Oknyomozó Történelem

 

Hazánkért

 

Canada Online

 1492 – 0956

 

Hazánkért, 2007. augusztus 30.

 

A magyar társadalom politikai erőviszonyai Trianon után

I.

Dr. Baráth Tibor[1] (Kanada, 1953. július-augusztus)

V. évf. 4. sz. Nyugati Magyarság

 

Beksics Gusztáv, a századforduló legnagyobb magyar politikai gondolkodója, egész életén át  folytatott beható vizsgálódásainak eredményét ebbe a mondatba sűrítette össze: „Magyarország vagy nagy lesz, - vagy nem lesz soká állam.”

 

Nemzetünk s nagy szerelmes, akinek egyik doktorom Pikéthy Károly derék erdélyi magyar fiú állított örök emléket jeles értekezésében, [2] úgy jutott erre a dilemmára, hogy elemezte a magyar nép földrajzi és néprajzi elhelyezkedését Európa viharzónájában, ahol a szláv, germán és balkáni népek terjeszkedési törekvései egymással összeütközni készültek. Ő ennek az óriási veszélynek az elhárítására hívta fel kortársai figyelmét, és abban jelölte meg a védekezés módját, hogy a társadalom minden osztályának igazságot kell szolgáltatni, hogy az egész nemzet egységes szellemben és egységes akaratban zárkózzék fel a belső-kárpáti ország magyar jellegének megtartására: a dunai táj politikai, katonai, gazdasági és szellemi vezetésének tényleges gyakorlására.

 

A veszélyt, amit Beksics Gusztáv aggódó lélekkel és fokozódó nyomatékkal ecsetelt, utána is sok derék magyar koponya meglátta és elhárításának, mégis a rosszabbik ága lett osztályrészünk: előbb összezsugordott az ország, azután elveszett a függetlenség.

 

Reánk, korosodó unokákra maradt a keserű feladat: megmagyarázni, miért nem békült össze a magyar társadalom még a trianoni korszak alatt sem, és miért nem zárkózott fel egységes csatasorba az új tatárjárás előestéjén. Miénk az a feladat is, hogy történetünk mai mélypontján, a nagy magyar állambölcső szellemében felhívjuk az emigráció figyelmét arra, milyen követelményeket írnak elő számunkra a mai idők, hogy a Hazába való boldog visszatérés esetén összemarkolhassuk fajtánk minden erejét, és utolsó kísérletet tegyünk történeti örökségünk visszaszerzésére, a nép, ország és állam megmentésére.

A trianoni társadalom eszmei feltöltése

Az első világháború lezajlása után szellemi fejlődésünk és társadalmi viszonyaink három nagy feladatot állítottak a nemzet vezetői elé: 1. átitatni nemzeti sorstudattal a társadalom minden osztályát, 2. kielégíteni az általános szociális követelményeket, és 3. megvalósítani a munkásság és parasztság tömegeinek a közhatalomban való részvételét. Tehát a nacionalizmus, a szocializmus és a helyesen értelmezett demokrácia követelményei szerint kellett volna újjáépíteni a magyar társadalom szerkezetét, hogy így az egész nemzet küzdjön az életet és szabadságot jelentő dunai vezetésért.

 

Vajon melyik társadalmi osztály vállalkozhatott volna e sokrétű feladat végrehajtására?

A középső társadalmi osztály, nyugat-európaitól eltérő fejlődése következtében nálunk aránylag vékony volt és értelmiségi rétegünk sok magyarrá kellően nem vagy egyáltalában át nem hasonult elemet tartalmazott. Így a megújulás és államvezetés nagy munkáját ez az osztály egymaga nem tudta elvégezni, mint ahogy nyugat-európai társai tették. [3]

 

Vajon a középosztály leváltásával és a vezetésnek a munkásság és parasztság kezébe adásával megvalósítható lett volna-e a program? Erről szó sem lehetett, hiszen ezek az osztályok, bár népesebbek voltak, mint a középosztály, politikai és szellemi erő tekintetében még annál is gyengébben álltak. A magyar parasztság, mely az országnak még 1938-ban is valamivel több mint felét alkotta, kellő számú és arravaló vezetők hiányában úgyszólván az egész trianoni korban cselekvőképtelen maradt. Csak problémái emésztették: a nagy földhiány, a gazdasági felszerelés elmaradottsága, osztályfeleslegének elhelyezése és termelvényeinek megfelelő áron való értékesítése. Így napon is távol volt attól, hogy az egész nemzet sorsáról képes lett volna elmélkedni, érte a felelősséget átvenni, és az egészet irányítani. A munkásság egyre vastagodó rétege viszont túlnyomó többségében maga is idegen, főleg zsidó vezetés alatt állott és nemzetközi kapcsolatainak megfelelően, szervezetében az osztályharc gondolatával forradalmi úton próbálkozott szociális helyzetén javítani. Tehát az sem képviselt önmagában elégséges és megfelelő erőt a társadalom nemzeti alapú, korszerű felépítésének megvalósítására. [4]

 

Ebben a helyzetben Magyarországon, -- csakúgy, mint Kelet-Európa többi országában, -- elvileg csak e három társadalmi osztálynak a középosztály vezetése alatt való összefogása ás együttes cselekvése, szolgáltathatta volna azt a tömegerőt, amely a nemzeti szellemű megújhodást megvalósíthatta volna. A számok világánál a cselekvés helyes útja kétségtelenül ez lett volna. A három társadalmi osztálynak önkéntes összefonódására, azoknak nacionalizmussal, szocializmussal és demokráciával való kölcsönös átitatására, vagyis szintézisen alapuló közös kormányzati doktrína kialakítására azonban csak kevés kilátás volt, mert az egyes társadalmi osztályok erősen eltérő eszmei telítettsége ezt kizárta. Így nem maradt más lehetőség a trianoni kormányban, mint az, hogy valamelyik osztály erőszak igénybevételével kényszerítse rá a többire programját, magának sajátítva ki a közhatalmat és külföldön keresve szövetségest uralma alátámasztására.

 

Ebből az eszményinek nem éppen mondható társadalmi helyzetből következi, hogy Magyarországon minden politikai rendszer, bármelyik osztály gyakorolta légyen is abban az irányító szerepet, szükségszerűen bizonyos osztályuralmat, bizonyos fokú diktatúrát és bizonyos fokú külföldi befolyást vont maga után, az uralomra jutott társadalmi osztály politikai súlya és eszmei tájékozódása szerint kisebb vagy nagyobb mértékben, Magyarországon más kormányzati formula, már mód a hatalom tényleges gyakorlására nem kínálkozott.

Ez a sajátságos magyar – és általában kelet-európai – helyzet magyarázza meg, hogy nálunk nem lehetett szó a Nyugat-Európában ismert és különösen Angliában alkalmazott rendszerről, ahol nagyjából két párt van, egy konzervatív jellegű középosztálypárt és egy szocialista jellegű munkáspárt, amelyek az uralomban egymást váltogatják.

A Szegedi Gondolat bukása

Bár a magyar társadalom szerkezete nem mutatott lehetőséget a munkásság, parasztság és középosztály önkéntes (demokratikus) csoportosulására és közös, nemzeti alapú kormányzati doktrina kialakítására, mégis történt erre egy kísérlet az úgynevezett Szegedi Gondolat keretében. E gondolat lényege az, hogy a mondott három osztály összefonódva leváltsa a hatalom gyakorlásában a XIX. század felében kialakult kormányzati együttest, az 1919-es proletárdiktatúra alatt átmenetileg meggyengült feudális-kapitalista-klerikális vezetőréteget, és kísérletet tegyen nemzeti szellemben a korszerű Magyarország megteremtésére.

 

Büszkén jegyezhetjük fel a történelem lapjára ezt a programot, -- a Szegedi Gondolatot, -- hiszen a magyar értelmiség volt az első egész Közép-Kelet-Európában, amely az ottani sajátos társadalmi helyzetet ösztönszerűleg felismerte és az ahhoz igazított elvileg egyedül kielégítő helyes kormányzati apparátust, a nemzeti frontot jelölte meg az újjászületés végrehajtására.

A nemzeti szellemű középosztály vezetése alatt összefogott három társadalmi osztály kormányzati gépezete a “nemzeti front”. Ezzel szembenáll a marxista szellemű munkásság vezetése alatt összefogott ugyanezen három osztály kormányzati gépezete, a „népfront”. A terminológiát nem árt megjegyezni.

 

A magyar Szegedi Gondolat, vagyis a nemzeti alapú szociális és demokratikus szintézis, elvileg bármilyen helyes volt is, a már ismert társadalmi eszméltség miatt, demokratikus alapon nem volt keresztülvihető. A munkásság még nem volt képes a nemzeti gondolatot magábafogadni, a parasztságnál pedig kellő műveltségű vezetőréteg hiányában süket fülekre találta a felhívás. Így nem maradt már hátra, mint az eredeti szintézis demokratikus vonalát elhagyva, a középosztálynak energikus vezetéssel kellett volna megkísérelnie a szociális és nacionális áthatolást, tehát a megújítás nagy művét a tényleges helyzethez mérten – az egyetlen lehető uralmi formula szerint -- átmenetileg bizonyos fokú diktatúra és bizonyos fokú külföldi támasz alkalmazásával végrehajtani. Ha ez megtörtént volna, ez esetben Magyarországon alakult volna ki a fasizmus prototipusa, a nemzeti szellemben végbemenő átalakulásnak Kelet-Európában egyetlen lehetséges, bár a nyugat-európai közvélemény előtt nem tetsző módja.

A nemzeti front kölcsönös beleegyezésen, megegyezésen alapuló, tehát demokratikus típusú kormányzati rendszer. Ezzel szemben a fasizmus és hitlerizmus parancsuralmi módszerekkel igyekszik a szociális és nacionális átitatást végrehajtani, meg lévén győződve afelől, hogy a kitűzött cél az adott társadalmi helyzetben demokratikus úton el nem érhető. – A fasizmus kialakulását vizsgálva azt látjuk, hogy ott az új egység és az új kormányzati program valóban a nemzeti párt és a szocialista párt összeolvasztása révén jött létre, a programok egyidejű szintetizálásával. (G. A. Borgese, La marche du Fascisme, Montreal, 1945)

 

Hogy a magyar fasizmus prototipusa a reális helyzet felismerése ellenére miért nem valósult meg Magyarországon, -- talán éppen külső támogatás nemlétében – még nem tudjuk, csak a tényt jegyezhetjük fel, hogy a középosztály szegedi vezére, a kormányzói székbe emelt Horthy Miklós cserbenhagyta az őt pajzsára emelő osztályt, vele együtt a nemzeti megújulás gondolatát, és felzárkózott a hagyományos kormányzati gárdához, a konzervatív erőkhöz. Ezzel a mi nemzedékünk sorsa eldőlt, a magyar társadalom pedig megindult – szenvedéseken és csalódásokon át – a katasztrófába vezető úton. … Folytatjuk ….

 

 

 

 

 


[1] Dr. Baráth Tibor, a Sorbonne Egyetem több éves kutatását közreadva megállapítja, hogy a világ összes nyelvét megvizsgálva a nyelvek 68 %-nak szógyöke Magyar eredetű. Franciaország helységneveit, folyóinak, hegyeinek neveit tette vizsgálat tárgyává és a végeredmény lenyűgöző: 4700 Magyar eredetű nevet talált. Baráth Tibor őstörténész, nyelvész Montreálban élt egészen a haláláig.

[2] Pikéthy Károly, Beksics Gusztáv, a szabadelvű magyar nemzeti gondolat publicistája. Kolozsvár, 1944.

[3]  A középosztály helyzetére vonatkozólag olvasd az alább következő cikken kívül: Baráth  Tibor, ’Végzett-e a középosztály?’ c. dolgozatát, Nyugati Magyarság, 1949. nov.-dec.

[4] A munkásosztály és a parasztosztály politikai erőviszonyaira. Olv. Baráth Tibor: A száműzött Magyarország meddő forradalma és Kísérlet magyar paraszt állam kialakítására, -- a Nyugati Magyarság 1950. január és 1950. febr.-márc. számában.