|
Hazánkért
Online, 2006. 02. 15. A VÖRÖS METEORTóth Judit (Kanada)
Sokan erotikus és nemzetellenes versei miatt támadták. Verseiben kihangsúlyozta az ellentétet Párizs gazdag kulturális élete és a keserves magyar paraszti világ valósága között. Cikkeiben keményen kritizálta az akkori politikai helyzetet, és nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták nemzetellenességét is. Magánélete is válságba került, 1909-től hedonista életmódja miatt (kábítószerek, alkohol, vérbaj) többször szanatóriumi kezelésre szorult. Közben a politikai helyzet kiélesedett, a tömegek tiltakoztak a kormány ellen. Ady a forradalmi helyzet megérkezését vélte felismerni, sőt biztos volt benne, hogy háború lesz. 1919. január 27-én halt meg Budapesten. Politikai verseiben a társadalmi bajok, és általában a magyar nyomorúság legfőbb okát a polgári forradalom elmaradásában látta. Költeményeiben az elnyomott szegénység iránti szánalom, az elnyomók gyűlölete, a szegények és gazdagok ellentéte, egy jobb jövő bizonyossága nyilvánul meg. 1914 nyarán kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került, érezte, hogy itt a katasztrófa. Gyűlölte a vérontást, az emberi javak pusztítását: szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen. Különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten, idegen javakért, a bajban levő messze városért gyürkőzik a Halállal. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében. A költő észrevette a modern technikai civilizáció mögött az embertelen vadságot, megsejtette a távoli jövő rémségeit is. De a rémület mellett is élt benne a remény, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, végül az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban. A háború utáni években otthon az Ady-verseket, minden diáknak kötelező volt a legnagyobb lelkesedéssel szavalni: „Fölszállott a páva a vármegye házára, sok szegény legénynek szabadulására!”- Miért is lett volna a magyar diák szemében ez nemzetellenes? Akárcsak Petőfi Sándor, vagy József Attila, ’Ady is forradalmi költő volt, a magyar irodalom egyik legnagyobb lánglelkű személyisége’, — tanultuk az iskolában. Ady írja önmagáról: “... én Petőfinél több magyar verset
írtam. Internacionális voltom mellett büszkén mutatok köteteimre: énnálam
magyarabb, fajibb és természetesen magyarabb poéta -- hiszem -- nem volt.”
[Újság, Kolozsvár, 1916. január 20] (Alaposabban tanulmányozva Ady
életét, egy meglehetősen összezavarodott egyéniség jelenik meg előttünk.
– tj ) Kosztolányi Dezső:
Az írástudatlanok árulása.
Különvélemény Ady
Endréről /részletek/
Ady prózája csak a hírlapi vitában melegszik föl, különben csikorgó, kurta lélegzetű, emberei papirosfigurák. Petőfi tanult fő, literátus, a betű tisztelője, Shakespeare ihletes fordítója. Adynak a francia szellem a pórusáig se hat, műveltsége újságírós, értesültsége kávéházi. Petőfi, aki sohase látta a tengert, és Ausztrián kívül nem járt külföldön, világvárosi jelenség. Ady, minden Párizs-rajongása ellenére, nem az. Petőfi nyugat-európai formában fejezi ki, hogy magyar. Ady melldöngető, magyarkodó formában fejezi ki, hogy nyugat-európai. Politikai verseit többnyire megrendelésre írta a napilapok tárcarovatába, vagy a Galilei-kör március 15-i ünnepére, mintegy versenyezve Ábrányi Emillel, aki ezen a napon csengőbb rímekben és ötletesebb formában a másik, jobboldali tábort szolgálta ki… Hallom a vádat, hogy kipécézett idézetekkel bármely költőóriást meg lehet semmisíteni. Hajlandó vagyok a kétkedőket több óráig hasonló idézetekkel szórakoztatni. Most pedig azt az ellenvetést hallom, hogy a részletek nem számítanak, csak az egész, s egy igazi zseni nem is törődhet a szókkal, mint holmi szóbogarász. Kérdezem: mivel törődik az igazi zseni, aki véletlenül ír is, ha nem a szókkal? Talán a lombfűrészeléssel? Vagy a lóidomítással? Vagy talán az Élettel, a nagy, véres Élettel, melyről sohase tudni, hogy zenés kávéház-e vagy szerkesztőség?... Csak jelszavai keringenek, de szavai nem váltak vérré, mint Petőfié vagy Aranyé. Nyelve sokszor ízesen magyar, de szókincse nem gazdag. Azok az újítások, amelyekkel kísérletezett összetételei, elvonásai nem szerencsések, többnyire kiagyaltak, mesterkéltek. (pl. Tavasz-várás, Csók-kunyhó, göth, hars, stb.) Kevés költő hagyott maga után annyi selejtest, művészileg idétlent és modorost. Mégis jelentős tehetség volt. Maradandót alkotott azzal a harminc-negyven versével, mely pályája szerencsés termékének tekinthető. Nem tündököl a lángész kápráztató fényével. Helye nincs is se Petőfi, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett, csak az érdekes csonka nagy tehetségek között. Akadhatnak olyanok, akik ezután is sokkal elnézőbben látják alakját. De lehetetlennek tartom, hogy a művészetre fogékony, tisztafejű emberek között nagy különbségek tátonganának megítélése tekintetében. (1929) /Kosztolányi feljegyezte, hogy az
Adyt bíráló cikkei után életveszélyes fenyegető leveleket kapott./ [forrás:
www.sulinet.hu] Napjainkban a legnagyobb magyarellenes hangulat lángol, és a „demokratikus jogállam” fedőnév alatt, bizonyos tekintetben, ma nagyobb a diktatúra, mint az úgynevezett kádári gulyáskommunizmus idején. Hasonló ma a helyzet, mint amikor Kosztolányi Dezsőt is megfenyegették az Adyról írt különvéleménye miatt. De a tanácsköztársaság bukása után, a kommunista mozgalom betiltása ellenére, szinte minden szinten tovább terjedt a vörös métely. Ady nemcsak verseivel ártott! Az Interneten az összes prózai írása megtalálható, köztük számtalan a mai kozmoliberális sajtóba is beillene: uszít a magyarság ellen, s a zsidóság érdekeiért áll ki teljes mellszélességgel, mintha csak ma írná, pedig 1900 körül íródtak. Otthon, még a jobboldalinak vallott médiumok is egytől-egyig a legnagyobbnak hirdetik. A köztudottan liberális Eörsi István, Tégy a gyűlölet ellen c. cikkében (Élet és Irodalom, 2002. ápr.19) Adyt idézi: „Ady gyűlölte a magyar kétfejű sast: a nacionalizmust és a klerikalizmust. Példaképp hadd idézzem ide Ady, 1901. december 20-án közölt cikkének, „A magyar kétfejű sas”-nak néhány mondatát: ‘A nacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a harci porondra… utazik tradícióra, kegyeletre, fajbüszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre.”… ’Kiírjuk magyarul: a hazafisággal szédelgő és lármázó klerikalizmus veszedelmesebb a nyílt klerikalizmusnál: ...’Üsd a zsidót!’… ’Gyilkold az istentelen liberálist!’ – ” Nem régen Tőkés László erdélyi püspök avatott emléktáblát Erdélyben, abban a református templomban, ahol ’vélhetően’ az Ady-család szokott helyet foglalni istentiszteletkor. A közelmúltban jelentette ki a Duna TV nyilvánossága előtt egy székely magyar, hogy „Zilahon újjá kell éleszteni az Ady-kultuszt.” — Milyen ellentmondásos ez, és szomorú, hogy itt tartunk. Ne ismernék Ady gyalázkodó karácsonyi énekét a Gyűlölet és harc c. versében, ahol magát az Istent okolja az emberiség minden nyomoráért? “Ma a bilincses millióknak Éhnyavalyás, kínos élete gyászol, S újra megátkoz téged Csalárd legenda, betlehemi jászol, Hazug fölkentség, álszeretet... Ma bús fejünk álomra hajtván, Enyhet álmodunk: piros bosszú népe Kél iszonyú rajban, S lép a Krisztus-hydra ezer fejére Megfizetni vad századokért....” A magyarságnak megbocsájthatatlanul sokat ártó Adyt a ’hivatalos’ irodalomtörténeten kívül a legkülönbözőbb pártok, közismert személyiségek, intézmények dicsőítik, s még a keresztény egyházak is, amelyekkel szemben Ady a legdurvábban uszított. • Dr. Melich János nyelvészprofesszor, egyetemi tanár székfoglaló beszédéből (1927): „Ha nálunk is az Ady-kultusz belopódzik tanáraink gondolatvilágába, s vele az iskolába, akkor soha nem kerül vissza Máramaros és Erdély sója, a Tátra fenyvese, Gömör vasa.” • A zsidó író és történész Pelle János, Jászi Oszkár c. könyvéből idézve: „Jászi Oszkárt, a 20. század eleji magyar progresszió vezéralakját, politikai pályafutásának, 1919. május elsejei emigrációja előtt és az után született munkáinak elfogulatlan megítélését nehezíti, hogy a politikai baloldal már szinte fellépésétől kezdve erkölcsi jelenségnek, valóságos szentnek, magyar „Messiásnak” tartotta. Szenvedélyes hívei, -- köztük Ady Endre, -- vallották, hogy „akkor is igaza van, ha nincs igaza,” ellenfelei viszont úgy vélték, hogy „akkor sincs igaza, ha igaza van.” Ez a paradox helyzet 1919 után is fennmaradt, amikor a keresztény-nemzeti kurzus sajtója (akkor még volt ilyen! –tj) „gonosz szellemként”, „éles eszű, de velejéig romlott, hazaáruló zsidóként” bélyegezte meg és Károlyi Mihály elsőszámú bűntársaként emlegette.” Az Ady-kultusz: magyar
öngyilkosság, Bp. 1941
Dr. Bartha József, Kuszkó István, Kovách Géza,
Kőszegi László -
/részletek a könyvből/
A hasadt-lelkű Ady Endre semmiképpen sem foglalhat helyet költőfejedelmeink sorában. Nem lehet a mi koszorús költőnk, aki magát a nemzetközi szocialistáknak és nemzeteket lenéző zsidóságnak felajánlotta, és aki ifjúságunknak nemes eszmények helyett a „Vér és Arany” bálványát állította oda. Rajongói egy ideig teleharsogták a magyar égboltozatot azzal, hogy “ő a legnagyobb magyar költő, nagyobb mindazoknál, akik eddig éltek, sőt talán még azoknál is, akik majd csak ezután fognak megszületni”. Újabban megtették legnagyobb magyar politikusnak, akit prófétai jövőbelátása legalább is Széchenyi mellé, esetleg föléje magasztosít. Egyik méltatója – Papp Zoltán írja róla: „Ady politikai analfabéta volt. Egyedül ez
magyarázza meg a zsidósággal és a honi polgári radikalizmussal való
szövetségét lélektanilag. Politikailag tökéletesen iskolázatlan lévén, nem
tudhatta, hogy a magyarság fényes nemzeti bélyegét tépdeső idegen
szellemet éppen az ő szövetségesei képviselik.” [A politikus Ady, Magyarság, 1936.06.14] A Pesti Újság 1940. május 21-én beszámol Fiala Ferenc előadásáról, amelyben ezt írja: „Ady nemcsak saját korának bűneit ostorozta, hanem prófétai lélekkel utat mutatott a messze jövőnek is. Kora azonban nem értette meg őt s nem akadt senki, aki hozzásegítette volna, hogy az elzsidósodott budapesti kultúrdzsungel szövevényeiből kiszabaduljon.” “De a kora nem is érthette meg –
olvassuk a fenti beszámolóban – mert Ady magyarsága ösztönös, a magyarság
népi gyökereihez lenyúló érzés volt. Éppen ő látta meg, mindenkit
megelőzve, a föld és a nép szociális problémáit.” [u.o. Vörösvári István: Az igazi
Ady] Tehát Ady Endrét a zsidósággal egész életén át fenntartott szövetségből átlendítették a jobboldali táborba, mint „olyan prófétát, akinek az írásai a nácik számára sokkal tanulságosabb olvasmánysorozatok, mint tulajdon programpontjaik. Magyarabb, emberibb, rendíthetetlen és hősi.” [B.A.
Ady Endre: ’Jóslások Magyarországról’ c. munka ismertetése a Magyarság, 1936.
07. 5.] Ady, költeményeiben számtalanszor tolmácsol nemzetbecsmérlő gondolatokat. Soha magyar költő nemzetéről még ennyi gyűlölettel nem szólt!
Ady, mihelyt az életbe kilépett, a szabadelvű iskolai nevelésénél fogva meggyőződésből azonnal csatlakozott a zsidó radikalizmushoz, tehát ’a mellőzést vagy üldözést’ – ha ugyan volt — a radikális állásfoglalása vonta maga után. Diákkorában zsidó fiúk voltak a legjobb barátai és köztük kedves tanítványa Kun (Kohn) Béla, a későbbi hírhedt népbiztos, a magyarországi kommunizmus vérebe!
Ady 1904-1911 között hétszer szaladt át a francia fővárosba. Amikor az első látogatásából visszatért s a Budapesti Napló állandó munkatársa lett, ettől kezdve teljesen a zsidó radikális kultúrtörekvések forgatagába került. Ekkor már a meggyőződésen kívül csakugyan anyagi megélhetése és írói nevének fenntartása is ide kötötte, hisz olvasóinak és barátainak legnagyobb része a zsidók közül került ki. Báró Hatvani Lajos, Sándor Pál, báró Kornfeld Zsigmond elég bőkezűen gondoskodtak arról, hogy Adynak ne legyenek anyagi gondjai. (Ugye, Ady nem mindig kifogásolta az elnyomó uralkodó osztályt!) De meg is szolgálta a gondoskodást, ami tapasztalható a versein. A zsidóság iránt olyan feltűnő vonzalmat tanúsít, amely ha nem egy beteg léleknek beteges érzése volna, saját fajtája méltán megirigyelhetné. Legélesebben fejezi ezt ki A bélyeges sereg című verse, amelyben a zsidósággal nemcsak lelki, hanem vérbeli közösségben lévőnek vallja magát. Íme a vers két legjellemzőbb szakasza:
Adyt 1912. májusában vették fel a Martinovics-páholyba, amely az összes magyarországi vörös szabadkőműves páholy közt a legvörösebb volt. 1914. február 13-án megkapta a Martinovics Páholyban a mesteri kötényt. Különös figyelmet érdemel Adynak
a Galilei-körhöz való bensőséges viszonya. Utálja a különféle keresztény
szellemű ifjúsági köröket. Egyik életrajzírója Révész (Roth) Béla feljegyzi: „nagyra becsüli a zsidó Galilei-kör tagjait.” Ady 1905-ben írta a Budapesti Naplóban, hogy “a nacionalizmusnál internacionálisabb erő és idea nincs,” és ez által már tömérdek históriai gazság történt: népek összeuszítása, világosságoltás, szabadságtiprás.” De mindaz, ami korábban szerinte “sötétség, butaság, gonosz önzés volt”, két év múlva már “világosság, bölcsesség és önzetlen becsületesség” lett! Ezt a fából való vaskarikát józan magyar agyvelő soha meg nem értheti. A fogalmak tisztázása céljából meg kell jegyeznünk, hogy internacionális (nemzetközi) semmilyen ember nem lehet, még az olyan sem, aki -- mint Ady - saját fajtáját megtagadva, a vérébe más fajta vérét ömleszti át, mert minden embernek valamely fajtához, nemzethez (nációhoz) tartoznia kell! Ellenben kozmopolita (világpolgár) minden ember lehet, mert minden fajtájú vagy nemzetiségű ember szerepelhet bármely állam polgáraként, ha ez őt polgárául befogadja. Abban igaza van Ady Endrének, hogy az uzsora ezer fajtája nyomorgatta akkor is a nép legnagyobb részét. Ez az uzsora nemcsak a tőzsdén, hanem a nagybirtokokon is dühöngött. Ez utóbbi helyeken azonban nem annyira a feudális főurak és kasznárjaik, hanem kilencven százalékban azok folytatták az uzsorát, akik a tőzsdén e szakmában működőknek fajtestvérei voltak. Az Archives Israelitées kiadvány hirdette az 1864-ben: „Mi zsidók vagyunk, mert zsidónak születtünk. A zsidó szülőktől származó gyermek mindig zsidó. Születésével a zsidóság minden kötelessége ráhárul. Mi nem azért vagyunk zsidók, mert körülmetéltettünk, hanem azért metéltetjük körül gyermekeinket, mert zsidók vagyunk. A zsidóság pecsétjét születésünk nyomja reánk. E pecsétet sohasem vethetjük le. Még az a zsidó, aki megtagadta vallását és megkereszteltette magát, még az sem szűnik meg zsidó lenni. Mindig alávetve marad a zsidóság minden kötelmének.” Költeményei kielégíthetik bármelyik vérbeli szociáldemokrata agitátor lelkületét. Mint ezek, ő is a szent vörös Naphoz imádkozik:
Milotay István, korunk egyik legjelesebb publicistája, a Jóslások Magyarországról c. kötetet, a megjelenése alkalmával az Új Magyarságban azonos c. vezércikkben méltatta a költőt. Milotay megállapítja: “Ady a politikában a primitív jakobinus szellemet képviselte, átszőve ezt a magyar kisnemesi, Dózsai-hagyományok, a zsidó intellektuel radikalizmus s a marxi szociáldemokrácia zűrzavaros egyvelegével. Ady ezen a szemléleten keresztül néz mindent, bel-, és külpolitikát, vallást, háborút, műveltséget.” Ady, legfőképpen a zsidóságban látta a magyar világmegváltás kovászát. Szegény, mit szólna, ha ma élne? Milyen verseket írna? Hogyan vélekedne a magyar népet kirabló/nyúzó magyarországi “új földesurakról”? A próféta még hallhatott a század eleji véres bolsevista forradalmakról, de már nem érte meg, hogy láthassa: a Galíciából beszivárgott zsidóság minden hatalmi, anyagi, gazdasági, sajtóbeli és irodalmi pozíciót meghódított, és kegyetlen osztályöntudattal védte a maga uralmát, az egész nyomorgó nemzettel szemben! Látszik, mi lett az egykori jakobinusokból! Hogy a hatalom, a mérhetetlen vagyoni jólét ormain napjainkban hogyan szövetkeznek a romlott arisztokráciával s a romlott dzsentrivel egyaránt, s hogy hódolnak a papuralom, az Ady-féle klerikalizmus legkényesebb érdekeinek. *** Miért nemzeti öngyilkosság az Ady-kultusz? Azért, mert nem lehet költő vagy író annak a nemzetnek a szószólója, ifjúságának a példaképe, aki perverz és idegen érdekek szolgálatába szegődik és gyalázza azt a hazát, amelyben született! Még akkor sem, ha az anyanyelve magyar! /tj/ IDÉZET
|
“… a
vallás szellemi oktatása lesz az Új Világrend alapja, és a nemzeti
függetlenséget alá kell rendelni Isten magasabb erkölcsi törvényének.