Hazánkért

Canada Online

 1492 – 0956

*

2007. június 8.

 

---

Egy összehazudott és összefoltozgatott

ország kiállításáról

 

Dr. Dabas Rezső (1988)

Kanada

 

---

A Trianonban kötött gyászbéke-egyezmény, aljas politikusok és propagandisták

égbekiáltó hazugságaira alapozott határozatok szüleménye volt!

 

 

Dákó-román hazugságokkal teletűzdelt román népszerűsítés-kiállításnak lehettünk szemlélői a montreáli McGill egyetem egyik könyvtári előcsarnokában. Aki csak kissé felfigyelt a Kárpát-medence történetét érintő legutóbbi 3-4 évtized kiadványaira, annak rögtön feltűnik az oláhok mohóságával párosult tényferdítések és lódítások özöne, amelyek szinte lerínak a kiállított képekről, térképekről, és főként a kísérőszövegek által jutnak kifejezésre.

 

Nemcsak bel- és külföldi magyar, hanem a jeles nyugati történészek által is számtalanszor megcáfolt román hamisítások már annyira közismertek, hogy elég, ha kiragadott példákkal igyekszem érzékeltetni a látottakat. Teszem ezt főként azért, hogy rámutathassak a bukaresti kommunista rendszer minden idők nacionalizmusát felülmúló soviniszta erőlködésre.

 

Alakilag hat spanyolfalszerű állvány két oldala, vagyis tucatnyi tábla képezi a kiállítás műszaki keretét. A bemutatkozásnak a „Romania – a hearth of multimillenary History” címet adták, ami máris utal az ősrómai hazug kapcsolatra.

A hetven éves diktátor is jelentkezik „the millenary history of the Romanian people” kezdetű szólamával. Majd mondvacsinált őseik, a „Geto –Daciens, the forfathers of the Romanian people” bizonyíthatatlan tételével ámítják az érdeklődőket. Ezt a fejezetet a Kr. előtti VI. és a Kr. utáni I. század közé iktatják.

„The centralized Dacian state under the leadership of Burebista” c. térképvázlat egészen Szentesig tolja ki vágyálmaikat. A lexikonban ugyancsak nem lelhető bizonyos Decebált, mint Dácia hős királyát állítják oda. Egyébként a „General Information” felirat alatt európai évkönyv, éspedig az „1987. Europa Year-Book” szövegének hatoldalnyi másolatával vezetik be az ismertetést. Ennek értéke azonban nem több mint annak a tolvajnak a vallomása, aki azt a maga igazának szépítésére, bűnének letagadására, a bírósági tanúvallomások és keresztkérdések nélkül, előre elkészítette. Hiszen a jó nevű londoni Statesman’s Year-Book szerkesztőjétől tudom, hogy az ő évkönyvében is szóról szóra szerepelnek az egyes országok, így a kommunista államszervek által beküldött történeti, statisztikai stb. adatok is.

 

A képekbe, szavakba foglalt ferdítéseknél is ordítóbb az a történeti űr, az a legkritikusabb korszak, amely a római uralom megszűnte (Kr.u. 271) és a VIII. század közé esik. Még ha el is fogadnánk a következő fejezet kezdetéül megadott VIII. század nagyonis homályos megjelölését, akkor is legalább négy évszázadnyi történeti légüres tér tátong az agyonhangoztatott dákó-román folyamatosság időrendjében. Mivel magyarázzák ezt a szörnyű hiátust, a kiállítást rendezői? Talán azzal, hogy már nem voltak képesek eseményeket kovácsolnia és megoldásul a bölcs hallgatást választották, gondolván, hogy a járatlan szemlélő észre sem veszi fél évezred elsikkasztását.

 

De térjünk csak vissza a VIII. századhoz, ami a hétszázas éveket jelenti. Aztán vessünk pillantást az utána következő négy évszázadra, amelyek hasonlóképpen nem hagytak semmiféle rumén nyomot Erdélyben. Következésképpen ennek a nem létező „Romanian feudal state” elnevezésű korszak első öt századából – a valóságnak megfelelően – semmiféle emlékeztetőt nem képesek idézni, mert ilyen nem is létezett.

 

Ezt, az általuk a hétszázas évektől számított „hűbéri állami” korszakot a „megerősített városok” ábrázolásával vezetik be. Történeti tény, hogy az erdélyi városok megerősítése árpádházi királyaink nevéhez fűződik és oláhok beszivárgásáról először 1234-ben történik említés. Anakronizmus a Károly Róbert királyunk kíséretének megkövezését a XIII. század eseménytárába helyezni.  Mert ezt teszik, amikor a Bécsi Képes Krónika színes képének bemutatásával a magyar király 1330. évi kelepcébe csalását a magyarok feletti győzelemnek állítják be.

 

„The Romanian people’s struggle for autonomy and state unity between the 14th and 16the Centuries” /A román nép függetlenségéért és államának egységéért folytatott küzdelme a 14. –s 16. század között/ c. fejezet főhőseként törökverő Hunyadi Jánosunkat sajátítják ki. A katolikus magyarság és a római egyház elszánt védőjét oláhosított néven mutatják be, ravaszul elhallgatva, hogy hivatalos egyházuk kezdettől fogva a bizánci és az orosz ortodoxia édestestvére.

 

Jön aztán a történeti csúcs-hazugságuk az úgynevezett „román birtokok politikai egyesítéséről” Mihály vajda alatt 1600-ban. Úgy állítják be, mintha a tiszavirágszerű tünemény az óta is állandóan létezett volna.

Határtalan dicsekvésüknek bizonyul Európa-térképük is, amelyen feltüntetik azt a 40 várost, ahol állítólag kiadványokat nyomtattak, Mihály vajdáról.

 

A „Romanian people’s struggle for unity and independence during the 17th and 18th centuries” / „A román nép függetlenségéért és államának egységéért folytatott küzdelme a 17. és 18. századokban”/ c. sorozatban feltűnik Bethlen Gábor arcképe is, amelynek szövegaláírásában olvassuk:

„He devised the union of the Romanian countries in the form of a Kingdom of Dacia.” /”A román országokat Dáciai Birodalom formájába alakította.”/ Ekkora hazugságra csak a kommunisták [dehogyis! …. Vannak ám mások is, akik nagyon szeretnek hazudozni! –tj] képesek, hiszen a közismert egykorú Bethlen-kép körfelirata ezek a kiállítási másolaton is tisztán olvasható:

„Gabriel Bethlen Priceps Transylvaniae, Part. Regni Hungariae DNS et siculum comes etc…”

E felirat egyetlen szóval sem utal Romániára, mégkevésbé Dáciára, mert az utóbbi már ősrégen megszűnt, az előbbi pedig csak több mint 300 év múlva valósult meg.

A románok, mint a világ legelvetemedettebb térképhamisítói könnyen becsapják a tájékozatlan szemlélőt avval a vázlatukkal is, amely az 1700 körüli helyzetet úgy tünteti fel, mintha Erdély akkoriban is a sokat hangoztatott „Romanian Lands” /román országok/ része lett volna,

 

Az otromba hazugságoktól kifogyva, a XVIII. századra már csak az „ideology of the national Romanian movement” /a román nemzeti mozgalom ideológiája/ erdélyi ápolása maradt. Az utolsó tábla Havasalföld és Moldva 1859-es egyesítésével fejezi be a féligazságokból és hazugságokból kotyvasztott román történetet.

 

 

A történeti összeállításukon végigfutó kirívó valótlanság a „román” szóalak („Romanian” people, state) visszavetítése a régmúltba, abba az időbe, amikor se „román nép”, se „román állam” nem létezett, mert csak a múlt században alkotott „román” szóról, illetve államról beszélhetünk, éppúgy, mint a „szlovák” és „szlovén” nép esetében is.

 

A román múlttal szemben bezzeg nem szorul utólagos foltozgatásra a magyarok története. A „magyar” (mogyeri vagy megyeri) népi elnevezés kialakulását már a Kr. születése előtti évszázadokra teszi a nyelvtudomány. Nemzetünk és hazánk latin (és még európai) „hungarus” elnevezése már jóval az Árpád-féle honalapítás előttre vezethető vissza. Nem anakronizálunk (nem használunk korszerűtlenséget) tehát, amikor Szent István Magyarországát Hungáriának nevezzük, mert így említik az egykorú írott források is.

 

Nekünk magyaroknak nincs szükségünk történethamisításra. De természetünknél fogva képtelenek is lennénk erre, hiszen az erdélyi oláhok és szászok élő példái vendégszeretetünknek, inkább túlzott, mint hiányos türelmességünknek. Ha mi is úgy háryjánoskodnánk, mint az oláh atyafiak, akkor nemcsak a Kárpát-medencét, hanem Attila birodalmának területét is a magunkénak követelhetnénk a hun-avar-magyar folytonosság elméletére hivatkozva.

 

 

 

 Olvasnivaló:

 

A BRIEF HISTORY OF TRANSYLVANIA

„(…) The Daco-Roman Theory of Continuity is not a valid historical theory of Romanian origins, but instead serves as an ideology that has been used to 1. claim Transylvania for Romania, 2. provide a justification for the ethnic cleansing of Hungarians in Transylvania, and 3. to distract Romanians ( by presenting Hungarians as intruders) from pressing internal problems.