Hazánkért Online, 2008. május 12.

 

 

 


 

REVÍZIÓZZUNK?

Hírforgácsok

 

▐ Durban, Dél-Afrika -- A délafrikai Durban városban 2001. szeptemberben megrendezett faj- és idegengyűlölet elleni konferencián történt meg először, hogy a több ezer tüntető között politikailag helytelen revíziós-feliratok is megjelentek, -- például "A holocaust csak csalás". Más táblák pedig Izraelt, a palesztinok tervszerű népirtásával vádolták. A hangulat aztán annyira felforrósodott, hogy a rendezvényen jelenlévő amerikai holocaust-bürokraták és a Canadian Jewish Congress küldöttsége, -- biztos, ami biztos, -- jobbnak vélték a sürgős távozást.

 

A 2001-es konferenciát, amelynek a fő témája a faj- és idegengyűlölet volt, Dél-Afrika, az ENSZ Emberjogi Bizottsága és egyes arab államok égisze alatt rendezték meg. Izraelt „faji megkülönböztetéssel (apartheid)” vádolták, s hogy „a cionizmus egyenlő a fajgyűlölettel”. A holocaust-ot úgy könyvelték el, hogy „a többi történelmi esemény mellett, egyáltalán nem volt kiemelkedő jelenség”.

 

Az esemény után az Anti-Defamation League /ADL/ elhatározta, hogy a holocaust helyett talán hatásosabb lenne más bűnbakot keresni, mint a revizionistákat, ami meg is történt. Most nem részletezem a 9/11 körüli eseményeket, de pár héten belül a new yorki Ikertorony összedőlt.

 

Dél-Afrikában, 2009-ben újra megrendezik a Durban II Konferenciát, amelyen Izrael emberjogi politikája kerül majd az előtérbe. Izrael és az Egyesült Államok a konferenciát bojkottálni fogja, ha nem kap arra biztos garanciát arra, hogy nem ismétlődik meg a 2001-es botrány, és a rendezvényből nem csinálnak valamilyen Izrael-ellenes fesztivált.

 

▐ Michael James jelenti Berlinből - Ha másképpen nem lehetséges, akkor telepátiával is lehet holocaustot tagadni! Legalábbis ez a németországi Ifjúsági Zsidó Szervezet /ZJD - Zionist Youth Organization/ véleménye, amit a 2008-as első negyedévi kiadványukban közöltek, 'Virulent anti-semitism in Germany today' /Napjaink maró antiszemitizmusa Németországban/ címmel. A közlemény az egyre nagyobb rosszindulatú antiszemitizmusról ír, kiemelve azt, hogy az egykori Harmadik Birodalomban "a holocaust-tagadást ma már telepátiával is terjesztik".

 

"Nagyon félelmetes mindez, amit nem hagyhatok szótlanul, én, aki Auschwitz borzalmaitól, a koncentrációs tábor felszabadításáig egy kéménybe bújva menekültem meg" - mondta a ZJD elnök, aki jelen pillanatban a "Google" internetes céget pereli a "YouTube" részlegén gyakorolt cenzúra miatt.

 

Németországban öt év fegyházra ítélnek bárkit, aki antiszemita kijelentéseket tesz, esetleg megkérdőjelezi a háború előtti, illetve utáni hivatalos statisztikai adatok szerinti zsidó létszámot, vagy (Uram bocsá') történelmi adatokban különös rendellenességet fedezne fel. Abban az országban ez a mai törvény, ami nem tartalmaz részleteket "a telepátiával terjesztett holocaust-tagadásra" vonatkozólag.

 

"Tudjuk, hogy ezt teszik, amit nagyon nehéz bizonyítani. De így ügyesen elkerülik az antiszemita propaganda terjesztéséért kijáró büntetést anélkül, hogy egyetlen szót is leírnának vagy kiejtenének. A bizonyítékok keresésének megszállottságában szenvednek azok, akik képtelenek felfogni az igazságot. Avatatlan kezekben bizonyítékok vagy azoknak hiánya miatt visszaélések történhetnek az igazsággal összeegyezhetetlen tények létrehozásában. Nem minden tény valóságos. Mit akarnak? Újabb holocaust-ot?" – mondta a ZJD főtitkára.

 

Köztudott, a német kormány úgy igyekszik megnyugtatni a zsidó közösséget, hogy hatmillió eurót ajándékozott a ZJD szervezetnek, vendéglátási és magánszemélyek pihenési lehetőségeinek tanulmányozására.

 

"Mindent elkövetünk, hogy Németországban és az Európai Unióban megsemmisítsük az antiszemitizmus átkát. Kormányunk komolyan kezeli azokat a jelentéseket, amelyek szerint társadalmunk bizonyos szélsőséges elemei telepatikus holocaust-tagadásban vesznek részt. A helyzetet egészen közelről figyeljük." -- jelentette ki a német kormány egyik szóvivője.

 

A hivatalos garancia azonban elkésett legalább két izraeli turista, Shmuel és a felesége Diane részére, akik Németországba mentek kirándulni, miután végighallgatták Angela Merkel német kancellár szenvedélyes héber nyelvű beszédét az izraeli parlamentben. [Ki hitte volna, hogy Angela Merkel ilyen könnyen és gyorsan megtanul héberül? De az is lehet, hogy korábban már az anyatejjel szívta magába? --tj]

 

"Merkel asszony megígérte, hogy a németek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsék Izraelt és védelmezzék a zsidó népet. De amikor ide megérkeztünk, azt tapasztaltuk, hogy még a szállodánk költségeit is ki kellett fizetni, és egyetlen vendéglőben sem engedték meg, hogy ingyen ehessünk, annak ellenére, hogy nekünk zsidóknak hosszú és páratlan szenvedéssel van tele a történelmünk." - mondta fuldokló hangon Diane asszony.

 

Majd a 35 éves Shmuel érzelmektől fojtott hangon hozzátette:

"Olyan megalázó az egész. Még a pincérek is borravalókat várnak, ami engem Auschwitz borzalmaira emlékeztet, ahonnan csodálatosan megmenekültem, mert egy kéményben értem meg a felszabadulást. ... A tény, hogy a zsidó népet legalább 109 országból kiűzték, még nem jelenti azt, hogy valami baj van a zsidósággal, vagy hogy ők felforgatók és őrültek lennének. Ellenkezőleg, azok az országok magyarázhatatlan okok miatt antiszemita tömegőrületen mentek keresztül, amely viszont távozásunk után azonnal megszűnt."

 

Shmuel aztán gúnyosan folytatta:

"A minap német házaspárt láttam, amely kellemesen szórakozott a gyermekeivel. Fagylaltra és virslire költötték a nekünk kijáró jóvátételi pénzünket. Kaján módon, kifejezetten úgy viselkedtek, hogy büszkék a német származásukra. Hirtelen fenyegetettséget éreztem az ilyen kimondatlan antiszemitizmus miatt, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy azonnal üzenjek egy izraeli F-16-os vadászgépért." 

 

Visszatérve Tel Avivba -- Mialatt a hírek szerint izraeli F-16-os vadászgépek legalább száz kődobáló palesztin gyereket sebesítettek meg vagy küldtek a halálba -- a két turistának érzelemdús családi fogadtatásban volt része. Shmuel nagybácsija Dov Bronstein rabbi zokogva ölelte keblére a hazatért rokonát:

"Én New Jersey-ben születtem és ott is nevelkedtem fel, soha nem jártam Európában, de nem fogom elfelejteni az Auschwitzban átélt borzalmaimat, amiket csodálatos módon túléltem, amíg a tábort fel nem szabadították."

 

"Olyan jó újra itthon lenni. Lufthansa repülőgéppel utaztunk és tudtuk, szinte éreztük, hogy a német pilóták és légi utaskísérőnők telepatikusan tagadták a holocaustot és váltottak maguk s néhány európai utas között antiszemita gondolatokat... olyanokat, mint pl. - "Dobáljuk ki ezeket a hazudozó zsidókat a Földközi tenger fölött." - panaszolta keserűen Diane asszony.

 

A Lufthansa légitársaság megígérte, hogy nyomozást indít az ügyben.

 

N. B. Michael James angol újságíró, aki 1992 óta él Németországban, korábban Kelet-Afrikában, Lengyelországban és Svájcban. ◘

 

▐ „Good evening, America!”

Köztudott, ha valaki a Teremtő kegyelméből lett magyar vagy német és érvényesülni szeretne a politikailag helyes világban, akkor a hűséget többszörösen kell bizonyítani. Ez naponta tapasztalható az amerikai szuper-polit-helyes CNN műsorában szereplő Glenn Beck német származású politikai bohócnál, aki szokásosan így kezdi az egyórás műsort: „Good evening, America!”

 

 Megvallom, többször végignézem a műsorát, mert rendkívül szórakoztató, szinte lehetetlen elaludni rajta: - szeret gesztikulálni, viccelődni, kiabálni, csipkelődni, s olykor oda-oda szúrja a bökőt, amivel csak egyetérteni lehet. Sok bölcs dolgot is kiásogat, amelyekről bizony nem sok fogalma van az átlag söröző jenkinek! Emellett vannak aztán olyan súlyos tévedései is, amiket csak azok nyelnek le, akik a CNN hírein túl – legalább összehasonlításképpen! -- semmi mást nem olvasnak el.

 

A minap „Izrael 60 éves” címmel a volt izraeli miniszterelnök Benjamin (Bibi) Netanjahu – a Likud Párt tagja, Orbán Viktor ideálja -- volt Glenn Beck vendége 60 percen keresztül. Az adást korábban 2006. novemberében vették fel, de az izraeli szülinap alkalmából újra közvetítették. Elvégre, a CNN televíziónak is meg kell élnie valamiből, jóllehet egy kis revíziós tartalommal, sokkal több nézőjük lenne. De hát ugye a mindenkori irányt adó nagyfőnökség …  

 

 Bibi úr, -- akinek az interjúja megtalálható a ’YouTube’ oldalain -- nem mondott semmi újat:

 - „Izraelnek joga van létezni, … az atombombákat gyártó Irán eltökélt terve Izraelt elpusztítani, … Ahmadinezsád az új Hitler…, ha nem vagyunk elég éberek, új holocaust készül …, az irániak füleiből folyik az olaj, nekik nincs olyan sok olajra szükségük…, a vallásukat követő fanatikus muzulmánok háborúval fenyegetik a Nyugatot …, -- hangzott a szokásos propaganda.

 

Szinte vágni lehetett a levegőben Glenn Beck alázatosságát, amit Bibi úr persze nagy elégedettséggel vágott zsebre, de azt is, hogy megint micsoda remek pódium adódott részére, – minden ellenvetés nélkül! -- újra forgathatta a kopott lemezt. Persze, epés ’holo-tagadó revizionistáknak’ és öngyűlölő zsidóknak itt semmi keresnivalójuk nincs. Nagy kár, mert a műsor akkor lett volna csak igazán érdekes, ha például az izraeli Oren Ben-Dor úr elé is mikrofon kerül, aki viszont nem ért egyet azzal, hogy „Izraelnek joga van a létezéshez.” Igen, és más népeknek nincs joga létezni?  [Lásd a cikket angol nyelven: ► „Thus spoke equality – Why Israel has no right to exist as a Jewish State.”] Vagy nézzük csak a new yorki Sóhivatal 66 határozatát, amikre Izrael a mai napig fittyet hány.  UN Resolutions that Israel has defied/ignored

 

Szerintem elképzelhetetlen, hogy Glenn Beck, aki annyira nyakig és azon felül is benne van a politikában, ne tudna bizonyos dolgokról picikét többet, mint amit a nagy nyilvánosság előtt magáról elárul. Érdekes lenne vele egy kis négyszemközti csevegés… ha már úgyis szóba került a muzulmán Korán, akkor miért ne mutatná be a zsidó Talmudot is? Az Újszövetségről már úgyis mindenki tudja, hogy „a Holocaust elsőszámú okozója volt”! Hm! ….

 

▐ „Szappan-temetés” Keszthelyen (1994)

 Régi megsárgult cikkecske került a kezembe, „Fél évszázaddal a Holocaust után” címmel, amit otthonról kaptam, több mint tíz évvel ezelőtt. Keszthelyen Raj Tamás rabbi előadásában többek között – idős zsidó nénik és bácsik társaságában -- az „ember-szappanról” is beszélt:

 

◘ „A közelmúltban egy ismerősömtől kaptam egy tárgyat, amelyet majd itt, Keszthelyen fogok elhelyezni a temetőben. Egy szappant… amelyre rá van írva kezdőbetűivel: „tiszta zsidó zsír”. Emberek testéből készítették ezt a szappant, azokéból, akiket elpusztítottak, megaláztak és meggyaláztak, s akik sírhelyet sem kaphattak. Amikor megkérdeztem ismerősömet, miért tartotta ennyi időn át magánál ezt az ember-szappant, elővett egy papírt, egy képet, egy kislány és egy fiatalasszony – a kislánya és felesége – képét s ezt mondta: ’Ez az én papírcsaládom. Ennyi maradt belőlük.’ Mindenki hord magával ilyen emlékeket, amelyektől nem tud, nem is lehet megszabadulni. De talán nem is szabad. Hiszen emlékeznünk és emlékeztetnünk kell mindarra az időre, amelyben ez a szörnyűség bekövetkezett, hogy soha többé hasonló szörnyűség be ne következzék egyetlen ember számára sem! Az a szörnyűség, amelyben a szenvedés mellett legszörnyűbb volt a megaláztatás, hogy gúny tárgyává lettünk a népek számára.” - Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1994. 07. 08.

 

1. Honnan tudja a túlélő úr, hogy a szappan éppen a családja hamvait tartalmazza?

2. Kik indították el a hazugságot, -- mert az „ember-szappan” a legnagyobb hazugság -- ami miatt a zsidók valóban „gúny tárgyává lettek,” és amivel Raj rabbi még 1994-ben is könnyeket fakaszt a hitsorsosaiból?

3. Hát! Gondolom, a szappanra magyarul volt írva „tiszta zsidó zsír”? Ki írta rá?

 

 

Zyklon ’B’  &  „Jewish Soap”

Mount Zion, Jerusalem, 1972

 

▐ Wiesenthal volt az egyike azoknak, aki a köztudatban, sajtóban és könyvekben elterjesztette, hogy a németek megölt zsidók teteméből szappant gyártottak. Wiesenthal az „emberszappan” meséjét az ausztriai „Der Neue Weg” /Az új út/ zsidó lapban tette közzé 1946-ban, „RIF” című cikkével:

 

„E rettenetes szavakat -- „szállítás szappanhoz” -- először 1942 végén hallottuk, amelyek a lengyel kormánytól származtak, a gyár pedig Galíciában, Belzecben volt. 1942. áprilistól 1943. májusig, ebben a gyárban, mintegy 900 000 zsidót használtak fel nyersanyagként. Miután a hullákat feldolgozták különféle nyersanyagokba, a megmaradt emberzsírból szappant gyártottak.”

 

A szappanra a „RIF” betűk voltak vésve, amit az illetékesek úgy olvastak, hogy „Rein Jüdisches Fett”. A valóságban azonban, a jelzés ezt jelentette: „Reichstelle für Industrielle Fettversorgung”. Ugye milyen könnyű az „I” betűt „J”-nek olvasni?

 

A háború idején Stephen S. Wise rabbi, a ’World Jewish Congress’ és az ’American Jewish Congress’  vezetője 1942. novemberben nyilvánosság előtt kijelentette, hogy „Hitler 4 millió zsidó elpusztítását rendelte el 1942-ben…” (New York Herald Tribune, 1942. 11. 25.) „a németek szappant gyártanak zsidók tetemeiből” s hogy „a zsidók hulláit exhumálják, Hitler egy-egy tetemért 20 dollárt fizet.”

 

A háború után a Nürnbergi tárgyalásokon nagy jelentőséget tulajdonítottak a ’szappan’ történetének. L. N. Smirnov, szovjet igazságügyi főtanácsos kijelentette a bíróság előtt:

„Ugyanazon SS technológiai lángész-társaság, amely kitalálta a gázkamrákat és gyilkos-vagonokat, az emberi test teljes megsemmisítésére újabb módszerekkel jött elő, hogy a bűncselekménynek még nyoma se maradjon. Danzig ’Anatomiai Intézményében’ amolyan ipari jellegű kísérletezéseket hajtottak végre: emberi testből szappant gyártottak és festett emberi bőrt ipari célokra használtak fel.” /Nuremberg exhibit USSR-197/

 

▐ Az „ember-szappan” propagandistái?

Ben Edelbaum, Growing up in the Holocaust; ♦ Nesse Godin”s memories, The Washington Times 1983.04.11 ;♦ Mel Mermelstein 1991. április - Never Forget”; ♦ William L. Shirer, The Rise and Fall of the Third Reich; ♦ Ilya Ehrenburg, The War 1941-1945 – USA 1965; …. és még sokan mások.

 

▐ Voltak, akik cáfoltak

Walter Laqueur zsidó történész  ♦ Gitta Sereny, ♦ Deborah Lipstadt ♦ Yehuda Bauer ♦ Shmuel Krakowski  (Yad Vashem Holocaust Memorial Agency) 1990-ben újra írta a történelmet, amikor bevallotta, hogy a „szappan-történet nem volt igaz”.

 

Megjegyzés – Miért gondoltam, hogy hasznos lehet felhozni a keszthelyi eseményt? Minél több forrásban tanulmányozom a történeteket, annál jobban rájövök, hogy a zsidó élenjárók a saját népüket is félrevezetik, megtévesztik. Még 1994-ben is „szappant” temetnek, legalábbis Magyarországon, ahová még nem jutottak el a revíziós hírek! A megtévesztési jelenséget először Ben Hecht, Perfidy (NY 1961) c. könyvében fedeztem fel. Érdemes elolvasni, hogy cionista élenjárók, rabbik hogyan működtek közre a deportálásokban! -tj


 Forrás:

Mark Weber ’Jewish Soap’ /Internet/

The Journal of Historical Review, Summer 1991 Vol. 11 No Two