állt az orvostársadalom többségével, pártja pedig testületileg a magyar társadalom többségével. Csak a hazugságok rendszerére épülő jellegzetes bolsevik módszer ismerete segíthet a tisztánlátásban. Az orvostársadalom véleményalkotása történelmi felelősségű, pontos diagnózis nélkül pedig nincs gyógyulás.

Dr. Nagy Attila, PhD

orvos, közíró, Debrecen

e-mail: drnagyattila@yahoo.co.uk