Hazánkért Online, 2008. február 2.

Kínai emlékeim

▐ Nem volt kedvem a kommunista Kínába menni. Túl áradozó híreket hallottam már azoktól, akik meglátogatták, s csak a kulturális kincseket látták, de nem a mindennapi életet. Azon kívül az a pogány ország, amely az undorító hüllőt, a sárkányt tiszteli, mint a boldogság jelképét (számunkra pontosan az ellenkezőjét), nem érdekelt. Ne is beszéljünk a kötelező sorozatos magzatgyilkosságról! Egy családnak csak egy gyermeke lehet a kommunista Kínában; ha az véletlenül kislány, meghagyják, hogy legyen egy fiú is utána, akit mérték nélkül dédelgetnek. Az első fiú után következő minden magzatot azonban kegyetlenül elpusztítanak, az "egyke" országában! Ennek következményeként már nőhiány van.

Minket csak fiúnk házassága késztetett erre az útra. Ott kellett megesküdniük előbb, hogy felesége itt beutazási engedélyt kapjon. Az idegen nem mehet akárhova. Kommunista országról van szó. Mao-Cse-Tung képe mindenütt kint van. Nyelvtudás nélkül nem lehet boldogulni, ezért tolmácsot, idegenvezetőt kell fogadni már elutazás előtt.