|
|
||
|
Hazánkért
Online, 2007. május 5. Néhány szó azokhoz a
«középúton járó» urakhoz
Részlet Istóczy Győző
országgyűlési képviselő
«12
Röpirat» c. kiadványából, Budapest, 1882. márczius 15.
Benne vagyunk tehát a zsidókérdésben. Beszélnek róla a parlamentben, írnak róla hasábos czikkeket az újságokban. – Nagyon természetes tehát, hogy azok, kikhez a mozgalom már eljutott, határozott állást foglaltak. Vannak pro és contra, de sajnos, hogy van még egy párt, amely olyanformán politizál, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon. Ezek az urak búsan lamentálnak, [siránkoznak] hogy erőszakos mozgalom miatt a zsidók kivándorolnak, s akkor azután mivé lesz a kereskedelem széles Magyarországon? Kire marad a kis ködmen?! Tisztelt «középutat tartó» urak, ne féljenek semmit! Lesznek keresztény kereskedők. Avagy talán azt hiszik önök, hogy mindenütt úgy van, mint nálunk, hogy mindenütt zsidó jellegű a kereskedelem? Igen szeretik Francziaországot utánozni, miért ne tudnák utánozni azt a jóban is: kereskedelemben? Vagy talán azt hiszik tisztelt önök, a magyar ember nem tudna kereskedni? Igenis, az is tudna, csak úgy nem, mint a zsidó, mert van Istene, akitől fél, és van nemzeti jelleme, amelyet piszkos üzelmek által beszennyezni nem akar, nem tud. Ez ellen nem argumentum az, hogy hát miért nincsenek nálunk keresztény kereskedők most, és miért nem mennek ifjaink a kereskedelmi pályára? – Hála az égnek vannak a kereskedők közt keresztények is. Ami pedig az ifjakat illeti, oda mennének biz’ azok, csak mehetnének, de hogyan menjenek oda, ha a zsidók maholnap még az iskolákból is kiszorítják őket? Biztos forrásból tudom, hogy egyik katholikus főgimnáziumban azt mondá a «zsidóvallású magyar» diák egyik katholikus tanulónak: - «Tübb jogom
van ide járni, mint mogának.» S ha már itt elkezdi a versengést, ki bír vele majd akkor, midőn magának lesz «bultja» [boltja], s a szomszédban, meg a másik szomszédban és mindenütt a maga feleit látja? Hogy telepedjék ilyen kígyófészekbe becsületes keresztény üzletember? Nem képes velök versenyezni: biztosan megbuktatják! – Aki erre is azt tudja mondani, ne hagyja magát elnyomni, az fogadja őszinte részvétünket, mert annak logicája [logikája] igen beteg. Talán elhiszik önök, tisztelt «középúton járó» urak, hogy Bontoux csupán passióból [szenvedélyből] bukott meg? Küzdött biz’ az eleget, hogy le ne szorítsák a térről, mégis leszorították, pedig Francziaországban nem jut ám annyi zsidó egy keresztényre az üzleti életben, mint nálunk. De ne menjünk olyan messze, tudnék én tisztelt önöknek olyan falut mondani, amelynek korcsmájáért keresztény bérlő 600 forintnál többet saját kára nélkül nem ígérhetett, a zsidók ellenben felverték 800-900 forintig. Tessék velök versenyezni! Különben tisztelt urak, ne tartsanak semmitől: a zsidók nem fognak kivándorolni, mert mi nem akarunk erőszakos megoldást. Mi csak azt a hírneves «1867. évi XVII. t. cz.» négy sorát akarjuk áthúzni. De erre önök azt mondják, hogy az emancipáczió eltörlése csak növelni fogja a bajt, mert akkor annál nagyobb hévvel vetnék magukat az uzsorára a zsidók! – Persze 1867 óta Magyarországon nincs uzsorás zsidó! Van biz’ itt «quantum satis!» [éppen elég, ami szükséges] s csak kerüljön valaki a körmeik közé, megnyomorítják manap is, mikor még virágzik az emanczipáczió a maga teljes díszében, sőt még jobban, mint azelőtt, mert van sok zsidó fiskális, aki megexequálja a szerencsétlen megcsaltakat jószívű hitelezőjük érdekében. De ha majd nem lesz törvény, amelynek a szárnya alá meneküljön a csaló, nem lesz oly sok csaló sem! Azt is mondják önök, hogy ’az emanczipáczió eltörlése ellenkezik a humanizmussal!’ Szép gondolat, csak az akár, hogy kilátszik a köpeny alól a lóláb! – Általában a XIX. Század ne argumentáljon [vitatkozzon] a humanismussal [emberiességgel]. Hát tisztelt humánus uraim, midőn a nemzetek ifjúsága, nem ritkán nagyravágyó ministerek által okozott háborúkban, a csatatéren egymást lekartácsolja [lövöldözi]: az is humanismus? Vagy midőn a becsületen ejteni vélt szennyfoltot vérrel lemosni akarók hidegvérrel egymást lelövik: az is humanismus? Vagy midőn a rögtönítélő bíróság egy pár hatos miatt (factum) valakit felköttet: az is humansimus? Humanismus ide, humanismus oda, az emberölés, emberölés marad akár harcztéren, akár párbajban, akár kötél által történjék. «Ne bántsd»-nak hívják a másét, következőleg akinek éltet nem adtál, nem is veheted el. S lám! Önök ezt meg tudják egyeztetni humanus érzelmeikkel, sőt ’malum necessarium’-nak [szükséges rossz], lovagiasságnak s a rend fenntartása szükségesnek is tartják, hanem minket, mivel azt akarjuk elvenni, amit adtunk, és azért akarjuk elvenni, mert jótéteményünket a mi megrontásunkra használják. Ezért minket «inhumánusok»-nak [emberteleneknek] tartanak! Pedig mi nem akarunk senkit is megölni. Avagy talán az önök «humanismusa» azt követeli, hogy egy jöttment népfaj egyenlő legyen önökkel s emellett önfeleiket, akik csont az önök csontjából, és vér az önök véréből, a zsidó nép elnyomásának és zsarnoki önkényének tegyék ki?! Még a holló sem vájja ki a másik holló szemét! Nem akarjuk mi bántani senki vallásos meggyőződését: nem akarunk mi a lelkiismeret ügyében törvényeket gyártani, mert ez világi fórum elé nem tartozik. Csak nemzetiségünket, a magyar népet akarjuk biztosítani a morális és vagyoni tönkrejutás ellen, amellyel az a mi vérünkön meghízott népfaj fenyeget, mely Istentől nem, s embertől is csak akkor fél, ha kezében botot lát. Azért, tisztelt uraim, ne tetszelegjünk magunknak azokban a nagyhangú szavakban, azok helyett inkább ne feledjük el azt, amit körülbelül 2000 évvel ezelőtt Róma nagy államférfia [Cicero, De Legibus III,] mondott: -« Salus rei republicae suprema lex esto!» ~ [A közösség (a Haza) üdve legyen a legfelsőbb törvény.]  A 12 Röpirat (ismertető) 1880 őszén néhány budapesti és vidéki napilapban előfizetési felhívás jelent meg. A felhívás bejelenti, hogy a közeljövőben Budapesten «12 Röpirat» címen havonta megjelenő politikai, társadalmi, közgazdasági közlöny indul meg Istóczy Győző szerkesztésében.
Istóczy már régebben tisztában volt azzal, hogy eszméi és tanításai csak szűk körre szorítkoznak mindaddig, amíg valamilyen sajtószervet nem teremt, amelynek közvetítésével a nagy tömegekhez szólhat. Ezért indította meg 1878-ban «Jövőnk» című hetilapjai, amelyeket azonban néhány hónap múlva az érdeklődés hiánya miatt meg kellett szüntetnie. Négy évvel később már óvatosabb volt, csak havi folyóirattal próbálkozott. Vállalkozása ezúttal sikerrel járt. Az előfizetési felhívás kibocsátása után néhány héttel már annyi előfizető jelentkezett, hogy a lap megindítása kifizetődő vállalkozásnak látszott. Ettől kezdve tizenkét esztendőn keresztül minden hónap közepén pontosan megjelent a 12 röpirat új száma. Alcíme később "antiszemita", majd "antiszemita pártközlöny" lett. Utóbb az alcím el is maradt. Az új folyóirat célja első számától az utolsóig az antijudaista eszmék népszerűsítése. A legtöbb cikk természetesen a magyar közviszonyokat tárgyalja, kíméletlenül támadja bűneiért és mulasztásaiért a kormányt, az uralkodó pártokat és az egész rendszert. Számos cikkíró a lapban foglalkozott a zsidóság társadalmi és gazdasági terjeszkedésének eszközeivel és módozataival. Legtöbbször nyers őszinteséggel és kíméletlenül rámutatnak a zsidóság diadalmas előrenyomulásának és érvényesülésének igazi okaira. A 12 Röpirat népszerűségére jellemző, hogy Tisza Kálmánék ismételten a folyóirat betiltására határozták el magukat, de szándékuk végrehajtására sohasem került sor. A lap cikkírói többnyire álnévvel szerepeltek. Amíg az Antiszemita Párt fennállott, a 12 Röpirat is nagy olvasótáborral rendelkezett, a párt megszűntével a lap iránt is megcsappant az érdeklődés. Az utolsó évfolyamra 1892-ben már csak ötven előfizető jelentkezett és így nem maradt más hátra, mint beszüntetni a lapot. A 12 Röpirat a maga idejében felvilágosító munkájával fontos hivatást töltött be, a benne összegyűjtött anyagnál fogva pedig mindenkor becses kútforrása lesz a nyolcvanas évek antiszemita mozgalmaira vonatkozó kutatásoknak. Tovább »»
MEGJEGYZÉS Istóczy írása ma is rendkívüli időszerű, csak nézzünk körül a magyar társadalomban, vagy ugyanúgy szerte a világban is. Micsoda évszázados, a napjainkig tartó küzdelem a magyarság fennmaradásáért! Mi változott a XIX. század óta? Semmi! Hazát adtunk egy idegen fajú és kultúrájú erőszakos népnek, amely soha nem tanul a saját történelméből és visszaél a magyarság vendégszeretetével. Nekünk ne szónokoljanak «esélyegyenlőségről…!» Magyar-fajvédők
pedig mindig voltak a történelmünkben és bízom abban, hogy lesznek a
jövőben is, mert amíg nem pusztítják ki belőlünk az élni-akarást,
addig van remény! -- TJ
|
