Hazánkért
Canada Online
1492 – 0956
Hazánkért, 2007. szeptember 21. Miért vagyunk megosztottak?
«Cogito ergo sum» – Gondolkodom, tehát vagyok!
Szerinte, inkább
igyekezzünk bölcs mérlegeléssel, gondolkodásra késztetni az olvasót, -- ami
bizony napjainkban a társadalom egyik legnagyobb hiányossága. Alábbi üzenetében arra
int, hogy ’bizonyos témákkal ne próbáljuk megosztani a nemzetet’. Jó, de
akkor mikor mondhatjuk ki bátran a nemzet megosztása nélkül, hogy amit eddig
velünk megetettek, hazugság és kommunista hangulatkeltés volt? Egyáltalán,
melyik az a témakör a történelemből, ami EGYESÍTHETNÉ a nemzetet? A
török veszedelem? Trianon? A zsidókérdés? A homoszexuálisok térhódítása? A
gazdasági élet? Orbán Viktor és Gyurcsány? Mikor gondolkodik, cselekszik a
nemzet egységesen? Van-e még egységes nemzet ebben a multikulti-kevertfaj
világban? Ami pedig a megosztást
illeti, e sorok írója szerint a nemzetet jobban már lehetetlen lenne
megosztani annál az egyszerű oknál fogva, mivel a nemzet-ellenes hatalom
hosszú évtizedek óta gyakorolja felettünk az ’Oszd meg és uralkodj!’ elvet. A hazájáért aggódó magyar már hosszú
évtizedek óta osztályidegen, szemben a hazai haszonleső megalkuvókkal és
a nyugati kommunista propaganda önkéntes partizánjaival. Vitatkozni mindenkor
hasznos, kényes témák felett, mert akkor felcsillan bennünk a remény, hogy
talán a felkavart zavaros víz egyszer majd kitisztul! – Tóth
Judit
1996. Kalifornia -- „Magyar szemszögből, a legújabbkori történelemben a második világháború óta Hitler Adolf mellett talán Szálasi Ferenc a legelfogultabban megítélt történelmi személy. Annál is inkább, mert több mint egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy az érem mindkét oldalának ismerete egyszerűen lehetetlen volt. Akik ez időben otthon éltek, azoknak az agymosás majdnem kizárólagos, akik pedig életük érettebb felét a szabad világban töltötték, azoknál szurokfekete és hófehér cserepekből álló romhalmazból kell Szálasi Ferenc valódi képét összeállítani, illetve elfogulatlan megvitatással kialakítani. Kérdés, hogyan lehetséges elfogulatlan megvitatást akár csak elkezdeni is, amikor betokosodott megítélések, hazugságok vannak forgalomban? Első látásra döbbenetes, amikor Szálasi Ferencet és Szamuellivel vagy Rákosival ugyanarra a szintre emelik, ugyanabba a szövegkörnyezetbe! De van ennek az éremnek egy olyan másik oldala, amit talán első érzelmi reakciója miatt esetleg nem mérlegeltünk. A 90-es években Göncz Árpádot „a legnépszerűbb politikusnak” állította be – persze hamisan – ugyanaz a propaganda, amely Szálasit „a legelvetemültebb politikusnak”, szintén hamisan. Ez egy olyan szélsőségekbe merevedett, végsőkig polarizált csoportosítás, amelyet nem lehet feltörni, egyik hazugságot sem lehet leleplezni, ha teljesen függetlenül az egyik, vagy akár a másik szélére állunk a színképnek, mivel mindkettő tökéletesen hitelét rontja a másiknak. Göncz és Szálasi egy „nemzetvezetői” szintre való állításával viszont szembesülni kénytelen mindenki azzal, hogy valami nyilvánvalóan nincs rendben, ebben a képben (pl. senki nem mondta, hogy ők azonosak!) de a legfontosabb, hogy azonos szintről indulva kell kibogoznia minden olvasónak azt, hogy mi is az igazság. Az azonos szintre való emelés Szálasit kiemeli abból a veremből, amelybe a félévszázados agymosás által vetették, sőt úgy is mondhatnánk, hogy a legnépszerűbb politikus csoportba helyezi – bár nyilvánvalóan valami nincs rendben, ebben a képben, hogy Göncz és Szálasi azonosak lennének! Remélhető, hogy a „Szálasi a legelvetemültebb politikus” és „Göncz a legnépszerűbb politikus” propaganda-csoportok passzív elfogadása helyett, az olvasó gondolkodni kezd, -- „hogy is van ez?” Ez a nemzetben való gondolkodás kezdete, önálló, csupán a nemzet érdekeit előtérbe helyező saját nézőpont kialakítása az újság egyik alapvető küldetése. Kész elkoptatott szólamokat, a szemtanúsághoz túl fiatal nemzedékek éppúgy nem fogadnak el, mint ahogy elvált szülők gyermekei is képtelenek a mama „papa rossz”, és a papa „mama rossz” szólamainak bármelyikét elfogadni. S ha túlságosan erőlteti akármelyik a saját beállítását, csak azt éri el vele, hogy a fiatalabb nemzedék visszautasítja nemcsak a túlsulykolt véleményt, de magát a szülőt, mint személyt is! Lehetséges-e tárgyilagos, minden agymosástól mentes történelemírás? A háború után, Szálasi Ferenc és a kivégzett magyarok legjobbjainak történelmi megítélése sajnos, még nem kezdődött el, de talán éppen az ilyen azonos szintekre való emeléssel kezdődik majd, ami még semmiképpen sem befejezett csoportosítás, hanem az agymosás időtartamával összemérhető hosszúságú, néhány évtizedet igénylő folyamat kezdete. Az összes „országvezető vagy
nemzetvezető [csak egy volt a
történelmünkben! --tj]” – Szent István, Mátyás király,
Kun Béla, Horthy Miklós, Szálasi Ferenc, Rákosi-Rosenkrantz, Kádár János,
Göncz Árpád, Gyurcsány Ferenc stb… határozottan és egyértelműen azonos
szinten van, ami elkerülhetetlenül azonos kritériumok alapján való történelmi
megítéléshez, nem pedig propaganda-bélyegzéshez kell, hogy vezessen! A történelmi megítélésből persze nem
egyforma bizonyítvánnyal jönnek ki a jövő elfogulatlan
történelemkönyveiből: ~ ahol az egyik Mátyás (a hunyadi) tündököl, ott a
másik (a Rosenkrantz) elbukik! Mérjük őket egymáshoz! – (Név és cím) ◘
|
