Hazánkért
Canada Online
1492 – 0956
Hazánkért, 2007. november „Új hazugságok régiek
helyett” Első rész Anatoliy M. Golitsyn:
«New Lies for Old» Könyvismertető
Természetesen voltak elegen, akik a középutas sajtó cikkeinek sorozatával tették nevetségessé az írót. Azt mondták rá, hogy „hamishír-terjesztő, csupán fantázia, amiket ír, ki hisz egy KGB-ügynöknek”? Ám ahogy teltek az évek, 1990 után már egyre jobban felfigyeltek a könyvre mondván, hogy „nahát érdekes módon a Golitsyn könyvében ez is meg az is beteljesedett.” Golitsyn többek között feltárta a Szovjetunió legnagyobb tervét: az Egyesült Államok meghódítását, mialatt csalárd biztonsági érzéseket táplált, valamint a Berlini Fall lebontását, és a kommunizmus színlelt bukásának hamis hírét. Egyszóval világméretű csalás történt, amit még most is alig hisznek az emberek. Az amerikai nép mindig csak a következő
választásokig lát, ellenben a kommunisták állandó éberséggel, sokszor több
nemzedéken át -- ahogy éppen a helyzet megkívánja – kaméleon módjára
cserélgetik a bőrüket, de soha el nem pusztulnak. (lásd: Pozsgay Imre: „A kígyó
levedli a bőrét, mert meg akar maradni.”)
G. W. Bush üzenetet kapott az ő istenétől, hogy “az emberiség érdekében fel kell vállalni a terrorizmus elleni hadjáratot.” A nagy munkához a legnagyobb szakértelemmel rendelkező J. Finkelstein Primakovot, a szovjet KGB titkosrendőrség volt nagyfőnökét nevezte ki, az amerikai Homeland Security (Nemzetbiztonság) intézmény állandó tanácsadójának — zsíros fizetéssel! Amikor Primakovot megkérdezték, hogy mi a CAPPS
II, nevetve válaszolta, hogy amolyan személyazonossági igazolvány, ami
hozzászoktatja a lakosságot a *belföldi útlevél* használatához. Belföldi
útlevél? Példát vesznek a Szovjetunióról, ahol nem volt járkálás és utazgatás
egyik városból a másikba! [www.newswithviews.com/iserbyt/iserbyt19.htm] Markus Wolf A kommunista Kelet-Németország hírhedt titkosszolgálati cárjának, Markus Wolf (nemrégen hunyt el) életműve volt, hogy a lakosság felét beszervezte besúgónak, akik a népidemokrácia védelmében tevékenykedtek saját embertársaik ellen. Ez az ő igazi szakterülete, amit most a Bush-kormányzat a “terrorizmus elleni harcában” alkalmaz! A rendszer jól tudja, hogy mihelyt behozzák a „Patriot II” törvényt, a munkálatok elkezdődnek a Patriot III összeállításán, és akkor szükségessé válik a ‘belső spiclihálózat’ megszervezése Markus Wolf szakértelmének hozzájárulásával. Markus Wolf hivatalos kinevezését, J. F. Primakov jelentette be jó kedvűen a BBC egyik adásában, és az eseményt egyik US kongresszusi képviselő is alátámasztotta. Primakov azt is kijelentette, hogy ‘Bush és Cheney hivatalával is együttműködnek Amerika szovjetizálásának a megvalósításában.’ [forrás: www.infowars.com] Golitsyn egyáltalán nem valami szellemi
egyéniség, jóslásait a szovjet-rendszer titkos és hosszú távra alapozott
ismereteire alapozta, amelyek visszanyúlnak egészen a 60-as és 70-es évekbe.
A könyv a saját összegyűjtött jegyzeteiből álló irodalom, amiket
még a Azok szerint, akik árgus szemekkel figyelnek, a kommunizmus nem tűnt el, vagy aludt el örökre, ahogy azt a világgal elhitették, hanem éppen a Nyugat lett az alvó Csipkerózsika!
Íme Golitsyn néhány jóslata, 1984-ből: 1. „A kommunista stratégák most készülnek átlépni azt az előre kitervezett hosszú távú szakaszt, amely a kommunizmus végső győzelmét jelenti. Figyelembe kell venni a többpártrendszert és azok közti szoros kapcsolatot. A pártképviselők az évek során kibővítették a tapasztalataikat és kitűnő alkalmuk volt megépíteni azt az utat, ami még Marx Károly minden képzeletét is felülmúlná, és elképzelhetetlen lett volna Lenin vagy Sztálin idejében. A hadászati tervek között említendő elsősorban Kelet-Európa liberalizálása, és valószínűleg még a Szovjetunióban, Romániában, Csehszlovákiában és Lengyelországban is.” 2. „Belső és külső stratégiai célt szolgálnak az irányított, mesterségesen létrehozott ál-ellenzéki mozgalmak. Belsőleg ezek azért hasznosak és alkalmasak a kommunista rendszer liberalizálásához, mert előtérbe hozzák az ellenakciósokat, míg másokat az elkeseredésbe vagy beletörődése üldöz. Külsőleg, az „ellenállók” hasznosak lehetnek a kommunizmus átalakulásának időnkénti hamishír-terjesztéséhez, ami drámai módon nyitja meg az utat a rendszer megrendezett „liberalizációjához”, [lásd: átmentéséhez!] kiemelve az óriási különbséget a neo-sztálinizmus és a jövőbeni emberarcú szocializmus között. A Nyugat által ismert személyiségek egész csapatát készítik elő, akik majd a kommunista többpártrendszer vezetői és támogatói lesznek. A disszidens [szakadár] munkásszakszervezetek és értelmiségiek szolidaritást építenek ki nyugati hasonmás szervezetekkel, akiket bevonnak a fegyver-leszerelés és a nyugati hadipar átalakításának munkálataihoz. Idő előtt a Nyugat kénytelen lesz belátni, hogy a disszidensek támogatása nagy tévedés volt, vagy pedig elfogadja, hogy mivel a kommunizmus gyökeres változáson esett át, az összehajlás [konvergencia] elfogadhatóbb, sőt ajánlatos.” 3. Kelet-Európában az emberi jogok terén való nyugati langyos hozzáállás már eleve kudarcra ítélt kísérlet, a hamis fogalmak miatt, ami végül csapdába vezet, amikor Kelet-Európában ál-liberalizáció történik a kommunisták hosszú távú politikájának utolsó szakaszában. Fennáll a zavaró körülmény, hogy a Nyugat egyáltalán nem ismeri fel a kritikussá vált helyzetet, ezért sebezhető lesz a kommunista harcászat utolsó szakaszában. 4. Lengyelország a *megújulást* már jó előre és tökéletesen megtervezte; ~ szem előtt tartván a Kommunista Párt a stratégiájának megvalósításához Európában. Erre a bizonyíték, a Kommunista Párt [és furcsa módon a katolikus egyház illetve a Vatikán! -tj] részvétele a *Solidarnosc* megalakításában és működésében. 5. Politikai liberalizáció és demokratizáció
a Csehszlovákia 1968-as főpróbáját követnék, ami akár Nikolaj Mironov
politikai kísérletezésének, még 1960-as elképzelésének is beillett
volna. A liberalizáció látványosnak és
lenyűgözőnek ígérkezik. Hivatalos nyilatkozatok látnak napvilágot a
Kommunista Párt kevesebb szerepéről; ~ az egyeduralom látszólag
„lecsökken.” Beiktathatják az állítólagos eltávolodást a Kommunista Párt a
törvényhozás, a közigazgatás, és a bíróság között. A Legfelső Szovjet
hatalom kezébe kerül a nagyobb hatalom, ugyanakkor az elnök és
képviselői színlelt függetlenséget élveznek. ◘ folytatás
►Második
rész A témához: Tóth Judit Kanada |