Hazánkért
Canada Online
1492 – 0956
Hazánkért, 2007. szeptember 20.
«Magyarország tényleg olyan szép,
amilyennek mondják?»
(Hazai Levél) Kirándulásaink során, egyik szomszédos ország kis településében lévő templom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy feketeruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte: «És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?» Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:
Majd folytatta: - «Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?» Aztán elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott. Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni! Leültem a Székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami nem illik egy 40 év körüli, erősen borostás túramotoroshoz. Arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak nevező gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki, csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek, talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor ott én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban. Ezek után még kell bármit is mondani? ◘ |