Hazánkért

Canada Online

1492 – 0956

Hazánkért, 2007. szeptember 20.

«Magyarország tényleg olyan szép,

amilyennek mondják?»

(Hazai Levél)

Kirándulásaink során, egyik szomszédos ország kis településében lévő templom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy feketeruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:

«És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?»

Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

Járjatok be minden földet, Melyet isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Vajon mit kell véle tenni: Szánni kell-e vagy megvetni? - Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító, Szemet-lelket andalító, És oly gazdag aranysárgán Ringatózik rónaságán A kalászok óceánja; S hegyeiben mennyi bánya! És ezekben annyi kincs van, (itt hozzátette: "mert akkor még az övék volt") Mennyit nem látsz álmaidban. S ilyen áldások dacára (itt: "innen nem kellene tovább mondanom, mert olyan szomorú") Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közel áll az elveszéshez. S szellemének országában Hány rejtett gyöngy és gyémánt van! S mindezek maradnak ott lenn. Vagy ha épen a véletlen Föl találja hozni őket, Porban, sárban érnek véget,

Vagy az ínség zivatarja Őket messze elsodorja, Messze tőlünk a világba, Idegen nép kincstárába, És ha ott ragyogni látjuk, Szánk-szemünket rájok tátjuk, S áldicsőséggel lakunk jól, Hogy ez innen van honunkból. Ez hát nemes büszkeségünk, Melyről annyiszor mesélünk? Azzal dicsekedni váltig, Ami szégyenünkre válik!... Csak a magyar büszkeséget, Csak ezt ne emlegessétek! Ezer éve, hogy e nemzet Itt magának hazát szerzett, És ha jőne most halála, A jövendő mit találna, Mi neki arról beszélne, Hogy itt hajdan magyar éle? S a világtörténet könyve? Ott sem lennénk följegyezve! És ha lennénk, jaj minékünk, Ezt olvasnák csak felőlünk: "Élt egy nép a Tisza táján, Századokig, lomhán, gyáván." - Oh hazám, mikor fogsz ismét Tenni egy sugárt, egy kis fényt Megrozsdásodott nevedre? Mikor ébredsz önérzetre? (Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta:

- «Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?»

Aztán elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni! Leültem a Székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami nem illik egy 40 év körüli, erősen borostás túramotoroshoz.

Arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak nevező gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki, csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek, talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor ott én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.

Ezek után még kell bármit is mondani? ◘