|
|
|
Hazánkért Online, 2007. július 6. A cigányok bűncselekménye nem bűn,
hanem „megélhetési
szükséglet”
Az
alábbi írásokat az Internet olvasói küldték hozzánk Cigány
verte agyon a nyugdíjast ~ az ellenzék hallgat 2007-06-25 -- 2007. június 24-én hajnalban egy cigány súlyosan bántalmazott egy 90 éves ózdi bácsit a lakásán, aki a helyszínen elhalálozott. A lakásból készpénzt és takarékbetétkönyvet lopott el. A parlamenti banda "ellenzéki" felének nem hír az ilyesmi, hiszen "csak" a sokadik magyar nyugdíjast ölték meg. Ami nem rasszizmus, nem terror, hanem legfeljebb "megélhetési" bűnözés, de az is lehet, hogy a bácsi „aljas rasszista” volt. Pokorninak és Orbánnak csak zsidók és cigányok védelme, biztonsága, jóléte fontos. Az ügyben kirendelt rendőrorvos az
idegenkezűséget egyértelműen megállapította, álláspontja szerint a
halált a sértett fejére mért több nagy erejű ütés okozta. Magyarul „az
üldözött kisebbség megélhetést kereső tagja” kegyetlenül, hidegvérrel agyonverte
az áldozatát, eszébe sem jutott, hogy esetleg életben hagyja és "simán"
csak kirabolja. A szélsőségesen kegyetlen magyarellenes bűncselekmények
sorozatát az etnikum követi el, hisz’ körükben divat az embertelen magyargyűlölet,
amit a szoci-szadesz rezsim még jutalmaz is. A bevezetett forrónyomos intézkedések, a
mindenre kiterjedő nyomozati cselekmények, valamint a helyszíni szemlék
adatai szerint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható
az idős férfi egyik szomszédja, K. I. 49 éves helyi férfi. A férfi a
terhére rótt bűncselekmény elkövetését egyelőre tagadja, de az
ügyben beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok a gyanút alátámasztják. A
rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette, majd előterjesztést tesz
előzetes letartóztatása iránt. Három
plusz kettes rablás (Gávavencsellő) 2007. 06.
25. -- Június
23-án délután, lakásában raboltak ki egy 64 éves gávavencsellői férfit.
Az Ibrányi Rendőrőrs eljárásának adatai szerint az öt elkövető
a kocsmától hazáig követte az áldozatot, ott szóba elegyedtek vele, majd
rátámadtak és elvették 18 000 forintját. A gyors nyomozás eredményeként még
aznap elfogták a csoportos-rablással megalapozottan gyanúsítható ibrányi
társaságot; három férfit és két nőt. Az eltulajdonított pénzt
lefoglalták, a hatóság kezdeményezi a feltételezett elkövetők
előzetes letartóztatását. Meggyűlik a meggy-tolvajok baja (Nagycserkesz) A Nyíregyházi Rendőrkapitányság ismét
meggy-tolvajokat vett szabálysértési őrizetbe a hétvégén. A gyakoribb
terménylopások miatt a körzeti megbízottak és a polgárőrök Nagycserkesz
környékén fokozott szolgálatot látnak el, a héten ez már a második társaság
volt, akiket gyümölcslopáson értek. A szombat este elfogott három személynél 43
kg meggyet találtak. Mezőtúri
betörés Két mezőtúri cég telephelyére törtek be
ismeretlenek szombatra virradóra. Az egyik helyről egy televíziót és 180
liter gázolajat, míg a másik telepről rézkábeleket és 40 liter gázolajat
tulajdonítottak el. Cibakházai
lopás Munkával szerezték a zsákmányt. A hétvégén
ismeretlen tolvajok egy bekerítetlen földről felszedtek és elloptak kb
500 kg burgonyát. A sértett kára 50 000 Ft, na és persze a rengeteg munka. Veszélyes
jósok: ~ pénzt loptak az ügyfelektől MNO - 2007. június 25. ~ További sértettjeit
keresi a rendőrség annak a házaspárnak, melynek női tagja
valószínűleg több idős embert is megkeresett, hogy jósoljon neki,
közben pedig a férje ellopta a sértettek pénzét. A rendőrség
egyelőre csak egy feljelentés miatt nyomoz a 43 éves hódmezővásárhelyi
nő és 44 éves és férje ellen, de feltehetőnek tartják, hogy a
sértettek száma nagyobb is lehet. Az eddigi adatok szerint a pár múlt
szombaton keresett fel - előzetes egyeztetés után - egy 63 éves
kiskunhalasi férfit; az asszony úgy tett, mintha jósolna a behunyt szemű
sértettnek, közben pedig a férfi elemelte a lakásban talált hatmillió
forintot. Mivel a páros által feladott hirdetésekre feltehetően többen
is jelentkeztek, a kiskunhalasi rendőrség további sértettek jelentkezését
is várja. Végül
egy „index cigány-topicos”, történet nyersen, javítatlanul: "Találkoztam
ma egy ismerősömmel, meséli, hogy szülei pereskednek. A szomszédjukba
egy ontopic család költözött, az utca nyugalma innentől felborult. Hajnalig
tartó dáridó, tuctuc, rajcsúr. Egyszer elszakadt a cérna, rendőrséget
hívtak. Másnap csengettek náluk, mama kimegy, öt kisebbség a kapuban,
köszönés helyett a mamit állonvágták. Aztán neki akartak még esni, de papi és
a fiuk látták hogy baj van, fel a vasvillát, erre az iq- bajnokok
elmenekültek. Kihívták a rendőrséget, látlelet, stb. Az ügy már egy éve
húzódik, most viszont a drága jó ember szerzett egy diliflepnit, miszerint
pszichiátriai kezelés alatt áll, és nem volt beszámítható állapotban a
cselekmény elkövetésekor. A rendőrség tehetetlen. Aztán egy másik
ismerősömmel találkoztam, az egyéves kocsija csúnyán behorpadva.
Kérdeztem mi történt. Egy kereszteződésben nem adták meg neki az
elsőbbséget. Kiszállt hogy elkérje a vétkes betétlapját, a másik
kocsiból kiszállt 3 fekete szekrény, pajszerral a kézben. És meggyőzték
szerencsétlent, hogy ő volt a hibás. Inkább elhajtott, nem akarta
agyonveretni magát. A kárát persze senki se fogja megtéríteni. Egy nap két ilyen eset után elgondolkodunk: mit
is jelent a „cigányterror" szó? Bárki is írta e tudósítást és annak is, aki
feltette ezt, hálás köszönet jár nekik. Minden lehető erővel és
módon meg kell védeni nemzetünket, és megakadályozni a roma-terrort, ami
ellenünk irányul. ~Zoli Cigányterror
Érden: kövekkel támadtak a többgyermekes magyar család házára 2007-06-25 -- Kivételesen a rebiszesek tettek rendet, miután egy nagy létszámú horda fényes nappal kövekkel ostromolta egy kisgyermekes magyar család házát. Viszont a rendőrség évek óta nem vesz róla tudomást, hogy a színesek 90%-a jogsi nélkül, vagy vásárolt jogsival [vezetési jogosítvánnyal] vezet, elvégre képtelenek levizsgázni. Ha elvennék az autóikat, komoly csapást mérnének a cigánybűnözésre. Innentől olvasónké a szó. ►
Szeretnék én is megosztani egy esetet Önökkel, már csak azért is, mert tegnap (2007.06.24-én), vasárnap
történt és így még nagyon friss. Érd északi területéhez tartozó Parkvárosban
elszaporodtak a cigányok által „lakott" családi házak. Hogy hogyan, azt
majd a cikk végén. Tudva levő, hogy a kisebbségiek előszeretettel
„rallyznak" a piros 1200-es Ladájukkal és a KRESZ-re teljesen fittyet
hánynak. Többször fordul elő, hogy az autókat 12-14 éves gyerekek
vezetik. Kereszteződésbe érve mindig álljunk meg a gépjárművünkkel,
mert hiába van elsőbbségünk, nem tudni, hogy mikor száguld át egy
„versenyautó" előttünk. Tegnap a Parkváros Fátra utcájában
megjelentek egy ottani - nemrég odaköltözött - roma család Ercsiből
érkezett ismerősei. Egy kifuserált Ladával... A környéken lakó magyar
családok némelyike a gépjárművüket a ház elé, a kerítés mellett parkoltatja
le. A versenyautóst játszó kisebbségiek nem törődve az ott parkoló autókkal,
azok között száguldoztak. Ezt megunva az egyik ott lakó honfitársunk ezt
szóvá tette a „ralibajnokoknak", hogy óvatosabban vezessenek. Bár ne tette volna... A környéken a magyar
családok, ha lehet, összetartanak. Persze azért megjegyzendő, hogy van
olyan roma család, amely nem vesz ilyen cselekedetekben részt és kulturáltan élnek
szomszédjaikkal. Az előbb említett fiatalember sajnos késő délután
magára maradt, mert kevesen voltak a közelben honfitársai. Az autóból kiugráló kisebbségiek a kerítésen
átmászva szerettek volna elégtételt venni a magyar családapán. Az édesapa
három gyermeke és felesége is otthon volt és végig nézték, amint a romák ostromolták
a házat. A fiatalember egyenként próbálta a kerítésen csüngő cigányokat
visszalökdösni. Szerencsére ez sikerült is, de nem vette észre, hogy az
Ercsiből érkezett romáknak segítség érkezik. A közelben lévő,
vendéglátó roma család népes serege kőhajigálásba kezdett. Az egyik
ilyen, kb. kétökölnyi méretű kődarab az édesapát fejen találta.
Szerencsére a riasztott rendőrség járőrkocsija megérkezett, így a
romák leálltak az ostrommal. Azonban azt látva, hogy a járőrök csak
ketten vannak, újra felbátorodtak és a rendőrökre akartak támadni. A
rendőrök a rádiójukon erősítést kértek, ami elég gyorsan meg is
érkezett. Ez kétbusznyi REBISZES-nek [rohamrendőrség?] tűnő
rendőrből állt. A szirénázásra a környék magyar családjai kijöttek
az eseményre, és végig nézték, miként húzza be fülét-farkát a roma
kisebbség... Sikerült is gyorsan rendet tenni és több Ercsiből érkezett „renitenst" előállítani. Reméljük, hogy ezzel elindul egy folyamat, már csak azért is, mert a rendőrök biztosították az ott lévő magyarokat, hogy többet ilyen nem fog előfordulni. Miben reménykedünk? Az előbb említett roma család háza egy idős asszonyé volt, aki két éve meghalt. Az örökösöktől az Önkormányzat megvásárolta a telket és a házat, majd kiadta a roma családnak. Szép és jó gondolná a liberális, de ezzel lavinát indít el az Önkormányzat, mert a szomszédos magyar családok ingatlanjai leértékelődnek. A kulturálatlan purdék miatt elmenekülő magyarok, kinek is tudnák eladni olcsón az ingatlant? Hát persze, hogy csak a cigányoknak. Mert magyar ember oda már nem költözik. Így szaporodnak el lassan a Parkvárosban a cigány családok. Reménykedünk, hogy az Önkormányzat látva hibáját visszaveszi az ilyen cigányoktól az ingatlant! A fiatalember feje csúnyán megsérült és a
helyszínre kiérkező mentősök korházba is szállították, de ma reggel
összekapcsozott és összevarrt fejbőrrel hazaérkezett. Tisztelt szerkesztőség.
Szavahihetőségemnek az Érdi rendőrkapitányságon utána
érdeklődhetnek. Kérem, hogy nevem és címem NE tüntessék fel a cikk
végén. +++ Üdvözlettel:
Név és cím a szerkesztőségben Magyar szemmel Honnan ered ez a rettenetes magyar-gyűlölet? Kik az uszítók? És kik azok, akiket SOHA nem rabolnak ki, nem ér testi bántalmazás, erőszak, gyilkosság? Például soha nem hallunk olyan esetről, hogy „cigánybanda zsidó személyt kirabolt vagy agyonvert!” Történt párszor zsidó-temetőben sírkövek felforgatása, de a tettest soha nem találták meg! Ellenben az áldozat minden alkalommal magyar személy. Hogy van ez, tessék mondani?
Már mindenki ismeri a new yorki Regös
Péter (Zsidó Világszövetség szóvivője!) mocsárból felbuggyanó időnkénti
magyar-gyalázó böfögéseit! De Joe Esztehás-ról keveset tud a hazai
magyar! ►[Plain Dealer, USA] - “A magyarok tolakodók, öngyilkosságig
menően szenvedélyesek, felületesen ítélkezők, kicsinyesen
elfogultak, antiszemiták, rasszisták. És ezek a jó tulajdonságiak. Ha látsz
egy magyart, menj hozzá és üsd pofon! A magyar tudni fogja, hogy megérdemelte!” Kicsoda Joe Esztehás? Emlékezzetek erre a névre! -- Hollywood mocskos légkörében, számos mocskos film rendezője, kábítószeres, iszákos. Ha az édesapja élne, -- aki tisztességes magyar ember volt -- bizony nem lenne büszke a fiára! Ez a fészkébe piszkoló madár nem tartozik közénk… Mindez csak a jéghegy csúcsa, csak néhány példa, mert nagyon sok eset van, amiről soha nem hallunk, és főleg nem tartja elég érdekesnek a sajtó, -- hiszen csak fasiszta-náci magyarokról van szó! -- és nem közli! A fenti összeállítás után eszembejut, Ilya Ehrenburg, a második világháború idején: ► “A Vörös Hadseregben minden zsidó a szovjetért
harcolt. A magyarországi zsidóknak tudniok kell, hogy életüket egyedül a
Vörös Hadseregnek köszönhetik.” [Új Élet 1945.11.27.] Ehrenburg a második világháború alatt röpcédulákon németek ellen uszította az orosz katonákat: ► „Ölj! Ha megöltél egy németet, akkor ölj meg még egyet - nincs
szórakoztatóbb számunkra, mint látni egy rakás német hullát." ►“A németek nem emberek. Ezentúl az a szó, hogy német, nekünk a
legszörnyűbb átkot jelenti. |