Hazánkért

 

 

Hazánkért Online, 2007. 08. 21.

 

Meddig legyünk még türelmesek?

 

A falra hányt borsó!

Írásommal nincs szándékomban meggyőzni a szenvedő kisebbséget, mert úgyis hiába! Magyarázzuk meg nekik, hogy nem tanultak semmit a történelemből? Egyáltalán felfogják ennek a jelentőségét? S hogy 1867 óta a magyarságra egyre jobban nehezedő kérdések még mindig a levegőben lógnak! A magyarság meg akar maradni, és ehhez önvédelemmel joga van! Jelent-e nekik valamit az, hogy Magyarország a magyar nép saját Hazája, ami eddig mindig idegen népek vagy idegen érdekek gyarmatterülete volt!?

 Akár tetszik, akár nem, Magyarországon létezik idegenkérdés, ami a jelek szerint más népeknél is, mint például a dánoknál, akik lezárják a határokat, hogy megakadályozzák a hagyományaikat, kultúrájukat veszélyeztető muzulmánok tömeges bevándorlását. Tehát világjelenség! Az idegengyűlölet, a kirekesztés, a megkülönböztetés nagy mesterei nagyon jól tudják, miről van itt szó, ők, akik hatalmas fallal zárják körül a palesztin népet! Különben nem hangoztatnák azt, amit a Szombat c. zsidó lapban olvasunk:

 

A dolog azonban egyáltalán nem mulatságos, jelentősége nem is pusztán abban áll, hogy nekünk, magyar zsidóknak és magyar állampolgárságú demokratáknak, félnünk kell a fasiszta veszélytől, melyet a Magyar Gárda testesít meg, hanem arról is, hogy el kell-e tűrnünk azt, hogy akármelyik politikai szervezet - most éppen az ultrajobboldali Jobbik - paramilitáris alakulatokat hozzon létre az országban.” [1]

 

Mindaddig, amíg ez a kérdés megoldásra vár, -- és ne áltassuk magunkat, mert a mai szenny-világrendben erre semmi kilátás nincs! -- a történelem újra és újra megismétlődik, mert a tényezők, a szereplők és a feltételek változatlanok. A magyarországi zsidóság nyilván nem akarja átélni a 60 évvel ezelőtti eseményeket. Mi magyarok sem! Ahhoz, hogy az OKOZAT ne ismétlődjön meg, az OK-on kell először változtatni!

Kölcsönözzük tehát mi is a Szombat pesties kifejezését: «ügyes húzás tőlük», hogy folyton a másik nép a hibás, amire a legjobb védelem a támadás.

Ráadásul arra hivatkozva, hogy veszélyben a haza. Ha a Jobbik fellépését és a vele szimpatizáló/egy húron pendülő szubkultúrát tekintjük, az biztos, hogy nagyon határozott ellenségképpel operálnak, s ilyen szempontból a magyar zsidók félelme - főleg, ha csak az elmúlt évszázadot nézzük - teljes mértékben érthető. A szélsőjobb életvilágban az ellenség nem elsősorban a román, a szerb és a szlovák, hanem a zsidó, a cigány és a homoszexuális. … A kérdés itt az, hogy a Magyar Gárda önmagában, a külső körülményektől és a helyzettől elvonatkoztatva, mit is jelent és képvisel önmagában.  [2]

Örök «szenvedők, üldözöttek» és szuperkultúráltak

A «zéró-toleranciás» budapesti áldemokráciában magyar állampolgárságot élvező nemzetidegenek nevében szóló újságíró kérdezi:

 « … el kell-e tűrnünk azt, hogy akármelyik politikai szervezet - most éppen az ultrajobboldali Jobbik - paramilitáris [katonai jellegű] alakulatokat hozzon létre az országban?» [3]

► Fordítsuk meg a kérdést:

« … el kell-e tűrnünk azt, hogy akármelyik politikai szervezet például az MSZP, az SZDSZ vagy akármelyik nemzetidegen szervezet politikai katonai jellegű alakulatokat hozzon létre, illetve hívjon be az országba?»

Megtanítottak minket arra, hogy nem tűrünk tovább, hanem ahol csak lehetséges, ordítunk!

 

Továbbá…

El kell-e tűrnünk a cionista szellemiségű, közpénzből fenntartott magyargyűlölő rádió- és TV-műsorokat? A türelmünk már régen elfogyott az országhódítók «törvényesített» rablásai, adócsalásai miatt! Meddig tűrjük, hogy idegen országhódítók uralkodjanak felettünk? Milyen alapon tűrjük, hogy izraeli Moszad-ügynökök és In-Kal testőrök tevékenykedjenek az országban? Meddig tűrjük, hogy a szovjet horda egykori szálláscsinálója az ex-partizán Tom Lantos Washingtonból jön Budapestre a magyarokat le-terroristázni?

Veszélyben a Haza!

Persze, hogy veszélyben van, amit csak azok látnak, akiknek valamit jelent még a Haza! Ez csak azoknak nem jelent semmit, akiknek Magyarország biztonságos lakóhely, virágzó üzletkötésekre, adómentes csalásokra és vagyonszerzésre alkalmas terület. Akik csak a saját sebeik nyaldosásával foglalatoskodnak, nekik nem fáj se Trianon, se Párizs, se Jalta. Közel-Keleten vagy New Yorkban naponta egymilliószor tudatják a világgal, hogy «Izrael veszélyben van, Izraelnek joga van az önvédelemre!» Ha mi magyarok mondjuk ki, hogy «Magyarország veszélyben van», akkor ez már fasizmus!

Valakiket nyilván zavarnak a felhozott kérdések, sőt bennük még félelmet is keltenek. Nekik azt mondjuk, menjenek vissza a saját hazájukba és boldoguljanak ott. Fogadják meg, amit Gyurcsány javasolt a magyaroknak: - «Magyarországról el lehet menni, nem kell itt maradni!» Furcsa, hogy a nagy félelmük ellenére sem kell többé Herzl zsidó-országa, és egyre többen jönnek vissza a «fasiszta» Magyarországra! Miért olyan jó nálunk lakni?

 

Anélkül, hogy bonyodalmas bölcseleti eszmefuttatásokba merülnék, nézzük meg az egymást kiegészítő két tényezőt -- «Ok és okozat» -- egymásra-utaltságát.

 

Tehát az OKami valamely mozgás, változás, történés előidézője.

Íme néhány példa: a sokat emlegetett 1. Numerus Clausus, 2. napjainkban az izraeliek tömeges bevándorlása, 3. Az elmaradt igazi rendszerváltás és számonkérés, a rengeteg hazugság, az ország teljes kirablása, Gyurcsány hazugságai, a nemzetellenes Parlament stb.

És az OKOZAT ►Valamely ok következménye, okból kifolyólag történő eredmény.

 

Mindegyik példa után feltehetjük a kérdést: mi volt az ok?

1.                     ►OK - A Numerus Clausus ► OKOZAT – A NC szükséges volt a zsidó diákok létszámának törvényes lecsökkentésére – u. i. a magyar diákok egyre többen szorultak ki az egyetemekről. Szükségessé vált a zsidók magyarországi térhódításának a megfékezése.

2.                     ► OK – Ma az Izraelből, Kínából, Afrikából vagy ki tudja még honnan, egyre nagyobb számban, kiváltságos előnyöket élvező Magyarországra telepedők, a magyarság megmaradását veszélyeztetik. ►OKOZAT - ne lepődjenek meg, ha az elkövetkezendő időkben sora létesülnek Magyar Gárda féle szervezetek, a magyarság létkérdésének megoldására. Ez lehet majd békés megoldás, vagy véres polgárháborúhoz hasonló esemény.

3.                     OK ► Az elmaradt rendszerváltás. OKOZAT ► a következmény ugyanaz, mint a 2. pontban.

 

 

A magyarországi nemzetidegen kisebbség – ott a valóságtól elkülönült, a „tűzre olajat” öntögetők gettó-kerítése túloldalán! -- saját maga lesz felelős, bármi történjék a közeljövőben, ahogy az volt a múltban is. Az OK már megvan, most majd következik az OKOZAT!

Kétségtelen, hogy megoldásra várnak súlyos kérdések, amelyeket nem lehetséges többé szőnyeg alá söpörni tömegszórakoztató meleg-fesztiválokkal, kábítószerekkel, népszédítő rock-koncertekkel, zsidó-szenvedésekről regélő filmekkel, Gyurcsány-Demszky Moszad-ügynökeivel.

Vannak még sokan, akiknek mindegy, hogy milyen jövő elé néznek: kábítószerek, perverz-életmód okozta AIDS betegség, vérbaj vagy a megváltó öngyilkosság. Ezek az elemek idő előtt eltűnnek valamelyik szennycsatornában. De vannak még többen, akikben megvan az életkedv, a honszeretet, a remény – ők már gondolkodnak, és nem lehet többé elterelni a figyelmüket a nemzet megmentésének fontosságáról.

 

 Szálasi Ferenc írta a Börtönnaplójában:

«Hazáját pusztítja, nemzete sírját ássa az, aki azokat a férfiakat üldözi, akik Hazájukért és Nemzetükért vannak. Az üldözők keselyűk, melyek vélt dögre szállnak! Amikor az egész világ erkölcsi, szellemi, anyagi ganéjdomb lesz, fog eljönni a ganéj bogarak tulajdonképpeni paradicsoma. Utóvégre a ganéj-bogár is élni akar, és ha már ganéjt nem talál hát csinál - már ahol engedik, ahol úgy vélik, hogy ez is a "fejlődéshez" tartozik. Hát igen: a ganéjbogár fejlődéséhez tartozik, de nem a népek fejlődéséhez. Az igazi magyar nép nem azért pusztult ki, mert saját társadalmi törvényei tették tönkre, hanem azért, mert a népre kényszerítették karddal-vérrel idegen népben született, idegen lélekkel keresztelt társadalmi törvényeket. Szent István ebből a szempontból rettenetesebben viselkedett magyarjaival szemben, mint Nagy Károly a szászokkal szemben.»

 

 

Tóth Judit, Kanada

 

 

 

 

 



[1] Félelem és büszkeség - avagy a Magyar Gárda és a demokrácia

Novák Attila / 2007. 08. 14

[2] U.o.

[3] U.o.