Hazánkért Online, 2007. április 13.

 

 

A miniszter úr figyelmébe!

Az alábbi levelet a Dobogó c. internetes lap

 2006. decemberi számában találtuk

 

Vastagh Pál igazságügyi miniszter úrnak

Tisztelt Miniszter Úr!

 

E hó elején napilapból értesülhettem arról, hogy Ön hivatalos izraeli útja során újabb kárpótlási igényről tárgyalt. Ezzel összefüggésben a következőkre szeretném szíves figyelmét felhívni.

Valószínűnek tartom, hogy Ön is ismeretében van annak az elmúlt évben nyilvánosságra került brit levéltári dokumentumoknak, amely a magyar ügyekkel foglalkozó osztályon F.O. 371/34498./C. 120351.sz. alatt kapott elhelyezést. Az idézett dokumentum szerint 1943 nyarán az akkori magyar kormány, kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz, hogy tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból.

 

Ennek tárgyalása során megjelent a Zsidó Képviselettől Haimer professzor, aki a zsidó nagytanács azon kérelmét adta elő, hogy "a magyar kérelem teljesítése miatt aggódnak a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800.000 zsidó megsemmisítését eredményezné."

Az elhangzott vétó után az angol referens, dr. Randall, a következőt írta saját kezűleg a dokumentumra:

"E kérdést megkülönböztető figyelemmel kísérjük, és ezért nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné."

 

Az idézett kor-dokumentum tartalma után egyértelműen megállapítható, hogy a magyar nemzet védőfalként lett feláldozva az országban akkor tartózkodó 800 000 zsidó megmentése érdekében.

Nem akarom ezzel összefüggésben emlegetni a világszerte szajkózott "utolsó csatlós, fasiszta, tömeggyilkos stb." megbélyegzéseket, amelyek még napjainkban is felszínen vannak. De azt, hogy az áldozattól követeljenek unos-untalan bocsánatkérést, vagyoni kárpótlást, még enyhe kifejezéssel élve is cinizmusnak nevezhető.

Az eddig felsoroltak ismeretében a következő kéréssel fordulok Miniszter Úrhoz:

Állítson fel egy bizottságot annak megközelítő megállapítására, hogy az 1943-as kiugrás megakadályozása következtében milyen kár érte a magyar nemzetet: a liberátorok szőnyegbombázásából, az ország későbbi hadszíntérré válásából, a lakosság elhurcolásából, azok nagy része elpusztulásából, a már többszörösen megkövetelt és kifizetett kárpótlásból, az ország negyven évig tartó folyamatos kirablásából, a nemzetet világszerte gyalázó hangok károkozásából.

A felsorolt károkat - amelyek többszörösét teszik ki az ország jelenlegi külső és belső adósságának - teljes egészében az idézett zsidó képviselet felé kell benyújtani. Elutasítás esetén a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni.

Mindaddig, amíg a Magyar Állam ez irányú vagyonjogi követelését nem teljesítik, elfogadhatatlan a másik oldal bárminemű követelése.

Miniszter Úr! Levelem már csak azért is időszerűvé vált, mert a gyilkos nemzet minősítést éppen attól a külföldön élő neves karmestertől kaptuk, aki a sajtó híradása szerint a magyar népet 'milliós nagyságrendű gyilkosoknak' nevezte. Az illető karmester Solti György, aki ezt követően május 8-án a Budapest Kongresszusi Központban a Fesztivál Zenekart vezényelte.

 

Miniszter Úr! Elképzelhetőnek tartja-e, hogy valaki Izrael népét a palesztinok milliós nagyságrendű gyilkosának nevezze, s utána Tel Aviv legnagyobb koncerttermében izraeli zenekart vezényeljen?

Üdvözlettel:

Terschach Rudolf

--------------------------------------

 

*       Ajánlott olvasmány:

 

» Csontváz a szekrényben

---

N.B. – Egyik alkalommal a Talmud-hívőknek a II. János Pál pápa azt mondta, hogy „a nácizmus őrült, rasszista ideológia volt.” De azt nem említette, hogy a ’30-as években e véleményt a németországi zsidó közösségek feletti diktatórikus cionisták nem osztották, hiszen készültek Izrael állam megvalósítására, ahová tömeges zsidó bevándorlókra volt szükség. [Részleteket lásd a zsidó író Lenni Brenner, The Transfer Agreement c. könyvében! Kapható az „amazon.com” terjesztőnél. Nem várható el, hogy a kommunista miniszter úrnak ilyesmikről tudomása legyen! És ha lenne is, bizonyára letagadná, mert az érdekei más ügyet szolgálnak. Szerintünk a zsidók kártérítésével a cionisták az adósok, de semmiképpen sem a magyarok. --tj]