Hazánkért Online, 2008. 02. 23.

Az arabok, Európa és Izrael

alán egyesek kopott lemezek elavult témájának tekintik a Helsinki Egyezményeket (Helsinki Záróokmányt), de úgy gondolom, nem árt visszapillantani az elmúlt 33 esztendőre. Annak ellenére, hogy azóta hány újabb és újabb „igazságos” szerződés, „sorsunkat javító” rengeteg változás történt a világon, főleg Európában, az emberek mindennapi élete egyre kilátástalanabb: ► a műállam Csehszlovákia szétbomlott, Szlovákia független lett, a Szovjetunió átalakult és újra Oroszország lett, a kommunizmus úgy lett szalonképes, hogy levedlette az utálatos bőrét és megmaradt. Gorbi látványosan berobbant, majd Nobel-díjjal ment San Franciscóba, Ceausescut a másvilágra küldték, s a berlini Fal is leomlott. Magyarországon, az 1990 utáni „demokratikus” kormányok politikusai aljas „alapszerződéseikkel” csapták be a magyarságot, hogy a Nyugat jóváhagyásával a nevében kőbevéssék a trianoni határok megváltoztathatatlanságát.

Az első világháború óta a nemzetközi hatalom az egyén emberi jogait helyezte előtérbe, – kivéve, amikor fontosabb nemzetről volt szó! -- figyelmen kívül hagyva a kisebbségbe dobott nemzetek millióit. Sorozatban születnek még ma is olyan egyezmények, titkos szerződések, amelyek tovább szolgáltatják koporsóinkhoz a szögeket.

Európát cserébe zsidókért?

Helsinkiben az egyik előadó és egyezmény-aláíró maga a szabadkőműves Gerald Ford, az USA elnöke volt, aki azzal mentegetőzött, hogy

► „ezt az egész emberiség békéjének és az emberi jogok megvédésének az érdekében tettem, amiért áldozatot kell hoznunk.”

Ford helsinkii látogatásának igazi célja azonban egészen más volt, mint ahogy Hubert H. Humphrey volt amerikai elnök is megmondta:

► „Az amerikai elnök helsinkii útja már csak azért is fontos, mert ott személyesen lesz alkalma Brezsnyevvel beszélni az oroszországi elnyomott zsidóság jövőjéről (i.e. kivándorlásáról).”

Vajon miért akarja az amerikai kormány és a Kongresszus mindenáron, akár már népek orosz kézre juttatásával is, átmenteni az oroszországi zsidókat Izraelbe? Erre az egyiptomi külügyminiszter, Ismail Fahmy 1974. decemberében mondott javaslata adja meg a választ:

► „Állítsák le 50 évre a zsidó bevándorlást Izraelbe és nem lesz többé közel-keleti probléma.”

Akkor, senki sem figyelt fel e fontos kijelentésre, csak az izraeli kormány szószólója tiltakozott az ötlet ellen:

► „The immigration is more valuable to Israel, than arms and money!” (A zsidó bevándorlás sokkal fontosabb Izraelnek, mint a fegyverek és a pénz!)

Ezek a kijelentések és körülmények arra engednek következtetni, hogy az 1967-es zsidó győzelemmel végződő háborúban Izrael sajátmagán ütött halálos sebeket. Izrael az elfoglalt arab területeket „stratégiai” okokból akarja megtartani, de nem tudja megemészteni. Mára a helyzet tarthatatlanná vált: -- a háború vége óta Izraelbe telepedett zsidók tízezrével menekülnek Herzl Tivadar álom-országából.

Az USA által annyira erőltetett oroszországi zsidók kihozatala, -- mint egyetlen remény, -- elsorvadt. Amerika hiába ugrott bele a „détente”-ba, az amerikai gabona áron alul való elkótyavetyélésébe, a ’mennyei kézfogás’ megrendezésébe, és hiába ajándékozott oda egy darabot Európából (és 20 milliónyi lakost) a Szovjetuniónak, az Izraelbe való bevándorlás megakadt. És ma? Gyerünk vissza a fasiszta-nácikhoz, ahol mégiscsak jobb volt, mint az életveszélyes, rasszista Izraelben. Mitől lett ma 2008-ban olyan népszerű és biztonságos az, ami gyűlöletes volt 1944-ben? Döbbenetes, hogy a zsidóság száma egyre jobban csökken Izraelben. Erős és megfékezhetetlen zsidó kivándorlás folyik Izraelből az USA-ba, Németországba, Lengyelországba, de főleg Magyarországba Ezt látszik bizonyítani az is, hogy Izrael állam összlakosságáról és annak miféleségéről szinte lehetetlen pontos adatokhoz jutni. A meglévő régi adatok pedig csak becslések, és ami kirívóbb: - meglehetősen ellentmondásosak. Tehát ma a legnagyobb és agyonhallgatott probléma Izraelben a zsidóság alacsony és egyre fogyóbb létszáma. Amerika zsidósága csupán presztízsből erőszakolja Izrael fennmaradását, de maga legkevésbé sem hajlandó felcserélni jelenlegi életét az izraelivel!

A cionista állam sohasem lesz önfenntartó: -- a földművelés korlátolt lehetőségei és a nyersanyag hiánya ezt lehetetlenné teszi. A másik, legújabb tébolyodott elgondolás, hogy Izrael körül biztonsági övezetet (Falat!) létesítenek az elfoglalt arab területeken, csak tovább fokozza a lehetetlen helyzetet.

Amit Ford elnök nem ért el 1975-ben, utódainak mindenképpen sikerült. Gorbacsov hatalomra jutása, a Glasznoszty, a Peresztrojka, a látszólagos szovjet reformok és nem utolsó sorban Gorbacsov Nobel-díjazása, mind az oroszországi zsidóság tömeges kivándoroltatásának az érdekében történt. És meddig tartott ez a jelenség? Rövid ideig! A hetvenes években már tömegesen vándoroltak át zsidók Észak-Amerikába, e jelenség ma még nagyobb méreteket ölt. A sikeres átvándorlás érdekében a Kongresszus Washingtonban megszavazta a bevándorlási kvótájának a 35 százalékkal való felemelését. Fontos megemlíteni, hogy a hírközlemények szerint az amerikaiak nagy százaléka - az izraeli érdekekért folytatott háborúk, már amúgy is súlyos gazdasági lerongyolódása miatt – ellenzi ezt a tömeges bevándorlást!

Nemzetek újra sakktáblán

A napokban Koszovó egyoldalúan, a nagyhatalmak örömujjongása mellett vált függetlenné. (Én, a koszovói nép helyébe – a nagy nyugati támogatás miatt -- kicsit óvatosabb lennék, és körültekintőbb. -tj) Hogyan történhet meg ilyesmi akkor, amikor az Új Világrend szerint „a nemzetek eltűnnek, a határok megsemmisülnek”, és az Európai Uniója globalizmussal, multikulturalizmussal, erőszakos fajkeveréssel küzd a nemzeti szellemiség, a hazaszeretet megnyilvánulása ellen? Mert mit is tartalmaz a Helsinki Záróokmány? Tele van jól hangzó kitételek mellett, a győztesek által nagyrészt hazugságokra alapozott határok sérthetetlenségére vonatkozó nyilatkozat. De vajon eszünkbe jutott-e a ’Koszovó-függetlenség’ iránti lelkesedéseink közepette, hogy az egész függetlenné-válás jelensége mögött a Nyugatnak esetleg komoly érdekei lehetnek? Vajon mi lehet Koszovóban, ami felett máris megkezdődtek a nemzetközi civakodás jelei?

Koszovói nagy lakomára gyülekeznek

a kiéhezett karvalyok

Nem meglepő, ha idegenbe taszított magyar testvéreink pillanatnyi reménysugarat látnak a reménytelenségben, hogy talán egynap majd ők is megszabadulhatnak a béklyóktól. A reménykedés és lelkesedés nagyon könnyű, de vigyázat! Politikában soha semmi nem történik véletlenül, kiszámított célok, aljas érdekek nélkül. Ha valamikor „igazságosnak” látszó egyezmény, békeszerződés jön létre, biztosra vehetjük, hogy semmi köze az igazsághoz és nem a közjó érdekében történik! És tessék, most itt van a „függetlenné vált Koszovó”, mely téma magyar szempontból is nagyon fontos – ez lesz a következő írásom témája. Közben lépjünk vissza a történelembe.

*

Helsinki után a világ nagyjából csak arról értesült, hogy 1975. augusztus 1-én, harmincöt nemzet, köztük az Egyesült Államok – főként az utóbbi nyomására – szerződést írtak alá, többek között a korábbi egyezményekben megszabott határok sérthetetlenségét. Hogy valóban mi történt, senki sem sietett részletezni, ami természetesen kellemetlen színben mutatta volna be a valóságot, miszerint a szerződés közel 520 000 négyzetkilométernyi terület és több millió, különböző nemzetiségi lakos szabadságának a leírását tartalmazza.

Mit jelentenek ezek a számok? Az említett terület nagysága akkora, mint Spanyolország és Portugália együttvéve. A leírt népek száma pedig felér Franciaország fele lakosságával. Amerikai viszonylatban ezt úgy értelmezhetnénk, mintha New York és North Carolina államot együtt minden lakosával odaajándékozták volna az oroszoknak! Mert a valóságban – 30 évvel Jalta, Párizs és Potsdam után -- ez történt Helsinkiben! Európa egy részének szovjet kézre juttatása és több, -- szabadságra vágyó, történelmi múltja után ezt meg is érdemlő – kis nép reményének letörése, jogainak megtagadása.

A konferencia cinikussá vált, mert nagy beszédek és még nagyobb ígéretek hangzottak el az emberi jogok védelmében. A végén a sok politikai frázispuffogtató szónoklatot a nyilvánossággal is közölték! ◘

„Szovjetunió verette meg az arabokat.” – Glubb Pasa

Sir John B. Glubb: „Through the Middle-East pass all the air and sea routes between

Europe and South Asia, the Far East, Australia and East Africa. It is the meeting-point of

Europe, Asia and Africa. It is the only land-bridge to Africa. The cross-roads of the world.”

„A világ legfontosabb hajó- és légútvonalai: Európa és Dél-Ázsia, Távol-Kelet

és Kelet-Ázsia, Ázsia és Afrika között Közép-Keleten megy át. Európa, Ázsia és

Afrika találkozópontja ez a térség, az egyetlen szárazföldi híd Afrikába.

A világ útkereszteződése.”

Sir John Glubb tanulmánya

• Kanadai Magyarság, 1967

Az arab-izraeli háború kitörésében volt valami furcsa, szinte megmagyarázhatatlan elem. A világ diplomáciája nem értette, hogy Nasser miért feszítette a húrt odáig, amíg az végül elszakadt. Azok a harsány frázisok, amelyeket tőle és a többi arab vezértől hallottunk, máskor is és legalább ilyen harciasan elhangzottak, de mégsem követte azokat háború.

A fordulópontot Nassernek ama kívánsága képezte, hogy … U THANT vonja vissza az ENSZ békefenntartó csapatait. Ezt sem értették a világpolitika tapasztalt rókái, mert tudták, hogy Nasser tökéletesen tisztában van azzal, hogy hadserege még nem érti a modern fegyverek hatásos kezelését, nincs tapasztalata a mozgó tank-háborúban és főleg tudta, hogy semmi egységes haditerv nem volt, de még csak előzetes katonai megbeszélés sem történt a többi arab államokkal, amelyek így legtöbbször csak a rádióból értesültek arról, hogy mi történik.

Gamal Abdel-Nasser

(1918-1970)

Egyiptomi elnök

1952-1967

Glubb Pasa, eredeti nevén Sir John Glubb brit tábornok válaszolt ezekre az izgató kérdésekre, a villámháború után villámgyorsan megírt tanulmányában. A tábornokról tudnunk kell, hogy ő az arab világ legkiválóbb szakértője és az arab hadseregek értékét még talán azok katonai vezetőinél is pontosabban ismeri. Glubb Pasa alapította a híres Arab Légiót és építette fel ezt a főleg beduinokból, tehát kiváló harcosokból álló mintegy 30 ezer főnyi haderőt.

Tizenhét évig vezette ezt az elit-hadsereget, amíg Husszein király – akkor még úgyszólván gyermekfejjel – váratlanul el nem bocsátotta. Sir John Glubb tábornok azt állítja, hogy Nassernek esze ágában sem volt háborút kezdeni. Egyrészt lavírozni akart a szovjetek és Amerika között, hogy mindegyiktől annyit csikarjon ki, amennyit csak lehet. Másrészt jól ismerte az izraeli hadsereg felkészültségét, kitűnő felszerelését, és az 1956-os szuezi háborúban is tapasztalt elsőrendű felső vezetését.

Az ENSZ békefenntartó csapatait meg éppen nem akarta eltávolítani, mert még legalább négy-öt évre becsülte az időt, amíg az ő hadserege felkészülhet a háborúra. Azonban Vinyovgradov kairói szovjet követ közbelépett, akit helyettes külügyminiszteri állásából küldtek erre a fontos külképviseleti helyre. Vinyovgradov azt tanácsolta Nassernek, hogy „távolítsa el az ENSZ-csapatokat és szállja meg a Gáza Övezetet, valamint a Tiran-szoros szigeteit, amivel megfojthatja Izrael életfontosságú hajózását.”

Sakkjáték

Nasser ezt határozottan ellenezte és csak akkor egyezett bele a tervbe, amikor Vinyovgradov kifejezetten biztosította arról, hogy –„ ha a háború netán rosszul ütne ki – a szovjet nehézbombázókkal, hadihajókkal és esetleg más módon is beavatkozik Nasser oldalán.” Amikor erre Nasser Amerika beavatkozására hivatkozott, a szovjet követ biztosította őt arról, hogy „ettől nem kell tartani, mert Amerika nem nyithat másik frontot Vietnám mellett.”

Nasser csak ezután egyezett bele az ENSZ-csapatok visszarendelésébe. Nem tudta, hogy ekkor már megvolt a szovjet-amerikai megegyezés, hogy egyikőjük sem avatkozik bele az esetleges háborúba! Glubb Pasa szerint a szovjet, beavatkozási ígéreteivel egyenesen becsapta Nassert, és hogy az Egyesült Államok ezért viselkedett Izraellel szemben érthetetlen közönnyel, tudván azt, hogy az izraeli hadsereg le tudja győzni az arabokat, ha azok nem kapnak a szovjetektől támogatást.

Miért játszotta a szovjet ezt a látszólag saját érdekei ellen való játékot? Glubb Pasa erre a kérdésre is válaszolt: azért, mert a szovjetnek az volt az érdeke, hogy az arabok katonailag összeomoljanak és ezt követően, csődbe kerüljenek, s ezzel a befolyását korlátlanná tegye Közép-Keleten. A szovjet tudta, hogy ezt a nagy katasztrófát rövid arab kiábrándulás követi majd, de azt is tudta, hogy az arabok nem fordulhatnak máshoz, csak hozzájuk.

A szovjet csak két okból akarta tönkretenni az arabokat: /1/ hogy teljesen kolonizálhassa őket, és flotta-támaszpontokat kaphasson tőlük. /2/ A Földközi tenger térségét arab országok hosszú láncával bekerítse és ezzel európai politikájához külön erőt nyerhessen. A kérdés csak az, hogy vajon Amerika nem látta előre ezeket a következményeket? Látta! De mégis együtt menetelt a szovjettel, részben a megígért vietnámi békeközvetítés miatt, részben a másik ok miatt, ami a szovjetet erre a tervre késztette. Ez Vörös Kína küszöbön álló közbelépése volt. Ugyanis, Kína felajánlotta Nassernek a teljes felfegyverzést és gazdasági támogatást is. Kína kirekesztése a Közép-Keletről nagyon érdeke volt Amerikának, mint a szovjet flottabázis megszerzése, ami ma már csak mérsékelt katonai jelentősséggel bír.

Glubb Pasa szerint tehát a szovjet készakarva verette tönkre az arabokat, hogy rájuk tehesse a kezét és távoltarthassa Vörös Kínát a déli határaitól. ◘

*

► A hatvanas évek végén " a JEDIOTH CHASADOTH (Tel Aviv) cionista újságban, Ottó von Habsburg főherceggel készített beszélgetésében az újságíró, dr. Unger megállapítja:

"Habsburg Ottónak a zsidóság iránti szeretete a véréből fakad. Valódi fenntartás nélküli belső érzésből kifolyólag vallja magát dr. Ottó von Habsburg Izraelhez tartozónak, ahhoz az Izraelhez, amelynek politikai helyzetét a legapróbb részletéig ismeri, és amelynek gazdasági fejlődésében, egészen a legutóbbi eseményekig együtt érez. A legélesebb kritikát gyakorolta Nasszerről és teljesen Izrael oldalán áll a hatnapos háború kérdésében is." [Hídfő, 1968. 01.10.]

Utógondolat

Mialatt hosszú évtizedekig a hidegháborús dajkamesével etették a világ közvéleményét: -- „az antiszemita szovjet az arabokkal szövetkezik a kis védtelen Izrael ellen!” Ezalatt Moszkva a nagy „arab-barátságával” tulajdonképpen fékentartotta az Izrael elleni erőket. Gondolkodjunk! Ha a szovjet valóban őszinte „Izrael-ellenes arab-barát” lett volna, amit az illetékesek igyekeztek is elhitetni a világgal, vajon mi tartotta volna vissza attól, hogy lerohanja a bélyegnagyságú cionista államot? De nem tette!

Ami pedig a szovjet antiszemitizmust illeti, az amerikai zsidóság jelentős részének a Szovjetunió iránti háláját és tiszteletét drámai módon fejezi ki Alexander Bittelman: „The Jewish People Face Post-War World” (A zsidó nép szembenéz a háború utáni világgal.) c. könyvében:

► „Ha a Vörös Hadsereg nem lép közbe, ma már nem lennének zsidók Európában, sem Palesztinában, sem Afrikában vagy az Egyesült Államokban, létezésünk csupán napokon múlott volna. A Szovjetunió megmentette a zsidó népet. Ezért az amerikai zsidó tömegek örökös történelmi hálával adóznak a zsidó nép megmentőjének, a Szovjetuniónak.” (19. oldal)

Hasonló hálálkodások a hazai Új Élet c. zsidó lap 1946. május 30-i számában is megjelentek:

► „Magyar zsidóság! Ne felejtsd! Puszta létedet a felszabadító Vörös Hadseregnek, a demokrácia győzelmének köszönheted! Éberen ügyeld, segítsd, erősítsd, és ha kell, védelmezd ezt az életmentődet!” – Stockler Lajos

Elhiszi-e valaki, hogy a Szovjetunió valaha is ellenségesen viselkedett volna Izraellel szemben? Sokkal logikusabb azon elgondolás, hogy a Szovjetuniónak talán éppen elkötelezett küldetése volt az Izrael-ellenes arabok fékentartásában, hiszen köztudomású, hogy a második világháború idején az arabok a németek oldalán álltak a kommunizmus ellen. Sőt, az 1971-ben, Jeruzsálemben kiadott „Israel and the Arabs” (Izrael és az arabok) c. könyv szerint „a háború után az arab országok, különösképpen Egyiptom náci háborús bűnösök menhelye volt.” (173. oldal) Nos, ezért volt szükség a színlelt „szovjet-arab barátságra”, hogy ez a nagy megmentő éberen vigyázzon a zsidó nép felett. Izrael elleni támadás esetén a Szovjetunió újból „a fasizmus és nácizmus ellen harcolt volna, a zsidó állam védelméért! ◘

Tóth Judit, szerk.

Hazánkért