Hazánkért

Canada Online

 1492 – 0956

*

2007. május 20.

 

------------------------

 

VÁLTÓFUTÁS

IV. rész

A Vashölgy, Gorbi és Red Ronnie

 

 

John O’Sullivan cikkének második és harmadik részében, amit a kanadai National Post közölt folytatásban, Ronald Reagan 33 ° tiszteletbeli (Shriners, Máltai Lovag) szabadkőműves volt amerikai elnökkel és Margaret Thatcher angol elnöknővel foglalkozik. -- «A kilenc nap, amely megrázta a kommunizmust.»

M. Thatcher

a saját szobrának

 leleplezésénél,

az angol parlament előtt!

(Ez nem valakinek

 a halála után szokás?)

 

 

Kissé elkalandoztam a témától, mert közben rájöttem, hogy az író – szándékosan? -- mennyi mindenre nem figyel fel, amikor a «kommunizmus bukásáról» ír. Kimaradtak a titkos szabadkőműves szervezetek, az elhallgatott nyilatkozatok, a féligazságok, a kitüntetések, a paktumok, a globalizáció átka… többek között. Könyve szappanopera-szerű novella, félrevezetett külföldi olvasók szórakoztatására, akik az utolsó oldal után – ha odáig elérnek! -- elégedetten és hálálkodva zárják be a művet, hogy hál’ Istennek úgy van, ahogy O’Sullivan megírta, ezért ők mostmár mindent tudnak, mindenről.

 

O’Sullivan cikkéből kitűnik: Thatcher asszony a kommunista Gorbinak köszönheti elhíresült diplomáciai sikereit. De nézzük meg az érem másik oldalát.

1976. január 19-én a Vashölgy csípős beszédet mondott a Szovjetunió ellen a Kensington Town Hall hallgatósága előtt, a híres beszéd így hangzott:

«Az oroszok világuralomra törekednek, és gyorsan megragadnak minden alkalmat, hogy a világ leghatalmasabb imperialista nemzetté váljanak. A Szovjet Politbüró embereinek nem kell aggódniuk a közvélemény miatt. Ők fegyvereket tesznek a vajaskenyér elé, mialatt mi, gyakorlatilag mindent a fegyverek elé helyezünk.» [Nemcsak vajaskenyérrel él az ember! –tj]

 

A szovjet védelmi minisztérium folyóirata (Krasnaja Zvezda – Vörös Csillag) nem késlekedett a válasszal: -- «Iron Lady» becenévvel tisztelte meg, amit a moszkvai rádió is bemondott. A politikus asszonynak nagyon megtetszett a név, amit a közvéleményben az «állhatatos, rendíthetetlen, és kemény asszony» kép követett. Állítólag Sir Ian Gilmour, az angol Konzervatív Párt tagja adott a Vashölgynek egy másik nevet is: «Attila the Hen» - «Attila asszony» (de a «hen» szó lehet kotlóstyúk is), ezt viszont már nem rögzítette a történelem.

 

A néptömegek félrevezetésére alkalmazott úgynevezett «hidegháború» idején M. Thatcher, Ronald Reagan elnök szovjet-ellenes politikájának legszívósabb támogatója volt, ami szöges ellentétben állt a Nyugat akkori (1970) détente-irányzatával (békés együttélés a kommunistákkal. Ugye emlékszünk? Ezt a pápa kezdte meg a II. Vatikánnal.

A **Reagan-Thatcher kommunista-ellenesség** odáig fajult, hogy a Vashölgy amerikai haderőknek is lehetővé tette, hogy angol bázisokra atomlövedékes állomásokat állítsanak fel. Ez persze tömeges tiltakozásokat váltott ki az Atom Lefegyverzési mozgalomnál.

 

Gorbi búcsúcsókkal küldi

pihenni a véres kezű

kommunista

kelet-német Honeckert

 

R. Reagan és

 II. János Pál pápa

 

S akkor hoppá… Londonban egy szép napon fordult a kocka:-- Mrs. Thatcher elsőnek lépett elő a nyugati szövetségesek vezetői közül, aki megkülönböztetett melegséggel fogadta Mikhail Gorbacsov 33 ° szabadkőműves reform-kommunista kiemelkedését a süllyedő szovjet paradicsomból. A korábban angol Vashölgyből, most egyszerre vajaskalács lett. Mielőtt Gorbi pártvezér lett három hónappal korábban, 1984-ben, sikerült nyélbeütni találkozót, és mindenkinek elmondta, hogy a szovjet elvtárs mennyire megnyerte a tetszését «ezzel az emberrel együtt dolgozhatunk». Mi történhetett Mrs.Thatcher korábbi véleményével 1976 és 1989 között? Valakik kiadták az utasításokat arra, hogy a kommunizmust nem szabad többé elmarasztalni?

 

A kiöregedett, alkoholista apatacsikok már nem számítottak többé, itt volt a friss, fiatalos, nyugati öltözékekben tetszelgő Gorbi és a legújabb párizsi divat szerint öltözködő Raissa, a felesége. A Vatikánból elindított détente egyaránt elérte Londont és Washingtont. Sztálin-rajongás és a londoni gombafejű Beatles-muzsikusok, majd N. Ceausescu után ez volt egy újabb alkalom, amikor Gorbacsov-hisztéria árasztotta el a világot – kivéve a Szovjetuniót, ahol Gorbit nem hősnek, hanem bukott vezérnek tekintették.

 

A Nyugat azt hitte, hogy győztesen került ki a hidegháborúból. Egyes megfigyelők szerint Nyugaton Gorbacsov  népszerűsége, -- a súlyos orosz gazdasági válság miatt, -- fordítottan volt arányos a hazai közvéleményével. Nyugati hírközlőszervek állandó népszerűsítésének köszönheti a hatalmát.

Gorbi a nyolcvanas években a Kommunista Párt utolsó reménysége volt a hatalom átmentésére. A Peresztrojkával se történt semmi! Ellenben az ország lángolt a zűrzavarban, és a nemzeti kisebbségek is lázadoztak, munkások sztrájkoltak. Közben elismeréseket kapott azért, hogy Európában megszületett az új demokrácia? Kelet-Európa népei évtizedekig próbálkoztak a kommunizmus buktatásával, és lám csak kilenc nap alatt a három személy – a pápa, Mrs. Thatcher és Reagan -- megcselekedték azt, amiért a második világháború óta ezrek és ezrek áldozták az életüket. A kommunizmus bukásához elég volt az európai divat szerint öltözött Gorbacsov házaspár külföldi megjelenése!  Igaz, hogy elkergette a szovjet tankok és haderő sötét felhőit, de nem is volt más választása, hiszen a pénztár már régen megüresedett.

1989: homoszexuális prostitúció …

Tizenéves fiúk éjféli

 látogatásai a Fehér Házban.

Olvasható felnagyított formában itt

• A legújabb botrány: PrisonPlanet

 

http://en.wikipedia.org/wiki/Lawrence_King

• A Wikipedia internetes lexikon cáfolja a botrányt és „beugratás”-nak (hoax) könyveli el a fenti közleményt.

A Google kereső  több mint félmillió oldalt hoz ki,

amelyek a témával foglalkoznak!

 

• Ez a két oldal nem cáfol.

http://www.franklincase.org/1-22-89.htm

http://la.indymedia.org/news/2007/02/193672.php

 

 

Ronald Reagan Mrs.Thatchernek hálásan megköszönte, amiért őt meggyőzte Gorbacsov őszinteségéről, aki – a politikus asszony véleménye szerint -- «valóban komolyan gondolta a reformokat, és a Szovjetunió liberalizálását». A Kelet-Nyugat közötti enyhülésnek köszönhető a hidegháború vége. 1998-ban Lady Thatcher-t az amerikai elnök felesége, Nancy, «Ronald Reagan Freedom Award»-dal tüntette ki. A kitüntetést kizárólag azok kaphatják, akik «munkájukkal jelentős eredményt értek el a tartós világszabadságért».

 

Természetesen, majdnem tíz évvel az esemény után, lehetne egyet s mást írni a Thatcher-féle világszabadságról, vagy Ronald Reagan Izrael iránti rendíthetetlen barátságáról, s arról, hogy kiknek mindez volt előnyös, kamatozó, és kik kerültek még nagyobb katasztrófába.

 

Reagan és Gorbacsov között olyan közeli barátság alakult ki, ami elősegítette, hogy 1986-ban aláírták az INF Egyezményt (Intermediate-Range Nuclear Forces). Gorbi kitüntetések egész sorozatát kapta: a «Ronald Reagan Freedom Award», «Nobel Békedíj», a Time Magazine első oldalán «Man of the Year». 1988-ban Moszkvai látogatása alkalmával egyik újságíró megkérdezte, hogy «Ön még továbbra is a sátán birodalmának tekinti a Szovjetuniót?» - «Nem, én egy másik időről, korszakról beszéltem.» - válaszolta Reagan.

 

A színész, különböző szerepekhez mindig átöltözik, mert más és más egyéniséget alakít. Ronald Reagan színész volt, legalább 55 filmben alakított szerepet, és mint politikus remekül használta a tehetségét: -- elhitette az emberekkel, hogy amiket mond, azt szívből maga is elhiszi. Legendák szállnak a kommunista-ellenességéről, ami persze színjáték volt csupán, az adott körülményekhez.

 

 Hollywoodban, a második világháború után kommunista színészek tömegei lepték el a filmvárost. Reagant, aki a filmszínész-kör elnöke volt, s úgy becézgették, hogy «Red Ronnie» (Vörös Ronnie). Sokat lehetne még írni Reagan viselt dolgairól a politikában, de elég annyi, hogy ő nyitotta meg a kaput a vörös Gorbacsov előtt és tette a részére lehetővé a «State of the World Forum»  nevű intézményt, San Francisoban.

Bár a kommunizmus új mérföldkőhöz érkezett, Reagan az Illuminátus Új Világrend és Mikhail Gorbacsov 33 ° szabadkőműves mellé állt. A szabadkőművesek nem maradtak hálátlanok: 1988. február 11-én C. Fred Kleinknecht nagymester, a Skót Rítus 33. fokozatú tiszteletbeli tagjává avatta fel.

 

* A «Presidential Medal of Freedom» című kitüntetést azok kapják, akik az Új Világrend megvalósításának érdekében tevékenykednek és érnek el eredményeket. Természetesen M. Thatcher, Gorbacsov és II. János Pál is kapott belőle. Ronald Reagan nevéhez fűződik, /1/ a «Rex-84» című program, amely előírja gyűjtőtáborok megépítését polgári személyek részére, az Egyesült Államokban és világszerte, /2/ Red Ronnie keze volt benne, hogy a Promis c. spyware-t betelepítették az Internetbe. Ó Szabadság! …..

Reagan és a felesége Nancy felelősök azért, hogy Amerikában elterjedtek a sátánimádat és az ördöngösség szektái, hiszen naponta nézegették a kristálygolyót, figyelték a horoszkóp jóslatait. Jósnők napi tanácsai alapján irányították a világ ügyeit.  Amikor Reagan és Kleinknecht szabadkőműves szertartásokat rendeztek a Fehér Házban, és nem a páholyban, nagyon jól tudták miről van szó, -- felajánlották Lucifernek az egész országot, a szabadkőművesség elvei alapján!

*

«A nyolcvanas években Reagan az Egyesült Államok első embereként Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió akkori vezetőjével elévülhetetlen érdemeket szerzett a hidegháború korszakának a lezárásában.» -- az Internet egyik magyar weboldaláról.

 

Magyar weboldalakon valóságos Reagan-kultusz indult el, -- cikkek százai emlékeznek meg a «nagy Reaganról». Ugye mindenkinek joga van dicsőíteni, akit, vagy amit akar, de azért remélem, hogy a weboldalak szerkesztői rászánják magukat egy kis kutatásra, mielőtt dicshimnuszokba kezdenek, ha csak nem tartoznak ők is a csaholók kórusába! 

Lehetséges, hogy írásaimmal majd pár embert magamra haragítok, de a Zsarnokrácia szolgálatába szegődött személyeket nem fogadhatom el, mint az emberiség jótevőit! Ugyanakkor nem mindenki őriz róla kellemes emlékeket!

Reagan politikájának köszönhető nagyon sok ember halála, szenvedése. Égbekiáltó bűnei még Kaliforniában kezdődtek, amikor kormányzó volt, de a tetőpontot a Fehér Házban az elnöksége alatt érte el, amikor vegyi-, és biológiai-fegyvereket adott el Iraknak, és azzal bíztatta Szaddám Husszeint, hogy bombázza le Iránt, mialatt Iránnak is pofátlanul árulta a fegyvereket. Ez a Reagan-győzelem egymillió embert küldött a másvilágra! Közel-keleti mesterkélései átterjedtek Közép-Amerika, Nicaragua, Afganisztán, Guatemala, El Salvador, Honduras térségébe, ~ és ki felejtette el az «Iran-Kontra» botrányt?… stb …. Ez a jóbeszédű színész úr mindenütt «csak a kommunizmus ellen harcolt!» A fegyvergyárosoknak szükségük volt háborúkra, pénz volt sok az amerikai nép zsebéből! [A történet elég hosszú, de többek között ez is a következő folytatás témája.]

 

A Reagan-uralom óta tizennyolc év telt el. Azt hiszem, -- legalábbis nekünk magyaroknak -- nem kell képet festeni arról, hogy mit is jelentett hazánknak a hatalomváltás: mi történt a nemzeti vagyonnal, hogyan fulladozik az ország a privatizációk miatt, kik és milyen alapon követelnek kártérítéseket, az egyre nagyobb államadósság, az idegenek betelepítése, a rengeteg hazugság és félrevezetés, szabadkőművesek névsora, és előre láthatólag milyen sors vár ránk. Vegyük mérlegre az elmúlt két évtizedet, és mielőtt szobrokat állítunk, keressük meg a bűnösöket. Ezekről bővebben írok a következő folytatásokban. Türelmüket előre is köszönöm!

Miután Reagan szobrát felállították 2006-ban, valaki a talpazatra ráírta festékkel:  **Mr. Kapitalizmus**. Az illető nagyon jól tudta miről van szó, és én még mást is írtam volna. Nem mondom azt, hogy jól tette, de mivel nem szeretek középületeket rongálni, inkább itt írom meg a cikkeimben azt, ami úgyse férne a szobor talpazatára! +++ Vége

 

Tóth Judit

 

 

 Gorbacsov: «A világ-kormány elkerülhetetlen. Nem kétséges, hogy lesznek összetűzések, kényszer-megoldások és egyezmények. De mindez szükséges része annak az átfogó [globális] civilizációnak, amelynek születésénél ma részt veszünk.» ---James Garrison President, Gorbachev Foundation USA; quoted in The Daily Record, Dunn, NC, p.4 10/17/95

 

 1987. november: Sir William Stephenson, a második világháború alatt a szövetségesek kémszolgálatának vezetője szerint Gorbi a következőket mondta a Politbüró tagjai előtt: -- «Elvtársak, ne törődjenek azzal, hogy az elkövetkezendő években miket mondanak a peresztrojkáról meg a demokráciáról. Ezek legfőképpen csak a külső fogyasztást szolgálják. Szépítgetésen kívül semmiféle jelentős belső változás nem lesz Oroszországban. Célunk Amerika lefegyverzése és népeik elaltatása.  Három dolgot akarunk megvalósítani: /1/ az amerikaiak vonják ki haderőiket Európából, /2/ számolják fel atombázisaikat és erőiket Európában, /3/ Amerika szüntesse meg az SDI (Strategic Defense Initiative) programját.

[http://www.conspiracyarchive.com]

 

 

 

A Máltai Lovag érem

Reagan is kapott

 ilyen kitüntetést

«US Presidential Medal

of Freedom»

(Elnöki szabadság-érem)

Kékszínű kör közepén

13 ötágú csillag alakítja

a hatágú

 Salamon-csillagot

 

 

A Lucifernek felajánlott ország bérencei!

 

Lucifer-imádók: Bill Clinton, G. W. Bush, Elizabeth Taylor,

Silvio Berlusconi és a gombafejű Paul McCartney

 

 

 

 

-------------------

2006. december 23

Ronald Reagan  

mellszobra a magyar

 fővárosban

*

elnöki hivatal

1981 – 1989

1. R. Reagan (1911-2004) mellszobra: A városvezetés az önkormányzat MDF-frakciójának javaslata alapján tárgyalt a kezdeményezésről. Az indítványhoz csatlakozott Zwack Péter volt amerikai követ, aki 1,5 millió forintot ajánlott fel e célra. A városligeti Washington-szobor környezetében felállítandó Reagan emlékművet hasonló összeggel fedezné a fővárosi önkormányzat. -- Demszky Gábor személyes indokai alapján határozottan támogatta azt, hogy emléket állítsanak Reagan elnöknek. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy 1983-ban Ronald Reagan levele mentette meg őt attól, hogy a fennálló rendszer elleni fellépése miatt bebörtönözzék. Az amerikai elnök ugyanis levélben igazságos és jogszerű ítéletet sürgetett Demszky Gábor perében. [origo.hu] – Ha Reagan  csak ennyit tett a magyarságért, akkor a szobrot Demszky hálószobájába kell átvinni!  Milyen szomorú, hogy 1958-ban senki sem tiltakozott Washingtonban, amikor Kádár-Csermanek 150 tizenéves magyar szabadságharcost küldött a halálba, és 2006 őszén sem írt senki levelet a félholtra vert magyarok megmentéséért!

Vajon a maoista Demszky elérte már a vakoló testvéreknél 33°-ot? –TJ

 

Vége

 

 

 

Váltófutás, I.

Váltófutás, II.

Váltófutás, III.