Hazánkért

 

Hazánkért Online, 2007. június 6.

 

Az Élettörvénykönyvük adja a lelki táplálékot?

 

 Hebron, 2006. november – Ezen az őszi napon a stockholmi emberjogi szervezet tagja Tove Johansson és barátai palesztin gyerekeket kísértek haza az iskolából. Útközben zsidó férficsoport állta körül a svéd önkénteseket és kezdték őket köpködni, a közelebb állók pedig  rugdosni.

 

Általában az Israeli Defense Force /IDF/ mintegy százfőnyi katonája teljesít szolgálatot a megszállott területeken, kizárólag zsidó telepesek védelmére. Ezen kívül, a helyi telepesek külföldi zsidó turisták támogatását is élvezik, akik a világ mindent tájáról, Franciaországból, Angliából és még az Egyesült Államokból is érkeznek a bátorításukra. Most is külföldi zsidók csatlakoztak a szégyenletes támadáshoz.

A sérült 19 éves Tova Johansson

a földön fekszik –

a katonák nézelődnek

 

 

A katonák pár méter távolságra szinte szórakozottan nézték a szörnyű látványt, amikor az egyik telepes üres üveggel megütötte Tove arcát, amitől széttört az arccsontja. A lány azonnal a földre esett, a zsidók pedig tapsoltak és nevetgéltek. A katonák, akik nem próbáltak közbelépni, csak nézték, mi történik, majd odajöttek a telepesekhez, és csak annyit mondtak:

"- Oké, elég lesz fiúk." – miután csak három zsidót vettek őrizetbe, akiket azonnal szabadon is engedtek.

 

Egy zsidó telepes-orvos negyedórával később érkezett a támadás helyszínére, de ahelyett, hogy segített volna a sebesült lányon, inkább vallatni kezdte az emberjogi társaságot, hogy „kicsoda az áldozat és mit keresnek Hebronban”, de megtagadta a segítségnyújtást a vérző lánytól. Öt perc múlva megérkezett egy katonaorvos is, aki végül kezelte a kislányt.

 

Az izraeli rendőrség nyilatkozata szerint nem vettek fel jegyzőkönyvet az esetről, (mert ugye minek?) továbbá a támadók közül ketten jelentették a rendőrségnek, hogy pár órán belül visszarepülnek Franciaországba. /1/

Rachel Corrie halála

 

Rachel a jobboldalon ül barátaival,

együtt védnek egy rombolásra

 ítélt kutat.

Rachel a talajgyalu előtt áll,

Hangosbeszélővel szól a katonához

 

Rachel elesik

és a talajgyalu lerohanja. Kétszer!

 

 

A véresen, félholtan földön fekvő

amerikai lány /3/

 

 Rafah, 2003. március – Washingtonból Rachel Corrie egyetemista lány nem tudta, hogy soha többé nem térhet vissza hazájába, amikor tiltakozni ment a palesztinok mellett az izraeli romboló politika ellen. Rachel bátran a Jacob Dallal zsidó katona talajgyaluja elé állt,

nehogy lerombolja dr. Samir Masri palesztin orvos lakóházát. A tüntetők bent voltak házban, Rachel pedig kiment a talajgyalu elé állt, hogy megpróbálja megállítani. Integetett a vezetőnek, és hangosbeszélővel szólt a katonának, hogy álljon meg, amikor megbotlott és elesett. A szörnyűséges gépezet csak ment tovább, teljesen elgázolta a lányt, majd visszafelé hajtott és újra előrement – tehát kétszer! -- Rachel testére. Hiába kiáltoztak a tüntetők, hogy álljon meg. A zsidó katona ezt „baleset”-nek nevezett.

Ez történt négy évvel ezelőtt. Az amerikai külügyminisztérium teljes kivizsgálást kért Izraeltől – amit még ma is biztosan ***vizsgálgatnak***! Az ügyet szépen a szőnyeg alá seperték… soha többé nem hallottunk róla. Tiltakozni, panaszkodni nem szabad, mert az természetszerűleg már az antiszemitzmus határát súrolná!

 

Ez itt az akkori angol nyelvű közlemény:

The Death of Peace Activist Rachel Corrie -- 3/17/03 Israelis run over American woman with bulldozer. --  Greg Schnabel 28, from Chicago, said the protesters were in the house of Dr. Samir Masri. "Rachel was alone in front of the house as we were trying to get them to stop," he said. "She waved for bulldozer to stop and waved. She fell down and the bulldozer kept going. We yelled 'stop, stop', and the bulldozer didn't stop at all. It had completely run over her and then it reversed and ran back over her," he said. /2/

 

A gyilkosságról számos hírközlőszerv is beszámolt, de Washingtonból egyetlen tiltakozó szó nem hangzott el! Ez alatt, G. W. Bush és Tony Blair az iraki nép ***demokratizálásával*** foglalatoskodtak mondván, hogy ***milyen szükséges harcolni Amerika védelmében a terrorizmus ellen.*** A washingtoni kormányról már régen lehullott az álarc, de még mindig túl sokan vannak, akik -- ezért vagy azért, egyéni érdekből --becsukott szemmel járnak a világban.

 

Lehetséges, hogy a talajgyalus zsidó katona a Talmud tanításait követte, amikor meggyilkolta Rachelt?

 

 Talmud-kincsek - A nemzsidók udvara baromfiistállónak tekintendő. (Ugyanott 61b., 62a.) A nemzsidók lakásai nem tekintendők lakásoknak. (u. o. 75a.) "Aethiopia" alatt (a 67. zsoltárban) a gonosz kormányok értendők a Talmud szerint; a "nádas vadai" alatt pedig az a "vadállat", amely minden cselekedetét náddal, vagyis az izraeliták üldözésével hajtja végre. Ezt a "vadállatot" kell tehát megfenyíteni. Ki ez a "vadállat?" Róma, amelynek 365 bástyája van s minden bástyának 365 része és annyi vagyona (!), hogy az egész világot táplálhatná. Izmael rabbi kérdé: Kinek van mindez szánva? Neked, a te társaidnak és a te társaságodnak, mert írva vagyon (Izaias 23, 18.): "Az ő kereskedése és árui az Úrnak lesznek szentelve". (Pesachim U8a.)

 

"Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel, - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul. Ha egy nemzsidó a szombatot ünnepli, méltó a halálra, mert a nem-zsidóknak sem éjjel, sem nappal nem szabad pihenniük. Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott."

 

 Az Élettörvénykönyvük gyökerei, mint lelki táplálék?

A 2001-ben elhunyt Israel Shahak jeruzsálemi egyetemi tanár szerint:

 

“A rabbiknak rengeteg hívője van az izraeli katonák, tisztek táborában, és akiknél jelentős szerepet töltenek be a ’lelki táplálásban.’ A palesztinokat és arabokat a régi “ellenséges” nemzetekkel azonosítják – akiket a Talmud parancsai és törvényei szerint ki kell irtani: ’pusztíts el minden lélegző élőlényt.’ Napjainkban gyakran, a Gáza-övezetben szolgálatot teljesítő katonákat ’vallásos oktatásra’ szólítják fel: a palesztinokat ‘amalekitáknak’ nevezik, és fennhangon idézik a Tóra parancsait, s így az esetleges tömeggyilkosság igazolást nyer.” [Israel Shahak: Jewish History, Jewish Religion, (91. old) 1997 Pluto Press, Chicago, USA]

 

  Aljazeera.net, 2004.09 - Izraeli [ultra-ortodox] rabbik egyik szélsőséges csoportja azt javasolja,  hogy a katonák ne tétovázzanak, amikor palesztin polgári személyek meggyilkolásáról van szó. Shaul Mofaz rabbi az izraeli Védelmi Miniszterhez intézett levelében azt írta, hogy

 

‘...háborúban ellenséges polgári személyek megölése természetszerű. Az izraeli katonaság sose bizonytalankodjon nemzsidók megsemmisítésében, amikor zsidó életmentésről van szó. Nem létezik olyan háború a világon, amelyben határvonalat lehessen húzni a lakosság és az ellenséges haderők között. Sem az USA-Irak háborúban, sem Csecsenföldön, sem pedig az Izrael ellenségeivel szemben vívott háborúkban.’

 

Megemlítendő, hogy Izraelben több részre oszlik a judaizmus:  1. Ortodox és Ultra-ortodox. E vallás tagjai a nem vallásos zsidókat nem tekintik zsidóknak.  2. Konzervatív és Reform. Ez utóbbiaknak kevés beleszólásuk van a belügyekbe.

 

 

2000. szeptember óta 3500 palesztin pusztult el, nagy részük polgári lakos, közöttük 600 gyermek. Ez alatt, palesztin szabadságharcosok közel 1000 katonát, telepest és polgári személyt öltek meg. A hírt az internetes zsidó lap, a Ha’aretz is közölte, 2004. szeptember 7-én.

 

Tóth Judit

 

 

----------------

 

 Olvasnivaló

I. Shahak: Israeli Discriminatory Practices Are Rooted in Jewish Religious Law

Tóth Judit: Megbékélés vagy térdrekényszerítés?

 

 Jegyzetek:

1. www.atlanticfreepress.com

2. www.whatreallyhappened.com/corrie.html

3. www.miftah.org