Hazánkért Online, 2006. március

Endrődi Sándor életrajza

Endrődi Sándor (1850. január 16– 1920. november 7) : költő, író, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Munkássága kiemelkedő a Petőfi-kultusz megteremtésében, a Petőfi-ház megalapításában, amelynek több első kiadású műve Endrődi magángyűjteményéből került a kiállítás gyűjteményébe. Részt vett a Petőfi könyvtár szerkesztésében, ebben az Ő munkája a Petőfi 1842-1849. és Petőfi a magyar költők lantján, továbbá Ő szerkesztette a Petőfi Albumot.

Az irodalom szakmabelijeinek belügye, hogy szívós szorgalommal összeállított könyve, a Petőfi napjai a magyar irodalomban nélkülözhetetlen forrásmű minden további Petőfi-kutatáshoz. A magyar költészet kincsesháza (1895) című antológiája a mai napig kiemelkedő, az egyik legjobb effajta gyűjtemény. Ez, a szerkesztésében megjelent antológia a magyar költészet történetét foglalja össze, a legrégibb időktől (az ősköltészettől) kezdődően, különös tekintettel a műfajok történeti fejlődésére. Irodalomtörténeti művei: Költők világa (1887), Századunk magyar irodalma képekben (1900). Tücsökdalok című első verseskötete 1876-ban jelent meg. Legnagyobb sikerét, kuruc verseivel érte el, melyek a XVIII. századbeli motívumok továbbfejlesztései, mintegy átköltések „régi” magyarból „új” magyarra, kifogástalan stílérzékkel. Kuruc nóták című ciklusa oly hatással fejezte ki a kor függetlenségi magyar szellemét, hogy óriási sikere folytán több kiadást ért meg (1897, 1898, 1906), Sponer Andor fordításában még német nyelven is megjelent (Wien 1909). Endrődi fordította Heine máig örök hatású verseskötetét, a Dalok könyvét

A Magyar Tudományos Akadémia

tökéletes formai, s tartalmi hűséggel. Isten felé c. (1901) kötete vallásos lírájának gyűjteménye.

Anakreóni dalok c. (1910) kötetében egy régi formát modernizált sikerrel. Vegyes tárgyú költeménykötetei: Tarlóvirágok (1904), Őszi harmat után (1905). Költeményeinek összefoglaló válogatott gyűjteményét 1904-ben adta ki Költemények (1867-1901) címmel. E gyűjteményes kötetét az Akadémia 1908-ban Marczibányi-díjjal tüntette ki, mint az élő költők régibb nemzedékének leglíraibb tehetségét. 1914-ben jelent meg A pálya végén c. verses kötete.

Egymás után érik a súlyos csapások, 1885-ben kislányát, egy év múlva kisfiát, majd három év múlva szeretett feleségét is elveszíti. A róluk szóló elégiái - melegségükben, egyszerűségükben, s művészi kivitelükben is - páratlanok. Hazája, nemzete fölött érzett aggodalmain, s családi tragédiái okozta bánatán, mély keresztény hitével tudott úrrá lenni. Roppant gazdag és sokoldalú irodalmi munkásságát mindeddig méltatlanul mellőzte az utókor.

LÁZADÁS című verse annyira egyértelmű, hogy nem kell hozzá kommentár!

Nem álmodom, barátim? Ugyan miféle szerzet, Miféle fajzat ez, hé?! Honnan, - mely gyászvidékről Tódulnak napvilágra A fonáknak, a torznak Ezek a félkegyelmű, Szánalmas figurái? Ezek a hazugsággal, S szenvelgéssel kibélelt, Sápkóros furcsaságok? Ezek a gomba módra Egymás fölé burjánzó Szecessziós bolondok, A rothadt képzelődés Penészből és nyirokból Kiváltott szörnyszülötti? Hisz ezekhez a léha, Beteg bábokhoz képest - Ha velök összemérem A magam hatvan évét –

Hajlott korom dacára Még hős vagyok valóban, Legénykedő, vitéz vér, Ki, most is vágok olyan Rendet, ha nem különbet, Mint ők, a nyomorultak! Igaz, hogy nem is ültem Mint ők, a pocsolyában, S tündöklő tavaszomnak Virágit sem dobáltam Cédán az utcasárba; De mihelyt meglegyintett A diadalmas élet Első szabad fuvalma: Feltörtem a magasba, S szikrázó napsugárban Felhők és viharok közt Edzettem büszke szárnyam A bátor repüléshez. . .

S most, őszi hervadáskor, Midőn, köddel borítva, Aszaltan, kimerülten Elbandukol előttem Ez ifjú aggastyánok Vigasztalan csapatja: Szememben fölcikázik A régi dac villáma, S hálát adok az égnek, Hogy más bort ittam, mint ők, És másképp is szerettem! Endrődi Sándor