|
Gaál
Lajos Gyula festménye, Toronto
• Gaal’s Art Gallery
***
Újból büszke s vitéz
Volt
hitvese, ringatott szép reményt,
most
drogos, vőlegénye feneketlen éj,
lett
volna orvos, hulló népet ápoló...
De
nem! Magyar lány,
elég,
ha felszolgáló,
legyen
préda – mulasson látogató! -,
csipkedi
hátulját haszidik zsidó...
Apja
futna, tán’ gyilkolna szegény,
de
zsibbad karja, lelkén ólmos nyavalya
-
mentőben végez vele infarktusa...! -
Mondd
ki nevük a telefonban,
hallod
a kattanást a vonalban...,
lehallgatnak
s látnak mindent
-
s mégsem látják, hallják még:
villámlik
s morajlik az ég!
Moccan
lelketlen anyag,
tépi
láncát, kit ura holtnak vél,
port
forgat, örvénylik a szél,
benne
sikoly, mocska égig ér,
ez
az Úr ideje: most ítél,
ki
élt, mint álmatag, szikár barom,
-év
évre gyűlt, mint szennyes alom -,
-most
pokoltól sem fél,
lesz
újból büszke nép,
dacos
magyar s vitéz...!
Mondd
ki nevük a telefonban,
hallod
a kattanást a vonalban...,
lehallgatnak
s látnak mindent
-
s mégsem látják, hallják még:
villámlik
s lángban áll az ég?
Balla
József
Brisbane,
2007. május
|
Fegyvert s vitézt!
Fegyvert
s vitézt éneklek,
kit
nem riaszt páncélos, pajzsos horda,
-
könnygáznál maróbb sanyarú sorsa,
csak
szolgasága vesztenivalója -,
ki
kész, hogy a meráni urakkal
múltat,
jelent s a jövőt elszámolja,
kinek
elege volt a magyar módiból
-
ha várja béke: az süket sírbolt -,
míg
országot uzsorás s helytartó nyúz,
és
görnyed város gumibottól, sarctól,
hol
pöfeteg pandúr,
szalajtott
ficsúr az úr,
s
leányt: ávós erőszakol
-
még nő a fa, megbírja ága:
a
latrot, kötéllel nyakába’!
Fegyvert
s vitézt éneklek,
ki
immár megsokallta,
hogy
jussából kiforgassa,
ki
tegnap még a palesztint gyilkolta,
s
lopja jövőjét élelmes hollandus,
kínai,
ki árul majd füstölt kutyahúst...
Éneklek
korbácsot,
hogy
ne legyen az Ország Háza
kerítők,
stricik, s szukák tanyája,
éneklek
máglyát,
majd
egekig csap lángja,
hogy
az Úristen is lássa:
benne
ég minden,
mi
a magyart gyalázza...!
*
Nyögessék
a magyar fákat
ostoros,
fergeteges szelek,
lássa
hát sok mohó idegen,
kinek
a földjére telepedett!
Tanulja
meg a magyarok Istenét,
kit
nem érdekel ezerévnyi szenvedés
-
csekk-könyvvel írja történelmét -,
most
sírva tanulja magyarok törvényét,
hogy
mi is a jog Attila s Árpád földjén!
Fegyvert
s vitézt éneklek:
ha
majd a nép törvényt ül,
tolvajbanda,
ávóshorda
vajh
hová menekül?
Balla József
Brisbane,
2007. május
|
Blues, Sam kutyámért
Ma
este moccanatlanok,
gyászolnak
a lombok,
ma
este átjár
-
mint lázas kis testedet a görcs -,
rövidke,
tízhetes létezésed hiánya,
ma
este: érted szól a blues.
Csüngtél
az életen,
makacsul,
hat napon át,
s
libbentek homályosuló emlékeid:
a
napsütötte kert, a hús íze,
a
szőnyeg puha bolyha
és
az autó félhomálya,
hol
kis pofádat arcomhoz nyomtad,
ölemben
betegen kuporogva
-
utoljára…
Libbentek,
szálltak,
egyre
csak fogytak emlékeid
a
légkondicionált ketrecben,
hol
nem maradt más:
csak
a testedre tapasztott csövek
-
az életet ígérték a sárgás folyadékkal -,
mígnem
gyomrod lassan
szétrágta
a halál.
No,
hát röhögjetek csak!
Röhögjetek
e „szentimentalizmuson”.
-
Hát persze: „egy kutya, csak kutya és
Etiópiában,
Bangladesben és Szudánban
százezrek
s milliók halnak…” -
Ti,
„pozitív gondolkodók”,
haladás
bajnokai,
ti,
kik jól fizető téveszmék
béklyóiról
zengitek
a
szolgaság dicshimnuszát
s
egymásra rúgjátok a port
a
karrier napi kakasviadalain…
Röhögjetek
csak!
Ezen
az estén
moccanatlan
a lomb
és
én a holdvilágnál
kutyámat
siratom.
Balla
József
Brisbane,
1989
|
