|
Hazánkért Online, 2008. 04. 03. Koszovó ~ a függetlenség áraV.▓ Úgy veszem észre a hírekből, hogy egyre többen gyanakodnak a koszovói függetlenség tisztaságában, -- sajnos, még nem elegen – egyesek még mindig reménykednek az EU-ban, a NATO-ban, az ENSZ-ben: - levélkéket írogatunk az Európa Parlamenthez meg a NATO-hoz, hogy „olyan nagyon hálásak lennénk, ha figyelembe vennék az erdélyi, meg a délvidéki magyarokat is!” A budapesti kormányzat elismerte Koszovó függetlenségét, és ezzel magukra hagyta a délvidéki magyarokat, akik máris a szerbek újabb tettleges gyűlöletének az áldozatai. Azért írom, hogy „újabb”, mert szerb szomszédainknál ez a gyalázatos viselkedés már nemzeti hagyomány! Az, hogy a hazaáruló csirkefogó budapesti kormány és sleppje sietett a felsorakozással, nem meglepő, hiszen ők mindig mindenben a saját érdekük szerint cselekednek. Na, és a népszerűségben élenjáró „nemzeti jobboldal”-nak becézett FIDESZ? E párt nevében szóló Balla Mihály nevű gyanús tekintetű politikus mondja:
■ "Magyarország nem támogathatja, nem bátoríthatja azokat a szerb politikai erőket, amelyek azt gondolják, hogy meg tudják tartani Koszovót, hiszen az elismerést már régóta meg lehetett volna tenni, bár tudjuk azt is, hogy ennek a döntésnek a meghozatala nagyon kényes kérdés. Az elmúlt időszakban megerősödtek a szerb radikális erők, és a bizonytalanság őket erősítette." – [fidesz.hu]
Az alábbi képeken ismerősöket láthatunk, akik Koszovóban otthonosan érzik magukat a Nyugat által ördöggé varázsolt Usama bin Laden ’muzulmán terroristái és háborús bűnösei’ között. Ám Washingtonban ugyanez a társaság ugyanezt a népet – mármint a muzulmánokat -- „Amerika, sőt az emberiség legnagyobb ellenségének tartja.” Tessék mondani, hogy van ez? Persze politikában, -- ahol nem szükségszerűen válogatnak az „ágyastársakban” -- minden lehetséges, de az már nehezen érthető, hogy mikor nem terrorista a terrorista, akit „terrorizmus elleni harcban” szövetségesként ölelünk a keblünkre. Hm…! Amint előző részletekben írtam, ez a „függetlenség” egyáltalán nem a 92%-os muzulmán albánok érdekeit szolgálja, hanem sokkal többről – nagyon sötét és zavaros idegen érdekekről -- van itt szó. Aki még nem jött rá, vagy nem hajlandó tudomásul venni, annak azt mondom, hogy a Nyugat, pontosabban az önérdekeit hajszoló kiváltságos réteg, sohasem cselekszik forgatókönyv nélkül! Aki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, az a Csipkerózsika-álmaiban él.
▓ Az
albán származású Agim Ceku, Koszovó miniszterelnöke volt 2006. március
– 2008. január között, aki után a másik háborús bűnös – szintén a Nyugat
kedvence -- Hashim Thaci ült a miniszterelnöki székbe. A 90’-es évek közepén az USA támogatásával a
KLA /Kosovo Liberation Army/ élére állt, mint parancsnok, és a legvéresebb
hadműveleteket vezette (’Operation Storm’ és Madek-gyilkosságok).
Horvátország Krajina térségében ’nemzetiségi tisztogatása’ abból állt, hogy a
szerb polgári lakosság lakóházait és középületeit bombázta, s szabad út nyílt
a gyilkosságok és a nemi erőszak előtt. -- Jane’s Defense Weekly Az Amnesty International
egyik korábbi jelentése szerint „Horvátország büntetlen maradt az
’Operation Storm’ hadműveletei után,” – amelyek során mintegy 180
ezer szerb elmenekült, a polgári lakosságból százakat megöltek, a
középületek, hidak, és utak megrongálódtak. -- „Az International Criminal
Tribunal /ICT/ megállapította, hogy az ’Operation Storm’ idején horvát
csapatok háborús bűnöket követtek el.” –The New York Times, 1999.
03. 21-én közzétette a Törvényszéknek ezt a ki nem adott jelentését. A Nyugat időnként
úgy váltogatja a szövetségeseit, mint más az alsóneműjét! Sztálinnal
szemben, Titó és Ceausescu volt a szovjet-blokk üdvöskéje, Iránnal szemben
Szaddám Husszein és még sorolhatnánk! Nyugat-Európa és az USA, a titóista
Milosevic ellen értékes szövetségesének
tekintette a horvát katonaságot. A Times szerint, a Pentagon ügyvédei az
ICT-tárgyalásokon, az ’Operation Storm’ horvát tábornokainak elítélése ellen
hadakoztak, mondván: „Kizárólag katonai célpontokat bombáztak a támadások
alatt.”
▓ 1999. január – Az Egyesült Államok kormányának
jóváhagyásával, Agim Ceku háborús bűnös veszi át a KLA parancsnokságát,
akit a NATO és a hírszolgálatok „a NATO hűséges szövetségesének” tekint.
Gyakran részt vesz a NATO gyűlésein Wesley Clark és Michael Jackson
társaságában. Ceku 2006-ban miniszterelnök lesz, annak ellenére, hogy háborús
bűnök vádiratai lebegnek a feje fölött. – www.cooperativeresearch.org A Bush-kormányzat Fehér
Házban kiadott külügyminisztériumi közlönyében Bush kijelentette. ■ „Úgy találom, hogy a Koszovónak nyújtott védelmi berendezések és szolgálatok Amerika biztonságát növelik és elősegítik a világbékét.” (Gondoljunk csak vissza:
Szaddam Husszeint és a Talibánt is Amerika fegyverezte fel és pénzelte, hogy
aztán fegyverrel támadjon reájuk, amikor azok nem táncoltak úgy ahogy kellett
volna.) Washingtonból egyik
magát névtelennek tartó amerikai szóvivő szerint, „az amerikai
fegyverszállítmányok előkészítik a térséget a jövőre, az USA
hasonló egyezményeket kötött a térség más országaival is. Koszovó nemcsak
biztosítani fogja a Balkán biztonságát és békéjét, de közreműködik
terroristák felderítésében és elhárításában, emberbaráti szükségállapot
megoldásában.” – Globalresearch.ca ▓ 2008. március – Koszovó új miniszterelnöke a háborús bűnös Hashim Thaci, a földalatti titkos partizánbanda a „Drenica-Csoport’ alapítója, amely Koszovóban a bűncselekmények 10-15%-áért felelős: fegyvercsempészet, kocsilopások, olaj, kábítószer-, és cigaretta-csempészet, prostitúció. AZ USA, az Európai Unió és az ENSZ támogatja Hashim Thaci kormányát, a független Koszovóban.
CAMP BONDSTEEL
■ Az Egyesült
Államok – a béke őre!? -- világszerte
több száz országban tart fenn katonai bázist – emlékszünk még a
Magyarországon Kaposvártól nem messze fekvő taszári katonai bázisra.
Átlag ember nem is tudja felfogni a telepek fenntartásához szükséges
csillagászati dollár-milliárdokat, amelyek természetesen adófizetők
zsebeiből kerülnek elő, fegyvergyárosok és gazember üzletemberek,
politikusok gazdagodására.
Európában, Amerika legnagyobb és legköltségesebb katonai bázisát hatezer
katona ellátására és szállásolására, a „Camp Bondsteel” telepet
Koszovóban, Richard B. Cheney
(a texasi olajméltóság, G. W. Bush alelnöke) Halliburton cégjének mérnöki
leányvállalata, a „Kellogg, Brown, Root” /KBR/ épített, a Pentagonnal
kötött szerződés alapján. Miért épült ez a bázis
éppen Koszovóban? Azért mert közel van olyan fontosabb most épülő
nyersolaj csővezetékekhez, és energiaforrásokhoz, mint pl. az amerikai
„Trans-Balkan” olajcsővezeték? Ennek eredményeként az építkezési
vállalkozók egyike, a "Brown & Root Services", hatalmas
vagyonokra tesz szert. 1999. júniusában, az
amerikai és NATO haderők Koszovótól délkeletre a macedóniai határ
közelében jelentős mezőgazdasági területet (1000 acre) foglaltak el
és megkezdték az építkezést. A nagy terv megvalósításához ezer amerikai
katonát és a helyi albán lakosságból vagy hétezer albánt vettek fel, az 1700
katonai mérnök-csoporthoz. Camp Bondsteel 25
kilométernyi utakból és 300 épületből áll, amelyet 14 km betonfal, 84 km
szögesdrót és 11 őrtorony vesz körül. Olyan nagy, hogy saját belvárosa
és vásárlóközpontja, 24 sportpavilonja, egy kápolnája, könyvtára és európai
viszonylatban a legjobban felszerelt kórháza van. Ugrásra készen „Black Hawk”
és „Apache” helikopterek állomásoznak a bázison, repülőtere még most
épül, sokkal nagyobb lesz és rövidesen az olaszországi „Aviano” nevű
amerikai bázis helyett fogják használni. A Camp Bondsteel tábor
titkos munkálatokat végző alkalmazottai ritkán lépnek ki a tábor falain
túl, ugyanakkor a puhasisakos KFOR /a NATO Koszovó Erők/, kis kocsikon
cirkáló járőrei utasításokat követnek a helyi lakossággal való
elvegyülésre. Az USA katonai személyzete rendszerint helikoptereken vagy
nehézfegyveres járműkaravánokon távozik. A lakosság
érthetően nem kis ellenszenvvel nézi a tábor hatalmas távközlési
berendezéseit, antennáit, járműveit stb., hiszen a környék nagyon
szegény és a munkanélküliség 80%-os. A Brown & Root 1 és 3 dollár
közötti órabérrel fizeti a koszovói albán munkásokat, ami egyik igazgató
szerint "azért olyan alacsony, hogy a helyi gazdasági élet elkerülje az
inflációt." A Camp Bondsteel
működtetéséhez szóló egyezmény csak egyike a Brown & Root
vállalatnak adott szerződéseknek. A cég vagyona egyenesen arányos az USA
militarizmusával. Minél több és nagyobb háború, annál több haszon! Nevezett
cég a Halliburton-cég része, amely az olajipar szolgálatainak és
felszereléseinek egyik legnagyobb ellátója. 1992-ben Dick Cheney, az id. Bush
elnök védelmi minisztere a cégnek ajándékozott egy szerződést, amely
ellátja a világon az összes katonai bázisok felszereléseit és szolgáltatásait.
Cheney otthagyta a politikát és 1995-2000 között a Halliburton cég
vezérigazgatója lett. Amikor G. W. Bush-t elnökké választották, Dick Cheney
visszatért a Fehér Házba, mint alelnök. 1992-ben a Brown
& Root Szomáliában 18, 000 katona részére épített bázisokat, 62
millió dollár haszonnal. 1994-ben a cég 18, 000
befogadóképességű bázist épített Haitiban, megduplázva 133 millió
dollárra az előző összeget. Továbbá, Magyarországon,
Horvátországban és Boszniában, 1999-ben évenkénti 180 millió dollár értékben épülnek
katonai bázisok. -
„Mi mindent
elvégzünk, amihez nem kellenek puskák.” – mondta a Brown & Root
igazgatója David Capouya. ▓ 2008. április - Daniel Ellsberg,
aki a Pentagon tanácsadója volt a hetvenes években, Amerika vietnámi háborújáról
titkos okiratokat („Pentagon Papers”) hozott nyilvánosságra 1971-ben,
amelyekben a Pentagon elismerte, hogy "Vietnámban nem lehet megnyerni a
háborút." Most San Francisoban egyik előadásában Amerika iraki
lerohanását "a legnagyobb háborús bűnnek" nevezte. Cheney-t és
G. W. Bush-t háborús bűnösnek és az amerikai Alkotmány ellenségeinek
nevezte. Továbbá, Amerika esetleges iráni megtámadásának a veszélyére is
figyelmeztetett. Eddig sem Harry Reid (D-NV) sem pedig Nancy Pelosi
House Speaker (D-CA) hallani sem akar arról, hogy Busht és Cheneyt
bíróság elé állítsák. Golden Gate Express
……. A prostitúciónak még nincs vége! ▓ The Name
of the Game is Oil! ~ Olaj a játék neve! A Káspi tenger a világ egyik leggazdagabb kiaknázatlan földgáz és nyersolajmezeje. A térség, 2020-ra elérheti a napi 6 millió hordó olajtermelést, - az olajipar 300-500 milliárd dollárt fog befektetni. – közölte az Exxon vezérigazgatója 1998-ban – ha minden jól megy, akkor a térség vetekedni fog Irán vagy Irak olajmezőivel. Csak az olaj olyan
vonzó? Vagy vannak más tényezők is? A közel 70 százalékos
munkanélküliséggel rendelkező, esztelen hazugságokkal függetlenített
Koszovót ma az erőszak, a züllöttség jellemzi, de van ENSZ által
irányított "szabad piac", no meg virágzó kábítószer-kereskedelem és
prostitúció is. És mindez a függetlenség ára! ◘ Vége ► Forrás: GlobalResearch.ca Tóth Judit Kanada
▓ Koszovó –
a függetlenség ára |
||||||||||||||||||||