Hazánkért Online, 2007. július 26.

 

lll.

«Vásároljatok fegyvereket, öljétek egymást!»

 

Dr. Dodd Bella az amerikai Kommunista Párt országos bizottságának egyik volt tagja: „Azt hiszem, a kommunista összeesküvés csak egyik ága egy még nagyobb összeesküvésnek!”

 

Tóth Judit, Kanada

 

Előző írásomban hasonlatként a Kék Vírust hoztam fel. A vírus, ha bekerül az emberi testbe – annak eltávolítására szükséges gyógykezelés nélkül -- különféle betegségeket okozhat, sőt még halált is. Mennyivel különb egy állam társadalmi-politikai élete, amelybe élősdi, bomlasztó jellegű idegen elem fészkelődik be? Értem ez alatt azokat az elemeket, amelyek a társadalom természetes és egészséges felépítését hívatottak elpusztítani.

 

Az átlag ember előtt érthetetlen, hogy dúsgazdag emberek („kapitalisták”?), fontos állami hivatalok politikusai – a saját országuk érdekei ellen – miért támogatnak olyan önkényuralmi rendszereket, amelyek látszólag az önmaguk megsemmisítéséhez vezetnek?

Egyszerűbben: ~ mi értelme van annak, hogy olyan intézménybe vessem a bizalmamat, amelyről eleve tudom, hogy árthat a családomnak, becsaphat pénzügyi dolgokban? Pedig pontosan ez történt az Egyesült Államokban, a XX. században, és sajnos ez történik ma is!

*

 

Harry Dexter White

„Az 1943-as berlini Corridor Agreement és a Council on Foreign Relations határozata alapján, ifj. Henry Morgenthau (Pénzügyminiszter), Harry Dexter White  [1] miniszterhelyettes) és Franklin D. Roosevelt elnök, a dollár nyomtatásához szükséges több repülőgép-szállítmánnyal küldött kelléket és felszerelést Kelet-Németországba, hogy Sztálint, az amerikai nép adópénzéből segítse. Három repülőgép szállította a különleges tintát, és négy gép a papírpénzünk [dollár] nyomtatására alkalmas különleges papírt, hogy az orosz hadierők kétévi fizetését fedezzék. Az oroszok annyi hamis dollárt nyomtattak, amennyit akartak!

Ezidőben, a szabadkőműves F. D. Roosevelt teljesen kommunista befolyás alá került. Lachlin Currie, Harry Dexter White, Alger Hiss és hasonlók egyre nagyobb számban nyüzsögtek a Fehér Ház körül. Roosevelt egyáltalán nem restellte kimondani, hogy «személyes barátai közt is vannak jó kommunisták.» [2]

 

„Amikor az FBI felfedte, hogy Harry D.  White szovjet ügynök, a Fehér Házat azonnal értesítették. Azonban ahelyett, hogy elbocsátották vagy letartóztatták volna, kinevezték az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Valutaalapja mellett működő USA Kirendeltség ügyvezető igazgatójának, s még jelentős fizetésemelést is kapott. Ifj. Brownell Herbert állami főügyész nyilvánosan tett kijelentése szerint, Truman elnök tudta White-ról, hogy szovjet kém volt, amikor őt kinevezte.” 

 

Mi köze van a kommunistáknak a fegyvergyártásokhoz? Annyi, hogy a valóságban titkos szövetség létezik kommunisták és kapitalisták között. Ez nem kétséges, de még csak nem is újdonság.  S hogy a XIX. században Karl Marx megírta Kommunista Nyilatkozatát a néptömegek butítására és megszédítésére? Ez sem kétséges!

Az első „missziós” a dúsgazdag amerikai állampolgár Armand Hammer volt, aki Lenin idejében az üzérkedéseihez, rendszeres felderítő kiruccanásokat tett Oroszországba, és gyakorlatilag kiépítette az utat az úgynevezett „békés együttélés” /détente/ felé.

 

*

 

 

Alexander Szolzsenyicin orosz hazafi üzenete:

„Titkos szövetség áll fenn a kommunista világ és a népünk felett uralkodó globalisták között. Az Egyesült Államok mindenütt a kommunista rendszert segítette a hatalmának fenntartásában.”

 

Anthony Sutton tanár úr 1972-ben – a vietnámi háború alatt -- beszédet mondott a Republican Platform Committee előtt:

 „Amerika pénzeli a Szovjetuniót, a Szovjetunió fegyvereket szállít Észak-Vietnámba, Észak-Vietnám fegyverekkel segíti Viet Cong-ot, ahol amerikai katonákat gyilkolnak a dél-vietnámi rizs-ültetvényeken és falvakban.”

 „Miért történt ez?  Azért, mert az amerikai külügyminisztériumot irányító Council on Foreign Relations globalistái meg akarták hosszabbítani a vietnámi háborút, hogy folytathassák az akkor már folyamatban lévő ’szocialista forradalmukat’.”  [3]

 

Nem sok változott kivéve az ellenség neve. Ma, az USA pénzeli Pakisztánt, Pakisztán pénzeli a Pakistani Intelligence /ISI/ kémszolgálatot, az ISI pénzeli a Talibánt, és a Talibán katonái amerikai katonákat gyilkolnak Afganisztán falvaiban és a heroin-termő-mezőkön. [4]

 

►”Hasonló a helyzet a volt Szovjetunióban. Annak ellenére, hogy Oroszország a világ legnagyobb nyersolaj és földgáz termelők egyike, és majdnem 240 milliárd US dollárja van külföldi tartalékban, az USA jelenleg 2 milliárd US dollárt adományoz a szétbomlott szovjet birodalom 12 államának.”  [5]

„Miért ez olyan fontos? Azért, mert Oroszország Iránt és Szíriát látja el fegyverekkel, Irán és Szíria pedig a Hamas és Hezbollah csoportokat, és az oroszok által Iránnak és Szíriának küldött kifinomult fegyvereket Izrael és az USA ellen fogják bevetni az elkerülhetetlen közel-keleti háborúban. Miért pénzelik a CFR-globalisták a volt Szovjetunió könyörtelen önkényuralmi államait és Oroszországot, amely az ellenségeinket támogatja? Talán ennyire ostobák a CFR-globalisták? Nincs fogalmuk, mi történik a világon? Talán valami ’titkos tervük’ lenne?”  [6]

 

Washingtonban néhány kongresszusi képviselő figyelmeztetni próbálta az amerikai népet arra, hogy mi történik. John Ashbrook, 1928-1982 (Republikánus Párt) ezt mondta 1974. március 6-án:

„… Az USA, Szovjetunióval és kelet-európai országokkal folytatott technológia-kereskedelme jelentősen fellendült, az 1972. májusi moszkvai csúcskonferencia után, ami fokozott mértékben majd tovább folytatódik. Különös dolog, hogy mialatt amerikai üzletemberek több százmillió dolláros kereskedelmet folytatnak a szovjettel, Washingtonban a kormányzat újabb költségvetést követel a honvédelemre, szovjet katonai támadás ellen – mely részben amerikai technológiával készül.”  [7]

 

Végül: nem mondhatjuk azt, hogy régen történt és nem emlékszünk rá! Tizenhét évvel ezelőtt a szemünk előtt zajlott le «a kommunizmus bukása». Nincs szükség újra felsorolni a neveket, akik apáiktól örökölték nemcsak a hatalmat, de magyarság ellopott nemzeti vagyonát is. Mindez nem történhetett volna meg a Nyugat beleegyezése nélkül! 

 

Rumsfeld és Szaddám

 

 

1960-ban a CIA sikeresen megbuktatta az iraki kormányt és odaültette Szaddám Husszeint. ~ Igaz, hogy az iraki elnök, a nyolcvanas években több mint egy tucat országtól vásárolt fegyvereket. De az is igaz, hogy évtizedekig a legnagyobb támogatást attól az Egyesült Államoktól kapta, amely végül a másvilágra küldte. (A mór megtette a kötelességét, a mór mehet!) 1983. decemberében Donald Rumsfeld -- Ronald Reagan idején amerikai követ, G. W. Bush alatt védelmi miniszter -- csendesen besurrant Bagdadba, hogy Szaddámot Amerika támogatása felől biztosítsa. Reagan volt az, aki titokban engedélyezte Irak hódító terjedését a szomszédainál, s mindent megtett, hogy ehhez Iraknak elegendő tömegpusztító fegyverei legyenek. Washingtonba visszatérve titkos külügyminisztériumi beszámoló készült a Rumsfeld-Szaddám találkozóról:

„Szaddám örömmel fogadta Rumsfeld látogatását, aki közölte az iraki elnökkel, hogy az USA és Irak közös érdeke meggátolni Irán és Szíria terjeszkedését. Ebben az USA felszólít más országokat az Irán és Szíria részére szállítandó fegyverek leállítására.”  [8]

«Irangate» – Ronald Reagan idején (1987) a legnagyobb politikai botránynak voltunk a szemtanúi, amikor az amerikai kormány fegyvereket adott el Iránnak, hogy kiszabadítsa a túszokat, ami meg is történt. Az ebből származó pénz nicaraguai forradalmárokhoz került. [9]

 

Afganisztán – Az afgán forradalmárok, a megszálló szovjet csapatok ellen, 1979-től 1989-ig élethalál harcot vívtak. Az afgán ellenállás megsegítésére az Egyesült Államok kormánya és Szaud-Arábia mintegy 6 milliárd US dollár értékű fegyvereket szállított. A CIA katonai és pénzügyi ajándékai -- NATO tervezéssel -- segítették a felállítását annak a 6 afgán kiképző-tábornak, amelyeket most kanadai, amerikai és más országok hadműveleteivel lövöldöznek.

 

Tanulság: ebből áll Amerika külpolitikája? Megbuktatni kormányokat, rendszereket, és odaültetni a nekünk megfelelő egyéneket.  Eszköz: a cél érdekében – gazdasági vagy politikai -- felfegyverezni akárkiket, akárhol …  még akkor is, ha ez a módszer nem egészen kóser. Hát nem őrült az, aki szereti az öngólokat?

► Negyedik és utolsó folytatás

 

 

 



[1] Harry Dexter White oroszországi bevándorlók gyermeke Massachussetts állam Boston városában született. Egyes szerecsenmosdatók állítják róla, hogy „nem is volt szovjet-kém vagy a Kommunista Párt hithű szolgája, hanem időnként átadott bizonyos adatokat a szovjet alvilág részére. Meggyőződése volt a szovjet-amerikai gazdasági együttműködés.” -- www.kansaspress.ku.edu/cratrewhite.html

[2] Benjamin Colby: ‘T’was a Famous Victory - Deception and Propaganda in the War with Germany -- New Rochelle, 1974/ Arlington House Publishers 

Major Jordan’s Diaries -- www.sweetliberty.org/issues/wars/jordan/01.html

[3] McGeorge Bundy, „The End of Either/Or,” Foreign Affairs, Vol. 45. No 2. Jan. 1967. pp. 189-201

[4] Isambard Wilkinson in Wana, „Pakistan behind pro-Taliban Tribesman,” Telegraph.co.uk,  2007. 04. 13.

[5] Curt Tarnoff, U.S. Assistance to the Former Soviet Union,” CRS Report for Congress: 2007-03-01

[6] . ibid. 11. Congressional Record, Proceedings of the 94th Congress, op. cit., pp. 21452-21458.

[7] Dr. Harold Pease, The Communist-Capitalist Alliance, Internet Publication, p.3. Quoted from Congressional Record, 1947. 03. 06. http://autarchic.tripod.com/files/alliance.html

[8] Sunday Herald, Scotland, 2004. 06.13. /Ronnie and Saddam, The Secret Deals…/