|
|
|
„Soh’sem hallotta Ön hírét A cenzúrának?...
hogyha nem, Hát megmondom, mi az. Az a pokol cséplője, mely
alá Kévéinket kell tartanunk, s ez Az igazságot, a magot Kicsépli belőle, aztán Az üres szalmát visszadobja, S ezen rágódik a közönség.” Petőfi Sándor: Az Apostol |
|
|
|
teherautókkal a zúzdába (1945) * «Vandáloknak ferde bölcsessége Ismét divatba jő s csudáltatik, Égetni kell hát minden könyveket, Égetni mindazt, aki gondol és lát!» Berzsenyi: Vandál bölcsessége |
1984-ben, ha valaki érvényesülni akart, akkor -- akárcsak ma -- „a felszabadulás, a zsidó-cigány-szenvedések” nem maradhattak ki az írásokból. Ezért természetesen válaszokat semmiképpen sem kaphatunk a Históriából, mert megfosztottak bennünket attól a lehetőségtől, hogy előzőleg megírt történelmet összehasonlíthassunk a háború utáni kommunista parancsuralom által kiadott történelemmel, s hogy saját magunk határozhassunk: mennyire, kik és hogyan vezették félre a magyarságot. Még szerencse, hogy külföldön élő magyar írók és történészek, önzetlen munkával megteremtett műveket hagytak az utókorra, s így nincs többé szükség elfogadni a Glatz-féle remekművek hazugságait, féligazságait! Az is igaz, hogy manapság továbbra is kevésnek van bátorsága szót emelni kőbevésett történelem ellen!
A zsidó partizánok, tömegesen visszatért hitsorsosaikkal együtt a várva várt felszabadulásuk után, befejezték a félbe maradt „munkát”. A hatalom most őket illette. Magyarellenes vérengzésük, bosszújuk nemcsak könyvtárakat vitt zúzdába, hanem még az országot és a fővárost is megfosztotta a magyar jellegétől. (A Regnum Marianum fogadalmi templom helyére Sztálin szobor került!) Utcák, terek új neveket kaptak az országhódítók ízlése szerint. Régi nagyjaink olvasztó kohókba kerültek, mert vassal és acéllal építettük a népidemokráciát.
Szinte szállóigévé vált, hogy „a magyarság közreműködése nélkül többszázezer zsidót soha nem tudtak volna elhurcolni.” Fordítsuk meg a szavakat: „a külföldi és belföldi zsidóság közreműködése nélkül sokkal nehezebb lett volna Magyarország bolsevizálása, kevesebb magyart hurcoltak volna el Szibériába.” De a szálláscsinálók roppant hatásos munkát végeztek. Magyarországnak nemcsak a külső veszéllyel kellett felvenni a védelmi harcot, hanem a szabotáló, felforgató belső ellenséggel szemben is, akiket háború idején rögtönítélő rendelkezés szerint azonnal és jogosan kivégeztek [lásd: az ejtőernyővel magyar földre besuhant később elfogott és kivégzett cionista partizán Szenes Hanna.]
Például a zsidó Várnai Zseni «Kopogtatok» c. versét 1944-ben az ellenállási mozgalom partizánjai sokszorosítva terjesztették:
|
Még torkunkon a
gyilkos vasmarok, De jönnek, jönnek,
egyre közelednek A szabadító Vörös
csapatok. Már jönnek, jönnek,
érzem, látom őket, Dereng a fény a
börtönablakon… Rabtársaim,
fölsebzett ujjaimmal A szabadság hírét
kopogtatom! (..) |
Igaz, hogy miután Kun Béla terroruralma
végetért, 1919 őszén is tiltottak be könyveket, folyóiratokat: „Bódy Tivadar polgármester adott ki hirdetést
miszerint „a kormánynak szeptember 21-én kelt körrendelete alapján
mindennemű, a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető
kommunista-, bolsevista- és anarchista irányú könyv, röpirat, röpcédula,
propagandairat vagy bármilyen más alakban megjelent sajtótermék birtoklása és
forgalmazása tilos.” – Népszava, 1919. október 9.
Ezt hívják a ma is sokat emlegetett „fehérterrornak”. Jogos volt? A nemzetvédelem érdekében feltétlenül szükséges és jogos volt. Ellenben az 1945 utáni kommunista-könyvégetés csak a Magyarországra rászabadított nemzetidegen szálláscsinálók érdekében történt.
A náci-cionista együttműködés
Ez bizony külön tanulmányokat érdemelne! Az utóbbi években már számos zsidó író is foglalkozott a témával, de az irányított sajtó még nem mer közeledni ehhez az erősen fortyogó fazékhoz. A lényeget kerülgetik, mint macska a forró kását, ami pedig az, hogy a 19. század végén Herzl megtervezte a cionista állam megvalósítását és ehhez tömeges zsidó bevándorlókra volt szükség.
A hatvanas években a németországi zsidó történész Hanna Arendt óriási vitákat váltott ki az «Eichmann-per» c. tanulmányával:
„Az együttműködés kérdésében nem volt különbség Közép- és Nyugat-Európa
beolvadt zsidó közösségei és a jiddisül beszélő rétegek között. A
németek Amszterdamban úgy, mint Varsóban, Berlinben vagy Budapesten,
számíthattak arra, hogy a zsidóság vezetői majd elkészítik a
deportáláshoz szükséges listákat, a közösségről és vagyonáról, és
előteremtik a megsemmisülésükhöz szükséges költségek fedezetét.
Segítenek a zsidókat összeszedni, és a vonatokhoz vinni.”[2]
Ne feledjük, hogy a második világháború idején a dúsgazdag európai zsidóság jelentős része nem volt cionista, nem osztozott Herzl “Zsidó Ország”-ának nagy tervében és nem kívánta elhagyni a jó életet.. Ugyanakkor a Zsidóország megvalósításához tömeges kivándorlókra volt szükség, s legalább egy Hitlerre, akivel együtt lehetett működni a cél érdekében -- Herzl szavait idézve -- “az antiszemitizmusra, mint hajtóerőre”. A tömeges kivándorlást az akkor még maréknyi cionista vezetőség képtelen lett volna egymaga megoldani. Hogy volt-e közös cél Hitler és a cionisták között? Erre itt három aprócska példa:
►Berend főrabbi levele a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom legfőbb pártvezetőségének
“Alulírott, főrabbi vagyok, a Zsidó Tanács tagja,
meggyőződéses cionista. Fajnak tartom a zsidóságot, külön
nemzetiségnek és végleges megoldásnak a Zsidó Országot. Célom azonos az
Önökével: a zsidóság kivándoroltatása. De ez csak a háború után lehetséges.
Ha ezer évig tudtak várni a zsidókérdéssel, várjanak még néhány hónapot, amíg
elül Európában a harci lárma és ezt a problémát az összes érdekelt nemzetek
és a világzsidóság hivatott képviselőinek bevonásával, egész világra
szóló érvényességgel rendezni lehet. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez nem egyedül
magyar, hanem európai, sőt világkérdés. Ennek megfelelően,
véglegesen és közmegnyugvásra csakis nemzetközi úton oldható meg. (...)” [3]
|
|
|
Kasztner
kiváltságos csoportja 1944-ben megérkezik Svájcba. /Kép: Schmidt Mária: ‘Kollaboráció vagy kooperáció’ |
► A cionista vezér Vlagyimir Jabotinsky 1936-ban:
“Nekünk nem célunk Palesztinában népünkből kiválasztottak részére,
vagy akár egy kis csoport részére otthont teremteni. Minden erőnket a
különböző országokban élő zsidók tömeges és tervszerű
elszállítására összpontosítjuk...” [Ben Hecht]
► Jabotinsky 1940. áprilisában, New Yorkban:
“Zsidók millióinak
áthozatala a saját hazájukba, majd megmenti az európai zsidóságot a
végpusztulástól. Ismétlem: a tömeges kiürítés az egyetlen megoldás a
zsidó-katasztrófa elkerülésére.”
[Ben Hecht, Perfidy, New York, 1961]
Az igazi
számtan!
«a
legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a
Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában,
1941-ben 3, 110, 722 zsidó volt.»
Kérdés: hogyan lehetett a 3, 110, 722 zsidóból 6 milliót elpusztítani? Ebből a létszámból még mindig maradt annyi, hogy közvetlenül a háború után több mint 2 millió kivándoroljon Palesztinába, és ott létrehozza az Izrael nevű államot? [4]
Az izraeli holocaust-kutató Jehuda Bauer, a jeruzsálemi
Hebrew University tanára szerint “a háború alatt a Wannsee Konferencia, ahol a nácik állítólag azért gyűltek össze Berlin egyik
külvárosában, 1942-ben, hogy megtervezzék a végső megoldást, csupán
összejövetel volt, amit nem lehet konferenciának nevezni. Nem sokat
valósítottak meg abból, ami ott elhangzott, mégis, a közvélemény továbbra is
ismételgeti a történetet, miszerint ott határozták el a zsidók teljes
elpusztítását.” [The Canadian Jewish News, 1992.01.30]
Kanadai példa
Mostanában kevesebbet hallunk Glatz Ferenc munkásságáról, egyáltalán írt-e új könyveket, újságcikkeket és hogy mennyiben változtatta meg az 1984-es meggyőződését. A türelmesebbeknek annyiból ajánljuk a Históriát, hogy ha van kedvük hozzá, vonjanak párhuzamot különböző korokban állandó változtatásokkal „megírt történelem” között. A „megélt történelem” pedig csak akkor változatlan, ha politikai érdekből, vagy hiúságból nem változtatnak az eseményeken!
|
|
|
«Bomber Commander» Arthur Harris tiszteletére Londonban bélyeget adtak ki |
Kanada fővárosában, Ottawában van a „War Museum” (Háborús Múzeum), hasonló a budapesti Terror Múzeumra. Az intézmény igazgatóságára újabban nyomást gyakorolnak a második világháború harcosai, hogy ’a réztáblán lévő sértő szöveget írják át’. A „sértő” táblán ez áll:
„A Németország elleni bombázások erkölcsi értéke a mai napig élesen vitatott és kétségbevont téma. Az angol Bomber Commander [Arthur Harris] célja volt a német polgári lakosság hangulatát megtörni és Németországot, -- ipartelepeinek és városainak lerombolásával -- megadásra kényszeríteni. Annak ellenére, hogy a Bomber Command és a szövetségesek légitámadásai mintegy 600 ezer német polgári személyt pusztítottak el, és több mint ötmillió embert tettek otthontalanná, a háború vége felé, a bombázások csak kevés kárt tettek a német fegyvergyártásban.”
A megírt történelem pedig lényegében ugyanazt tükrözi, mint ami a Múzeum tábláján olvasható: történészek, mint Desmond Morton, Margaret MacMillan, sőt maga Arthur Harris is bevallotta, hogy a légitámadások a lakosságra irányultak, nem pedig az ipartelepekre. Polgári lakosság ártatlanjai – gyermekek, nők és öregek -- égtek meg elevenen, fulladtak meg vagy zúzódtak halálra az összedőlt óvóhelyeken, lakóházakban. Mintegy 60 német várost – Drezda, Frankfurt, Hamburg, Stuttgart, Hannover, Darmstadt, Pforzheim és még sok mást -- tettek a földdel egyenlővé. Ennek ellenére a német fegyvergyártás évente tovább növekedett, egészen 1944 őszig.
A „Canada National Council of Veterans” nevű szervezet elnöke Cliff Chadderton volt katona szerint a szöveg (1) nemcsak sértő, mert a volt kanadai katonákat háborús bűnösöknek állítja be, (2) de pontatlan is, mert a mondanivaló egyértelműen ellenkezik az eddig megírt történelemmel.
A veteránok úgy gondolják, hogy a szöveg nem „eléggé magyarázza meg, valóban mi is történt, át kellene írni, bővítésre lenne szükség”. A baj itt csak az, hogy a háború alatt a támadások nagy részét amerikai gépek végezték! 1945-ben, a légitámadások csúcspontjában, az U.S. Eighth Force (amerikai légierők) bombáinak 50%-át utakra és vasutakra dobta le, szemben az angol és kanadai „Royal Air Force” 13%-os támadásaival.
Chadderton elnök kijelentette: „majd
megnézzük az új táblát, és elolvassuk a szöveget. Amennyiben úgy gondoljuk,
hogy igazságos, akkor elfogadjuk.” – [Az
University of Toronto tanárának, Randall Hansen-nek
cikkét a kanadai National Post közölte, 2007. augusztus 31-én]
Így lesznek igazságokból hamisítások, féligazságok: ► ha valami nem tetszik a történelemben, ahogy az valóban megtörtént, akkor megváltoztatjuk, az eseményeket, tényeket ide-oda tologatunk, mint a bútorüzlet raktárában a bútorokat. Bevallom, én még a politikailag helyes történelemkönyveket se venném pontos történelemnek! Sőt, a győztesek által írt történelem miatt aggódom. Hogy az igazságot megtudjuk, szükséges az eseményeket különböző szemszögből tanulmányozni, már amennyire ezeket a mai cenzúra engedélyezi!
Milyen igaz a közmondás, hogy „minden
szentnek maga felé hajlik a keze.” 
Tóth Judit, Kanada
